24. Fejezet

*Taemin POV*

Végre elérkezett az a nap is, hogy suliba mehettem. Már tűkön ülve vártam azt a bizonyos november huszonharmadikát, amikor végre suliba mehettem. Ez egy csodálatos pénteki nap volt. El sem hiszem, hogy két hétre kiírt az orvos egy szimpla ficam miatt. Ez még hagyján, de már három nap pihenés után vissza akart küldeni, de amikor meglátta az iskolám nevét, inkább kiírt két hétre. Egyre gyanúsabb nekem ez az iskola, főleg, hogy az illető, akiről elnevezték egy teljesen ismeretlen alak a számomra. Legalább mostanra teljesen meggyógyultam. Boldogan rohantam az iskolába, hogy végre láthassam azt a drága csapatot. Hiába látogatott engem folyton Minho és a többiek, azért mégsem volt az igazi. Meg kell hagynom, a pasim nem igazán jött be a szüleimnek, ugyanis szerintük rossz hatással van rám egy ilyen barát, mint ő. Szerintem nem nagyon. Mikor befordultam a sarkon, érdekes látvány tárult a szemem elé. Mindenki körbeállta a menőket és mosolyogva, éljenezve tapsoltak. Minho, Sulli és Jonghyun vezetésével természetesen. Kibum a falnak dőlve röhögött, vagy sírt. Arca vörös volt, a száját pedig igyekezett eltakarni a kezével. Csak hatalmasat pislogva néztem, hogy vajon mi lehetett olyan nagy dolog.

- Éljen!

- Gratulálunk!

- Még százszor ennyit!

Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el a diákok száját. Érdeklődve haladtam előre, olykor-olykor félrelökve egy diákot, hogy szemtanúja lehessek az eseményeknek. Először arra gondoltam, hogy Key életet mentett, vagy valami hasonló, de szerintem itt még Jonghyun sem annyira rosszmájú, hogy azt kívánja: „még százszor ennyit”. A menők lábánál dobozok voltak, az egyik nagyon pedig még volt egy lyuk is. Összeráncoltam a homlokom, ahogy azt bámultam. Mi lehetett benne?

- Figyelem mindenki! Háromra! – kiáltott Jonghyun. Mindenki elcsendesedett.

- Egy – kezdte Sulli. Arcán egy ezer wattos mosoly ragyogott, miközben le sem vette a szemét Keyről és Minhoról. Igen, az én pasimat is stírölte. Éreztem, amint megfeszültek bennem az izmok és ahogy elöntött a harag.

- Kettő – ordította ő félig visítva a röhögéstől, félig normálisan. Hangja boldog volt és hihetetlenül szép. Semmi bánat nem hallatszott benne, sőt! Itt inkább elszomorodtam. Talán nem is hiányolt. Lehet, hogy sokkal jobb volt neki nélkülem. Már éppen elmentem volna, amikor Jonghyun boldog hangja felcsendült.

- Három!

- Boldog szülinapot, Key! – kiáltotta mindenki kórusban. Összerezzentem a rengeteg hangtól. Komolyan ma volt Kibum születésnapja? Értetlenül bámultam az ünnepeltre, aki már kéz nélkül nevetett.

- Nem is ma van a szülinapom! – fakadt ki. Igyekezett megnyugodni, de a nevetés eluralkodott rajta – De azért köszönöm.

Egy-két gólya és újdiák összenézett. Láttam nevető arcokat és értetleneket is. Érdekes volt a menő csapat ebben az iskolában. Szerették őket. Ez volt a legérdekesebb bennük. Nem is beszélve arról, hogy én teljesen elvesztem. Ha nem ma van Kibum szülinapja, akkor miért most ünneplik?

Hirtelen egy vékony kar ragadott meg és kirántott a tömegből. Sullival találtam magam szemben.

- Mi folyik itt? – kérdeztem tőle.

- Ma van Key szülinapja. Biztos nem vettél neki ajándékot – egyszerűen csak ennyit nyögött ki. Felvontam a szemöldököm.

- De azt mondta, hogy nincs.

Sulli rám se hederített. Lehajolt a táskájához. Rövid kutakodás után kivett egy kicsi dobozt onnan, amit a kezembe nyomott.

- Add neki oda. Gondoltam, hogy nem hozol semmit.

Csak bámultam, ahogy mindenki tapsolni kezdett, mikor Minho és Jonghyun Keynek odaadták a lyukas dobozt. Ez lett volna az ajándék. Kíváncsian léptem közelebb. Közben láttam a szerelmem kuncogását, az ellenségem bíztató mosolyát, a barátom mindentudó arckifejezését, és persze egy meglepett Keyt.

- Most, hogy megnézted a dobozt, előre szólok, hogy ezt csak utoljára nyithatod ki – emelte ki a pasija kezéből Jonghyun az ajándékot.

- Héééé – nyafogott az „ünnepelt”.

- Először Taemin oppa adja át az ajándékát! – kiáltotta Sulli majdnem mellőlem. Kissé összerezzentem. Remegő kezekkel nyújtottam Kibum felé a kis dobozt. Most lesz végem. Lehet, hogy direkt játszottak velem, most pedig totálisan beégetem Keyt, vagy inkább magamat. Még mindig remegtem, amikor átvette a kis dobozt. Rá akartam szólni, hogy ne nyissa ki, de már késő volt. Egy darabig csak meglepetten nézte a doboz tartalmát, utána hirtelen megölelt. Elkerekedett szemekkel öleltem őt vissza, semmit sem értve az egészből.

- Köszönöm.

- Nincs mit. Boldog szülinapot – mosolyogtam. Kibum elengedett. Még mindig a fülig érő vigyora ékeskedett az arcán. Vetettem egy gyors pillantást az ajándékra. Egy érme volt rajta, amit a sportolók szoktak nyerni, csak más volt rajta a felirat. „A legjobb omma”. Kissé meglepődtem a feliraton, de nem mondtam rá semmit.

- Én jövök – Sulli szinte odapattant mellém, majdnem félrelökve engem. Key eltette az ajándékomat, utána kinyitotta a csajszi ajándékát is. Fülbevalókészletet kapott. Mosolyogva néztem, ahogy a kétemeletes dobozból egyesével vette ki az összes fülbevalót.

- Ezek gyönyörűek – látszott az arcán a csodálat. Remek születésnapi ajándékot kapott, ez nem volt vitás.

- Amerikában megláttam és egyből tudtam, hogy neked kelleni fog. Örülök, hogy tetszenek – vigyorgott Sulli arcán az ezer wattos vigyorával. Key őt is megölelgette. Már csak Minho és Jonghyun ajándéka volt hátra. Abban a dobozban lévő valami már engem is nagyon érdekelt. A két fiú ismét felkapta a dobozt és Keynek nyújtották. Az ünnepelt egy darabig csendben állt. Kérdőn nézett hol az egyik, hol a másik srácra. Mind a ketten vigyorogtak, ami nem csak a harmadik menőnek volt gyanús, hanem nekem is. Még a végén kiugrik belőle valami. Kibum mesélte nekem az egyik angolórán, hogy nagyon ijedős és ezt Minho és Jonghyun előszeretettel használják ki.

- Fiúk, mi ez? – kérdezte gyanakvóan Kibum.

- Meglepi. Nyisd már ki! – Jonghyun szinte a pasija képébe nyomta a dobozt Minho segítségével. Key egy darabig még habozott, végül kinyitotta a dobozt. A meglepettségtől elkerekedtek a szemei. Izgatottan próbáltam meg Minho válla mögött átkukucskálni, de nem láttam semmit.

- Te tudod, mi van benne? – érdeklődtem. Sulli rám pillantott.

- Igen – válaszolta egy bólintás kíséretében, utána megint a meglepett Keyt kezdte nézni. Igazán elmondhatta volna, de mindegy.

- Fiúk, ne szórakozzatok már – pillantott fel könnyes szemekkel Kibum. Ezek után kivette az ajándékát. Egy kiskutya volt a kezében. Kicsit meglepődtem.

- Mindig mondtad, hogy nem szeretsz egyedül lenni otthon, ezért mész el –magyarázta Minho.

- Szóval, amikor én nem vagyok nálad, akkor is lesz otthon valaki veled – Jonghyun lelkesen magyarázta. Szerintem ő izgatottabb volt, mint Key.

- Ez kedves. Ráadásul ugyanolyan kiskutya szemei vannak, mint neked.

A kiskutya megszimatolta Kibumot. Mintha tudta volna, hogy mától fogva ő lesz az ommája, egyből hozzábújt.

- Tetszik? – vigyorgott Minho. Kibum magához szorította a kis pamacsot. Tényleg nagyon aranyos volt.

- Igen. Köszönöm, srácok – ölelte meg mind a kettőt. Még valamit sutyorgott Jonghyun fülébe, utána elhajolt – és hova fogom őt tenni a mai nap?

Igen, ez a kérdés engem is foglalkoztatott nagyjából azóta, hogy megtudtam, hogy ez egy kutya volt.

- Efelől ne aggódj – Minho vállon veregette a haverját. Engem eddig észre sem vett. Király szeretővel volt dolgom, mondhatom… mindenesetre folytatta: - lepacsiztam Kim hyunggal, hogy ma hadd lehessen az iskolában. Órán a titkárságon lesz, szünetekben meg elviheted.

- Köszönöm. Szeretlek titeket.

- Ja, és a szüleidtől is ma kapsz ajándékot. Jobb későn, mint soha, nem? –vigyorgott Jonghyun is. Kibum felpillantott.

- Tényleg, tőlük sem kaptam… - arcán látszott a meglepettség – Teljesen kiment a fejemből.

- Tudjuk, ezért kapod ma tőlük is. Ezt meg én pacsiztam le – vigyorgott Jonghyun. Ha lett volna farka, mint egy kutyának, akkor csóválta volna.

- Imádlak – ölelte meg Jonghyunt az ünnepelt – remek vagy.

Még egy darabig beszélgettünk, utána bementünk az iskolába. Útközben leszakadtam tőlük, hogy beköszönhessek Jinkinek.

- Szia, hyung – csuktam be magam mögött az ajtót. Onew az asztala mögött állt és pakolgatott valamit. Felpillantott, arcán azonnal egy mosoly jelent meg.

- Szia – köszönt – mizu?

- Semmi. Te tudtad, hogy ma van Key szülinapja? – huppantam le a megszokott helyemre. Jinki kérdőn nézett rám.

- Szeptemberben volt neki. Legalábbis eddig mindig akkor ünnepelte. Most meg november van – pillantott a naptárra – Egyébként örülök, hogy jobban vagy.

- Én is – sütöttem le a szemeimet. Senki nem üdvözölt még, pedig két hétig hiányoztam. Mindenki úgy bánt velem, mintha nem is lett volna ez a két hét.

- Valami baj van?

Szerencsémre Jinki elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, ha bajom van.

- Minho… észre sem vett. Fel sem tűnt neki, hogy itt vagyok. Mintha nem is lennék a pasija, sőt… szerintem hamarabb észrevenné, ha az a Kim gyerek nem jött volna be. Bezzeg én nem számítok neki. Key műszülinapja fontosabb neki nálam. Meg Sulli. Mindig együtt vannak, ráadásul Minho rengeteg dolgot elmond neki nekem meg soha semmit. Mintha vele járna, nem pedig velem – nem néztem Onewra. Úgyis csak azt hallgatnám, hogy ő megmondta, hogy ő tudta, hogy Minho egy agyatlan, szívtelen dög. Erre pedig nagyon nem voltam kíváncsi. Legnagyobb meglepetésemre azonban két kart éreztem magam köré fonódni. Mikor felpillantottam, Onewwal találtam magam szemben. Jól esett az ölelése. Gyengéd volt és szívből jövő, de… nem Minhoé volt.

- Minden rendben lesz – itt elengedett. Bátorítóan a szemembe nézett, és tényleg elért némi hatást.

- Remélem… szerinted szeret engem? Vagy csak kihasznál?

- Ezt te jobban tudod, de ha engem kérdezel, akkor biztosan kedvel. Adj neki egy esélyt. Lehet, hogy most csak elszórakozta az időt. Biztosan nagyon hiányoztál neki – tért vissza a munkájához.

- Köszönöm – hajoltam meg. Még elköszöntem a legjobb barátomtól és rohantam órákra. Ismét éppen akkor estem be, amikor becsengettek.

- Nicsak, ki van itt! – kiáltott fel Kim – betalálsz az iskolába? Ne mondd!

A szemeimet forgatva huppantam le a helyemre. Sulli még nem volt ott, és ennek őszintén örültem. Nem akartam még látni egy darabig.

*Minho Pov*

Kibum felköszöntése nagyon jól sikerült. Teljesen meg volt hatódva az ünnepelt, hiszen tényleg nem számíthatott erre a meglepetésre.

- Amúgy miért most köszöntöttetek fel? - hangzott el hirtelen a kérdés. Éppen kijöttünk az irodából. Jonghyun és Key kézen fogva, mellettük pedig Sulli és én.

- Mert szeptember huszonharmadikán éppen utáltuk egymást mind a hárman, október huszonharmadikán szünet volt, úgyhogy novemberre csúszott. Meg így legalább itt van Sulli is - magyarázta Jonghyun.

- A szüleid október elején szerezték meg az ajándékod, de Jonghyun hyung felhívta őket, hogy majd ma nagyobb legyen a meglepetés - folytattam. Kibum felnevetett. Jó volt őt boldognak látni.

- Köszönöm srácok - mosolygott. Még egy darabig beszélgettünk, utána Sulli felsietett órára. Szegénynek olyan órája volt, amiről nem igazán lehetett elkésni az ostoba tanár miatt. Az a pasi mindent vérre vett. Jonghyun is felszívódott, mert ő tesivel kezdett, de máris késésben volt. Úgyhogy ketten maradtunk a szülinapossal. Önfeledten beszélgettünk, pontosan úgy, mint rég. Közben haladtunk a terem felé. Mikor beértünk, lehuppantunk a helyünkre és előpakoltunk. Szerencsére a tanár csak legyintett egyet. Már kitanulta az évek során, hogy minket nem érte meg lecseszni. Key elővette az ajándékát, amit a Kölyöktől kapott, és azt igyekezett valahogy felfűzni. Szerencsére éppen felelés volt, így nekünk nem kellett dolgozni ezalatt.

Az idő lassan telt, egész nap kettesben voltam Keyyel. Jonghyun ma témazárókat írt, Sulli szintén, úgyhogy Key és én az egész napot kettesben töltöttük. Ez abból állt, hogy ő figyelt minden egyes órán, én pedig aludtam tovább, mint egy jól nevelt kisfiú. Szünetekben lementünk a kutyusához, játszottunk vele, utána visszajöttünk. Végül csak eltelt az a pár óra.

- A szüleim küldtek egy üzenetet, hogy siessek haza, mert ott vár az ajándékom – magyarázta Kibum, miközben éppen vette fel a kabátját.

- Akkor gondolom, nem várod meg a többieket – zseniális megállapításomért jutalomfalatot érdemeltem ki. Egyébként a falnak támaszkodtam féloldalasan, miközben Kibum öltözködött.

- Nem, ne haragudj. Majd felhívom Jongiet és elújságolom neki az ajándékot. Gondolom, ti még majd bandázgattok itt a suli előtt. A Kölyköt meg kérdezd meg a napjáról, mert megsértődik.

Felvontam a szemöldököm.

- Miért sértődne meg? – kérdeztem tőle. Kibum belebújt a sáljába és a sapiját is magára tette.

- Mert ma jött vissza iskolába és le se tojtad a fejét. Fogadok veled, hogy féltékeny lesz – hallatszott a válasza. Felkapta a kutyusos dobozát és egy öklözés után elment.

Még egy darabig pepecseltem a teremben, utána átsétáltam a büfébe valami innivalót szerezni. Nem vesződtem ott sem túl sokat, igyekeztem le az aulába, hiszen Jonghyun ott várt. Lesiettem a lépcsőkön, kezemben a kabátommal és a többi őszi felszerelésemmel. Már nagyon hideg volt idén, kénytelenek voltunk téliesebben öltözködni.

- Szia – Jonghyun már kabátban ácsingózott a szobor előtt.

- Szevasz – biccentettem felé – gyerekek?

- Még nem jöttek ki – azzal felém fordította a kezében lévő dobozt – cigi?

- Jöhet, csak előbb felöltözöm – levágtam magam mellé a táskámat és öltözködni kezdtem. Először magamra dobtam a kabátot, majd feltekertem a sálat is.

- Miért nem hordasz sapkát? Harminc éves korodra kopasz leszel. Aztán szerencsétlen Kölyök majd nem fog tudni turkálni a dús hajzatodban…

- Hyung, ebben a sapkában úgy nézel ki, mint egy karácsonyi manó. Ha eddig hordtam volna sapkát, akkor te lettél volna az, aki leszoktat. Na, mehetünk – elindultam a kapu felé. Csendben sétáltam előre, mögöttem a dínópofa baktatott. A kapunál megálltam. Elvettem Jonghyuntól a cigit és rágyújtottam.

- Finom – jelentettem ki. A haverom elismerősen bólintott.

- Jó minőség. Nem kevés munkámba került, míg a gyerek megszerezte nekem, de legalább megérte – bólintott egyetértően. Ezek után csendben szívtuk a cigit. Elment előttünk egy helyes csajszi, akit kissé idegesítettünk, kizsebeltünk egy srácot, és néha kinyögtünk egy-egy viccet. Hamarosan pedig egy vörös valami vetődött a nyakamba.

- Oppaaaa! – nyafogott Sulli. Átöleltem őt.

- Mi a baj, Sulli? – kérdeztem tőle. Megsimogattam a vállát. Ekkor láttam meg a Kölyköt mellettem ácsorogni. Gratulálok, Minho, fel sem tűnt neked a pasid… Kibum ki fog engem nyírni.

- Megkaptuk a matekdolgozatot. Egy darab kettes lett, a Kimé. Rajta kívül mindenkié karó – hangja komor volt. Éreztem, némi szomorúságot is benne. Biztosan csalódott volt a rossz jegy miatt, amit teljes mértékben megértettem.

- Semmi gond, gyerekek, néha becsúszik egy-egy karó – vont vállat Jonghyun – Főleg matekból. Az egy pocsék tantárgy.

- De az mégiscsak egy egyes – bújt hozzám továbbra is Sulli. Megsimogattam a hátát.

- Amíg nem állsz bukásra, addig becsúszhat egy-egy rosszabb jegy – mosolyogtam. Sulli elengedett. Szemében még mindig ott csillogtak a könnycseppek, de megpróbált elmosolyodni.

- Köszönöm, srácok. Most feldobtátok a napomat – megtörölte a könnyeit. Hangja még remegett – olyan régen öleltelek már meg, oppa.

Felnevettem.

- Ez igaz.

- Még mindig olyan vagy, mint egy plüssmaci – igyekezett egy mosolyt erőltetni az arcára. Mikor jártunk, akkor mindig csak azért ölelgetett, mert szerinte olyan voltam, mint egy maci. Sosem értettem, hogy miért, de biztos volt valami igazságalapja. Lehet, hogy csak szimplán jó érzés volt engem ölelgetni, de mindenki profin értett hozzá. Ha baj volt, engem megtaláltak. A bandára csend telepedett. Sulli beállt közénk, a Kölyök pedig a jobb oldalamra húzódott. Jó érzés volt látni őt, de nem nagyon volt beszélgetős kedvében. Ilyenkor már mindig csacsogott nekem, még az sem érdekelte, ha senkit nem érdekelt a sztorija. Mondjuk, engem mindig érdekelt. Kíváncsi voltam a múltjára. Mindent tudni akartam róla.

Ekkor megcsörrent Jonghyun telefonja. A haverom megnézte a kijelzőt. Arcán átfutott egy halvány mosoly, végül felvette. A csendet egy sikítás törte meg. Mindannyian odapillantottunk. Fix, hogy Jonghyun megsüketült. Egy darabig még csevegett az illetővel, utána kinyomta a telefont.

- Át kell mennünk Kibummiehoz. Mind a négyünknek, vagy ha Öregember itt van, akkor őt is. Gondolom, az ajándékát akarja megmutatni. Nagyon örült neki, szóval a szülei biztos kitettek magukért – mosolygott ránk.

- Rendben mehetünk. Gyerekek? – pillantottam a két vörösre. Sulli hevesen bólogatott, a Kölyök viszont rezzenéstelen arccal állt.

- Én inkább megyek haza, ha nem gond. Szerintem gyakorlok egy kicsit matekra. Otthon így is le fogják szedni a fejem – sóhajtott. Éreztem a hangjában a csalódottságot. Ösztönösen a kezéért nyúltam, de elhúzta a kezét. Kissé elszomorodtam, de valahol erről én is tehettem.

- Nem árt egy kis kikapcsolódás – próbálkoztam. Szerettem volna egy kicsit vele lenni, de ahogy elnéztem, ő már nem volt kíváncsi a társaságomra.

- Tényleg jobb lesz nekem otthon. Érezzétek jól magatokat mind a négyen – az utolsó szót valahogy kiemelte. Fájdalom érződött a hangjában, ebben az egy szóban. Némi féltékenységgel fűszerezve. Felsóhajtott és elindult hazafelé. Szerencsére Kibum és Taemin egy darabig egy irányban mentek hazafelé, így közösen mentünk. Taemin csak bámult maga elé egész úton, egy árva szót sem szólt.

- Gyere velünk, kérlek – pillantottam rá. Megrázta a fejét. Jonghyun is és Sulli is őt nézték aggódva. – Menjetek előre, szeretnék vele beszélni.

Ők ketten bólintottak, és tényleg előre siettek. Megöleltem a Kölyköt, hogy ő ne mehessen el. Nem ölelt vissza, nem fúrta az arcát a vállamba, csak állt némán, mint egy szobor.

- Mit akarsz? – tolt el magától. Hangja rideg volt.

- Szeretném tudni, hogy mi a bajod – válaszoltam neki őszintén. Felvonta a szemöldökét.

- Na, ne szórakozz velem. Hirtelenjében érdekellek? Egész nap egy rohadt sziát nem tudtál nekem odabökni, mert fontosabb neked Kibum álszülinapja, meg Sulli, mint én! Hyung, engem nem érdekel, ha nem szeretsz engem, és csak Sullit pótoltam, de kérlek, ne játssz az érzéseimmel. Szeretlek. Viszont, ha nem szeretsz, akkor ez a kapcsolat halott – az arcán lefolytak a könnycseppek. Magamhoz szorítottam őt.

- Ne legyél ilyen. Szeretlek – pusziltam meg a buksiját – de ez egy macerás nap volt. Szünetekben oda akartam menni hozzád, de mindenből dolgozatot írtatok. Nekem te vagy az első. Kérlek, ne durcizz. Igen, Sulli kedvel és ölelget, de ő inkább a húgom. Te vagy a szerelmem – magamhoz szorítottam őt. Éreztem a remegését, valószínűleg sírt. Nem tudom, mennyi ideig álltunk ott, de egy idő után elengedett.

- Akkor megyünk megnézni Key ajándékát? – kérdezte mosolyogva. Megpusziltam a homlokát.

- De csak akkor, ha nem leszel féltékeny. Lesüt rólad, hogy azt hiszed, Sulli fontosabb nekem nálad – megcsókoltam őt. Taemin kiéhezve kapott rá a lehetőségre. Nekem is hiányzott már az ő csókja. Nagyon élveztem, hogy ismét közelebb kerültünk egymáshoz.

Hamarosan pedig kézen fogva érkeztünk Key lakásához. Az ünnepelt ott ácsorgott az utcán a király kabátjában, a farmerjában és az őszi cipőjében. Rajta is ott virult a manósapka, valamin egy vékonyabb bőrkesztyű a kezein. Természetesen mind a legújabb divatnak megfelelően volt kiválasztva.

- Sziasztok! – integetett nekünk.

- Szia – köszöntünk neki egyszerre. Hirtelen egymásra néztünk, majd elmosolyodtunk. Taemin nem volt féltékeny, csak rosszul esett neki, hogy nem foglalkoztam ma vele. Nagyon szégyelltem magam emiatt. Szerencsétlennél mindig kihúztam a gyufát. Útközben megbeszéltük a dolgokat. Bocsánatot kértem, amiért nem köszöntem neki, meg mindenért.

- Jonghyun hyungék? -kérdeztem. A Kölyök körbenézett, valószínűleg csak most tűnt fel neki Sulli és Jonghyun hiánya. Érdeklődve pillantott az ünnepeltre.

- Mindjárt jönnek - Key sejtelmes mosolyától kissé meglepődtem, ugyanis nem szokott ilyen lenni.

- Minden ok? - kérdeztem. Kibum felnevetett, hamarosan pedig egy motor lassított le mellettünk. Elöl egy pasi ült, hátul egy csaj. A lány leszállt, a pasi pedig Taeminhez fordult.

- Cica, jössz egy körre? - hangja tisztára olyan volt, mint... Jonghyuné. Taemin ösztönösen közelebb húzódott hozzám.

- Nem, köszi- rázta meg a fejét. A motor leállt, a pasi pedig levette a bukóját.

- Kár, mert marha jó - vigyorgott Jonghyun. Szerencsétlenem annyira meglepődött, hogy majdnem kiestek a szemei.

- És ha én vezetek? - ajánlottam fel. Nem kellett itt olyan nagy motorra gondolni. Inkább egy robogó volt, talán átmenet a kettő között.

- Rendben - bólintott, bár nem túl meggyőzöen. Átvettem Jonghyun sisakját, a Kölyöknek odaadta Sulli, utána felültünk. Elfordítottam a kulcsot.

- Készen állsz? - kérdeztem.

- Vezettél már motort?

- Egyszer - ezzel elindultam. A Kölyök görcsösen kapaszkodott belém egész úton, hiába mondtam neki, hogy lazítson, nem igazán sikerült neki. A motor egyébként fantasztikus volt, az út pedig rövid. Megkerültünk két háztömböt, utána visszatértünk a csapathoz.

- Ugye, milyen király?

- Nagyon baba - mikor leszálltam, Key kezébe nyomtam a bukót - a szüleid tudnak ajándékot venni.

- Az biztos - kacagott Jonghyun is - úgy fogunk ezzel iskolába járni, mint a csuda!

Ezek után még felmentünk játszani a kiskutyával, leckét írtunk (azaz csak írtak, én és Jonghyun addig játszottunk) utána szépen lassan elfogyott mindenki. Először Sulli ment haza, aztán meg én a Kölyökkel. Jonghyun és Key pedig szülinapi hétvégét tartottak.