26. Fejezet

*Minho POV*

- Ne félj, megvédünk – jelentettem ki határozottan, de még én is kételkedtem ebben.

- Csak te – rázta a fejét még mindig remegve. Felsóhajtottam és megsimogattam a vállát, tudtam, hogy mi zajlott itt, és nem igazán éreztem magamat erre felkészülve. Meg kellett védenem az egész iskolát Jonghyun tudta nélkül. Már most tudtam, hogy én ki leszek nyírva. Lépések zajára lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem és hallgatózni kezdtem, hogy mindent kivehessek a zajokból, de nem igazán sikerült.

- Hyung, bújj el! – suttogtam, mire Key felpattant és bemászott az asztal alá. Megragadtam a Kölyök kezét, utána magamhoz rántottam őt. Láttam a rémületet az arcán, ami egy kevés önbizalmat adott. Kissé bűntudatom volt, amiért ezt tettem vele, de nem volt mit tenni. Mindent a jó cél érdekében. Hallottam a kilincs lenyomódását, de közben szorosan nyomtam szerencsétlent a falhoz. Taemin zihált, szemével menedéket keresett, nem is mert rám nézni. Tudtam, hogy mit tettem vele, tudtam, hogy ezt nem kellett volna, de muszáj volt tenni valamit. Déjà vu érzésem lett. Ez a szituáció megszólalásig hasonlított az első napra, amikor találkoztunk. Amikor belészerettem. Minden energiámat rajta vezettem most le, amit meg is érzett. Egyre sápadtabb és sápadtabb lett a rémülettől, én pedig kezdtem egyre gonoszabbnak érezni magam. Nem érdemelte meg, és én képtelen voltam ezt csinálni, de mégis folytattam. Minden egyes porcikám remegett, ahogy hozzáértem. Már szinte átéreztem a fájdalmát. Azzal hitegettem magam, hogy megoldottam a helyzetet, és csak jót tettem vele, de ezt sem tudtam nagyon elhinni.

- Minho? Mi a fenét művelsz? Azonnal Tedd le szegényt! – kiáltott fel Onew. Azonnal elengedtem szegényemet, aki a földre huppant.

- Au –kiáltott fel Taemin.

- Jól vagy? – leguggoltam mellé, hogy felsegíthessem őt, de összehúzta magát.

- Majd felállok magamtól – durcizott. Nagyot sóhajtva egyenesedtem ki, és hagytam, hogy Jinki szinte félrelökjön, és felsegítse a szerelmemet a földről. Taemin hozzábújt, pont úgy, mint ahogy hozzám szokott hétfőnként. Jinki megsimogatta őt, amitől éreztem megfeszülni az izmaimat. Szívem szerint behúztam volna neki egy hatalmasat. Ekkor láttam meg a szemem sarkából kiemelkedni Key buksiját.

- Tiszta a levegő – mondtam neki, mire megkönnyebbülten mászott ki az asztal alól. Jinki egy darabig furcsállva nézett ránk, utána elengedte a pasimat.

- Na jó, mi a fene folyik itt? – kérdezte.

- Emlékszel Jéghercegre? – húztam el a számat, mivel csak én voltam beszédképes. Legalábbis Kibum a srác neve hallatától is remegni kezdett. Taeminnek meg lövése sem volt a dolgokról, szóval kizárásos alapon jöttem én.

- A magas, jóképű pasi, akinek világoskék haja volt, és énekes lett? Persze, emlékszem rá. Ritka nagy szemét volt – Jinki megcsóválta a fejét. Már a visszaemlékezésbe is beleremegett, a srác rosszabb volt, mint a mi négyesünk együttvéve.

- Az. Na, egyszer közeli kapcsolatba került Keyyel, és nem volt neki elég. A házi… izéjének akarta őt, de Key nem kért belőle, azóta pedig zaklatja. Most felbukkant a suliban, és őt keresi. Kibum előle bujdokol, mi meg pont itt voltunk a Kölyökkel, és nem akartunk lebukni. Ez minden.

- Igazán beavathattál volna – mormogott a Kölyök.

- Franci, ha nem vagy beavatva, akkor mindannyian jobban járunk, mert ez a vadállat kiszagolja a színészkedést. Hidd el, személyes tapasztalatból mondom – sóhajtottam fel a végén. Taemin felvonta a szemöldökét, értetlen tekintetével össze-vissza cikázva közöttünk.

- És Jonghyun? – szinte azonnal zavarba jött, utána magyarázkodásban tört ki: - Mármint… ő a pasid?

Key lesütötte a szemeit.

- Tudod, ha Jonghyun megtudja, akkor lehet, hogy szakítani akar… megint.

Az elnök úr felsóhajtott. Kicsit nehéz volt elmagyarázni a dolgokat szerencsétlen Kölyöknek, ugyanis nem tudtam, hogy a régi iskoláiban milyenek voltak a menők, de tény, hogy Jégherceg mindenkit überelt. Nem egyszer akarták kirúgni őt, főleg akkor, amikor a legjobb barátját is elhozta magával. Az rémisztő volt.

- Na jó, miért féltek tőle ennyire? Mit tett azon kívül, hogy belezúgott Kibumba? És egyáltalán miért van ennyi meleg egy homofób országban?

Már előre tudtam, hogy ezzel lavinát indítok be a Kölyöknél. Régi sebek voltak ezek, amiket nem akartam feltépni, de meggyőzött a tekintete. Azok a hatalmas, kíváncsi bociszemek reménnyel teltek meg. Minél tovább néztem, annál kevésbé tudtam nekik ellenállni.

- Tudod, Seunghyun volt az iskola menője régebben.  Én másodiktól járok ebbe a suliba, Key az elejétől. Volt egy srác, aki négy évvel volt idősebb nálam, na, ő Jégherceg. Ez amolyan gúnynév, ő magát T.O.P-nek hívatta. Szóval, ő eléggé szoknyavadász típus volt, de a fiúkat sem kímélte. Gyakran került velük érdekes helyzetekbe, amik miatt majdnem ki is rúgták, de a dirinek ő volt a szíve csücske. Szörnyű rendet tartott az iskolában, gyakran óra közepéről is elrabolt embereket. Egy tipikus bájgúnár a tanárok előtt, aztán meg kimutatta a foga fehérjét. Mindig kimagyarázta magát a helyzetekből, az igazgató meg nem is hallgatta meg mások véleményét. Engem is elkapott egyszer-kétszer. Mindig megvert, volt, hogy majdnem apró darabokra törte a csontjaimat. Egyenesen rettegtem tőle. Egy hidegvérű gyilkos. Mosolyogva kínoz, és nem úgy, mint mi. Ő rosszabb. Kegyetlenebb – meséltem, szinte remegve – volt egy nap, amire határozottan emlékszem. Kicsit hosszabb hajam volt, mint most. A kapu mellett sikeresen elsunnyogtam, utána egyszer csak belébotlottam. Nem tudom, hogy hogyan csinálta. Érted? Egyszer csak ott termett az orrom előtt. Remegve pillantottam fel rá, arcán pedig megjelent egy ördögi mosoly. Megragadta a pulóverem, és hiába ellenkeztem, a földre nyomott. Ütni kezdett. A bal szemem belilult, a lábamon pedig kettéhasította a bőrt egy késsel. Kétségbeesetten hívtam fel a szüleimet, de nem hagyták, hogy hazamenjek. Végül a doktornő minden tőle telhetőt megtett, utána meg végigültem az iskolát.

- Aztán jött Jonghyun. Ő már az első nap megkövetelte magának a tekintélyt – Kibum félbeszakított, azonnal szerelmesen kezdett áradozni a pasijáról – Mikor bejött, beszólt mindenkinek, ezzel versenyre hívva azt a dögöt. Seunghyun és Jonghyun között hatalmas háború keletkezett. Mindketten az iskola alfahímjei akartak lenni, de messziről kerülték egymást. Seunghyun aztán elment egy bandába, a YG Entertainmenthez. Így lett Jonghyun a menő gyerek. Az elején ő is terrorizálni kezdett, de ugye minden kezdő menőnek kell egy nyomi haver, hogy bemutassa a jószívűségét, vagy tudom is én. Na, ez lett Minho.

- Utána menő lettem. Rengeteg trükkre megtanított, amiket lassanként fel is tudtam használni. Sosem nyomtam le a földre senkit, mert azt a fogást meghagytam a Jéghercegnek – a végére libabőrös lettem. Na, ja. Nagyon utáltam ezt a fazont, de a sors azt akarta, hogy majd egyszer én alázhassam meg őt, hiszen azóta sokat fejlődtem – fejeztem be az apró ismertetőt. Taemin bólintott, mintha értette volna az egészet.

- Tehát ez a Seunghyun nem valami szimpatikus alak. Ismertetőjel? – érdeklődött.

- Kék a haja. Jégkék. Ezért hívjuk Jéghercegnek – Jinki kissé megrezzent – évek óta ilyen különlegesen érdekes kék színű a haja. Csak neki volt a suliban ilyen egzotikus haja. Most is az van neki, csak parókát visel a színpadon. Minho-ah, nagyon vigyázz Taeminniere.

Bólintottam. Magamhoz szorítottam a Kölyköt, a legnagyobb kincsemet.

- Ne félj, vigyázok a csapat mind a három csajára – kacsintottam a rangidős gyerekre, aki kicsit félénken visszamosolygott.

- Hogy mi? – Key és a Kölyök azonnal felcsattant, a minősítést követően. Felháborodottan néztek rám.

- Csaj a nénikéd –háborgott az idősebb.

- Neked be kell csukni a pofikádat, és ha még egyszer be mersz szólni, nem védelek meg. A Kölyök meg Sulli azok az én felelősségeim, rájuk vigyázom, de neked ott van Jonghyun – jelentettem ki nyugodtan. Key összeszűkült szemekkel méregetett végig, végül megadóan felsóhajtott.  Tudta, hogy én vagyok az egyetlen lehetősége.

- Ennyire veszélyes? – a Kölyök megremegett mellettem, arcát félve a mellkasomba fúrta.

- Igen. Főleg a menő csapatra nézve az. Az elnök urat nem fogja bántani, Jonghyunt talán nem, de Key, Sulli és te veszélyben vagytok. Mivel én védelek meg titeket, ezért nekem sem lesz ez gyaloggalopp. Te még menthető vagy… de a te biztonságodnak ára van, mégpedig az, hogy beolvadsz a többiek közé. Reggel nem jössz oda köszönni, ha találkozunk, nem állsz le, hanem úgy viselkedsz, mint a többiek, és akkor talán, de csak talán nem fog téged kiszemelni. Keyt ismeri, mint a rosszpénzt, meg még Sulliról is hallott. Te azonban még lehetsz biztonságban. Csak akkor tudunk beszélni, ha én kereslek meg téged. Ha te jössz hozzám, akár le is bukhatunk.

Taemin nyelt egyet, utána még inkább bújni kezdett.

- Szeretlek, hyung, és rendben. De csak akkor, ha mindennap beszélünk. Ez a feltételem – húzta ki magát. Arcára megpróbált egy mosolyt erőltetni, ami eléggé bénára sikerült. 

- Ezt megígérhetem. Csekkolom, hogy tiszta-e a levegő, utána felkísérlek a termedbe. Te maradsz Kim haveroddal, én pedig visszaszaladok Keyért. Figyelsz Sullira, mint a szemed fényére, ha látod Jégherceget, felhívsz. Vigyázol magadra. Ez a játék vérre megy. Főleg, ha a haverja is itt van a közelben – közöltem vele a tennivalókat, Taemin pedig bólogatott. Lassan kinyitottam az ajtót, és kikukucskáltam rajta. Jéghercegnek szerencsére nyomát sem láttam, ezért megragadva a Kölyök kezét, rohanni kezdtem vele a termük felé. Tudtam, hogy ott volt órája, ami lényegesen megkönnyítette a dolgomat. A másik segítségem pedig az volt, hogy a Kölyök is jó futónak bizonyult, így elég gyorsan átértünk a terméhez. Bement, én pedig éppen indultam volna vissza, amikor meghallottam a következő mondatot:

- Nicsak, betalált a menő csapat kis kedvence. Mondd, Pincsi hyung, milyen érzés nyalni azoknak a seggét?

Azonnal elöntött a düh. A Kölyökkel senki nem beszélhet így! Egy ilyenért Jonghyunnak is ezer örömmel behúztam volna. Visszafordultam, az ajtón pedig konkrétan berontottam.

- Na, ez melyik idióta volt? – kérdeztem azonnal. Az egész teremben megfagyott a levegő, mindenki remegve nézett rám. Okos gyerekek tudták, hogy mi következik ilyenkor.

- A Kim gyerek – kiáltotta el magát Sulli teli szájjal. Azonnal ott termettem a srác mellett, aki nyelt egy hatalmasat. Megragadtam a srác haját, és úgy rángattam ki a teremből, nem foglalkozva az üvöltésével vagy a segítségért való kiáltozással. Még Seunghyun sem érdekelt, meg akartam bosszulni ezt a beszólást. Amint kiértünk a folyosóra, a falhoz passzíroztam őt. Egyre gyorsabban zihált, ami megnyugvással töltötte el a lelkem. Ha még félnek tőlem, akkor az jónak minősült.

- Három másodperced van elmagyarázni mindent – jelentettem ki. Szinte éreztem, hogy izzottak a szemeim.

- Csak egy ártatlan beszólás volt… - dadogott.

- Na, ide figyelj! Ilyet nem játszunk. Neked semmi jogod nincsen ahhoz, hogy minket a szádra vegyél. Én sem ordibálom végig az iskolát, mert a Kim gyerek milyen kék pólóban volt ma, ezért ezt te se tedd. A Kölyök meg nem palotapincsi, és igen, kedveljük. De ha csak egy cseppet is hasonlítana rád, akkor hidd el, ugyanannyira utálnám, mint téged. Nem azzal leszel menő, hogy beszólogatsz másoknak – hangzott a kioktatásom. Kim gyerek rezzenéstelen arccal figyelt, de a szemében ott volt a rémület.

- Miért? Te mit csinálsz?

- Ütök, lopok, verek, zsebelek, alázok. Te soha nem fogsz a közelembe érni, Kim – ezzel behúztam neki egy hatalmasat. Kim megfeszült, majd az arcához kapott. Elengedtem őt, utána lassan elsétáltam onnan. Majd Sulli kezelésbe veszi őt, ha akarja, engem már nem érdekelt. Inkább visszasiettem Keyért. Érdekes módon Jégherceget sehol nem láttam, pedig elég alaposan körbenéztem az utam során. Nem mintha zavart volna, sőt, örültem ennek. Karon ragadtam a haveromat, elköszöntünk az elnöktől, utána felszáguldottunk a terembe. Mikor belöktem őt az ajtón, megpillantottam T.O.P összetéveszthetetlen kék haját. Inkább én is besiettem.

*Key POV*

- Minden rendben? –pillantottam fel, amikor Minho hirtelen bevágódott mellém.

- Ja. Most vertem meg azt a taknyos kis Kim gyereket – sóhajtott, miközben kiterült a padon. Értetlenkedve néztem rá.

- Mit tettél már megint? Most jöttél ki az igazgatóiból… - morogtam, de ő csak felsóhajtott. Láttam rajta, hogy újra megtenné.

- Pincsinek nevezte a Kölyköt. A mi pincsinknek. Ez gonosz.

- Még a végén lehet, hogy jó menő válna belőle. Figyelj, Kimben megvan minden, ami kell. Gonosz, jók a beszólásai, kegyetlen, de mégis segítőkész. Ráadásul Sulli osztálytársa. Jövőre fel kellene őt szednünk, hogy legyen ideje beleolvadni a csapatba.

- Kim az utolsó, akit beveszek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Nemtetszésemet egy sóhajjal jeleztem neki.

- Egyébként feltűnt, hogy pont egyenlő a vezetéknevek aránya a csapatban? – váltottam témát. Minho felnevetett.

- Igen. Feltűnt. És szóltam is az elnöknek, hogy ha a nagy Lee rá mert mászni a Kicsi Lee-re, akkor nagy Lee eunukként fogja leélni élete hátralevő részét.

Egy pillanatra megdöbbentem. Igyekeztem visszahallgatni gondolatban Minho minden egyes szavát.

- Te komolyan azt mondtad, hogy eunuk? Tudod egyáltalán, hogy mi az? – kérdeztem szinte a számat tátva.

- Valamilyen népnél a heréltek… azt hiszem – Minho kissé elbizonytalanodva vett ki egy tollat az előttünk levő gyerek tolltartójából. Mikor végzett, a cipzárt nyitva hagyva visszadobta neki. Az összes toll meg ceruza repkedett ezerfelé, de minket ez cseppet sem zavart, majd ha akarja, felveszi. A haverom kijelentésén pedig eléggé meglepődtem. Már kezdtem azt hinni, hogy titokban elővette a könyveket, és tanult.

- Igen. Azok – bólintottam, mire az arcán egy elégedett mosoly jelent meg. Gondoltam, eljött az ideje rákérdezni a lényegre: - tanultál fizikára?

- Mondom, hogy aludtam – pillantott rám értetlenül. Egyetértően bólintottam, mire leesett neki a dolog. Sietve pakolt vissza mindent a táskájába, a tollat pedig a szájába véve indult volna ki, ha nem lépett volna be az ajtón a tanár. Minho egy pillanatra lefagyott.

- Nagyon örülök, kedves Choi, hogy meglátogat engem témazárókor – mosolyodott el gonoszul a tanár. Ezek után leült mindenki, elővettük a tollat, végezetül megkaptuk a lapokat. A feladatok ismertetése után pedig nekiláttunk az egésznek. Az elméleti kérdések nem voltak nehezek, azokon simán végigmentem, sőt, plusz sorokat is kreáltam. A számolások már kissé nehezebbek voltak, de a képletek segítségével azt is megoldottam. Elégedetten pillantottam rá az órára. Elkerekedett szemekkel realizáltam, hogy még csak húsz perc telt ez az órából. Lopva a padtársamra pillantottam. A hülyéje nem aludt el órán? De, igen. Kivártam, míg a tanár nem figyelt, és gyorsan kicseréltem a dolgozatainkat. Nekiálltam az ő betűtípusaival firkálni. Az elméletet itt is szépen kivégeztem, bár kicsit kevesebbet írtam, a gyakorlatnál pedig felírtam a képletet, a számokat, levezettem, de a végeredményt nem számoltam ki. A pad alatt rávertem gyengéden ököllel a haverom két lába közötti helyre, mire az majdnem felpattant. Arcát felfújva igyekezett visszatartani a kitörő visítást. A tanár felpillantott, majd odasietett az egyik gyerekhez, ezalatt visszacseréltem a dolgozatokat. Minho elővette a számológépet, bepötyögte az általam megadott képletet, majd leírta a végeredményt. Mondatban odafirkált valamit, végezetül pedig levágta a tollat a padra és visszatért az alváshoz.

- Köszi – suttogta. Egy vállrántással jeleztem, hogy ez semmiség volt.

- Csak nem készen vagyunk, Choi? – lépett oda a tanár. Minho szemtelenül elvigyorodott.

- A fizika csak a hülyéknek való – jelentette ki, a tanárra sem pillantva. Őszintén bevallom, hogy jól tette, az utóbbi személy feje ugyanis olyan vörös lett, mint a pávián feneke.

- Mit képzel magáról?! A fizika egy komoly és nehéz tantárgy!

Mindenki hátrafordult a tanár felháborodása hallatán. Minho azonban szemmel láthatóan nagyon élvezte a helyzetet. Folytatta a tanár szekálását.

- Nem. A fizika olyan dolgokat akar leírni, amire semmi szükség, és egy olyan fazont istenít, aki agykárosodást szenvedett, mert a fejére hullott egy alma.  

A rangidős egyed felháborodva vette el a lapot. Piros tollát dühösen csattogtatta, miközben ellenőrizte a megoldásokat, ezzel idegesítve a még dolgozókat. Az elméletben véletlenül elírtam neki egy szót, a számolásunk viszont hibátlan lett. Dühösen csapta az asztalra a lapot.

- Kivételesen szerencséje van. De legközelebb nem ússza meg ennyivel.

- Mondtam. A hülyék is meg tudják csinálni - Minho elégedetten vágta zsebre a tollat.

- Igen. Maga az élő példa rá - biccentett a férfi, és már éppen ment volna tovább, ha Minho nem szólalt volna meg ismét:

- Igyekszem magára hasonlítani. A példaképem.

- Choi Minho! Ellenőrzőt! Most! - kiáltotta el magát dühösen a tanár. Az említett személy elmosolyodott.

- Fáj az igazság. Ugye? - dőlt hátra a székben. Láttam, hogy élvezte a helyzetet, és igazat is adtam neki. A tanár odajött hozzánk, dühösen, trappolva.

- Hogy merészelsz így viselkedni? - érdekes, dühös sziszegése volt. Minho éppen szóra nyitotta volna a száját, de megelőztem.

- Igaza van Minho-ahnak. Maga kezdte a provokálást. Ha nem csesztette volna őt folyton, akkor minden rendben lenne - így szólt a védőbeszédem, ami szemmel láthatóan jól sikeredett. A tanár ugyanis egy gyors gyilkos pillantás után beszedte a dolgozatainkat, és visszaült a helyére. Megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcunkon.

Ezek után viszonylag csendben teltek az órák, néha Minho rosszalkodott egy kicsit. Szünetekben találkoztunk Jonghyunnal, aki mindig elmesélte az aktuális tettét. Tesin összeverekedett egy sráccal, mert unatkozott, egy csajt odaragasztott a székhez, meg egyéb ilyen dolgok. Az igazgatónál ma kétszer volt. Sütizett, teázott, dumálgatott. Meg kellett állapítanom, hogy a mai nap elég érdekes volt. Kezdődött Onew báljával, utána Minhot behívták, ez mondjuk nem olyan különleges, mert mindennap ott van, akkor, Taemin elkésett, Jégherceg felbukkant, fizika témazáró, Jonghyun rosszalkodása, és még le sem telt a huszonnégy óra. A nap végére már hullafáradt voltam, pedig tanulnom kellett volna a holnapi irodalomra. Csendben álltam Jonghyun és Minho között a kapunál, amíg ők terrorizáltak embereket.

- Sziasztok! - lépett mellénk a Kölyök.

- Szia - köszöntem vissza.

- Sulli? Azt hittem, itt van - a Kölyök körbepillantott, a csajszit keresve. Láttam Minho hirtelen eltorzult arcát, meg azt is, hogy Taeminnek erről nem kellene tudnia, amíg Öregember el nem mondja neki.

- Nincs. Dolga akadt - Jonghyun egy vállrántással és három szóval le is rendezett mindent. Taemin félénken bólintott, utána beállt Minho mellé. Kicsit rontotta az összhangot, de elnéztük neki.

- Ki mit csinál ma? - érdeklődött hirtelen a bandavezér.

- Én megyek haza tanulni - Taemin rá se pillantott a kérdező félre.

- Kutyusozni fogok, meg tanulni - vettem át a beszélő szerepét. Kivételesen nem akartam elmenni sehova, csak érezni az otthon által nyújtott biztonságot. Nagyon féltem Jéghercegtől, meg a tűzokádó haverjától is.

- A Kölyökkel fogok lenni - vont végül vállat Minho. Taemin összeráncolta a homlokát, utána kérdőn nézett a pasijára.

- Tényleg?

- Igen - Minho bólintott. Jonghyun elnevette magát, én pedig szintén elmosolyodtam.

- Jó, hogy tájékoztatod őt - nevetett a vezető. Igazából tudtam, hogy Minho engem akart elkísérni, nem pedig a Kölyköt.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem. Jonghyun megvonta a vállát.

- Szerintem a nővéremmel fogunk játszani valamit. Utána meg elmegyek tánciskolába. Úgyis régen voltam már ott.

Bólintottam. Jonghyun is és Minho is jártak táncolni hétköznaponként. Nekem nem volt időm rá, így nem tarthattam velük. Rövid beszélgetés után pedig elindultunk a 2min párossal hazafele, végigmeséltük egymásnak az utat a napi eseményekről, sőt, a fiúk betekintést is nyerhettek a csodálatos hétvégémbe. Utána elváltak az útjaink, amitől kissé frusztráltabb lettem. Olyan érzésem volt, mintha valaki követett volna, de ezt elég természetesnek vettem. Aztán hátulról valaki elkapott. Mielőtt védekezni tudtam volna, bekötötte a számat, egy pillanatra ledermedtem ettől, ezt pedig kihasználta a támadóm. Kezeimet, lábaimat összekötötte gyorsan, és minden ficánkolásom ellenére egy mellékutcai üres lakásba vezetett. A falhoz lökött, amin volt alul két kampó. Azokhoz kikötötte a lábaimat, így nem is tudtam kapálózni sem. Az illető felpillantott és levette a sapkáját. A szívverésem leállt egy pillanatra. Nyeltem egy nagyot.

- Nocsak, cicus, hát így kell találkoznunk? Tudod, nagyon tetszett a múltkori. Azt hittem, felhívsz, de semmi nem volt – arcán tettetett, gúnyos csalódottság ékeskedett – nekem pedig kellesz. Hogy tetszik a lakás? G-Dragon haveromé volt. Ki kellett költöznie… de szerencsére a kulcsot megtartotta.

Nyeltem egy nagyot. Egész testemben remegni kezdtem. Igyekeztem kiszabadítani a kezeimet, de nem sikerült, így egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Minhora nem számíthattam, hogy utánam jöjjön, vagy, hogy megmentsen. Még én sem tudtam, hogy hol voltam. Jégherceg letolta a gatyámat, valamint a kabátomat is kibontotta. Az az alatt levő pulcsim nem zavarta, azonnal letépte rólam. Amint meghallottam a szakadás hangját, könnybe lábadt a szemem. T.O.P elővette a zsebében lévő síkosítót, és bekente az ujjait. Éreztem, amint ennek láttán kitágultak a szemeim. Egyre jobban kezdtem félni. Behelyezte az egyik ujját, mire kétségbeesetten megpróbáltam ellökni magamtól, kezeimmel csapkodtam, de nem hatott. Másik kezével úgy felpofozott, hogy tovább fokozódott a rémületem. Menekülni akartam, azonban nem tudtam mit tenni. Minden ellenkezésemkor megütött. A végén már nem mertem kötözködni. Szemeimből ömlöttek a könnyek, amint a fegyverét behelyezte.

- Nyugi, cicus - suttogott, de nem hatott meg. Kétségbeesetten nyögdécseltem a fájdalomtól, valamint össze-vissza csapkodtam a fejem, hogy leessen az a rongy, és tudjak segítségért kiabálni. Lassan azonban minden reményem elfogyott, és csak bőgtem tehetetlenül. Seunghyun pedig végtelennek tűnő percek után végre befejezte. Egész testemben remegtem ekkorra. Ő csak megtörölte a fegyverét, arcán egy elégedett mosollyal.

- Tudod, cicus, azt hittem, nem kell ilyen technikákhoz folyamodnom, de ezek szerint nem élvezted túlzottan a múltkorit. Mindegy. Nekem jó volt így is. - arcán egy gonosz mosoly jelent meg, legalábbis én így láttam a könnyek között. - Most viszont lejárt a szabadidőm, azért siettem ennyire. Tudod, azt hittem, hogy találkozunk a suliban, de sosem láttalak. Így lemaradt a kávézás, ne haragudj - eloldozta a lábaimat, utána a kezeimet is. Magatehetetlenül estem a földre. Leszedte a számról azt a vackot, aminek hatására hangosan felsírtam. Jégherceg ledobta mellém a kulcsot.

- Majd zárj be, ha el akarsz menni. A kulcsot pedig tedd a lábtörlő alá. Ha nem lesz ott, mind az öten jövünk meglátogatni. Tudod, már meséltem nekik rólad, és kíváncsiak rád. Nem csodálom, szép cicus vagy - hallottam a hangjában valami gonoszságot, de már nem tudtam koncentrálni - megyek, Key. Légy jó.

Hallottam, amint elment, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Órákig feküdtem a földön, sírva. Nem akartam senkit se felhívni, nem akartam segítséget se kérni. Reménytelen lett volna letartóztattatni T.O.P-t. Meg megverni is, úgyhogy inkább hagytam. Nem akartam a fiúkat is veszélybe sodorni. Nagyjából két óra sírás után, ami a végére már csak ahhoz hasonlító valami lett, elindultam haza. Az ajtót nyitva hagytam, a kulcsot pedig a lábtörlő alá tettem, úgy, ahogy Jégherceg mondta. Ezek után még mindig rossz állapotban siettem haza.

25. Fejezet

 

*Minho POV*

A hétvége lassan telt csak el. Mondjuk relatív, mert átaludtam az egészet. Amikor viszont fenn voltam, az iszonyatos lassúsággal telt.

De vége lett, és hétfő volt.

Nagyokat pislogva baktattam a suli felé, olykor elaludva menet közben. Minseok már megint kidobott az ágyamból, hogy jöjjek iskolába. Mennyire volt már elegem belőle? Nagyon. Megfogadtam magamnak, hogy amint lehet, elmegyek otthonról, hogy lehessen egy kis nyugtom. Kibum csinálta jól. Már egy csomó ideje függetlenül élt a családjától. Néha hazament a szünetekben, meg felvette havonta a zsebpénzét. Sőt, Jonghyun szülei sincsenek otthon sosem, úgyhogy maradtam én meg Sulli a menő csapatból, akik a szüleikkel élnek. A Kölyök? Nos, ő is, de ő azért nem a menő csapat tagja. Hozzánk tartozik, de nem lett hivatalosan menő. Ahhoz azért nagyon meg kellene változnia, azt pedig nem engedném meg neki. Az én cuki pici szerelmem maradjon cuki és pici.

Mikor a suli közelébe értem, már láttam a csapatom tagjait, másokat bántalmazni. Halványan elmosolyodtam, miközben közeledtem a fiúk felé. Sulli még nem volt ott, ilyen korán sosem tesz megjelenést, általában ő szokott megérkezni a legkésőbb. A földön egy srác feküdt, összeverve. Kibum mellette pofozgatott egy másikat, Jonghyun pedig egy síró lány táskájában turkált. Elmosolyodtam. Néha már kezdett elenyészni a csapat a hormontúltengések miatt, de mostanra hála az égnek visszaállt a rend. A menők folytatták a terrorizálást, a többiek meg a rettegést, pontosan úgy, mint a régi szép időnkben. Néha elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha nem jön Taemin, de mindig elhessegettem ezeket a gondolatokat. Hiszen itt volt, és a legszebb napjaimat éltem meg vele. Az én angyalkámmal.

- Sziasztok! - léptem a srácok mellé. Kibum felém pillantott. Régebben mindig egy halvány mosoly jelent meg az arcán, most egyszerűen csak biccentett a fejével. Valamiért kezdtem úgy érezni, hogy a kettőnk kapcsolata már sosem lesz a régi.

- Szia - köszönt, utána visszatért a srác bántalmazásához.

- Szevasz, haver - Jonghyun a földre vágta a csaj táskáját. Hamarosan mindene szétszóródva volt a földön, amit a szerencsétlen kétségbeesettesetten igyekezett minél hamarabb összeszedni.

- Milyen volt a hétvége? - érdeklődtem. Vártam valami reakcióra, de mind a ketten csak komoran folytatták a tevékenységüket. Komolyan, ha ezt elrontották és megint szakítottak, akkor kitekerem a nyakukat. Komolyan, nem keveset tettem azért, hogy ezek ketten összejöjjenek. Ha szakítanak, megölöm őket. Már kezdett elegem lenni a viselkedésükből.

- Emlékezetes volt - mosolyodott el Kibum. Na, ez volt az a pillanat, amikor már semmit nem értettem. Most akkor jó volt, vagy nem?

- Úgy nézel, mintha éppen gyilkossággal vádolnánk - kacagott fel Jonghyun.

- Nagyon remek hétvége volt. Filmeztünk, játszottunk, főztünk, játszottunk, vásároltunk, játszottunk, új ruhákban játszottunk - sorolta Key. Magyarán a három nap alatt Jonghyun hatvanszor játszott Kibummal. Mert néha azért aludni is kellett. El sem hittem, hogy Kibum egyáltalán hogyan tudott megmoccanni egy ilyen hétvége után.

- Nem fáj? - kérdeztem tőle. Kissé elhúzta a száját és macskaszemeivel az enyémekbe nézett.

- Á, dehogy. Egyáltalán nem fáj.

Elmosolyodtam. Kibum hangján érződött az irónia. Mondjuk, sejtettem, hogy fájdalmai voltak, elvégre régen volt már ennyiszer benne bárki is.

- Lényegébe véve remek volt. Nekem is ilyen szülinap kell - nevetett fel Jonghyun. Tökéletesen egyetértettem vele. Nagyon szívesen eltöltöttem volna egy hétvégét kettesben a Kölyökkel. Kibum kiváló utószülinapot kapott.

- Na, gyilkolásra fel - kiáltotta el magát a díva, mire mindenki megrettent körülöttünk. Azonnal kikaptam egy srácot a tömegből, hogy pakolja ki a táskáját. Jonghyun szerzett egy újabb csajt. A lány arcát gyönyörűen kisminkelte, vagyis, az arcpirosító a homlokra került, a rúzs a szemhéjra, a szempillaspirált végighúzta a csaj arcán, ezzel cicabajszot csinálva neki, a szemceruzával pedig kikontúrozta a lány száját. Ezek után jött a pink körömlakk. Jonghyun egy darabig bámulta az üveget, utána a kis ecset segítségével kifestette a síró lány haját. Szerencsétlen moccanni sem mert, ugyanis tudta, hogy akkor még pluszba meg is lesz verve.

- Gyönyörű lettél - mosolyodott el Jonghyun - ha megpróbálod leszedni magadról, akkor bajban leszel.

Kibum felvette a földről a szempillaspirált.

- Vízálló. Ezt aztán sikálhatja - nevetett fel. Eközben én meggazdagodtam. A fiú rengeteg kézpénzt tartott magánál. Szerencsémre. Meg az övére is. Kibum elvette négy gyerek ebédjét, Sulli pedig összeverekedett a focisokkal. Nekem fel sem tűnt az érkezése, csak azután, hogy felbukkant mellettem. Egy halom cigarettával, meg alkohollal.

- Szia Oppa - ölelt át. Visszaöleltem őt. Sulli hamarosan elengedett és a többieknek is köszönt.

- Mizu, hercegnőm?- kérdeztem tőle. Mosolyogva megrázta a fejét. Mondjon akárki akármit a kapcsolatunkra, az volt a cél, hogy mások azt higgyék, hogy járunk. Ennek természetesen megvoltak az okai, amiket most nem részleteznék.

- Semmi. Hamar vége lett a hétvégének. Túl hamar - mosolygott.

- Ebben egyetértünk - hallatszott Kibum hangja nem messze tőlünk. Azonnal felnevettünk mind a négyen.

- Oppa, te mit csináltál? - fordult hozzám a hercegnőm.

- Aludtam. Meg ettem. Utána megint aludtam, utána megint ettem - soroltam az igen változatos tevékenységeimet.

- Remélem, a fontos dolgaid között szakítottál némi időt a fizikára. Témazárót írunk. Az órai anyagból, úgyhogy nem tudsz puskázni a tankönyvből.

- Utálom ezt a tanárt - fújtattam - de te sem tanultál...

- De. Még csütörtökön megtanultam, mert a hétvégére takarítást szerveztem be magamnak. Mondjuk, a takarítás csúszott egy kicsit, sokkal jobb dolgot csináltam - itt kissé elpirult. Ilyenkor nagyon aranyos volt. Komolyan. Ilyenkor mindig egy határon volt, és ez mindenkinek feltűnt. Sokkal nőiesebb volt, mint gondoltuk.

- Ezek után ne hangsúlyozd, hogy nem vagy stréber - rázta meg a fejét Jonghyun. Kibum felhorkantott.

- Bunkó paraszt - morogta.

- Olyanok vagytok, mint a vén házasok - állapította meg Sulli, utána elkapott egy szexi srácot az osztályából, aki aznap hivatalosan is a követője lett. Vagyis cipelte a cuccait, felelt helyette, megírta a dogáját, meg minden ilyen. Jonghyun verekedett, Kibum és én pedig zsebeltünk. Na ja, a verekedés az soha nem volt a műfajom. Legalábbis nem tettem poénból. Ismerős léptek zajára lettem figyelmes.

- Nézd már, itt az öregember! - kiáltott fel Key egy mosollyal az arcán.

- Jinki hyung, hogyhogy ilyen későn? - pillantott oda Jonghyun is. Az elnök úr megdörzsölte a szemeit.

- Családi vita volt, nem tudtam hamarabb elszökni.

 - Mi történt? - érdeklődtem. Na ja, egyre jobban kezdtük bírni az elnök urat. Rettentően aranyos volt, vicces és kedves. Nem mellesleg a Kölyök haverja. Azt nem mondom, hogy spanok voltunk, de olykor-olykor azért jót beszélgettünk.

- A szüleim el akarnak jönni a szalagavatómra - sóhajtott.

- Trauma - Jonghyun drámai arckifejezésétől még ő is elmosolyodott.

- A baj az, hogy én csak DIÖK elnökként leszek ott.

- Nem táncolsz? - Kibum értetlenül vonta fel íves szemöldökét. Elnök úr megrázta a fejét. Ez pedig felért egy kisebb traumával. Az iskolánkban nagyon komolyan vették a táncot. Komolyabban, mint kellett volna.

- Nem. Eleinte nem akartam, mostanra pedig már nem is tudok. A csajok elfogytak az osztályból, külsőst meg nem tudok szerezni, az meg lehetetlen, hogy ennyi idő alatt megtanuljuk a bécsi keringőt. Én tudom, de azt be kell gyakorolni. A tanárok is nyúznak, hogy táncoljak, úgyhogy most tanácstalan vagyok.

- Egyértelmű, hogy nyúznak. Egy Lee Jinki nem lehet, hogy nem táncol. Neked kellene az elsőnek lenni. Figyelj, láttalak már - Kibum motivációs beszédétől mindenki arca felragyogott, de elsősorban az elnöké - és remekül táncolsz.

- Köszönöm - kissé meghajolt, szemei felcsillantak, de hamar elszomorodott - de lányt már akkor sem tudok keríteni. Egy pár hosszú másodpercre csend telepedett körénk. Mindenki letörten ácsorgott, aztán megéreztem Sulli feszültségét.

- Én szívesen táncolok veled - jelentette ki.

- T... tényleg? - elnök úr szemei felcsillantak, miközben dadogott. Sulli bólintott.

- Ja.

- Köszönöm - elmosolyodott, és visszatért az a hülye feje, amit már megszoktunk.

- Nincs mit. Gyorsan tanulok, ne aggódj - Sulli visszamosolygott. Nem igazán tetszett, hogy ez a srác ellopta tőlem Sullit, de ez csak egy baráti dolog volt. Igyekeztem elmosolyodni.

- Ma délután lesz próba - elnök úr izgalomba jött. Még szinte sosem láttam ilyennek.

- Ott leszek - mosolygott Sulli.

- Köszönöm - azzal az elnök úr berohant az iskolába papírmunkát végezni. Még soha nem táncolt menő nyomival az iskola történetében, azonban Sulli és Jinki, vagy ki, kivétel lesz. Kezdtem kíváncsi lenni erre a táncra, meg a többiek reakciójára is...

- Srácok, bemegyünk? Unatkozom – sóhajtott fel hirtelen Kibum.

- Indulj el, és csörögj, ha felértél a teremhez. Akkor mi is elindulunk – mondtam. Key csak fújtatott egyet dühösen. Nem mondott semmit, csak besietett az iskolába.

*Taemin POV*

A reggelem totális katasztrófával kezdődött. Először is elaludtam. Az órám nem ébresztett, a szüleim nem voltak otthon, úgyhogy a szokásos idő után fél órával keltem később. Mikor ránéztem az órára, leállt a szívverésem is. Azonnal kipattantam az ágyból, hogy még valahogy beérhessek a suliba. A gondosan kikészített reggelimet szinte észre sem vettem. Vettem egy nagyon gyors zuhanyt. Fel sem tűnt, hogy jéghideg volt a víz. Utána pedig száguldottam felöltözni, ahol újabb akadályba ütköztem. Nem találtam meg a kedvenc nadrágomat, sem a zoknijaimat. A zoknis fiókom pedig üres volt. Sietségemben a szennyesből kaptam ki egy párat, majd kutakodtam tovább a nadrágomért. Sehol nem volt. Az egész szobámat feltúrtam már, de semmi. Visszasiettem a szekrényemhez, felkaptam egy pulóvert, utána folytattam a keresgélést. Határozottan emlékeztem, hogy anyám behozta a szobámba, de ott nem volt. A nagy keresgélést végül a telefonom csörgése zavarta meg. Odarohantam, meg sem nézve a hívót, felvettem.

- Beteg vagy? - szólt bele elbűvölő, tökéletes Choi Minho.

- Szia - köszöntem neki mindenek előtt - Nem. Miért?

- Már tíz perce elkezdődött az óra - jelentette ki, amitől egy pár másodpercre leállt a szívverésem.

- Micsoda? - nem akartam hinni a fülemnek - Choi Minho! Ugye, csak viccelsz? Nemrég keltem. Nem...

Nem is tudtam befejezni, Minho ugyanis szinte belevisított a telefonba. Elmosolyodtam a nevetésén, és közben megdobbant a szívem.

- Komolyan? Aludtál? - kérdezte röhögve. Inkább nem mondtam erre semmit, de nem is kellett. Mikor újra levegőhöz jutott, folytatta: - szeretnél mától reggeli ébresztőt, kincsem?

- Nem - jelentettem ki határozottan, mire még jobban nevetett - hyung, ez nem vicces. Ez kínos. Egyébként te hogyan telefonálsz?

- Telefonnal - jött a válasz, amitől majdnem fejbelőttem magam.

- Nem mondod? Hogy telefonálsz, ha óra van? - faggattam őt. Aggódtam, hogy nem került-e megint bajba, ugyanis nagyon vékony kötélen táncolt. Hamarosan megnyugodott, és immáron nyugodtabban válaszolt.

- Nem vagyok órán. Kim hyungra várok.

- Várj, ő az iskola igazgatója, ugye? - ráncoltam a homlokom. Miután helyeslő választ adott, elfehéredtem - Mit csináltál megint?

- Key hyunggal viccesnek találtuk azt, ha bezárjuk az egyik osztálytársunkat a szekrénybe. A vége az lett, hogy kitört a szekrény ajtaja - magyarázta. Megcsóváltam a fejem.

- Kibum hyung is ott van? Vagy csak te vagy ilyen szerencsés?

- Ő is itt van, nyugi. Éppen azt ecseteli, hogy hogyan "játszott" a konzervek között Dínópofával – ecsetelte unottan. Bár inkább le kellett volna szidnom, elmosolyodtam. Megkapta a rendes büntetését.

- Úgy kell neked – mosolyogtam – miért nem tudsz viselkedni? Hyung, ki fognak csapni! És nem megyek át másik iskolába még miattad sem! 

- Nyugi, Kölyök. Nem rúgnak ki, ahhoz túlságosan fontos ember vagyok. Te viszont öltözz, mert ha második óráról is elkésel, nem szólok hozzád egy hétig.

Ekkor jöttem rá, hogy még mindig alsónadrágban álltam a szobám közepén. Gyorsan elköszöntem, utána lázasan kezdtem keresgélni egy nadrágot. Már mindegy volt, hogy melyik került a kezeimbe, azt kaptam fel. Ezek után száguldottam cipőt húzni. Az elsőt valahogy magamra szenvedtem, a másodiknál viszont hanyatt estem. Gigantikus huppanással ültem seggre. Ülve folytattam a cipőfelvételt, nem is foglalkozva a fájdalommal. Ezek után felpattantam, felkaptam a táskát és már rohantam is kifelé. Bevágtam magam mögött az ajtót, utána már rohantam is le. Hirtelen megálltam. Nem zártam rá! Na, ekkor rohanhattam vissza, kereshettem meg a kulcsot, zárhattam be. Megkönnyebbülten indultam el otthonról. Gyorsan lerobogtam a lépcsőn, amint pedig kiértem a házból, rohanni kezdtem. Egyre nagyobb tempót diktáltam, egyre jobban igyekeztem az iskolába. Minden utat lecsaptam, amelyiket csak tudtam. A parkban végigszáguldottam a füvön, ami miatt nem kevesen ordítottak utánam elég csúnyákat. Majdnem fellöktem egy kutyust, egy nagyobb pedig megugatott, aminek hatására megremegtem. Ha ez a dög elszakítja a pórázt, meghalok. Mert fix, hogy ezerszer gyorsabb egy ilyen kutya, mint én. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal fordultam be a sarkon. Már láttam az iskola előtt ácsorgó portást, ami megnyugtatott. A maradék távot már végigfutottam. Köszöntem a férfinak útközben, a végén pedig berontottam az aulába. Éppen mentem volna tovább, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet.

- Harminckettő perc késés. Nem rossz.

Hátrapillantottam, és azonnal elmosolyodtam.

- Hát te? - kérdeztem. Azért az igazgató csak nem tart benn senkit fél óráig a teremben. Éppen ezért zavart, hogy csak egyedül volt itt.

- Várok a társamra - mosolygott. Azonnal elszomorodtam.

- Mi lesz vele? - kérdeztem a földet bámulva. Féltem. Féltem az igazgató döntésétől. Nem akartam, hogy felbomoljon a menő csapat. Mindig is el voltam átkozva, ez tény volt. De már kezdtem elfelejteni, egészen mostanáig. Csak a baj volt velem.

- Remélem, a diri jó kedvében van, és elengedi - sóhajtott.

- Veled kedves volt? - pillantottam fel. Éreztem, hogy a szemeim megteltek könnyekkel. Sírni akartam, de nem akartam előre gyászolni.

- Velem mindig kedves - jött az elszomorító válasz. Csendben bámultam az igazgató ajtaját. Már nem is akartam órára menni, csak megtudni a döntést. Mocorgást hallottam bentről, aminek hatására még jobban odafigyeltem. Aztán kinyílt az ajtó. Megjelent a menő srác, becsukta, és határozott léptekkel indult felénk.

- Szia, Kölyök - megölelt, amint odaért. Beszippantottam a finom illatát, de nem öleltem vissza. Arcomat a mellkasába fúrtam.

- Miért akarod mindenáron kirúgatni magad, Choi Minho? - kérdeztem könnyes szemekkel. Éreztem, hogy szorított az ölelésen. Fejét a fülemhez emelte.

- Ne haragudj – suttogott a fülembe, amitől megborzongtam. Persze, jó értelemben – nem ez a célom.

Megráztam a fejem, és kibújtam Minho öleléséből. Nem tudtam, hogy mit is akartam pontosan. Talán a harag beszélt belőlem. Talán a féltékenység. Mindig, amikor Minhot látom, valamiért odaképzelem mellé Sullit is. És sokkal szebbek, mint ha velem lenne ott. Ők egy hullámhosszon voltak mindig is, ráadásul Sulli rugalmas. Ha Minhot kirúgják, akkor ő menne utána a másik suliba, vagy szintén kirúgatná magát. Ugyanolyan csínyeket csinálnak… Sulli és Minho tökéletes páros. Csak én voltam a kapcsolatuk zavaró tényezője. Ennek a szembesülése pedig tőrként vésődött az agyamba.

- Nem akarok zavaró tényező lenni! – kiáltottam fel kétségbeesetten. Azon nyomban sarkon fordultam, és berohantam a titkárságra. Onew még nem volt ott, úgyhogy leültem a székre és várakoztam. Éreztem, amint végigfolyt az arcomon egy könnycsepp. Minden egyértelmű volt a számomra. Amíg nem voltam itt, Minho nem volt bajban, mert Sulli vigyázott rá. Szerették egymást. Még biztosan mindig szerelmesek a másikba. Különben nem viselkedtek volna így minden egyes alkalommal.

- Bejöhetek? – hallottam meg Minho mély hangját – Már egy ideje kopogtam, de biztosan nem hallottad meg.

Hiába ráztam a fejem, bejött. Lassú léptekkel közeledett felém, mikor pedig odaért, megsimogatta a hajam.

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen, de képtelen voltam válaszolni. Elpillantottam a másik irányba, hogy ne kelljen őt látnom. Amíg nem tűnt fel Sulli, addig olyan boldog voltam vele, erre tessék!

- Semmi – motyogtam. Hallottam a mély sóhaját, a szemem sarkából pedig láttam, amint helyet foglalt Onew székén.

- Játsszuk azt, hogy én vagyok az Öregember – mosolyodott el, utána egyből hülyülni kezdett – Én vagyok az, Jinki, aki az iskola legfontosabb diákja! Kedvenc elfoglaltságom a papírjaim rendezése, de imádom a sült csirkét is. Odanézz, milyen király csirkecsont. Hamham, milyen finom…

Mosolyogva néztem, ahogy Minho rágcsálta a tollat, mintha az tényleg csirkecsont lett volna. Annyira aranyos volt, hogy megpróbálta feldobni a kedvem, hogy tényleg sikerült neki. Néha bugyuta fejet vágott, néha kicsit értelmesebbet. Teljesen elfeledtette velem a bajomat. Ha Sulli érdekelné, akkor nem bohóckodna itt nekem.

- Te nem vagy normális – csóváltam meg a fejem, mire abbahagyta az egészet. Legalábbis azt hittem, mert szexi pózba vágta magát, rákönyökölt az asztalra, fejét a kézfejére tette.

- Hallom, öcsi, az a nagy, csúnya, gonosz Minho megint bántott. Mit tett ellened? – kérdezte vigyorogva. Ilyenkor még mindig pillangók ébredtek a gyomromban, és éreztem, ahogy elpirultam. Amióta csak ismertem őt, szinte mindig lejátszódott bennem ez az egész folyamat.

- Nem tett semmi rosszat – ráztam a fejem. Letöröltem a könnyeimet, mert már nekem volt kínos, hogy itt bőgtem, miközben ő segíteni akart nekem jobban érezni magam – csak rosszul indult a napom, és hülyeségekre gondoltam. Ne haragudj – itt meghajoltam, de szerintem nem is kellett. Mikor felpillantottam, Minho nagy, barátságos szemeivel találkoztam.

- Nem haragszom, csak a szívbajt hoztad rám. Azt hittem, hogy tettem valami rosszat az én babám ellen – felállt, odajött hozzám és megölelt. Ösztönösen belesimultam az érintésébe. Szerettem őt, és ő is szeretett engem. Miért akartam őt bántani? Viszont két dolgot is tisztáznom kellett vele.

- Hyung, te meg Sulli… szóval, olyan érdekes a kapcsolatotok… - dadogtam. Nehéz volt szemtől szemben elmondani ezt az egészet. Már régóta meg akartam kérdezni, de ennek most jött el az ideje. Ahhoz, hogy tudjam őt tiszta szívből szeretni, meg kellett tudnom, hogy nem volt-e szerelmes másba.

- Tudom, de csak barátok vagyunk. Tudtam én, hogy itt volt a kiskutya elásva. Féltékeny vagy.

Lesütöttem a szemeimet. Minho már tényleg jól ismert.

- Ne haragudj…

- Nem haragszom, de felesleges féltékenykedned. Én téged szeretlek, és nem őt.

Mosolyogva bújtam hozzá. Körülöttünk nagy csend volt. Még nem csengettek ki, úgyhogy boldogan simultam Minho karjai közé. Megnyugtató volt ott lenni, és úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a hercegnő, ő pedig a herceg. Az én hercegem. Hallottam a szívverését, ami még jobban megnyugtatott. Minho egy csodálatos ember volt. Túl csodálatos ahhoz, hogy kirúgják, ezért kézzel-lábbal küzdeni fogok ez ellen.

- Szeretlek – hallottam.

- Én is szeretlek téged- suttogtam vissza. Meghitt perceink azonban hamarosan véget értek, ugyanis Kibum könnyes szemekkel rontott be az irodába. Egy pillanatra megfagyott a levegő. Minho felegyenesedett, a másik menő pedig a nyakába vetette magát. Értetlenül pislogtam, miközben csak bámultam őket.

- Hyung, mi történt? – tolta el őt magától Minho. Key remegett, sírt, minden baja volt. Azonnal felpattantam, és odanyújtottam neki egy papír zsebkendőt. Elvette, de nem tett vele semmit, csak markolászta. Aztán kitört belőle a zokogás. Minho leültette a székre, addig gyorsan előkaptam Onew üveg vizét és poharát. Remegve töltöttem neki, majd a szájához emeltem.

- Megitatlak, rendben? – kérdeztem, mire hajlandó volt lenyelni pár kortyot.

- Mi történt? – faggatózott ismét Minho, mire gyengéden oldalba böktem. Ha valaki így remeg, akkor először le kell nyugtatni, mert még akár baja is lehet. Szerintem Kibum sokkot kapott valamitől. Megsimogattam a vállát. Minho kérdőn nézett rám, ami rossz volt. Ha ő sem értett semmit, akkor Jonghyunnal lehetett a baj.

- Szakítottatok megint? – kérdeztem, de csak fejrázást kaptam.

- De Jonghyunhoz van köze?

Kibum ismét megrázta a fejét. Kikapta a kezemből a poharat, és remegve ivott néhány kortyot.

- Minho-ah… láttam őt… itt volt! Be... bejött az iskolába… megállította az egyik gyereket… én… én elbújtam… onnan figyeltem… engem keresett! Annyira félek – sírt fel. A poharat gyorsan kivettem a kezéből, és kérdőn néztem a szerelmemre, aki az egyik legjobb barátját ölelgette. Én is félni kezdtem. Egyre jobban.