29. Fejezet

*Taemin POV*

Percekig csak ültem a széken, a tollat bámulva. Minho körül jártak természetesen a gondolataim. Nem értettem őt. Tudtam, hogy ő és Sulli jó barátoknak számítottak, mert eléggé szépen váltak el a szakítás után, de ez azért túlzás volt. Minho tisztára úgy viselkedett, mint Sulli pasija. Ölelkeztek, nevetgéltek, közös programokra mentek, és Sulli utált Minho közelében. Biztos, hogy volt közöttük románc. Le mertem volna fogadni. Meg miért bántotta Minho Onewt? Talán tetszik neki Sulli, és Minho féltékeny?

- Szia oppa – Sulli hangjára lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem, és letettem a tollat. Mit keres ez itt?

- Szia.

Sulli ezek után a kabáttartóhoz ment, és leemelte Onew sálját. Már csak az lógott ott. A kabát és a sapka eltűntek. Valószínűleg Onew már hazament, csak itt maradt a sálja.

- Hogyhogy itt? – érdeklődött, hogy ne legyen olyan ciki mindkettőknek ez a helyzet.

- Ezt én is kérdezhetném.  Nem szoktál idejárni – válaszoltam azonnal, mire Sulli a szemeit forgatva a nyaka köré tekerte a sálat.

- Onew oppa küldött egy üzenetet, hogy vigyem majd vissza neki a sálat. Délután úgyis átugrom hozzá, nem nagy ügy. Viszont most te jössz – odasétált az asztalhoz, a szemét le sem véve a tollról.

- Csak… gondolkozni jöttem. Nem igazán értek dolgokat, és le kellett ülni értelmezni őket. Tudod, nem értem Minhot. Mostanában teljesen elhanyagol, ráadásul még csak nem is közeledik felém… érted… szexuálisan. Pedig állítólag nagyon odavan a dologért – tört ki belőlem az egyik fele. Már nem bírtam magamban tartani. Sajnos pont annak a valakinek mondtam el, akinek nem kellett volna.

- Nem akarja siettetni – vonta meg a vállát. Ekkor éreztem úgy, hogy most visszavághatok neki. Most megmutatom Sullinak, hogy én vagyok Minho számára az a bizonyos valaki, nem pedig ő.

- Már lefeküdtünk – jelentettem ki büszkén, hogy féltékennyé tegyem. Tudtam, hogy Sulli és Minho nem csinálták, hiszen Sulli még gyerek, és lány is… így eléggé büszke voltam arra, hogy bennem már volt egyszer.

- Tudom – mosolyogva bólintott, ezzel pedig tönkretette a kedvem. Megint – és tisztellek is érte.

- Tessék? – azonnal felkaptam a fejem. Sulli tisztelt engem azért, mert lefeküdtem Minhoval? Ennek nem lett volna sok értelme, vagyis, volt ebben valami trükk.  – Miért?

- Izé… semmi – Sulli elpirult, elfordult, és már ki is rohant a teremből. Csak bambultam utána, értetlen arckifejezéssel, és egyre biztosabb voltam abban, hogy Minho megcsal. Vagy legalábbis nem én vagyok neki az egyetlen. Persze, abban biztos voltam, hogy nem fogja nyíltan felvállalni a kapcsolatunkat, de ez akkor is túlzás volt. Mi van, ha csak fogadásból járt velem?

- Sulli-ah! – kiáltottam utána, és már fel is pattantam a helyemről. Minden erőmet felhasználva igyekeztem beérni a lányt, mert egyre jobban zavart már ez az egész bizonytalanság. Minden embert kerülgettem, de persze néhánynak neki is mentem, sőt, volt egy-két barom, aki nagyon viccesnek gondolta magát azzal, hogy belépett elém. Ezeknek természetesen nekimentem, de nem érdekelt annyira. A teremig rohantam utána, ahol végül az asztalára támaszkodva értem utol.

- Mondd!

- Csak fogadásból jár velem, igaz? – hirtelen elgyengültem. Sokkal jobban fájt ezt kimondani, mint gondoltam. Olyan egyszerűnek tűnt a gondolataimban, mintha természetes lett volna, de kimondva fájt. Kimondva pocsék volt, de valahol meg is könnyebbültem, hiszen már nagyon régóta bennem volt ez a kétely.

- Nem – hallatszott a válasz, mire megkönnyebbültebben felsóhajtottam – de közel jársz.

- Ezt meg mégis hogy értsem? – kissé felcsattantam, amire az egész osztály odapillantott. Már késő lett volna visszaforgatni az időt, nem igaz? Sokkal jobb volt békés tudatlanságban élni, mint most.

- Sehogy – azon nyomban válaszolt, kissé túl hirtelen ahhoz, hogy ez normális reakciónak tűnhessen. Természetesen Kim azonnal hátrafordult.

- Miről van szó? Csak nem családi balhé? Ugye, szóltam neked, hyung, hogy Minho meg Sulli együtt vannak? – arcán egy gonosz vigyor jelent meg, amit azon nyomban le akartam mosni onnan, akár az öklömmel. Nagyon untam már, hogy a pocsék időzítés mellett még a tisztelethez sem értett. Milyen ember lesz így belőle?

- Fogd be! Senkit nem érdekelsz – morgott Sulli. Kivételesen nagyon is egyetértettem vele. Neki nincsenek barátai, most komolyan? Nem mintha ezen most meglepődtem volna, sőt, meg is értettem a többieket, de akkor is…

- Ha hiányoznék, akkor ti ketten bőgnétek utánam a legjobban – jelentette ki, mire felnevettem.

- Azt kötve hiszem.

- A sztori pedig egyszerű. Ugyanolyanok vagytok kinézetre, Minho meg olyan hülye, mint egy szem rizs. Mindegy, melyikőtöket smárolja le éppen, mert ő sem tudja, hogy kit szeret igazából – magyarázta. Igazából minden magyarázatot elfogadtam, de ez… ez kivétel volt.

- Szerintem meg igyál egy kis hidrogén-kloridot. Jobban jársz – sóhajtott Sulli, mire Kim dühösen előre fordult. Azt hiszem, Sulli ezzel megmentette a napomat, ugyanis Kim fél perc alatt lerontja a hangulatomat, ha olyanja van. Ezek után beültem a helyemre, hamarosan pedig meg is érkezett az osztályfőnök. Megbeszéltük, hogy kinek miből kell javítania, meg minden ilyen féléves rituálét, ugyanis nemsokára szünet lesz. Nem igazán tudom, hogy ennek örültem-e, vagy nem. Minho biztos el fog felejteni a szünetben, hiszen ősszel is csak Key miatt találkoztunk, pedig akkor udvarolnia kellett volna nekem a hivatalos romantikus-regények szerint. Viszont jót tett volna egy kis pihenés. Már kezdtem unni a monoton tanulást, a rengeteg leckét, meg mindent. Talán még Minho sem hiányzott volna annyira. Oké, ez furának tűnt, de kezdtem megunni ezt a Sulli-centrikus viselkedését. Én értem, hogy barátok, de minek lóg vele a nap huszonnégy órájában?

Természetesen egész órán Sullit szekíroztam, hogy mondja már el azt a hihetetlenül nagy titkot, hogy mégis mi van közöttük Minhoval. Persze, velem, mint érintett személlyel senki nem beszél meg semmit, és csodálkoznak, ha megharagszom.

- Mondd el – kértem őt suttogva, de csak megrázta a fejét, immáron hatodjára. Ekkor untam meg az első kört. Az óra hátralevő részében csak duzzogtam a székemen. Alig vártam már a csengőt, aminek megszólalása szinte megváltásként hatott rám. Szinte azonnal kirobbantam a teremből.

- Most komolyan megharagudtál? – Sulli megragadta a csuklómat, mire morogva hátrafordultam.

- Igen. Miért olyan nehéz elmondani az igazat?

- Szeret téged – jött a válasz. És te is szereted őt. Tökéletes a kapcsolatotok. És nagy áldozat volt tőled, hogy egy hülye fogadás miatt vesztetted el a szüzességed, csak azért, hogy Jonghyun és Key megint összejöhessen. Minden tiszteletem, oppa. Te jobban megérdemled őt, mint én – végig lesütött szemekkel beszélt, de tudtam, hogy őszintén. Nem hazudott, és éppen ez sokkolt le annyira. Miközben mesélt, egyre lassabban vert a szívem, és egyre szomorúbb lettem. Lehet, hogy ez lányos, meg buzis, vagy nem tudom, de én szerelemből akartam elveszíteni a szüzességem. Mármint… rendesen, nem pedig egy buta fogadás miatt. Azt hittem, hogy Minho tud más is lenni. Azt hittem, hogy neki is vannak rendes érzései, mint mindenkinek. Azt hittem, hogy szeret. Nem úgy, mint a többi lányt, nem úgy, mint a kalandjait, hanem tényleg… Megállt körülöttem a világ, minden fekete-fehérré vált. Csak álltam az üres dimenzióban, és gondolkoztam. Mindenen. Azaz, csak próbáltam, de nem ment. Sokkos állapotban álltam egy darabig, aztán megfordultam, és rohanni kezdtem. Hogy hova? Mindegy volt, csak el innen. Egyszerűen csak rohantam. Én is csak egy senki voltam Minho szemében, egy kis kaland, akit úgyis dobni fog. Nem tudom, hogy eddig miért volt velem, biztos Key magyarázta tele a fejét, hogy egy kicsit még velem legyen. És lassan összeállt a kép. Ezért volt olyan távoli velem, ezért viselkedett úgy, ahogy. Mert nem szeretett, mert egy játék voltam neki, mert én voltam a suli egyik legbénábbja. Miért is szeretett volna igazából? És én miért voltam olyan naiv? Csak özönlöttek bennem a kérdések, össze-vissza. Berohantam az öltözőbe, bevágtam magam mögött az ajtót. Mindenki felém fordult, de nem érdekelt, csak odasiettem a zuhanyzókhoz, és leültem azzal szembe. Ekkor tűnt fel, hogy ömlöttek a könnyeim. Sírtam, mert az első szerelmem, sőt, az életem szerelme soha nem szeretett. Arcomat belefúrtam a térdembe. Minden kavargott bennem. Csalódott voltam. Miért nem mondta el, hogy csak fogadás volt? Egyáltalán miért csinálta? És ha már megtette, miért nem mondta el egy héttel később? Vagy utána? Vagy előtte? Vagy bármikor, de miért pont Sulli mondta el? Miért szereti őt jobban a pasim, mint engem? Miért nem bánik úgy velem, mint a szerelmével? Miért titkolódzik? Miért olyan, amilyen? És ha már ilyen... akkor miért istenítik annyian? Miért hiszi azt, hogy mindenki csak egy játék neki? És én miért hittem el, hogy szeret?

- Utállak - ez volt az egyetlen érzés, ami az eszembe jutott.

*Minho POV*

Lassan visszasétáltam a terembe.

- Te már megint mit műveltél, Choi Minho? – sóhajtott fel Kibum, mikor meglátott.

- Miért? – lehuppantam mellé, és előpakoltam az irodalomra.

- Szerinted? Véres a karod. Várj, van nálam popsitörlő – lenyúlt a táskájához, és kiemelte a dobozkát. Felbontotta, utána a kezembe nyomott egy darabot – nesze, törölgesd magad.

Megtörölgettem a véres karomat, de tényleg lövésem sem volt, hogy honnan szereztem, ugyanis nagyon ügyeltem, hogy Jinki ne vérezzen össze, sőt, nagyon ne is sérüljön meg. Ezek szerint nem jött össze száz százalékban a dolog. Letörölgettem a vörös folyadékot, utána az előttem ülő ember kapucnijába dugtam. Majd nagyon meg fog lepődni a kiscsaj, de oda se neki!

- Muszáj volt levezetnem a feszültséget – jelentettem ki megkönnyebbülten, mire Key felpillantott.

- Már mindent értek, de ezzel csak közelebb kerültél a kirúgáshoz. Alapszabály, hogy egy csapaton belül nem bántunk senkit, de te mégis megtetted. Normális esetben ezért ki kellene tiltani téged a csapatból, de valahol megértelek. – Key ismét szófosással küzdött – Sulli neked a szemed fénye, egyértelmű, hogy félted őt. Viszont Jinki Taemin legjobb barátja. Vagyis, ha kitudódik a tetted, akkor felkészülhetsz arra, hogy a srác nem a te pártodat fogja fogni. Ha mégis, akkor nagyon nagy mákod van vele.

A következő pillanatban azonban a padunkra repült egy véres babapopsi-törlő.

- Choi Minho! Ha még egyszer valamit a kapucnimba dobsz, akkor megkeserülöd! – ripakodott rám a kisasszony, mire felnevetettem.

- Ne haragudj, Juhyeon noona – kacagtam tovább – de milyen alapon beszélsz így velem?

- Olyan alapon, hogy már kezdem unni, hogy folyton a kapucnimba, vagy a táskámba rejted a taknyos papírzsepijeidet, vagy a véres törlőidet. Legközelebb mi lesz? Személyi piszoárnak használsz? – háborgott.

- Noona, ez nem is olyan rossz ötlet – csillantak fel a szemeim, mire a mellettem levő Keyből kitört a röhögés. Az asztalt csapkodva visított, és az egyetlen szerencséje az volt, hogy az ablak mellett ült, ezért nem borult fel. A lány pedig mérgesen visszafordult a helyére. Egyébként majdnem egy év volt köztünk… az ő javára, ennek ellenére nagyon sokszor kerültünk már érdekes helyzetbe.

- Nem ő a csajod a táncórákról? – kérdezte hirtelen Key, elhaló hangon, mire bólintottam.

- Először fel sem ismertem, de aztán egészen összemelegedtünk a gyakorlóban – pontosan így történt. Két éve találtam egy helyes kis épületet, ahol nagyon jó volt a táncoktatás. Még mindig oda járok, és még a nyáron tűnt fel Juhyeon noona. Ugyanabban a csapatban voltunk, de elég későn esett ez le nekem. mindenesetre nem igazán kedveltük egymást sohasem.

- Képzelem – Key lemondóan megforgatta a szemeit.

- Nyugodtan. Amúgy… a héten nem menekül tőlem. Így nem lehet velem beszélni – kacsintottam.

- Drága Minho-ah, nem elég, hogy kihasználod a párod érzéseit, és megvered a legjobb barátját, még meg is csalod? – itt már suttogott. Nem akart hangosan leszidni, amiért külön köszönet járt neki.

- Dehogy csalom, elvégre a büdös életben nem szerettem még bele senkibe első látásra. Francit addig őrzöm, amíg lehet – a válaszom hatására Key is megnyugodott. Valamiért nagyon szerette Taemint, amit én személy szerint nem bántam, sőt, örültem neki, így legalább összekötött minket, ami nem kis dolog volt tőle.

- Helyes – biccentett Kibum, az óra pedig hamarosan elkezdődött. A tanárnak nagyon tetszett, hogy benn voltam az órán, kész megtiszteltetésnek vette. Szerencsére egész órán nem szólt hozzám, ezért tiszteltből még jegyzeteltem is… két szót. De tőlem már ez is nagy teljesítménynek számított. Úgyhogy egészen gyorsan el is ment az óra, és Key még meg is dicsért a végén. Én magam sem akartam elhinni az aktivitásomat.

- Elfáradtam – sóhajtottam fel a szünetben, mire Kibum ismét felnevetett.

- Te ma minden mozdulatoddal meglepsz – vigyorgott. Le mertem volna fogadni, hogy egész éjjel fenn volt megint, és tanult, mint mindig. Felálltunk, és elindultunk a másik terembe. Most nem igazán szóltunk egymáshoz, Key ugyanis magolta a matekhoz szükséges képleteket. Igaz, már egyszer megtanulta őket, de most át kellett néznie, nehogy elfelejtse. Stréber. Nem értettem, hogy minek jó ennyit tanulni, hiszen később biztosan nem fogom használni a jövőben. Szóval a vándorlás unalmasan telt. Útközben természetesen kigáncsoltam egy srácot, meg elvettem egy csaj kajáját, miközben az jött ki a büféből. Úgyhogy szereztem magamnak reggelit is, ráadásul az egyik kedvencemet. Key pedig útközben kapott valakitől pepero-t, szóval éhen nem halunk.

- Minho-ah baba éhes? - kérdezte elmosolyodva, amikor beleharaptam az újonnan szerzett szendvicsembe.

- Már korgott a pocikája - nevettem fel, mire Kibum  megpaskolta a hasam.

- Dagadt leszel, ha folyton zabálsz, drága - a képembe vigyorgott, utána megkínált peperoval. Illedelmesen elvettem egyet, és lassan eleszegettem, amíg be nem értem.

- Fincsi volt - erotikus szájnyalás, level Choi Minho. Egy- két lány nyál csorgatva nézett engem, de nem zavart. Úgysem kaphatnak meg engem, mert én a Kölykömé vagyok. Ledobtam a táskámat a helyemre, kivettem az innivalómat, és csendben iszogattam, amikor hirtelen berontott Sulli, alias a Vörös Ördög. Az osztályunkban ez a név ragadt rá a gonoszsága miatt. Valahogy senki nem kedvelte őt rajtunk kívül. Hogyan csapódott a bandához? Ez egy érdekes történet. Először is, ő is később érkezett a suliba, nagyjából két hónappal utánam. Egy darabig pedig nem is beszélgettünk egészen addig a bizonyos napig.

***

Csendben ácsorogtam a büfé előtt, éppen kaja után kutatva. Már akkor is menőnek számítottam, és természetesen mindenki rettegett tőlünk, ezért senki nem lepődött meg azon, hogy éppen a potenciális áldozatomat lestem. Aztán a sorból kilépett egy fiú. Rövid, sötétbarna haja volt, és érdekes, nőies arca. Még soha nem láttam, viszont a kedvenc kajám volt nála.

- Szia. Gondolom, új vagy – gyorsan odaléptem elé, nehogy el tudjon szökni.

- Igen. Te vagy az iskola oroszlánja? – kérdezte. Hangjában semmi félelem nem érződött, ami kissé meglepett, de nem hagytam magam gyengének tűnni.

- Pontosan. Úgyhogy kérem a kajád – kezemet kinyújtottam az ínycsiklandó étel felé, azonban a kissrác beleharapott.

- Várj, csak előbb megemésztem. Utána a tied lehet. Amúgy hallottam rólad. Te vagy a Choi Minho, ugye? Élőben is olyan kétéltű-pofád van, mint ahogy képzeltem.

Na, ekkor durrant el az agyam. Felkaptam a srácot, és a nyakánál fogva az automatához vágtam.

- Így nem beszélhetsz velem, világos?

- Te meg nem beszélhetsz így egy lánnyal – megragadta a kezem, és iszonyatos erővel ellökött magától. Még én magam sem hittem el, hogy mennyi erő lakozhat egy ilyen pici emberben. – Choi Jinri vagyok. És örvendek a találkozásnak.

Ő volt az első, és az utolsó, aki nyilvánosan alázott meg. Alkalmanként összefutottunk, és elég jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Mivel a Jinri túl bonyolult név volt, ezért az első kutyánkról, Miss Sullivanről neveztem el őt. Így lett Sulli. Lassanként pedig a fiúk is elfogadták őt, így tényleg a legjobb barátok lehettünk.

***

Még mindig a múltban vagyunk.

- Oppaaaaa! – visított reggel a fülembe Sulli, majd a nyakamba ugrott. Kétségbeesetten öleltem őt vissza – nem fogod elhinni!

- Mi történt Sulli-ah? – kérdeztem, mire mosolyogva engedett el.

- Boldog születésnapot, drága oppa – ezzel odanyújtott nekem egy pici dobozkát – ez egy couple gyűrű. Majd annak az ujjára húzd, akit szeretsz, tiszta szívedből.

Mosolyogva vettem el a csomagot, majd gyengéden megcsókoltam őt. Ez volt az első csókunk.

***

- Choi Balfasz Minho!- Key egy iszonyatosat rávágott a hátamra, mire felpattantam.

- Végre – sóhajtott Sulli – oppa, baj van. Nagyon sajnálom… én hibát követtem el…

Egy darabig értetlenül bámultam rájuk. Nem igazán értettem, hogy mi a fene történt, és miért kellett kirángatni engem a nosztalgikus pillanataimból.

- Mi történt?

- Én… véletlenül elkotyogtam Taemin oppának, hogy fogadtatok… - suttogta lesütött szemekkel, mire megállt a szívverésem. Taemin megtudta a dolgot. Azonnal kirohantam a teremből, nem foglalkozva semmivel. Csak száguldottam, és minden lehetséges helyre benéztem az emeletünkön. Ekkor lerohantam a földszintre, és megtámadtam az öltözőt. Alaposan körbejártam mindent, amikor valami feltűnt a zuhanyzóknál. Azonnal odasiettem, és a szívemről egy nagyon nehéz kő esett le.

- Taemin-ah – mosolyodtam el, és lehuppantam mellé – szia, kincsem.

- Hagyj békén – morgott.

- Mi a baj?

- Te – elpillantott, és ekkor megláttam a szemében a könnyeket. Tudtam, hogy beszélni fog, így vártam egy kicsit, és csodák-csodájára, nem tévedtem – miért? Miért szereted jobban Sullit mint engem?

Egy darabig értetlenül pislogtam rá.

- Butus, én téged szeretlek. Sulli csak egy barátom – meg akartam simogatni a puha arcocskáját, de nem engedte. Elhúzódott, ezzel összetörve a szívem.

- Akkor ő miért tud arról, hogy egy rohadt fogadás miatt feküdtél le velem? Miért véded őt ennyire? És szerencsétlen Jinki mit vétett ellened? – ekkor végre rám nézett. Szemében düh, és csalódottság lángolt. Miattam. – Mikor mondtad, hogy szeretsz? Még akkor sem tudtad kimondani, amikor alattad szenvedtem. Mit áldoztál te ebbe a kapcsolatba, Choi Minho?! Mert én még a szüzességemet is neked adtam. Túl sokat kérek?! Azt, hogy szeress?! Még azt is elnézem, hogy Sullial flörtölgetsz. Szólok neked érte, hyung? Szólok?!

- Kölyök, kérlek, nyugodj le! – igyekeztem higgadt maradni, bár nem egészen sikerült – Sulli nem a csajom. Nem szeretem őt, mert beléd vagyok szerelmes. Sulli csak olyan, mint a kishúgom, ezért féltem, és vigyázok rá. Nem akarom, hogy ártsanak neki, de érted ölni is tudnék, Kölyök. Emellett a suliban mi vagyunk „A” szerelmespár. Ezért viselkedünk úgy, ahogy, de nem vagyunk egymásba szerelmesek. És a kettőnk kapcsolatáért cserébe majdnem hagytam veszni az eddigi életem. Majdnem szakítottam a csapattal, miattad. És tudod, hogy miért nem mondom, hogy szeretlek? Mert számomra ez a szó jelentéktelen. Mert mindenkinek ezt mondom, ezért megfogadtam, hogy annak, akit igazán szeretek, sosem fogom mondani, mert számomra nem jelent semmit. Kérlek, ne haragudj… és nem bírok meglenni nélküled. Ha kell, kimondom akár ezerszer is, hogy szeretlek. Jó?

- Jó – válaszolta kissé halkan.

- Akkor szent a béke?

- Azt azért nem mondtam. Legalább megnyerted a fogadást? – ismét csalódottság. Eskü, mindjárt felkötöm magam!

- Igen.

- Akkor jó. Biztosan megérte. Megbocsájtok, de még haragszom – felállt – kell egy kis idő, hogy ezt feldolgozzam, úgyhogy a közeljövőben ne találkozzunk… - ezzel felsietett az órájára, én pedig esküszöm, hogy majdnem sírva fakadtam.