17. Fejezet

 

*Taemin POV*

Szombat, reggel hét óra harminckét perc. Megbeszélt időpont hét óra harminc perc, helyszín az iskola előtt. A meghívott személyek sajnos még nem foglalták el a helyüket a találkozás pontján. Legalábbis az egyik alany biztosan nem. Nevén nevezve Lee Taemin. Éppen rohan, mert elaludt, és nem akarja, hogy Choi Minho otthagyja őt. Talán pont ezért száguldoztam át mindenen és mindenkin. Minho simán beleunhat a várakozásba, és elmegy. Azt pedig nem szeretném. Éppen ezért nem akartam őt megváratni, de mégis így sikerült. Igen, megint nem találtam ruhát. Megint hatszor zuhanyoztam le, hogy jó illatom legyen és megint órákig sminkeltem magam. Egyre jobban kezdek hasonlítani egy lányhoz. Mi volt a gáz mindezzel?

Először is fiú vagyok.

Másodjára meg tök mindegy, hogy mennyit készülődtem, a futás miatt tönkrement a hajam, a ruhám, és szerintem meg is izzadtam, úgyhogy még büdös is vagyok. Így megyek randira egy fiúval, aki a suli egyik leglazább gyereke. Gratulálok neked Lee Taemin. Annyira jól elcseszed minden lehetőséged Minhonál, hogy csoda, hogy még szóba áll veled.  Szóval futottam, hogy mentsem a menthetőt. Kerülgettem az embereket, a bicikliseket, meg úgy alapból mindent. Kétszer megbotlottam, egyszer nekirohantam egy párnak, egyszer meg majdnem elütött egy autó. Őszintén megvallva nagyon irigyeltem a szerelmespárt. Bárcsak én lettem volna az Minhoval… csak, akkor sem járhatnánk kézen fogva, ha együtt lennénk. Az, hogy néha sikerül ez, csak azért van, mert olyan utcákon megyünk, ahol kevés az ember. Egy homofób országban nehéz kimutatni az érzéseinket.

Mikor a suli közelébe értem, már kezdett kiugrani a szívem a helyéről, és levegőt sem kaptam rendesen. Minden egyes lépés nehezemre esett, és már a megállás határán voltam. Azonban nem adhattam fel. Minden tartalék energiámat felhasználva újra nekirugaszkodtam. Már nincs messze, és amúgy is Minho vár rám. Szerencsére az utat már eléggé jól ismertem ahhoz, hogy ne tévedjek el a suliig. Mire odaértem az épülethez, már majdnem kiköptem a tüdőmet. És ezért keltem fel ötkor. Éljek én… mondjuk, teljesen mindegy, hogy mit csinálok, csak barátok vagyunk. Minho biztosan a szuperszexi modellcsajba szerelmes, akinek vállig érő dús vörös haja van, karcsú teste, formás feneke, alacsony termete és esetleg nagy mellei. Ja, meg ő azért mégiscsak lány… szóval… ha lány lennék, akkor talán nevezhetném ezt randinak. Így csak amolyan semmi. Egy baráti találkozó, vagy valami hasonló. Igazából még annak se nevezhető.

Mikor a sulihoz értem, lelassítottam. Nem is tudom, talán ösztönös volt. Bizonytalan léptekkel haladtam az épület felé. Minél közelebb értem, annál hamarabb meggyőződtem arról, hogy Minho nem volt ott. Már elment. Vagy eleve el sem jött. Miért jött volna? Gondolom, azt a filmet ciki lett volna megnéznie egyedül, és sem Jonghyunt sem Keyt nem akarta magával vinni, mert akkor megbántotta volna a másikat. A kettővel egyszerre meg nem mehet, mert az katasztrófát szült volna. Szóval maradtam én. Viszont most más programja lett volna, csak Key erőszakolta rá. Szóval, biztosan nem jön el.

- Na végre – hallottam meg egy ismerős hangot, amitől megdobbant a szívem. Eljött! Itt volt! Abba az irányba néztem, és megláttam őt. Egy padon ült, és nagyon szexin nézett ki. Fekete dzseki, fekete póló, koptatott farmer és bakancs. Komolyan mondom, mint valami Földre pottyant tökéletesség. Mindemellett a haját is elfésülte. Az eddigi, kócos, nemtörődöm frizurája most egy kicsit jófiúsabbá váltott, ezzel valami eszméletlenül cool pasit létrehozva. Mellette nagyon pocsékul éreztem magam, a világoskék hosszúujjasomban és a vajszínű vászonnadrágomban. Mindehhez egy világosbarna cipő. Igen, Minho ezerszer szuperebb volt nálam mindentéren.

- Szia – nyeltem egy nagyot. A szívem a torkomban vert, és nem a fáradtság miatt. Nagyon zavarban voltam Minho közelében.

- Szia. Azt hittem, nem jössz el – felállt a helyéről. Közelebb jött hozzám – futottál?

- Igen. Elaludtam. Sajnálom – meghajoltam, de ő csak megfogta a kezem.

- Azt hittem, bajod esett. Már kezdtem aggódni. Szerencsére feleslegesen – itt elmosolyodott. Egy csábos, kisfiús mosoly, amellyel levett a lábamról.

- Köszi…

- Mehetünk? – kérdezte. Mikor bólintottam, megfogta a kezem és elindult velem. Csendben haladtunk egymás mellett. Minho nézelődött és igyekezett eltalálni a vidámparkig, míg én baktattam mellette. Nem voltam járatos Szöulban, lövésem sem volt arról, hogy mi hol van, és nem akartam megzavarni a társamat, aki immáron zsebre vágta a kezeit. Még kora reggel volt, a szombaton dolgozók igyekeztek a munkába, de a mozgalmas város még aludt. Legalábbis a szokványos reggelhez képest.

- Szóval… mit szerettél az exedben? – csúszott ki a számon az egyik gondolat, ami éppen a fejemben kavargott.

- Nem is tudom. Igazából ő is a menő csapathoz tartozott. Aztán Kibum meg Jonghyun együtt voltak, én meg elkezdtem vele járni. Amolyan törvényszerű dolog. Aztán meg tényleg megkedveltük egymást, de ha valamit nagyon szerettem benne, az az életkedve volt és nem is tudom… tökéletes volt… - a végén lesütötte a szemét, nekem meg leállt a szívverésem. Még mindig őt szereti! Ez fix!
- És mi lett vele? Mármint most hol van? – érdeklődtem.

- Amerikában.

- A távolság miatt szakítottatok? – ha rábólint, vagy igent mond, én felkötöm magam…

- Nem. Még előtte. Sokkal. De miért érdekel ennyire az exem? Neked is volt csajod, nem? Akkor mesélj róla – nem nézett a szemeimbe. Kényes volt neki ez a helyzet. Vagyis, nem szeretett. Még mindig az exéért rajongott.

- Én… azért szakítottunk, mert túl nyominak képzelt magához, mint mindenki más. Nem sajnáltatni akarom magam, de vidéken mindenki utált. Sőt, itt Szöulban is, amíg itt laktam. Most meg… teljesen megváltozott minden. Nem utálnak, és ez nekem mindennél jobban esik. Tényleg hyung, miért barátkozol velem?

- Zavar? – rágyújtott.

- Nem. Csak érdekel, hogy mit kedvelsz bennem, te, mint menő – sütöttem le a szemeimet. Ez egyre kínosabb volt. Most vagy nem veszi észre, hogy tetszik nekem, mert nagyon hülye, vagy észreveszi, de nem szól, vagy rohadtul nem érdekli.

- Szerintem rendes gyerek vagy te. Szóval… érted… nem tudom, miért nem kedveltek azelőtt. Mert az oké, hogy a menők püföltek, mert olyan beállítottságú vagy, de azért a nyomik kedvelhettek volna…

- Kösz. – morogtam – Te miért nem ütsz meg engem?

- Mert bírlak. Még bármikor szükségem lehet rád. De elsősorban bírlak – válaszolta. Szóval, bír. Tényleg kedvel engem. Csak nem úgy, ahogy kellene. Mondjuk, nem is tudom, mit képzeltem. Igen, megint kilyukadtam ott, hogy Minho nem szerelmes belém. Minden beszélgetésnél ide jutok. Csak csendben bámultam az utat. Ismét a sírás határán voltam. Folyton ezt művelte velem. Talán… ha szerelmet vallanék neki, akkor megenyhülne. Vagy megutálna, bár biztosan nem a másságom miatt. Ő is meleg… félig… vagyis… izé, nem tudom.

- Minden oké? – hallottam meg a hangját. Teljesen elfeledkeztem róla.

- Persze – mosolyodtam el – Csak elgondolkoztam… az élet nagy dolgain.

Felnevetett.

Az egész testem bizseregni kezdett a hangjától. Tőle, ahogy önfeledten nevetett a hülyeségemen. Semmilyen értelmes dolgot nem bírtam mondani. Miatta. Choi Minho volt a zavartságom oka.

- Milyen komoly kis figura vagy te… - mosolygott még mindig. Lesütöttem a szemeimet.

- Nem is – nyávogtam neki.

- De is – nyávogott vissza a hangomat utánozva. Igen, ő a helyi nagyon király. Nem éri meg leállni vele vitatkozni, mert vagy igaza van, vagy agyonver. Sőt, ha nincs igaza, akkor is engedned kell, és ezzel a pasival megyek vidámparkba.

- Van tesód? – kérdezte. Bólintottam.

- Van egy bátyám – magyaráztam. Mintha kicsit összerezzent volna…

- Nekem is van. Néha eléggé idegesítő – pillantott rám. Fix, hogy elvörösödtem.

- Az enyém kollégiumban van, nem találkozunk sokat.

- Jó neked. Mindennap ő kelt engem – mosolygott, majd megragadta a felkaromat. Berángatott az egyik mellékutcába. És itt jött a kétségbeesés, miszerint el fog rabolni, vagy megerőszakol, vagy valami… bár az utóbbit nem bánnám, de akkor is… félelem járta át az egész lényem. Rettegni kezdtem az előttem haladó embertől. Mindez kavarodott az iránta táplált szerelmemmel és egy bombát találtam végül magamban. Mit akar velem csinálni? Hova ráncigál?

- Hyung – szólongattam, de immunis volt rá, csak sietett előre, maga után húzva engem. Kénytelen voltam futni utána, holott inkább megálltam volna, és talán hazarohantam volna. Azonban Minho nem engedett. Szerintem megérezte a félelmemet, és a kételyeimet. Egyre gyorsabban és gyorsabban ment, a végén már majdnem futottunk. Befordult az egyik sarkon, majd egy másikon, átmentünk egy úton, ide-oda kacsáztunk, és akkor… rengeteg ember került elénk. Mind sorban álltak valahova. Minho vett egy nagy levegőt, és elengedett.

- Bocs, de ilyenkorra már tumultus van – pillantott rám, de az arcáról azonnal lefagyott a mosoly – minden rendben? Nagyon fakó vagy…

- Semmi baj, csak rossz emlékek. Egyszer majd kinövök belőlük – mosolyodtam el, mire vállat vont. Beállt az egyik sorba. Megint kezdődött a zseniális játékunk, amiben senki nem szól senkihez, csak ő játszik a mobiljával, én meg nézegettem az embereket. Voltak nagyobb csapatok, fiúk, lányok egy bandába, külön, családok, nagyszülők az unokákkal, párok, meg mi. Ugyanis mi voltunk ketten fiúk együtt. Mondjuk én nem éreztem magam kínosan, de Minho nevében nem mondok semmit. Tisztára látszik rajta, hogy menő gyerek, még így is, szépen elfésült hajjal. Szóval ő elszórakoztatta magát, én meg unatkoztam. Hirtelen oldalba lökött.

- Ezt nézd – nyomta elém a mobilját. Odapillantottam. Egy videót akart megmutatni. Egyből rászegeztem a tekintetem a képernyőre.

*Minho POV*

Ha nem vágtam volna le az utat, akkor csak most értünk volna ide. Vagyis egy komplett turistacsoporttal, pisissel, meg családdal hátrébb, ugyanis ezek mind mögöttünk álltak. Sőt, a másik három sor is tele volt. Nem mi haladtunk a legjobban, de elszórakoztattam a Kölyköt. Vicces videókat mutattam neki, kínosabbnál kínosabb képeket Jonghyunról és Keyről. A végén már nyerítettünk a röhögéstől. Felszabadult teljesen és nekem ez volt a legfontosabb. Ezek után a kezembe nyomta a pénzét, hogy egybe fizessem ki az egészet. Milyen szép is lett volna, ha elfutok a lóvéval együtt…

Egyébként megfordult a fejemben. Fogni a pénzt és elsprintelni, ezek után pedig nem szólni hozzá. Lehet, hogy rosszul esne neki, de legalább nem lenne ennyire naiv, hogy csak úgy odaadja a pénzét valakinek. Mondjuk egy olyan embernek, mint én. Elvére én abból szerzem meg a napi betevőmet, hogy másokat zsebelek ki. Na jó, igazából szórakozásból csinálom. Mindenesetre fájt bevallani, de túlságosan megkedveltem ahhoz a Kölyköt, hogy ezt megtegyem vele. Ilyen az, amikor az ember szerelmes.

- Két diákjegyet kérek – nyújtottam oda az igazolványainkat. A nő végigmért rajtunk, végül kiadta a jegyeket. – Mehetünk?

- Igen – bólintott mosolyogva. Odaadtam a jegyét, és elindultunk. A kezelő szintén megvizsgált minket. Értem én, hogy szép vagyok ezzel az átfésült frizurával, de nem kell ilyen kigúvadt szemekkel engem nézni. Mindegy. A lényeg a lényeg, bejutottunk. Már számtalanszor jártam itt, és szinte mindent kipróbáltam Jonghyunnal. Most azonban mintha más lett volna. Elvégre ez egy randi volt a Kölyökkel. Ámulattal nézte a főváros legmenőbb vidámparkját. Látszott rajta a kalandvágy és az, hogy mindent ki akart próbálni. Nem mintha bántam volna, legalább nem olyan félős, mint sejtettem, vagy, mint amilyennek kinéz.

- Tetszik? – kérdeztem, mikor már tíz perce a bejárati kapu mellett ácsorogtunk. Jó, neki még új volt ez a helyszín, mert valahonnan vidékről költözött fel ide, de én személy szerint néha már untam egy kicsit.

- Nagyon jól néz ki – válaszolt elmélyülten. Elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt, hogy így lenyűgözte őt a vidámpark. – Mindent ki akarok próbálni.

- Nem rajtam múlik, de ha sokat ácsorgunk még itt, akkor kevesebb időnk lesz kipróbálnunk mindent, mert ez egy nagy vidámpark.

- Szuper, menjünk – a nagy lelkesedésben megragadta a kezem és vonszolni kezdett maga után.  Utána felvettem a tempóját, és látni lehetett az embereken, hogy nagyon bizarrnak tartottak minket. Mindegy, kimagyarázható túl nagy hazugság nélkül. Csak rohantunk végig az egész területen, jobbra-balra kerülve a meglepett embereket. Volt, aki úgy kapta el előlünk a gyerekét, mert a Kölyök fix, hogy felborította volna. Sejtettem, hogy hova igyekeztünk ennyire, és nem csalódtam. Megállt az óriáskerékhez álló sor végén.

- Ezzel kezdhetjük. Utána majd beláthatunk mindent, és mehetünk kipróbálni dolgokat. Van tengeribetegséged? Esetleg tériszonyod? Vagy hullámvasutazni ne menjünk? Vagy valami extrém helyre? Mármint nem baj, ha nem, csak érdekel…. – esküszöm, ezt fél perc alatt hadarta el, levegővétel nélkül.

- Semmi bajom nincs, nem vagyok nyávogós- szakítottam őt félbe - szeretem az extrém dolgokat, de lehet egy lágyabb napunk is, ha izé... nem a te világod - sokkal stílusosabban fejeztem ki magam, mint gondoltam. Nem gyáváztam őt le, meg azt hiszem, még csak meg sem bántottam őt.

- Viccelsz? Imádom az ijesztő dolgokat! - csillantak fel a szemei. Felvontam a szemöldököm. Ezt nem néztem volna ki belőle. A Kölyök olyan kis szelíd, félős és visszahúzódó... aha... a francokat! A Kölyök csak a kinézete miatt szerencsétlen, közben pedig egy nagyon bátor legénnyel volt dolgom. Lassan sorra kerültünk. A Kölyök előre sietett és azonnal lehuppant a helyére, míg én komótosan baktattam utána.

Hamarosan én is leültem. Igazából az óriáskereket nem szívleltem túlságosan, mert lassú volt. Viszont ezt a randit a Kölyök szervezte, szóval ő vezetett.

 - Amúgy mostantól így fogod hordani a hajad? - érdeklődött. Éppen legfelül ücsörögtünk és vártunk arra, hogy a többiek is beszálljanak. A semmibe bámultam, míg ő forgolódott mellettem, jobbra, balra, fel le, hogy szemlélhesse a környezetet.

- Nem tudom… tetszik? – vigyorodtam el rá pillantva. Kissé elmosolyodott és vörös is lett.

- Nem rossz. Elrontottad a jófiús hatását. Szerintem jól áll, de miért engem kérdezel? – sorolgatta az összefüggéstelen mondatokat egymás után. A végén rám pillantott. Ebből a mosolyból visszaemlékeztem a csodálatos reggelemre. Kibum felébresztett jó korán, hogy ott vagyok-e már a randin… valószínűleg… mindegy… negyed hatkor…

Oké, ő már a plázához vezető útja közben hívott és a lelkemre kötötte a gyönyörűségem nevének megjegyzését. Annyit már tudok, hogy az ő nevében is szerepel a "Min" szócska. Szóval, már csak a másikat kellene kitalálni. Miközben Key nagyban magyarázta a Kölyök nevét, néha Jonghyun is beleordított a telefonba, miszerint ez felesleges, mert úgyis ketten leszünk. Tudja, ha hozzászólok. Igazat adtam neki, de tényleg kínos volt, hogy nem tudom a nevét, elvégre mégiscsak rá hajtok. Mondjuk egyiküket sem érdekelte az én véleményem. Egész úton hallgattam a vitájukat. Egyik jobban kötötte az ebet a karóhoz, mint a másik, így szerintem fel sem tűnt nekik, hogy kinyomtam őket.

És pontosan ez a mosoly volt az, amitől ki kellett mondanom a nevét. Csakhogy nem tudtam, hogy mi az.

- Szóval... mi is a teljes neved? - csúszott ki a számon a dollármilliárdos kérdés.

- Lee Taemin - mosolygott, bár láttam a szemeiben a csalódottságot - hyung, melyik a legbrutálisabb dolog itt?

Megdöbbentem a kérdésétől.

- Talán az a hullámvasút ott - mutattam a helyes irányba. Csak bólintott, miközben végre-valahára elindult ez a tragacs. Lassan haladtunk, de volt időnk beszélgetni. Nagyjából mindenről. Megbeszéltük Jonghyun és Key kapcsolatát, az elnök urat, meg a Kölyök haverját, aki nem is annyira a haverja, inkább csak egy ismerős. Vagyis én nem tudtam megállapítani a kapcsolatukat. Meg szerintem ő sem. Csak beszélgettünk és beszélgettünk és hirtelen megálltunk. Ki kellett szállni. Kicsit szomorkásan hagytam el a helyet, de tudtam, hogy jó lesz a nap hátralevő része is. Átsiettünk a hullámvasúthoz. Taemin, vagy ki a rák totál izgatott volt, hatalmas szemei csillogtak a látványtól. Mit ne mondjak,tényleg nagyon király volt, ugyanis vagy háromszor fejre állt egy körben, és három körrel volt egyenlő egy menet. Most nem beszélgettünk, csak álltunk egymás mellett. Az előttünk levő három csajszit hallgattam, akik valami szexi pasiról beszéltek, aki egy vörös hajú lánnyal volt. Erre ment a vita, mert az egyik csaj szerint a lány az fiú volt, valószínűleg a helyes pasi öccse. Szerintem meg rólunk beszéltek. Elővettem egy csomag rágót, majd megböktem a Kölyköt, hogy maradjon csendben. Előrenyúltam, és az egyik lány vállát megkocogtattam. Mikor hátrafordultak mind a hárman, lefagytak.

- Ez nem a tiétek? - kérdeztem.

- Nem - a válasz közben remegett a hangjuk, az egyik viszont nagyon elégedettnek tűnt.

- Van csajod?- érdeklődött. Az előbb még a Kölyök volt az...

- Nincs - ráztam a fejem.

- Melyik suliba jársz?

- Szerencsére nem abba,amelyikbe ti. Fel is kötném magam, azt hiszem. Nagyon rámenősek vagytok. Tudom, hogy jól nézek ki,de nem félek bántani lányokat. Szerintem nem kellene mindenkibe belezúgnotok első látásra, mert nem szeret viszont az illető. Ez nem szappanopera - mikor végigmondtam, háromból kettő sírva elrohant, a harmadik meg utánuk - Bocsi,nem szeretem, ha így pletykálnak rólam.

- Te hiszel abban, hogy van szerelem első látásra? - kérdezte hirtelen.

- Nem tudom. Szerintem, aki hisz benne, az átéli, aki nem, az nem. Viszont nekem volt már olyan érzésem, hogy szerelem lenne első látásra, de nem tudom. Amíg nem ismersz meg valakit rendesen, addig nem igazán ítélkezhetsz felette. Sokan gondolják Jonghyunról, hogy érzéketlen és kegyetlen. Azonban nagyon nagy szíve van, csak nem mutatja ki.

- Gyerekkori sérelem?

- Inkább önbizalomhiány. Vannak paraszt suli menők, de mi nem tartozunk közéjük, mert mi is az alsó osztályból kerültünk fel. És nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk - magyaráztam.

- Azért vertetek félholtra egy csomó embert?

- Az beletartozik a munkakörünkbe - vontam vállat, mire ő csak nevetett. Jól esett hallani őt. Olyan könnyed és felszabadult volt ilyenkor. Felébredt a benne lakozó kisfiú, akit igyekszik elnyomni. Csak nem megy neki, mert ő a Kölyök. Az én kicsi Kölyköm.

***

- Ne már,ez nem vicces! - nevetett fel - Hyung!

A következő pillanatban feltűnt, hogy elszaladt. Elkezdtem futni utána, és nagy esélyekkel indultam. Ugyanis a gigantikus plüsskutya feltartotta őt. Azt lőttem neki az egyik bódénál, mert láttam,hogy nagyon szemezett vele. Szóval, kaja után, felfrissülve nekiugrottam lőni. Őt addig elzavartam üdítőért, és bár minden pénzem ráment, megszereztem neki. Na ja, a vidámparknak van egy pluszköltséges sora. Persze, hogy ott szemelt ki magának valamit... bár még így is jobban jártam, mintha megvettem volna neki a boltban. Egyébként rendes volt, mert állta a kajámat, hiába mondtam, hogy kifizetem az enyémet.

- Megvagy! - átkaroltam őt hátulról és magamhoz húztam.

- Nem ér! Be kellett várnom téged, mert a sulinál vagyunk, és el kell köszönnöm tőled - hadarta, mire elengedtem őt. Szembefordult velem.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem, nagyon rendes volt tőled. Meg a kutyust is köszönöm - hajolt meg.

- Ugyan, én köszönöm, hogy elhívtál. Kedves volt tőled. Jól éreztem magam.

- Akkor... szia - egy kicsit szomorúan köszönt el. Nagyon jó volt ez a nap, én is bántam, hogy ilyen hamar véget ért. Tényleg mindent kipróbáltunk, bár a hullámvasút kicsit sok volt mindkettőnknek.

- Szia - köszöntem el én is, majd megfordultam. Valami furcsa érzés járta át a testem. - Kölyök, várj!

Megfordult, odasiettem hozzá. Nem tudom, mi történt velem, elragadtak az érzelmeim. Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam őt. A száját kinyitotta, így beengedte a nyelvem, de nem csókolt vissza. Annyira jó volt megérinteni a húsos, vastag ajkait, érezni a mézédes nyálát, hogy örökké ott tudtam volna maradni. Azonban abbahagytam

- Aludj jól - nyögtem ki, mikor elhajoltam tőle. Csak két hatalmas szempárral találkoztam, meg egy tátva maradt szájjal. Magához szorította a kutyust, és elszaladt. Gratulálok, Choi Minho, elijesztetted magadtól a szerelmedet! Tipikus menő vagy te! Szívtelen, akaratos és önző. Összetörtem a lelki világát. Leültem a padkára, elővettem a mobilomat. A legutóbbi hívást a Kölyök felé intéztem. Elmerengtem rajta egy darabig, majd felhívtam az exem.