23. Fejezet

Kellemes Karácsonyi ünnepeket mindenkinek ^^ 

*Minho POV*

Hipp-hopp, elsuhant egy hét, és a Kölyöknek még csak a hírét sem hallottam. Nem láttam a helyes kis pofiját reggelenként, nem beszélgettem vele, és egyszerűen csak nem volt ott. Mindennap megpróbáltam erőt venni magamon, hogy elmenjek hozzá, meglátogatni őt, de nem ment. Nem akartam őt gyengének látni. Nem bírtam volna ki. Sulli mindennap elment hozzá, sőt, még Key is vitte néha az angolleckét neki. Az elnökúr is gyakran odajött hozzám, hogy Taemin hiányolt. Ettől függetlenül nem mentem. Egyik nap órákig álltam az emeletes ház előtt, vágyakozva néztem fel az ablakához, de nem történt semmi.

- De oppaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa – nyávogott Sulli már a szünet elejétől fogva. Esküszöm, ott tartottam, hogy leütöm őt.

- De Sulliiiiiiiiiii – vágtam vissza, mire a sértődött pofijával találtam magam szemben. Karjait keresztbe fonta előttem, és egy ajakbiggyesztéssel megsózva minden aegyoját bevetette, hogy elérje nálam azt, amit akart. Egy darabig felvont szemöldökkel néztem rá, de a végén kénytelen voltam elröhögni magam.

- Szemét vagy – morgott.                      

- Cseppet sem - egy fejrázással jeleztem, hogy nekem volt igazam.

- Choi Minho! Az a szerencsétlen ott vár rád, és mindennap majdnem bőg, hogy megint nem mentél el hozzá. Tudom, hogy szörnyű szerető vagy, de ezzel még magadat is túlszárnyalod. Egy reménytelenül önző és bunkó alak vagy! - Sulli folytatta a kioktatásomat. Igazából hiába tiltakoztam kézzel-lábbal a kijelentései ellen, igaza volt. Sajnos. Nem tudtam eldönteni, hogy mit kellett volna tennem. A Kölyök csak látni akart, és én is őt. A bökkenő csak az volt, hogy nem voltam elég erős. Elvégre bekötözött lábbal feküdt egy ágyon, ráadásul miattam. Nem bírtam ezt elviselni. Azonban így csak a szívét fájdítottam. Biztosan azt hitte, hogy nem is szeretem igazán, csak egy játékszer nekem a sok közül. Ezt pedig nem akartam.

- Rendben, elmegyek. De csak akkor, ha te is velem jössz és Kibum is - alkudoztam. Egyedül tényleg nem tudtam volna megtenni. Az bunkóság volt a részemről, hogy nem mentem, most hirtelen beállítani még inkább az lett volna.

- Mi van Kibummal? - szólalt meg hirtelen Jonghyun. Egész idáig mellettünk állt, csak közben gyerekeket szekált. Magyarázásom megkezdésére nyitottam a számat, de Sulli megelőzött.

- Hol voltál te az elmúlt öt percben? - mormogott. Jonghyun erre gyengéden tarkón vágta őt.

- Szereztem baracklevet. Kértek?

- Nem, köszi - toltuk el az arcunkba nyomott üdítőt. Csak vállat vont, és elkezdte szürcsölni. Esküszöm, ilyenkor pontosan olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek.

- Egyébként arról beszéltünk, hogy iskola után meglátogatjuk Taemin oppát. Jön Kibum oppa, Minho oppa, meg én. Csak nekem még van egy órám, az oppáknak meg kettő - magyarázta Sulli. Jonghyun bólogatott, majd beállt a csend. Hosszas volt és kínos. Nagyon kínos.

- Veletek megyek. Két órám van, meg egy matek faktom, de azt úgyis el akartam lógni - jelentette ki a bandavezér. Összenéztünk.

- Miért is akarsz velünk jönni? - érdeklődtem. Nem akartam beleszólni a dologba, de ez azért érdekelt.

- Hiányzik a csajod - vont vállat.

- Hidd el, te nagyon nem hiányzol neki - vigyorodott el pimaszul Sulli - enyhén szólva utál téged.

- Engem nem utál senki - Jonghyun felhúzta az orrát, mire kitört a veszekedés. Nem is részletezem a vitát, főleg, hogy egy idő után inkább eloldalogtam mellőlük. Inkább bementem a termünkbe és lehuppantam Kibum mellé. Éppen keresztrejtvényt fejtegetett. Rápillantottam a már majdnem teli fejtörőre. Ezt a strébert!

- Volt lecke? - érdeklődtem.

- Matekból mindig van - fel se pillantott a rejtvényből. Természetesen nem csináltam meg, úgyhogy minden meggyőzőerőmre szükségem volt, hogy sikeresen elkérhessem tőle.

- Odaadod?

- Nem.

- Miért? - hökkentem meg. Mindig odaadja a leckéjét. Vagy megcsinálja helyettem.

- Mert jövőre érettségizünk, és nem tudsz semmit. Nem akarom, hogy megbukj. Hidd el, csak a te érdekedben teszem. Mától fogva nem írom meg a leckédet, vagy a dolgozatod, de még csak azt sem fogom hagyni, hogy lemásold. Majd megoldod magad - még mindig fejtegetett. Megnéztem a házi feladatot a füzetemben, amit még ő írt fel a múlt órán. Egy darabig néztem az egyenletet. A sok betűt és számot, amelynél az egyik egyenlő a másik kétszeresével.

- Ez milyen nyelven van? – vontam fel a szemöldököm.

- Koreaiul. Látod, erről beszélek – itt tartott egy drámai sóhajtást – nem is tudod, hogy mi ez.

- Legalább a megoldást megmondod? – pillantottam rá. Kibum fáradtan vette elő a füzetét, majd kinyitotta

- Négyszáz X a másodikon, tört, kilencven XY osztva öt Y, majd mindez összeadva 349 XYD szorozva 42,95 BD, tört, 68,43 X zárójel YX négyzet – ezek után eltette a füzetet. Beírta a megoldását a keresztrejtvénybe, mit sem törődve velem és az értetlen tekintetemmel. Nem értettem ezen a nyelven.

- Hyung, segítesz? Kérlek… nekem ez nem megy.

- Kellemetlen – vigyorodott el – figyelj, ez a te leckéd. Ha már megpróbálod, az is haladás.

Vettem egy mély lélegzetet. Hosszasan bámultam a feladatot, utána lemásoltam azt, és kihúzogattam az egyformákat. Tehát X-ből kivontam az X-et, és a számokból is a számokat. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy semennyi esélyem nem volt Kibum megoldása közelébe vinni a matekomat.

- Ez nem megy. Tudod, hogy reménytelen eset vagyok és soha nem csinálok meg semmit. Nem most fogom elkezdeni – morogtam, mire Kibum szó szerint hozzám vágta a füzetét. Magam sem hittem el, de tényleg fájt. Gyorsan lemásoltam az egészet, és pont becsengetésre vissza is tudtam juttatni hozzá.  A tanár belépett a terembe. Szigorúan nézett végig az immáron álló osztályon. Tekintetét egy pillanatra rám szegezte. Szúrós volt és rideg. Gyakran mondják, hogy a barna szem vad és megnyugtató. Nos, esküszöm, a kék szem kevésbé lett volna félelmetes, mint ez.

- Choi, örülök, hogy bejár az órámra. Talán eltévedt?

Kissé kellemetlenül éreztem magam, főleg, hogy az osztályom fele elkezdett mosolyogni. Gyorsan megjegyeztem az arcukat, utána leülhettünk. Természetesen nem figyeltem az órán. Elaludtam még az elején. Már az is csoda volt, hogy tényleg beültem matekra, ugyanis ezt az órát amikor csak tehettem, ellógtam. Csak annyit éreztem, hogy valaki bökdöste az oldalamat. Fáradtan nyitottam ki a szemeimet.

- Kelj már fel – suttogta. Még morogtam egy pár sort, utána jobbnak láttam kiegyenesedni. A fickó, aki az órát tartotta elégedetten bólintott.

- Mi van? – pillantottam a haveromra. Kibum dühösnek tűnt, de a szemében láttam megcsillanni a huncutságot és a már elmúlt nevetést.

- Horkolsz agyatlan – sóhajtott fel. Mondanom sem kell, hogy még mindig nagyon utált engem azért, mert létezem. Szerintem még egy darabig utálni is fog.

- Nagyon hangosan? –érdeklődtem. Válaszul csak bólintott. Ösztönösen lejjebb csúsztam a székemben, nem mintha érdekelt volna, hiszen aki a kigúnyol vagy kibeszél a hátam mögött, azt úgyis kikészítem.

Őszinte leszek.

Nem telt bele tíz percbe, hogy újra elaludtam. Nagyon rühelltem az ilyen unalmas órákat, mint a matek, a koreai, a történelem, filozófia, rajz, biológia, kémia, földrajz, fizika, ének, idegen nyelv, meg még a maradék, miknek a létezéséről nem is tudok. Milyen óra már az, amikor ott kell ülnöd egy padban, ahol papírokból olvasod, hogy mennyi fát pocsékolnak el az emberek, megtanuljuk, hogy háborúzni bűn és ne tegyük, holott hivatalosan még mindig tart a háború az országban, nem is beszélve az algebráról és az egyenletekről, amiket úgysem fogok soha használni. Kivéve, ha matektanár leszek, ami szinte kizárt. Ezt a sok felesleges vackot, amit megtanítanak nekünk… miért kel tudni az amerikai bőgőmajom életmódját?!

Tudom, alapműveltség.

A következő dolog, amire felébredtem, az a kicsöngő volt. Felegyenesedtem, és mint aki jól végezte a dolgát, kisétáltam a teremből. Kibum természetesen azonnal mellém sietett.

- Kivételesen nagy bunkó vagy – jegyezte meg.

- Tudom. Jonghyun is. Te is és Sulli is. Ezért vagyunk mi a menő csapat – heves bólogatásom nyomására csak kacagni kezdett. A mai napon az utolsó óra fizika volt, amin szintén aludhattam egy jót. Kibum már nem is mondott semmit, csak jegyzetelt magának, amit óra végén odaadott nekem.

- Szeretlek – vigyorodtam el, miközben elpakoltam a füzetét.

- Nagyon melegen ajánlom, hogy holnap hozd vissza – mormogott. A termünkben levette a kabátját, utána kisietett, bár elvileg együtt mentünk ugyanarra a helyre.

Gyorsan felkaptam a kabátomat és már rohantam is utána. Egyenesen lerobogtam a lépcsőkön, egészen az auláig. Az ottani padon ücsörgött Sulli, vele szemben a drága haverom álldogált.

- Itt vagyok – jelentettem ki, hátha nem lett volna egyértelmű a jelenlétem. Sulli a nyakamba ugrott.

- Minho-ah, te nőcsábász – csóválta a fejét Kibum, miközben megpróbáltam levakarni magamról a lányt. Még mindig úgy imádtam őt, mint a saját kistestvéremet.

- Nem is nőcsábász – pattant le rólam Jinri – pocsék ízlése van.

- Ez most rosszul esett – tettettem a megsértődöttet. Karjaimat összefontam magam előtt, utána pedig pontosan háttal fordultam neki. Hamarosan pedig betoppant Jonghyun is. Úgyhogy végre valahára elindulhattunk a Kölyök háza felé.

*Taemin POV*

Már egy ideje nem is számoltam a napokat, hiszen felesleges volt. Első nap még izgatottan vártam, hogy megjöjjön, vagy ha nem tud eljönni, akkor legalább egy sms-t küldjön, hogy tudjak felőle valamit, hogy érezzem, hogy még érdeklem őt. A többiektől kedves volt, hogy mindennap eljöttek, de nem volt ugyanaz. Mert ők nem jártak velem, mert ők nem voltak Minho. Ettől függetlenül mindennap elszórakoztunk, ráadásul a menő csapat után mindig jött Onew is, úgyhogy nem unatkoztam. Csak örültem volna Minho jelentkezésének. Az orvos szerint hétfőn már ugrálni fogok a lépcsőn, noha ennek még semmi bizonyítékát nem éreztem. Kicsit javult az állapotom, vagyis már néha el tudtam bicegni az ajtóig, vagy a mosdóba, de semmi másra nem voltam képes, holott már kellett volna tudnom sétálni. Az időm nagy részét sétálással és tanulással töltöttem, és meg kell mondanom, rettentően unatkoztam. Ráadásul már elhasználtam két csomag zsebkendőt Minho miatt. Egyre jelentéktelenebbnek éreztem magam, mert neki ott van Sulli, meg még ki tudja, hogy hány ezer csaj. Semmi oka nem volt várni rám. Minden éjjel reménykedtem, hogy beszökik hozzám, de nem tette. Semmilyen életjelet nem adott magáról, én pedig már kezdtem kétségbeesni.

Talán éppen ezért ma sem számítottam arra, hogy Minho megérkezik hozzám, vagy csak úgy beállít, és kirohan. Már elmúltak bennem ezek a reményszálak és csak meg akartam gyógyulni, hogy az iskolában beolvashassak neki. Nem ez egy barát dolga. Neki kellene lennie az elsőnek, aki megérkezik és az utolsónak, aki elmegy.

Hallottam, hogy kopogtatott valaki. Mélyet sóhajtva kimásztam az ágyamból, ami már megint tele volt papír zsebkendővel és csokipapírral. Lassan kibicegtem az ajtóhoz. Tényleg csak lassan sikerült, ugyanis még a jelenlegi maximális tempóm is negyed olyan volt, mint az eredeti. Egyedül csak ezért örültem annak, hogy Minho nem jött el sose. Igazán kényelmetlenül éreztem magam ezzel a sebességgel. Még a nagyszüleim is gyorsabban mentek nálam. Kinyitottam az ajtót. A szívem megállt, és a levegő is belém szorult. Biztos, hogy lányosan felsikítottam, mikor Minho nyakába vetettem magam. Magamhoz szorítottam őt. Beszimatoltam a tökéletes, összetéveszthetetlen illatát, éreztem a puha, kiváló bababőrét, és közben ezerszer hálát adtam Istennek, hogy pont őt kaptam meg a világtól. Annyi sok milliárd ember van a világon, és nekem pont ő jutott. Lehetnék ennél boldogabb? Izmos karjait a derekam köré fonta, átölelt és magához szorított, miközben meleg lélegzetével a fülemet csikizte. Megszűnt körülöttünk a világ. Csak Minho és én voltunk.

- Szia Kölyök – hallottam meg a mély, dörmögős hangját, amibe beleborzongtam, persze csupa jó értelemben.

- Hiányoztál – a vállába fúrtam az arcom, és csak szorítottam őt magamhoz. Be kellett vallanom, hogy féltem. Féltem, hogy ez csak egy álom és hamarosan eltűnik. Féltem, hogy igazából el sem jött, ezért görcsösen szorítottam őt magamhoz, és szívtam be az illatát, hogy megbizonyosodhassak az ittlétéről.

- Te is nekem.

Elmosolyodtam, mikor egy nagy cuppanós puszit adott az arcomra. Eltávolodtunk egymástól, a homlokát az enyémnek döntötte, utána megcsókolt. Minden haragom és kétségem elszállt. Szeretett, és most bebizonyította.

- Szia – hallottam meg egy másik hangot is, amitől megugrottam. Éreztem, hogy remegni kezdtem, és valószínűleg Minho is érezte.

- Szia – köszöntem vissza. Jonghyun bejött és lekapta a cipőjét.

- Kellemes lakás – bólintott elismerően. Lassan besétált, körbe-körbe vizslatva az otthonomat. Ha meglátja a szobámat, nekem annyi.

- Köszönöm – hajoltam meg. Hamarosan pedig felbukkant Minho mögött Sulli és Key is. Mosolyogva köszöntünk egymásnak. Key szintén levette a cipőjét, pont úgy, mint Sulli. Ők már szinte itt laktak. A szüleim nagyon odavoltak a csajért. Kibumot pedig először Kimnek hitték. Mármint, Key vezetékneve is Kim, de na… ez bonyolult. Jonghyun lehuppant a kanapéra, mellé a párja, kissé félénken, Sulli pedig leült a fotelbe. Minho is elengedett engem, hogy levehesse a cipőjét.

- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

- Még kicsit fáj, de jobb.

Amint végzett, felkapott, hogy odavihessen a kétszemélyes kanapéhoz. Ismételten éreztem a szívverését, ami megnyugtatott. Szerelmes voltam belé. Nagyon.

- Mit szólnátok, ha videojátékoznánk? –vetette fel a témát Jinri. Tudott arról, hogy volt gépem, szóval már csak abban reménykedtem, hogy senki nem fogja szeretni ezt az ötletet. Sajnos csalódnom kellett. Jonghyun és Minho azonnal helyeselni kezdtek, később csatlakozott hozzájuk Key is, bár ő kissé félénken.

- Legyen, de nem én hozom ki a gépet – a végén már kénytelen voltam megadni magam. Minho adott egy puszit a fejem búbjára, és azonnal besietett a szobámba. Tudtam, hogy direkt ment be egyedül, ezért pedig nagyon hálás voltam. Tényleg ő volt a tökéletes pasi. Nem nevette ki a szobámat, ráadásul nem is hagyta, hogy más megtegye. Meg Sulli is azt hitte, hogy én a bátyám szobájában lakom, szóval elég kellemetlen lett volna, ha mondjuk Jonghyun észreveszi. Azt hiszem, akkor az iskola azon diákja lettem volna, akin lehet gúnyolódni.

- Jjong hyung, segítesz? – rázott ki a gondolataimból a mély hangja. A kérdezett személy szinte azonnal felpattant, nekem pedig nem volt időm még egy sikolyra sem. Itt istenítettem ezt a pasit, erre meg lebuktat. Szinte éreztem, hogy remegi kezdtem, az izmaim pedig néha megfeszültek. Nekem lőttek. Megint mindenki ki fog röhögni, mindenki utálni fog és majd bántanak. Megint iskolát kell váltanom.

- Minden rendben?

Kibum hangjára felpillantottam. Az egész csapat aggódva nézett rám, mind a négyen. Jonghyun kezében ott volt a videojáték, Minho pedig hozta a zsinórokat és a konzolokat. Az is lehet, hogy az ellenségem nem is látta a szobámat, ami őszintén szólva nagyon megnyugtatott.

- Persze – mosolyodtam el. A két fiú bólintott, utána nekiálltak szerelni. Mi, többiek csak röhögtünk azon, hogy mennyire szerencsétlenek voltak.

- Mondom, a kéket ide dugd – háborgott Minho, kikapta Jonghyun kezéből a drótot, hogy ő dughassa be.

- Ha megráz téged az áram, én megöllek – mormogott a másik.

- Hiányoznék? – Minho hangja kissé gúnyosra sikerült, gondolom, szándékosan.

- Nem. Csak a Kölyök bőgne, Sulli megverne, és még le is csuknának engem emberölésért. Mondjuk, Kibum talán meglátogatna engem…

- Kész – egyenesedett ki Minho, szerintem rá se hederítve Jonghyun elképzelt élettörténetére. Ezek után a fiúk visszatolták a tévét és beüzemelték a gépet. Hamarosan felbukkant Kibum és Sulli két-két nagy tál pattogatott kukoricával, a hónuk alatt pedig chipszes zacskókkal. Miután lepakoltak, Kibum még visszaszaladt üdítőkért is. Sulli hozott párnákat, sőt, még pokrócot is szerzett valahonnan. Esküszöm, ezek jobban ismerték a házamat, mint én magam. Minho gyorsan áttett az egyik párnára, ő pedig leült az jobb oldalamra. Mellette Sulli foglalt helyet, tőlem balra Key és végül Jonghyun. Először autóversenyzőset játszottunk, utána verekedtünk, volt kincskeresős, logikai játék is, sőt, Minho és Jonghyun még fociztak is, amit természetesen Minho nyert meg. Mondjuk nem sokkal, és amikor Jonghyun állt nyerésre, akkor a pasim iszonyatos hisztit lecsapott, amit Key, Sulli és én csak mosolyogva hallgattunk. A logikai volt a legjobb. Felváltva mászkáltunk, és együtt raktuk össze a játék minden egyes apró darabját. A legvégén Jonghyun előszedte apám katonai játékát, amit szintén egyenként játszottunk. Nevetve tapasztaltuk, hogy sem belőlem, sem Sulliból nem lesz jó katona. Kibum még úgy, ahogy elment, de a Jongho páros konkrétan irtotta az ellenséget. A mai napon a szüleim sem voltak otthon, csak holnap este érkeznek. Kiderült, hogy mind a négy barátom tudott erről és pizsamát is hoztak.

Délután hét körül valaki kopogott. Ekkorra Kibum, Sulli és én már pizsamában ültümk a párnáikon, Minho éppen zuhanyozott, én pedig szurkoltam, mert Key és Jonghyun éppen egymás ellen harcolt a verekedős játékban. Kibum valami táncos bigét választott, Jonghyun pedig egy kengurut. Zseniális játék volt, mondhatom. Végül Sulli állt fel ajtót nyitni. Először csak hangokat hallottam, majd felbukkant az ajtóban Onewwal együtt.

- Szia hyung! – integettem neki.

- Sziasztok! Ti pizsamapartit tartotok? – kérdezte megdöbbenve. Jongkey is odavetett neki egy „sziá”-t, de a szemüket le sem vették a képernyőről.

- Olyasmi – bólintott Jinri – csatlakozol?

- Én igazából nem hoztam pizsamát… de amúgy szívesen csatlakoznék – sóhajtott Jinki. Én tudtam, hogy csak azért akart itt maradni, nehogy bántsanak a többiek, amiben erősen kételkedtem, de mindegy.

- Oppa, adunk neked – vigyorgott a lány – Taemin apukájának van egy csomó pizsamája, meg Taeminnek is.

- Ez esetben szívesen maradok – Onew mosolyogva bólintott. Sulli hamarosan hozta neki apám pizsamáját, ledobott Kibum közé és közém egy párnát, utána visszaült a helyére. Onew pedig leült mellém.

Minho kissé meglepődött, mikor meglátta a haveromat, de végül is elvoltak. Meg is verte őt fociban háromszor. Mikor negyedjére is ellene akart küzdeni, Jinki inkább bemenekült zuhanyozni. Mikor már hajnalban mindenki félig aludt és a lelkesedés is abbamaradt, Minho, Sulli és Key kihozták az ágyneműket, amiket szintén nem tudom, hogy honnan szedtek elő, mert én sem tudom, hogy hol vannak, utána pedig egy film közben szépen lassan elaludtunk. Először Jonghyun, utána Minho, aki álmában átölelt és néha hangosan horkantott. Meg akartam őt rázogatni, de Sulli csak nevetve annyit mondott, hogy ebből tudjuk, hogy él. Hamarosan pedig a kisasszony is csatlakozott a társaihoz. Kibum és Jinki pedig még ébren volt, amikor én már bóbiskoltam. Odabújtam a szerelmemhez, hamarosan pedig elhalkult és elsötétült minden.