Sziasztok ^-^ Ez lenne az utolsó fejezet. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ^-^
*Kim POV*
Annyira rajongtam Sooman papa
zseniális ötleteiért, hogy minden gyakornoknak, és felvételizőnek látnia kell
az új bandát, hogy az csak na! Mi értelme volt ennek? Meg én amúgy is tudtam,
hogy kik a banda tagjai. Mr. Mindenkinek Nekiugrik, a nője, aki pasi, Mr.
Radiátor Vagyok De Letépem A Képed, valamint az iskola elnöke. Diákelnöke, hogy
pontosítsak. Ez lesz a zseniális ikon banda, akik bonyolult mozdulataikkal
fogják irányítani a koreai popzene világát.
Persze…
Ha Choi Minho meg Kim Jonghyun
valami buzis zenére fog táncolni, én felkötöm magam, esküszöm. Belőlük mindent
kinézek, csak ezt nem. Szerintem táncolni sem tudnak, már nem azért.
Mindegy, kíváncsian várom, hogy jót
röhöghessek rajtuk. Valószínűleg a Kölyök mellettem fog állni, mikor debütál a
banda. Most lényegtelen a dolog, úgysem lehet ötödik tag, de legalább már
biztosan lehet énekes. Bemutatkozáskor amúgy is mondta, hogy az akar lenni.
Nos, én megadtam neki a lehetőséget, bár nem szánt szándékból.
Igazából volt ebben a srácban
valami megnyerő, ami szimpatikussá tette őt nekem. Jó, nem az első pillanatban,
de egy idő után egészen szimpatikus lett. Az elején csak elviseltem, mert el
kellett viselnem. Aztán feltűnt az a beteges rajongása egy elmebeteg emberért.
Nem is értettem a dolgot, de szemmel láthatóan igyekezett titkolni. Egyértelmű
volt, hogy szekáltam őt egy picit ezzel. Elsősorban talán azért, hogy a
dominanciámat mutassam felé. Csak olyan kis elesett volt. Túl elesett. Már
sajnáltam, hogy ekkora szerencsétlen volt, ezért is gondoltam, hogy segítek
neki. Minho elég rossz választás volt, főleg, amennyire én ismertem őt. Egy
antipatikus, gusztustalan alak, aki mindenkit tönkretesz. Aztán meg bámulhatom
depis Kölyök depis képét.
Na nem!
Abból köszönöm, nem kértem. Inkább
figyelmeztettem előre, de nem hallgatott rám. Elvakította őt a szerelem, és nem
vette észre, hogy Choi Minho ezt kihasználta. Szinte bábként mozgatta a Kölyköt
egy darabig, de rajta is látszott valami furcsa. Mi volt ez? Nos, ő is
szerelmes lett a Kölyökbe. Ekkor kicsit talán megnyugodtam, és rejtett
formákban bíztatni kezdtem őszerencsétlenségét. Legfőképp azért mert már untam
azt a béna képét. Csak aztán hiányzott egy hetet. A dolog hamar összeállt,
Jonghyun, mikor egyedül volt, mindig furcsán viselkedett, mintha lett volna egy
titka. A többiek meg nyugtalanok voltak. A kép csak akkor állt igazán össze,
mikor megjelent a Kölyök. Összeverve. Naná, hogy Jonghyun tette vele, bár az
okot valamiért még mindig nem tudom. Így lett az, hogy elvileg összejöttek.
Legalábbis a Kölyök valamit nagyon titkolt, és mi más lett volna az, mint a
meleg kapcsolata egy meleg emberrel?
Pontosan, semmi.
Ebből következett, hogy
valószínűleg jártak. Csakhogy Choi Minho közel sem volt a rendességéről ismert,
és nem akartam, hogy tönkretegye nekem ezt az eszetlent, mert akkor én leszek a
kispárna. Csak finoman utalgattam neki egy közeledő veszélyre, Sullira. Minden
évben kiment Amerikába, és mindig akkortájt ért haza, mint ebben az évben is.
Márpedig Sulli ragaszkodott a szerepéhez, miszerint ő Mrs. Choi Minho. Nem is
mondom, hogy hányan vették be azt a pletykát, hogy Jinri igazából Minho
felesége már. Az emberi butaság…
Nos, Sulli és Taemin között kitört
egy nagyobb háború, mert a csaj egyből levette a lényeget; Taemin az útjában
volt.
És én erről előre szóltam.
Csak a Kölyök nem figyelt rám. Én
nem tehettem többet, popcorn, kóla elő, és mehet is a mozi. Már természetesen
kezdett zavarni, hogy a Kölyök szinte azonnal a menő csapat kis kedvence lett.
Nagyon irritált. És Sulli lett a mentsváram. Annyit, de annyit dolgoztam azért,
hogy én legyek a menő csapat új tagja, hogy az már figyelemre méltó. Ehelyett
egy kis jöttment azonnal átvette a helyem. Sulli viszont rendet tudott volna
tenni. Csak egy bökkenő volt. Ő is megszerette a Kölyköt, sőt, szinte legjobb
barátok lettek. Nem is értettem, aztán persze lejött a dolog. Taemin nem
figyelt a többiekre, reggel köszönt, és kész, Sulli megmaradt Mrs. Choi Minho,
közben meg Minho és Taemin jártak. Teljesen jól oldották meg. Majd Minho
eltűnt, a Kölyök nyugtalan lett, és persze megint lejött a lényeg, miszerint
Jégherceg verte meg a mi nagyszájú csődörünket.
És büszke voltam magamra azért,
hogy valahol megmentettem két ember életét. Choi Minho, és Lee Taemin tökéletes
párocskát alkottak. Csak gratulálni tudtam nekik.
Most pedig irány volt az SM
Entertainment, ahol bemutatták az új fiúcsapatot. Nekik még lesz előtte egy
megbeszélésük, aztán megjelennek nekünk is.
Az utcán egy ismerős alak bukkant
fel. Vörös, vállig érő haja volt, kék pólót, és fehér nadrágot viselt. Egyből
elmosolyodtam, amint belém hasított a felismerés.
- Kölyök hyung! – kiáltottam
boldogan. Egy pillanatra megállt, és hátrapillantott. Arcán azonnal megjelent
egy boldog mosoly. Igazából nem lepett meg, hogy ennyire örült nekem, mert
alapjáraton egy szerethető karakter vagyok, amíg az a hülye nem csinál
olyanokat, amilyeneket nem kellene. Például nem kellene járnia egy olyan
alakkal, mint amilyen Choi Minho.
Mellé lépdeltem, elvégre egy
irányba haladtunk.
- Szia – köszöntött. Talán régebben
le is tagadtam volna, hogy ismerem, de rá kellett jönnöm, hogy Taemin egy
rendes srác, még Choi Minho oldalán is.
- Szevasz. SM felé mész? –
érdeklődtem, mire bólintott.
- Persze. Kaptam egy levelet, hogy
menjek be – rám pillantott, és azt hiszem, megvilágosodtam. Ugyebár, eleve
máshogy bánnak a későn jelentkezőkkel, de így is értettem.
- Nem érkezel meg egy picit túl
korán? – az órámra tekintve ugyanis még bőven volt időnk odaérni – vagy
találkozol Rómeóval, mielőtt debütál.
- Nem, csak lusta voltam én zárni,
és a szüleim átmentek a nagyszüleimhez, nekem meg eleve el kellett volna
jönnöm. Tudod, két legyet ütöttem egy csapásra – felnevetett, én pedig szintén
elmosolyodtam. Egészen normális is tudott lenni – de most valahogy el kell
ütnöm az időt.
- Van kedved fagyizni? – tudom,
abszurdum volt télen a fagyi, de más nem igazán jutott az eszembe. Mégis mihez kezdjek
vele? Elvégre pasija volt, és még a végén belilul a jobb szemem. Ha szerencsém
van, a bal, mert a másikkal nem tudnám lelesni a padtársam dolgozatait.
Egyszóval imádkoznom kell. Bár ki tudja, lehet, hogy Choi Minho, azaz,
őfelsége, hatalmas és tökéletes Choi Minho megöl. Talán. Lehet, hogy egyesével
tépi ki minden egyes négyzetmilliméterét az egész testemnek. ezzel lassú, és
fájdalmas halált adva nekem, ha könyörületes. Bele sem mertem gondolni a
dologba. Mindegy, azért remélem, Taemin megpróbál megvédeni.
- Ahhoz megfagyok, bocsi, de te
egyél nyugodtan, megvárlak – vont vállat, sőt, bele is borzongott az egészbe,
hogy bizonyítsa, tényleg fázott. Be kell vallanom, hogy nekem sem volt semmi
kedvem fagyizni, de megráztam a fejem, mintha csalódtam volna a válaszban.
- Nem, úgy nem buli – sóhajtottam,
minden színészi tehetségemet bevetve. Valami mást kellett volna kitalálnom.
- Mi lenne, ha ennénk valamit?
Mondjuk meleg szendvics? Hamburger? Hotteok? – szinte látszott rajta, hogy
zavarta a fagyi lemondása, és ki akart engesztelni. Be kellett vallanom, hogy
éhes voltam, és igazán vágyakoztam egy főtt étel után. Vagy bármi jó volt, ami
egy picit fel tudott melegíteni.
- Menjünk gyorsétterembe. Ölni
tudnék egy burgerért – megsimogattam az üres hasam, csak azért, hogy ne
maradjon a Kölyök egyedül a bizonygatással.
- Akkor menjünk, gyere, ismerek
errefele egy jót – barátságosan elmosolyodott. Őt elnézve, főleg az alkatát,
biztos voltam benne, hogy az az amerikai gyorsétterem volt az egyetlen, amit
ismert, méghozzá akkor evett benne először, és valószínűleg utoljára, mikor
Minho megetette itt, mikor kiszabadította. Még mielőtt kombinálni kezdene
valaki, ez puszta észjárás volt, meg egy-két pletyka, és beszélgetés. Ez a gyümölcse
a sok munkámnak. A mindent tudás.
- Együnk ott – igyekeztem minden
erőmmel vigyorogni. Taemin úgy viselkedett, mintha a világ egyetlen
gyorséttermet találta volna meg. Mindegy, örültem a boldogságának, mert
legalább nem engem zaklatott a magánéleti problémáival.
Így aztán csendben beballagtunk a
kajáldába, ahol megcsapott az ismerős illat. Éreztem a gyomrom korgását, és
iszonyatosan boldog voltam, hogy legalább rá tudtam beszélni egy jó ebédre.
Amint rá pillantottam, egyből elmosolyodtam. Szerencsétlen olyan elesetten
nézegette az étlapot, hogy már kezdtem megsajnálni.
- Hát… kérek krumplit is… és…
italt… - dadogott zavartan. Lövése sem volt, hogy mit is akart...
- Kérjek neked valamit? Kicsit
elveszett vagy, ahogy látom – igyekeztem rámosolyogni, de nem ment annyira,
mint hittem volna. Szerintem inkább vicsorgás lett belőle.
- Megtennéd? – ártatlan szemekkel
rám pislogott. Tényleg nem értettem Minhot, hogy mit szeretett benne, akkora
szerencsétlenség volt, mint hat másik.
- Meg – unottan biccentettem, majd
beálltam a sorba. Taemin félénken mellém lépett – a pasid meg fog ölni?
- Miért tenné? – kérdezte
döbbenten. Haha, vicces vagy, kicsi Minnie…
- Mert kettesben kajálok veled,
kiscsillag. Még a végén azt hiszi, hogy titokban járunk, vagy valami – kicsit
meg is borzongtam, amint belegondoltam a dologba, hogy van esélyem meghalni. Méghozzá
nem is kevés…
- Ja, nyugi, a főellensége az Onew
– mosolyogva vállat vont, én meg csak pislogtam. Olyan jó barátoknak tűntek
pedig, erre kiderül, hogy mégsem? Na, az tényleg meglepetés lenne, mert szinte
legjobb haveroknak tűntek nekem.
- Hogyhogy? – kérdeztem döbbenten.
Talán Taemin elég pletykás ahhoz, hogy beavasson.
- Mert azt hiszi, hogy Onew ellene
fordít engem, vagy megpróbál. Bár már szerintem az is megfordult a fejében,
hogy Onewv-val csalom meg… - látszott rajta, hogy ez azért zavarta, vagy nem
tudom, de elég bánatosnak tűnt miatta.
- Ja, tipikus Choi Minho –
biccentettem, hogy kicsit jobban érezze magát. Nem azért, mert ő annyira
érdekelt volna a lelkiállapotával együtt, de mekkora bunkóság lett volna, ha
megsiratom ennyi ember előtt? Még a végén rossz véleményen lesznek rólam… az
meg kinek hiányzik? Hát, nekem biztos nem.
- Azt mondod? – megtörölgette a
ketchupos száját, aztán majszolgatta tovább a hamburgerét. Hogy is mondta egyszer Minho? Biomami kicsi
fiacskája? Vagy mi?
- Azt. Abba is beleköt, aki nem
akar neki rosszat – megvontam a vállam. Olyan illúzióromboló volt, hogy
idejöttem a suli egyik legszerencsétlenebb srácával beszélgetni, aki ráadásul
meleg, és a pasija a suli egyik legrémisztőbb döge, és Choi Minho a fő témánk…
- Csak féltékeny. Azért Jinki és én
eléggé megtaláltuk a közös hangot, és ez nem mindig sikerül vele. Azért
Minhoval teljesen más kasztból származunk, hogy úgy mondjam. Onew pedig valahol
mégis olyan, mint én. Annak ellenére, hogy elég gazdagok.
- Igen, erről hallottam. Kibum a
suli egyik leggazdagabb embere, Onew szülei húsboltot vezetnek, Minho apja
fociedző. Jonghyun hátterét mondjuk annyira nem ismerem, de egészen márkás
cuccai vannak.
- Valahogy úgy – biccentett Taemin
– én például nem tudnék Minhoéknál sokáig élni. Annyira milliomos lak, hogy már
irritál a sok modern cucc.
- Egyébként mi sem vagyunk túl
szegények, de élnék egy olyan helyen, mint Minho – kicsit elkalandoztam,
ugyanis az a pasi elég gazdag lehetett az apja által. Elképzeltem a
milliárdokat érő házát, és kellemes csalódás lett volna ott élni.
- Figyelj, Kim, kérhetek valamit? –
kicsit esetlenül felpillantott. Jó, kérjen valamit… nem csak azért, mert az a
hülye pasija kinyír…
- Az attól függ, Radiátor-hyung –
kacsintottam.
- Újrakezdjük? Nem indult túl
fényesen a barátságunk, és én tényleg szeretek veled lenni, mint haverral.
Kicsit megdöbbentem a kérésen, de
bólintottam. Talán tényleg újra kellett volna kezdeni ezt.
- Legyen – mosolyogtam rá
bíztatóan.
- Te kezdesz, mert te vagy a
fiatalabb – azonnal felragyogott az arca. Kissé meghajoltam, és kimondtam a
nevem.
*Taemin POV*
Nem is tudom, hogy mit gondoltam,
mikor megkértem Kimet erre a barátságra. Vagy újrakezdésre, vagy mire, de egész
rendes volt, hogy hagyta.
- Kim Jongin – mondta, miután kissé
meghajolt.
- Lee Taemin, örvendek a
találkozásnak – mosolyodtam el, mire Kim felnevetett.
- Tudod, annyira azért nem
kedvellek, de ha már ennyire függsz tőlem, akkor egye fene, lehetünk haverok –
mondta a szemeit törölgetve.
- Gondoltam, hogy lesz valami
beszólásod - halványan elmosolyodtam.
- Jaj, Radiátor hyung, ismersz,
nem? A lehető legszemetebb vagyok veled, mert erre valók a barátok. Nélkülem
meghaltál volna a szerelmi bánatodban.
- Persze - forgattam a szemeimet,
pedig tudtam, hogy valahol igaza volt. Azért elég sokszor segített nekem, még
akkor is, ha ezt nem mindig vettem észre. Valahol tényleg tudta, hogy mi fog
történni, és ennek megfelelően próbált engem manipulálni. Talán most végleg
elválnak az útjaink, mert például Minho is leváltott valakit a bandájából.
- Nem persze, ez így van - reagálta
le a dolgot. Persze, így volt... kivettem a zsebemben lévő papírt. Azért
hiányozni fognak a fiúk a mindennapi életből.
- Nézd, azt írja, hogy menjek
valami terembe, majd a recepciós eligazít. Neked is ez van?
- Persze. Mindenkinek ez van. A
várótermeket válogatják ki ismerősi kapcsolatok szerint. Lehet, hogy egy
terembe kerülünk.
- Az jó lenne - kezdtem bízni
Jonginban. Kezdtem őt megkedvelni, annak ellenére, hogy milyen gonosz volt
velem az elején.
- Na, menjünk, hamarosan azért ott
kell lennünk - Kim, mert én csak azért is Kimnek hívtam, felállt. Kicsit
elkenődtem. Nem akartam bemenni az SM-be a sok híresség közé. Ki tudja, meddig
nem fogom látni ezután a nap után Minhot. Utána is csak képernyőn találkozhatok
vele maximum. Azaz, ő képernyőn, én meg otthon punnyadva. Esetleg veszek VIP
jegyeket, és akkor találkozom velük. Mennyire jó lesz! Meg marad nekem Kim és
Sulli. A nagy csapatunk három főre fog visszaesni, és még védelmünk sem lesz,
ha esetleg felbukkan Jégherceg. Új iskola elnök lesz, új menő csapat. Nem, ezt
nem akartam. A csapatomat kérem vissza! A mindig kedves, és törődő Onewt, akire
ha szükségem volt, ott termett. A nem túl aranyos Jonghyunt, aki néha egészen
rendes is tudott lenni, de mégsem, valamint Keyt, aki már lassan az anyám volt,
aki vigyázott rám, segített, igyekezett megérteni, és tényleg nevelt. Végül, de
nem utolsó sorban Minhot akartam visszakapni. A folyton boldog, örökmozgó,
okos, értelmes fiút. Choi Minhot. A szerelmemet.
- Kim-ah, én nem akarok menni –
húztam el a számat.
- Mert? – értetlenül pillantott
rám. Nos, ebben egészen tehetséges volt, de nem akartam megbántani.
- Félek, hogy talán évekre veszítem
el Minhot – suttogtam zavartan. Jinkit valahogy el tudtam engedni, de a páromat
nem. Milyen érdekes…
- Jaj, legrosszabb esetben is
összefuttok mindennap – unottan felsóhajtott. A fejével intve jelezte, hogy
mennünk kell, én pedig ehhez híven cselekedtem. A tálcáinkat kivittük a
kukához, utána elindultunk az SM Entertainment felé. Az út tulajdonképpen
csendben telt, nem igazán volt közös témánk. Teljesen más csapatokhoz
tartoztunk, bár azért örültem volna, ha egy bandába kerülnék Kimmel.
A bejáratnál lehúztuk a
belépőkártyáinkat, és beléptünk az épületbe. Ekkorra már teljesen alábbhagyott
a lelkesedésem, sőt, minden egyes lépésnél remegtem. Egy-két ember megismert
minket, miközben a hölgyhöz verekedtük magunkat. Két lány nagyon az új
fiúbandáról beszélgetett, felbukkant egy rakat sminkes, és statiszta is.
Mindenki nagyon elfoglaltnak tűnt. Igen, féltem. Egyértelmű volt, hogy sztárrá
akartam válni. Én akartam lenni a tánc királya, a K-pop táncbajnok, vagy egy
olyan ember, akinek ha meglátják az arcát, egyből mindenki azt mondja, hogy ez
az az ember! Ez Lee Taemin!
Kicsit talán olyan akartam lenni,
mint Michael Jackson, a példaképem.
- Száznegyvenhatodik terem – a
hölgy visszaadta Kim papírját, aztán elvette az enyémet is. Hitetlenkedve rám
pillantott, majd vissza, mintha nem akarta volna elhinni, hogy én én voltam, és
nem más.
- Minden rendben? – már kezdett
zavarni ez a tétlenség. Mi van, ha nem is nekem akarták kiküldeni a papírt,
hanem egy másik Lee Taeminnek? Vagy lehet, hogy orbitális tévedés történt?
- Tizenkettes terem. Kérem, siessen
– a hölgy visszaadta a papíromat, és már a következőt szólította. Kimmel
összenéztünk. Ez a helyzet elég bizarrnak tűnt.
- Most mi lesz? – kérdezte.
Köztudott tény volt, hogy minden gyakornok hasonló számú szobába került.
Márpedig a tizenkettő és a száznegyvenhat között volt egy kis különbség.
- Gondolom, megyek a termembe, meg
te is a tiedbe – vontam meg a vállam. Kim még búcsúzóul intett egyet, majd
felrohant a mozgólépcsőn.
Nagyon rendes volt, hogy ennyire
velem maradt. Igazi jóbarát, nem?
Mindegy, nem is törtem magam a
dolgon, mindenesetre rosszul esett, hogy ennyire elválasztottak mindenkitől.
Most bekerülök egy csapat vadidegen srác vagy csaj közé. Na, nem!
Azért látszott, hogy fiúnak
születtem, nem?
Mindegy, sóhajtottam egy nagyot, és
elindultam a termem felé. Minden egyes lépés egyre nehezebbnek bizonyult, de
nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam bemenni a számomra megadott terembe.
Az ajtó előtt megálltam. Egy szó
szerepelt rajta.
SHINee.
Az ajtó túloldaláról hangok
áramlottak át. Nem igazán ismertem ezeket a hangokat, mármint a tulajdonosokat,
éppen ezért ijedtem meg, mikor tényleg megláttam a nevemet az ajtó mellett. A
többi már ki volt satírozva, ezért nem tudtam elolvasni. Négy illető volt már a
teremben. Az ötből. Féltem. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót. Négy fiú
volt benn. Négy nagyon ismerős fiú. Jonghyun és Key azt számolták, hogy ki
meddig bír orral befogva ugrálni, Minho és Onew pedig valamiről beszélgettek. A
barátaim…
- Nicsak, itt a bandánk ötödik
tagja – a legjobb barátom azonnal kiszúrt, egy ragyogó mosollyal az arcán
üdvözölt.
Én… én nem tudtam mit mondani.
Olyan volt, mintha az álmom vált volna valóra. A legnagyobb vágyam. Nem is
akartam elhinni.
- Meggyőzted a főnököt, Kölyök –
Jonghyun felnevetett – minden SM tagot és gyakornokot megkértünk, hogy
szóljanak pár szót az érdekedben, és mivel sikeres lett a felvételid,
kiharcolhattuk Sooman papánál, hogy a bandánk ne négy, hanem öt főből álljon –
Jonghyun mosolyogva közelebb lépett felém. Nem szoktam sírni, de most
lecsurgott egy könnycsepp.
- Taemin-ah, csak nem sírsz? –
aggodalmaskodott Key. Mindenki közelebb jött – képzeld, Minho-ah mindenkit meggyőzött,
hogy bekerülj közénk.
- Ugyan, srácok, nélkületek nem
ment volna – a szerelmem zavartan megvakarta a tarkóját. Ennyi kellett nekem.
Sírva borultam a karjaiba, amiket éreztem magam köré fonódni. Arcomat a vállába
fúrtam, és hagytam, hadd ragadjanak el az érzelmeim.
- Köszönöm fiúk. Mindannyiotoknak
köszönöm – mondtam remegő hangon. Éreztem, hogy mindenki hozzám ért,
simogatott. Már most olyan volt, mint egy család. Nos, így lettem SHINee tag.
Mondhatnám, hogy ez a történetem vége, de az nem lenne igaz. Csak egy bevezető
zárult le, hiszen az életem csak most kezdődik.
A kicsi, szerencsétlen, esetlen
Taeminből Kölyök lett, és ez elősegítette azzá, hogy ő lehessen Lee Taemin, a
SHINee főtáncos maknaeja.
____________________________________________________________________
