28. Fejezet

 Boldog Valentin-napot mindenkinek! ~ 

 *Minho POV*

Már három napja számítottam a vénségek közé. Éreztem is a tüneteket. Mindennap fájt a hátam, nehezen emeltem a lábaimat, és mindig voltak mai fiatalok, akik tönkretették a napomat. Vagy én az övékét, ez relatív volt. Mindig volt egy remek kínzóeszköz a számukra. A hétfőm egész jól telt, a keddem viszont ha lehet, még jobban sikerült. Szegény Kölyök már csengetés előtt egy órával ott ácsorgott a kapuban, kezében egy dobozkával. Még megérkezni sem volt rendesen időm, máris a kezembe nyomta az ajándékom. Nagyon izgatott volt, látszott rajta. Biztos bűntudata lehetett miattam, de valamiért élveztem ezt. Talán azért, mert egy nagyon aranyos plüsskutyát kaptam, aki menő szerelésben volt, a mancsában pedig egy képet tartott, amin ketten voltunk a Kölyökkel. Hétfőn délután fotóztuk, este hatkor írt nekem, hogy el szeretné kérni. Háromnegyed kilencre kapta meg. Ezek után pedig még beleszereltette a kiskutya mancsába. Nagyon aranyos volt, ezért úgy döntöttem, hogy most tényleg megbocsájtok neki, nem csak azért mondom, hogy ne érezze magát rosszul. Azonban ma szerda volt. Egy olyan nap ráadásul, ami tönkretette az összes szerdámat. Hogy miért? Mert mindig erre a kijelentésre emlékszem szerdánként. De menjünk vissza a teremtésig.

Történt vala, hogy az Úr úgy döntött: legyen világosság. S lőn kigyúlt a fény, s lőn a világosság. Ezek után mondá az Úr: legyen sötétség, s lőn sötétség borította be a földet. Az Úr ezt látta, és úgy döntött, ez jó...

- Állj meg! - nevetett fel Key - először is, örülök, hogy olvasod a Bibliát, vagy legalábbis, ez valahonnan megmaradt. Másodjára, kizártnak tartom, hogy a bátyád direkt lökött le majdnem, ismétlem, majdnem a lépcsőn. Nem kell így dramatizálni, hülye!

- Azt mondta, direkt volt - védekeztem, de Kibum csak jobban nevetett.

- És ezen kellett megsértődnöd? - törölgette meg a szemét.

- Igen. Mi lett volna, ha lelök?

- Hát, figyelj, kórházba kerülsz, meghosszabbítod a szüneted, egy csomóan lesik a kívánságaidat, a Kölyök meg ül melletted - sorolta, de megállítottam.

- Azzal, hogy lesik minden kívánságom, meggyőztél - így volt. Ez a rész tényleg tetszett.

- Nem is a Kölyök? Szégyelld magad! - Key megcsóválta a fejét. Egyébként, reggel éppen haladtam le a lépcsőn, amikor Minseok megbotlott, és rám esett. Nehezen sikerült csak megtartanom magunkat. Ezek után bocsánatot kért, majd kijelentette, hogy direkt volt. Ez a történet.

- Bocs, de tudod, hogy imádom, ha uralkodóként kezelnek - gyengéden vállon veregettem a haveromat. Végre visszaállt közöttünk a rend, a régi béke.

- Most elképzelem, amint a kórház dolgozói téged kényeztetnek, masszíroznak, és mind minimum negyven éves - felröhögött, én pedig elfintorodtam. Ez gonoszság volt tőle, mondjon akárki akármit. A tökéletes álomképem azonnal szertefoszlott.

- Gusztustalan! - jegyeztem meg, mire a barátom még jobban rákezdett - Szerinted a Kölyök ma is késni fog?

- Általában az utolsó pár percre esik be, úgyhogy igen - bólintott. - Nem értem őt. Amíg nem jártunk, addig minden reggel itt volt már hajnalban. Most meg jó, ha beér órára - lehajtott fejjel baktattam tovább. Nagyon hiányzott reggelente az a bájos pofi. Szünetekben megint nem találkoztunk, így nagyon pocsék volt, hogy szinte csak ebédkor beszéltünk, akkor se sokat. Bezzeg régebben nem tudtam levakarni magamról.

- Tudod, mivel már megszerzett magának, nem kell aggódnia, hogy nem szereted viszont, vagy, hogy nem csajozol be - magyarázta Key.

- Miért nem belőled indul ki? - felsóhajtottam. Nem akartam őt elveszíteni. Annyit küzdöttem érte, mint még eddig senkiért.

- Ha ezt nem hagyod abba, kitépem a golyóidat, és megetetem veled, remélem, világos - Key felhúzta az egyik szemöldökét, de csak fejcsóválva mosolyogtam rajta. – Komolyan beszélek, Choi Minho!

- Befejezem, de csak mert tudom, hogy nem blöffölsz – tényleg ijesztő volt néha, de komolyan.  Ráadásul az ilyen fenyegetéseit be is tartotta, ami még inkább zavaró volt. Lassan kullogtam tovább Kibum mellett, aki egy elégedett bólintás után nem óhajtott beszélgetni velem, így kénytelen voltam a saját gondolataimmal ellenni. Így ismételten a Kölyöknél lyukadtam ki. Nem értettem őt, de tényleg nem. Nagyon megváltozott, és már cseppet sem volt olyan érdekes. Már nem voltam kíváncsi a titkaira, mert szerintem már nem is voltak neki. Azt aláírom, hogy bajba nem került, de meg kellett hagynom, hogy már cseppet sem volt az a bájos, visszahúzódó teremtés, akit megismertem benne, sőt, kezdett olyan lenni, mint mi. Ugyanolyan, mint mi. Egy kivétellel: félt Jonghyuntól. Nem hiszem, hogy bárkinek is különösebben feltűnt volna, mert elég jól játszotta meg magát, de én láttam, hogy valami nem stimmelt vele olyankor, amikor Jonghyun is a közelben volt. Ösztönösen távol maradt tőle, csak akkor szólt hozzá, ha muszáj volt, és szerintem a bandavezérünk felért neki a mumussal. Ez volt az egyetlen ok, amiért sosem tartozhatott hozzánk teljesen, és ez megnyugtatott. Lehet, hogy gonoszságnak tűnt, de én pont azért szerettem bele a Kölyökbe, mert szerény volt, visszahúzódó, és félénk. Viszont kezdtem úgy érezni, hogy Taemin is menő lett. Már nem azért, de ha nekem menő kell, akkor ott van Sulli.

- Na jó, kezdesz megijeszteni. Choi Minho! Minden rendben van?

Ütéseket éreztem a vállamon, de szerencsére csak Key veregetett hátba. Elmosolyodtam, de tényleg csendben maradtam az út hátralévő részében, már csak azért is, hogy húzzam az agyát, ami eléggé jól sikerült. Mire a sulihoz értünk, Key már tiszta idegbajos volt. A diákok nagy része berohant az iskolába, de szerencsére egy-kettő megmaradt. Még útközben elkaptam egyet, és a falhoz rángattam. Szerencsétlen teljesen elfehéredett, ami engem személy szerint boldoggá tett.

- Pakolj ki mindent! Éhes vagyok, és kellene pénz – jelentettem ki neki. A srác azonnal turkálni kezdett a táskájában, miközben könyörgött, hogy ne üssem meg. Eközben a szemem sarkából láttam Keyt is intézkedni egy csajjal. A falhoz lökte őt, és addig pofozta, míg az oda nem adta neki az összes pénzét, a legkisebb érméig. Most mondjam azt, hogy ő csinálta jól? Amint megszerezte a pénzét, már ment is vadászni az újabb áldozatára, mint egy vadmacska. Én természetesen nyugodtan várakoztam a saját pancseremre, aki kipakolta miattam az egész táskáját.

- Tessék, ennyi elég lesz? – kérdezte. Kíváncsi szemekkel meredt rám, miközben kiszámoltam a kezemben lévő pénzt.

- Nem rossz. Legközelebb többet hozz – ezek után intettem neki, hogy elmehet, és ki is használta a lehetőséget, már el is tűnt a szemeim elől. Mosolyogva néztem körbe az újabb áldozat után, de sokkal jobbat találtam annál. Egy autó közeledett felénk, ráadásul elég bizarr mozgással. Néha kicsit jobbra, néha kicsit balra csúszott az úton. Aki nem ismeri meg a járgányt, az valószínűleg részegnek képzelheti a vezetőt, nem pedig egy szerencsétlen nőnek. Mindenki a csodálatos parkolást bámulta, végül kitámolygott Jonghyun az anyósülésről. Na ja, Jonghyun nővére nagyon büszke volt arra, hogy elméletben tudott vezetni. Gyakorlatban még mindig nem, pedig minden reggel vezetett a munkahelyére. Néhány tudatlan nevetni kezdett, vagy legalábbis elmosolyodott. A bandavezérünk azonnal megrugdosta ezeket az illetőket, valamint én megjegyeztem a menekülők arcát.

- Reggelt – köszönt. Arca hófehér volt, már-már borzalmas volt ránézni.

- Szevasz – kissé elmosolyodtam, amint ránéztem.

- Jézusom, nagyon sápadt vagy! Minden rendben? – Kibum azonnal átváltott aggódó üzemmódba. Odapattant a pasija mellé, kezét Jonghyun homlokára téve – Nem vagy lázas. Hányingered nincs?

- De, az van – bólintott szerencsétlen bandavezérünk.

- Nem értem, hogy hogy nem tudhat vezetni ennyi idő után – reménytelenül felsóhajtottam, Kibum pedig hevesen bólogatott mellettem. Tényleg nem értettem azt a nőt.

- Én se – Jonghyun megrázta a fejét, de még mindig falfehér volt az arca – egyébként láttam Sullit és Onewt a suli felé sétálni. A nővérem el akarta hozni őket, de nem hagyták. Nagyon cseréltem volna velük. Mázlisták.

Keyyel felnevettünk. Tényleg szerencsésnek lehetett mondani őket,hogy ezt megúszták. Sulli már utazott Jonghyun nővérével, de neki az sokk volt. Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Már nagyon hiányzott a Kölyök, de nem hívtam fel. Minek zargassam? Ha látni akar, akkor látni is fog, nem? Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Tudtam, hogy szeret, és én is szerettem őt, ezért megbíztam benne. Ráadásul tudtam, hogy milyen nehéz felkelni reggelente. Miközben ezen gondolkoztam, megvertem egy gyereket, mert nem adott nekem semmit. Már számtalanszor tisztáztuk a néppel, hogy nem érdekel minket az anyagi hátterük. Ha nincs pénz, menjenek diákmunkára, komolyan, megáll az eszem az ilyenektől.

- Oppa! - hallottam meg Sulli hangját, a következő pillanatban pedig már a nyakamban lógott a hercegnő.

- Szia Susu - mosolyodtam el azonnal, átölelve a derekát. A suli szemében mi egy pár voltunk, meg egy-ketten shippelték Jongkeyt is, meg ugye a végzősök tudtak róluk, de Minsul mindenki szemében létező pár volt a mai napig.

- Mi újság? - kérdezte, és azonnal el is engedett. Intettem az elnök úrnak, aki félénken visszaintett, ráadásul valamiért nagyon távolságtartó lett velem szemben hirtelen.

- Minseok majdnem lelökött a lépcsőn - jelentettem ki felháborodva. Sulli szemei elkerekedtek.

- Hogy mi?

- Choi Minho! Nem akart megölni, csak megbotlott. Fogd már fel - csapott hátba Key, mire felszisszentem. Néha nagyon erősen tudott ütni.

- Szerintem, Minho-ah, te egy összeesküvés-elmélet áldozata lettél. Ez biztos - bólintott Jonghyun. Megint megkezdődött a bántásom, cikizésem, meg egyebek, így inkább áttértem Sullira.

- Neked hogy teltek a napjaid, bogaram? - érdeklődtem. Sulli egy pillanatra megfagyott, mintha zavarban lett volna, utána kérdőn az elnökre nézett, aki még hátrébb lépett. Valami nem stimmelt nekem velük, de szerintem a másik kettőnek sem.

- Remekül. A szalagavató-próbák csodásak, és már ruhát is néztünk a hétvégén. Meg lenne itt még valami - kissé lesütötte a szemeit, mire felkaptam a fejem.

- Mi lenne az? - aggódni kezdtem. Ha az a dög megverte Sullit, kitekerem a nyakát.

- Jinki oppa és én... szóval... járunk - suttogta, de pont elég hangosan ahhoz, hogy a menő csapat hallhassa.

- Micsoda?! - elkerekedtek a szemeim. És én még Minseok miatt tituláltam ezt rossz napnak! Sulli nem járhat Onewwal. Sőt! Senkivel, aki nem én, vagy nem olyan, akit én választok ki neki!

- Gratulálok - mosolygott Jonghyun. Érdekes módon ő cseppet sem borult ki.

- Én is - bólogatott Kibum - mióta vagytok együtt?

- Pénteken jöttünk össze - szólalt meg az elnök úr remegő hangon. Bátorsága azonban hamar elszállt a pillantásomtól. Jól látta, szívem szerint felnyársaltam volna őt a szememmel.

- Miért csak most tudtuk meg? - pillantottam a kisasszonyra, aki lesütötte a szemeit.

- Féltem a reakciódtól. De boldogok vagyunk. Tényleg. Összhangban vagyunk, és szeretjük egymást. Kérlek, adj egy esélyt a kapcsolatunknak! - kérlelt. Nem volt szívem visszautasítani őt, így bólintottam. Elvégre ott volt Jonghyun és Key, én a Kölyökkel, szóval nekik is kijárt a boldogság.

- Rendben. Atyai áldásom rátok - nevettem fel, de csak megjátszottam az egészet. Eszem ágában sem volt hagyni, hogy Sulli és Onew járjanak. Ekkor a két szerelmes madárka annyira boldog lett, hogy megcsókolták egymást. Elmosolyodtam rajtuk. Elég aranyosak voltak együtt.

*Taemin POV*

- Sziasztok! - intettem a banda felé. Sulli és Onew hirtelen elléptek egymás mellől, amit nem tudtam mire vélni.

- Szia, Kölyök - Jonghyun és Key egyszerre köszöntek. Elmosolyodtam rajtuk. Hihetetlen összhangban voltak mind a ketten, ami nagyon aranyos volt. Tisztára olyanok voltak, mint akik megtalálták a másik felüket.

- Szia - lépett mellém Minho egy csábos, szexi, karizmatikus mosollyal az arcán.

- Hogyhogy ilyen korán? - kérdezte Jonghyun. Jogos volt, reggelente szinte nem is találkoztam senkivel, annyira későn érkeztem, de most megfogadtam, hogy reggelente korán felkelek, hogy találkozhassak Choi Minhoval.

- Új rendszer - vontam vállat. Nem akartam vele túlságosan sokat beszélni.

- Megkaptátok tegnap az angol dolgozatot? - Key zseniálisan váltott témát, el kellett ismernem.

- Igen - bólintottam. Tekintve, hogy a magántanárom, nagyon szívügye minden egyes angol dolgozat. Ha nem jelentem be neki, hogy írunk, kiakad. Nem is kicsit, sajnos már megtapasztaltam a hisztijeit, és nem tartoztak a legjobb élményeim közé ezek az emlékek. Hihetetlenül meg tud ilyenkor sértődni, és olyan szinten bűntudatot kelt benned, hogy már öngyilkos akarsz lenni, amiért ilyen bunkó voltál.

- Igen - bólintottam. Ez az egy szó hihetetlen nagy extázisba hozta a barátomat.

- Milyen lett? - már oda is ugrott mellém. Aranyos volt, hogy ennyire érdekelte őt a jegy.

- Közepes - húztam el a számat. Személy szerint jobbra vártam. Persze, Sullinak hibátlan lett, Kimnek pedig jeles, két hibával. Természetesen enyém lett a legrosszabb...

- Ügyes vagy - Keyt szemmel láthatóan nem zavarta, sőt, büszkén összeborzolta a hajam.

- Lehetett volna jobb - lesütöttem a szemeimet. Az idegennyelv nem ment még mindig.

- Szerintem nem rossz teljesítmény, főleg, hogy még mindig le vagyunk maradva a fél könyvvel. Ahhoz képest ez remek teljesítmény - Key biztatóan megveregette a vállam. Valahol igaza volt.

- Gyere, Kölyök, megünnepeljük a jó jegyed - Minho átkarolta a vállam, amitől éreztem, hogy elolvadok. Szuperül éreztem magam vele. Annyira kedves, odaadó és segítőkész ember volt...

- Kösz, de nekem ez nem ünneplésre méltó - sütöttem le a szemeimet. Minho nem is foglalkozott ezzel, egyszerűen behúzott magával az iskolába. Útközben elengedett, de csak amíg a mosdókhoz nem értünk. Oda azonnal besietett, én meg mentem utána.

- Hiányzol - jelentette ki, miután mindenkit kizavart a helyiségből. Egy darabig tétován álltam. Most erre mit mondjak?

- Te is nekem - ez igaz volt, mindennél jobban hiányzott, de sosem jött össze egy jobb randi.

- Mindenki itt turbékol körülöttem, a pici Minniem meg sosincs sehol.

- Ne haragudj, hyung. Tényleg kellene valami romantikus dolog nekünk - a földet bámultam. Hiányzott Minho közelsége. Nagyon is. Megöleltem őt. Nem bírtam már nélküle. Be kellett szívnom a finom illatát, éreznem kellett az ölelését, és a mézédes csókját. Átkarolt a derekamnál, utána egy puszit nyomott a fejem búbjára. Beleborzongtam ebbe, természetesen jó értelemben.

- Szeretek veled lenni - suttogta.

- Én is veled - felpillantottam, és azonnal megcsókoltam. Annyira jó érzés volt. Újra és újra belé szerettem minden egyes csók után. Sokszor mondják, hogy ez a sírig tartó szerelem. Remélem, a miénk is az, és majd a jövőben boldog házasok leszünk. Vagy legalábbis boldog élettársak. Minho tökéletesen csókolt. Minden egyes másodpercét élveztem a csókjának. Hibátlan volt.

Azonban a csengő bezavart. Azonnal elengedtük egymást, és mindenféle búcsúdolog nélkül mentünk a termünkbe. Nem igazán volt kedvem bemenni, így egy darabig még kolbászoltam a folyosón, a tanárra várakozva, amikor egy nagyon ismerős hang ütötte meg a fülemet. Azonnal odarohantam. A folyosó végén Minho beszélgetett... Onewwal.

- Nem értem a problémádat - rázta meg a fejét a haverom. Éreztem a kettejük között lévő feszültséget, ezért búvóhelyet kerestem. Szerencsémre két szekrény között sikeresen elfértem, így becsúsztam oda, és figyeltem.

- Az a bajom, hogy a közelében vagy - jelentette ki Minho, már-már ijesztő hangnemben.

- Mert? Miért nem lehet szerelmes belém? Miért vagy ennyire önző, hogy csak téged szerethet? - Onew kezdett mérges lenni, amit tényleg nem tudtam hova rakni. Egy nagyon szelíd ember volt ő, most mégis szembeszállt a veszedelemmel.

- Mert... mert nem szerethet téged. Mit tudsz te, amit én nem? - még sosem láttam ilyennek Minhot. Mintha most szakították volna el tőle a másik felét. Egyre kíváncsibb lettem, már nem is érdekelt az óra, csak ezek ketten.

- Sok mindent. De akkor sem értem a bajod. Nem jártok. Én miért ne járhatnék vele? Ha Taemin miatt vágnád le ezt a hisztit, megérteném, de így...

- Idefigyelj! - Minho megragadta Onewt a gallérjánál, és a falhoz passzírozta, nagyjából úgy, mint engem az első nap. Megrémültem tőle. Minho nem szokott ilyen lenni. Mi van vele?

- Hülye vagy?! Tegyél le! - a legjobb barátom ott ficánkolt a karjai között, nekem pedig cselekednem kellett. De ki mellé álljak?

- Ha egy haja szálát is meggörbíted, vagy ha összetöröd a szívét, akkor ütött az utolsó órád - Minho a mondandója végén az egyik szekrényhez vágta Onewt, mire teljesen lefagytam. Minden egyes sejtem megmakacsolta magát, nem bírtam megmoccanni. Helyettem viszont megtette a pasim. Felemelte Onewt a földről, a radiátorhoz lökte, utána leguggolt hozzá. - Ez pedig maradjon a kettőnk titka.

- Re... rendben - szegényem remegett, pont úgy, mint én. Miért csinálhat Minho ilyet? Mi vagy ki miatt teszi ezt? Még utoljára gyomron rúgta őt, utána elsietett. Szerencsémre nem vett észre engem, így mikor eltűnt, azonnal Onew segítségére siettem volna... de felállt. Fájdalmasan vánszorgott el mellettem, egyenesen az orvosi felé vette az irányt. Mikor már őt sem hallottam mozogni, kibújtam a helyemről. Sok volt ez nekem. Nem értettem semmit sem. Lassan bevánszorogtam a terembe, természetesen a tanár már ott volt.

- Minden rendben van, Lee? - érdeklődött, miközben végignézett rajtam.

- Egy kicsit rosszul vagyok - füllentettem, utána lehuppantam Sulli mellé. Nem akartam neki elmondani, hogy mi történt. Úgy éreztem, hogy majd Minho és Onew beavatják őt, ha szeretnék. Tényleg... lehet, hogy Sulli miatt veszekedtek? De miért? Nem is szeretik egymást Onewwal.

- Hé, Kölyök hyung, jót dugtatok Minhoval? - fordult hátra Kim. Természetesen suttogott, hogy a tanár ne hallja meg, de nekem nagyon kínos volt. Szerencsémre Sulli is felfigyelt erre a beszólásra.

- Három másodperced van visszafordulni, és bocsánatot kérni, vagy megverlek. Esetleg a fiúk segítenek. Szóval? - előrehajolt. Igaza volt Kimnek még az első nap. Sulli egy hidegvérű boszorkány volt. Mindenesetre amíg az én oldalamon állt, addig nem zavart.

- Bocs - nyögte ki Kim egy kis habozás után. El sem hittem, hogy valaki ennyire ijesztő nő legyen, mint ez a banya.

- Semmi gond - kissé elmosolyodtam, majd biccentettem Sulli felé köszönetképpen. Szinte nem is reagált rá. Az óra csendben telt el, mindenki a tanárra figyelt ezek után. Szüntben azonnal felpattantam, és kirohantam a teremből. Látnom kellett Onewt. Lerohantam a titkársághoz, és mindenféle kopogás nélkül berontottam. Üres volt, amitől szinte megállt a szívem. Lassan baktattam az asztalhoz, ültem le a székre, és vettem a kezembe a kedvenc tollát. Egyre biztosabb voltam abban, hogy Sulli miatt veszekedtek a fiúk, de nem értettem Minhot. Talán még mindig őt szereti, és én csak egy pótlék vagyok neki?

27. Fejezet

*Minho POV*

- Én ezt nem értem - háborgott mellettem Jonghyun - már itt kellene lennie. Kizárt, hogy ennyi ideig beteg legyen valaki.

- Csak egy hete hiányzik. Meg voltunk nála. Szerencsétlennek hasmenése van. Biztos valami vírus - sóhajtottam fel. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt csak megjátszotta, de elhessegettem a gondolatot.

- Mindegy. Azért tessék - odanyújtott nekem egy dobozt. Felpillantottam rá, arcomra pedig kiült egy mosoly. Kiemeltem a kezéből, és azonnal kinyitottam. Elkerekedett szemekkel néztem a méregdrága fényképezőt.

- Köszönöm - pillantottam fel mosolyogva.

- Ezt Keyyel közösen vettük. Tetszik? - ha lett volna farka, csóválta volna. Nagyon izgatott volt, látszott rajta, hogy sokat szenvedett a kiválasztással.

- Persze, hogy tetszik, de... ez nagyon drága lehetett. Nem fogadhatom el - ráztam meg a fejem.

- Ha ez segít, a suli is beleadott egy kicsit. Van, aki magától, van, akit egy kicsit megvertünk érte. De megérdemled. Boldog szülinapot, pajtás! - veregetett vállon. Megöleltem őt, utána a gyülekező gyerekekre pillantottam.

- Köszönöm - hajoltam meg. Lehet, hogy általában súlyosan bántalmaztuk őket, de nagyon sokszor a védelmükre is keltünk. Amikor másik iskolák menői zaklatták őket, akkor azonnal szembeszálltunk az ellenséggel, így valahol kedveltek minket. Amolyan szintikózist alkottunk, vagy mit. Ma hétfő volt, és tegnap volt a szülinapom, erre volt ez a nagy felhajtás. A diákok énekeltek nekem, utána mindenki ment a maga dolgára. Jonghyunnal mi a gépemmel ismerkedtünk, úgyhogy a mai terror elmaradt.

- Sziasztok! - pattant oda hirtelen Sulli, kezében egy ajándékszatyrot tartva.

- Szia... - köszöntünk vissza, mikor megpillantottuk mellette az elnök urat. - ...sztok.

Jinki intett nekünk köszönésképp. Éppen el kezdtem volna mesélni a gépemről, amikor Sulli a kezembe nyomta a szatyrot. Kíváncsian néztem bele, utána elnevettem magam.

- Ezt kapod tőlem, meg Jinki oppától. Jonghyun oppa mondta, hogy vettek neked gépet, úgyhogy tőlünk meg kiegészítőket kapsz hozzá.

- Az állványért majd gyere a DIÖK terembe, mert azt csak oda tudtam eldugni - mosolygott elnök úr. Megöleltem őket is.

- Köszönöm, srácok. Ti vagytok a legjobbak. Mindannyian - teljesen meghatódtam az ajándékoktól, szinte meg sem érdemeltem őket. Jinki azonnal odajött a másik oldalamra, Sulli pedig beállt, hogy fotózgassam, aminek örömmel álltam neki. Különböző pózokba vágta magát. Először csak egy rendes kép lett, utána már csavart a beállásokon. Még Jinki is beállt egy fotó erejéig. Egészen művészi képek lettek, mármint ahhoz képest, hogy most fotóztam életemben először ezzel a géppel.

- Na? Alakulnak azok a fotók? - hallottam meg Kibum hangját. Azonnal odakaptam a fejem.

- Hát te? Nem vagy beteg? - kérdeztem meg először is. Mikor nála voltunk, még hasmenéssel meg hányingerrel küzdött.

- A doki szerint már jöhetek közösségbe - a szemében megcsillant a hazugság fénye. Nem szokott hazudni, úgy gondolja, hogy mindenkinek joga van az igazsághoz. Levontam a következtetést, mégpedig azt, hogy megint megcsalta Jonghyunt, bűntudata lett, és egy hétig beteget játszott. Ismertem már, mint a rossz pénzt. Azonban nem nyaggattam ezzel. Két okból: mert bejött a suliba csak miattam, meg majd úgyis elmondja. Na ja, Choi Kispárna akcióba lép. Ja, és volt egy harmadik ok is, ami nem volt más, mint a kezében lévő epertorta. Kétemeletes epertorta, hogy pontosítsak.

- Ezt a tortát pedig négyen rendeltük, remélem, tetszik - mosolygott Jonghyun.

- Tessék, Minho-ah, - Kibum odanyújtotta a tortát, arcán egy széles mosollyal.

- Biztos finom - a nyálam összefutott a számban, amint átvettem. Simán el tudtam Keyről képzelni, hogy ő sütötte nekem, tekintve, hogy nagy szakács volt. De mivel mondták, hogy rendelték, ezért ez a feltevésem nem valósulhatott meg.

- Nagy mosoly - kiáltotta el magát Sulli. Nem is érzékeltem, hogy mi történt igazából, egyszer csak kattant valami, majd vaku. Mikor odakaptam a fejem, Susu elégedetten nézte a képet. Gyorsan kikapcsolta az ajándékomat, hogy ne láthassam a csodát, amit művelt, mondván, hogy majd meglepetés lesz.

- Együnk! - kiáltottam el magam, mire mindannyian zavartan néztek össze. Mi van? Talán mérget kevertek bele? Esetleg ez műanyag?

- A rohadt életbe - csapta magát homlokon Jonghyun - otthon hagytam a kést, meg az evőeszközöket.

- És tányér? - vonta fel a szemöldökét Key.

- Az van nálam. Meg szalvéta is - szólalt meg félénken az elnök úr. Mindenki gondolkodni kezdett, hogy most mit tegyünk. Sajnáltam volna kidobni a tortát, szóval ki kellett találnom valamit.

- A menzáról nem tudsz elkérni evőeszközt? - vetettem fel az ötletem. Elnök úr, alias Öregember rám nézett.

- Villájuk nincs, csak evőpálcikájuk. Ha az nektek megfelel, akkor kérhetek. Csak kiadnak ötöt. Vagy amennyi kell...

- Elvégre sárgák vagyunk. Profin bánunk az evőpálcikával. Hozzad! - Jonghyun szemében újra felcsillant a remény, azonnal kapott is a lehetőségen. Biztosan bűntudata volt a tányérok miatt, szóval megpróbálta menteni a menthetőt. Nem haragudtam rá, én is el szoktam felejteni dolgokat. A kis csapat pedig bevonult az elnök úr irodájába. Mind kényelembe helyezkedtünk, és vártuk a pálcikákat. Ekkor villant be valami. Szerencsétlen Kölyök nem is tudott a hollétünkről, sőt, nem is láttam eddig. Pedig biztosan nagy gonddal csomagolta be az ajándékom, aminek van némi köze a szerelmünkhöz, az is lehet, hogy ő csinálta a két kicsi mancsával. Erre meg lógva hagytuk. Mondjuk, Jinki irodájába gyakran bejön, szóval maximum itt találkozunk, majd, ha megérkezik. Már fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mit fog nekem adni szülinapom alkalmából, hiszen elég jól titkolta az egészet. Nem akartam rákérdezni a spanoknál sem, mert még a végén odalenne a meglepetés.

-Itt vagyok - jelent meg Öregember az ajtóban, kezében a pálcikákkal, és egy nagy vágókéssel. Felszeletelte a tortát 18 szeletre, kivett szalvétákat, utána mind az ötre tett egyet-egyet. Nekem adta a legnagyobb szeletet.

- Ne haragudj, Minho, a gyertyád is otthon maradt - sóhajtott Jonghyun, de csak legyintettem.

- Így is elvagyunk, nem? Együtt eszegetünk, ez elég nekem. Az ilyen apróságok nem számítanak - kacsintottam, mire megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Kösz, haver - mondta teli szájjal.

- Disznó - vágta rá Key, szintén így, aminek hatására mindenki nevetni kezdett. Sosem hittem volna, hogy elnök úr ilyen remek srác, hiszen tök rendes volt velünk, a múltunk ellenére.

- Ez a torta mennyei - ámuldozott Sulli. Helyeslően bólogattunk, tényleg nagyon finomra sikerült a desszert. Minden egyes falat megért egy imát.

- Tényleg köszönöm, gyerekek - sóhajtottam elégedetten, miután a torta utolsó szeletét is megettem.

- Nincs mit.

- Szívesen.

- Megérdemled - ezek, és ezekhez hasonló válaszok éreztek. Megsimogattam a hasamat.

- Remek reggeli volt - vigyorgott Jonghyun - viszont valamit nem felejtettem el.

Kíváncsian néztünk össze, ezt kihasználva, Dínópofa elővett a táskájából egy üveg pezsgőt, meg hat poharat. Ötöt kiosztott.

- Te mit művelsz? Alkohol fogyasztása tilos az iskolában - háborodott fel elnök úr, de mindenki lepisszegte.

- Szülinapja van - jelentette ki Key. Jinki megvonta a vállát.

- Akkor most ezt elnézem - kacsintott mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy csak nálam akart bevágódni, ha már a legjobb barátja velem kavart. Én ennek csak örültem, ugyanis szinte a tenyeremből evett.

- Európában szokás pezsgővel koccintani. Miért ne tehetnénk mi is? - azzal Jonghyun mindenkinek teletöltötte a poharat, de egyet kihagyott. A Kölyökét. Mindenki odagyűlt körém, és egyszerre koccintottunk a vizespoharakkal.

- Isten éltessen, Minho-ah - vigyorgott Key. A többiek is felköszöntöttek még egyszer, utána nekiálltunk iszogatni.

- Ezt honnan szerezted? - pillantott fel Sulli, jogosan. Ha mindent otthon hagyott, akkor pezsgőt honnan szült e világra?

- Pénteken szóltam egy gyereknek, hogy mára hozzon. Gondolom, csak vizespoharat talált otthon - mosolygott Jonghyun. Jinki odalépett az üveghez, azt kezdte forgatni.

- Ez nagyon jó márka. Az egyik legdrágább - állapította meg.

- Helyes. Mondtam neki, hogy ha szart hoz, fejjel lefelé fogom odakötni a kosárpalánkhoz - Jonghyun mosolyogva biccentett. A menő csapat díjazta ezt az ötletet, az elnök annyira nem.

- Az íze sem rossz - kortyolt bele Kibum a pezsgőbe. Mindenki elmosolyodva bólintott. Egyre jobban kezdett frusztrálni a Kölyök hiánya.  Már pont azon gondolkoztam, hogy felhívom, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és felbukkant egy vörös buksi.

- Hyung, nem találom sehol a menőket. Szerinted megint bajba keveredtek? - kétségbeesett hangjára mindenki odapillantott. A drága biztos meg akart ölelni szülinapom alkalmából. Mikor felpillantott, elállt a lélegzete - Ti mit csináltok itt? Mit ünneplünk?

- A pasid szülinapját - ült fel az asztalra Sulli, mire Taemin elfehéredett.

- Ma van a szülinapja?

És ekkor összetört a szívem. Azt hittem, legalább szeret annyira, hogy érdeklődjön a szülinapom felől. Meg mondtam is neki a dátumot még régebben. Abban a pillanatban elment a kedvem ettől az egésztől. 

- Nem. Tegnap volt – sóhajtott Key – nem is tudtad?

A Kölyök félénken megrázta a fejét, ami egyre rosszabbul esett nekem.

- Ne haragudj.

Mikor belenéztem azokba a nagy, szomorú szemekbe, egy kicsit megsajnáltam őt. Éppen mondani akartam neki valamit, de Jonghyun megelőzött. A Kölyök kezébe nyomott egy pohár pezsgőt.

-  Most igyál, aztán majd megünneplitek valahogy – kacsintott. Taemin elmosolyodott, és félénken odalépegetett hozzám. Poharát felém nyújtotta.

- Boldog születésnapot, hyung – arcára igyekezett valami mosolyfélét produkálni. Felemeltem a poharam, koccintottam vele, de egyáltalán nem éreztem ettől jobbnak ezt a napot.

*Taemin POV*

Mostanában új szokást vezettem be, mégpedig azt, hogy későn érek iskolába. Nem tudom miért, egyszerűen mindig sikerült későn felkelnem, vagy addig húztam az időt, míg rohannom nem kellett a suli felé. Pontosan így volt ez ma is. Már indulásra készen álltam, de kinn volt egy pár szem kimbap az asztalon, hogy ne hagyjam el a házat korgó gyomorral. A szüleimnek mániája volt az evés. Ha benyeltem egy remek kis vírust, akkor ráfogták arra, hogy nem ettem eleget, vagy legalábbis forró levesből biztosan nem. Szóval, megettem a kimbapot, és arra gondoltam, hogy ez a Jégherceg mennyire felszívódott. Sajnos Kibummal együtt. Minho és Jonghyun voltak nála, szegény beteg volt. Biztos azért, mert nem evett levest. Jót nevettem magamban. Tekintetem véletlenül az órára tévedt, és azonnal elment a kedvem. Megint késésben voltam, így azonnal felpattantam az asztaltól, nem is foglalkozva a félbemaradt reggelimmel, felöltöztem, és már sprinteltem is az iskolába. Már találtam egy rövidebb utat, azon rohantam végig. Meglepetésemre elég hamar értem az iskolába, a menő csapatot azonban nem láttam a szokásos helyükön ácsingózni. Mindenki nyugodtan mászkált fel-alá, beszélgetett, őket nem zavarta a hiányuk. Félénken odaléptem egy lányhoz.

- Ne haragudj, a menők hol vannak? - kérdeztem aggódva.

- Bementek. Csak nem hiányoznak? - érdeklődve felvonta a szemöldökét, de csak megráztam a fejem.

- Csak érdekes.

A lány nem mondott semmit, ez pedig pont megfelelő alkalom volt arra, hogy meglépjek. Besiettem az iskolába. Az aulában sem volt senki, de még az igazgatói előtt is kihalt volt a folyosó. Pedig valamelyik mindig itt ácsorog, ha a másik kettő kioktatás alatt van. Ráadásul csend volt. Az igazgató nem üvöltött, mint ahogyan az megszokott volt tőle. Már kezdett zavarni. Talán Jinkit kell megkérdezni, hátha tudja a srácok hollétét. Ezzel a gondolattal mentem a terem felé, bár nem fűztem hozzá nagy reményeket. Az ajtó előtt megálltam. Reménykedtem, hogy Jinki megmaradt. Beléptem az ajtón, és minden körbenézés nélkül fel is tettem a kérdésem:

- Hyung, nem találom sehol a menőket. Szerinted megint bajba keveredtek? - akárhogy néztem a földet, mindig több lábat láttam kettőnél, így azonnal felkaptam a fejem. Mindenki ott volt. Az egész menő csapat, piával, sütivel, gyertyával. - Ti mit csináltok itt? Mit ünneplünk?

- A pasid szülinapját - jött a válasz Sullitól. Hirtelen kihagyott a szívverésem. Ugye ez csak vicc volt? Azt mondta, hogy valamikor év végén, de én tanévvégre gondoltam. A csudába! Ez nagyon kínos...

- Ma van a szülinapja? - kérdeztem a biztonság kedvéért. Láttam Minho letört arcát. Biztosan számított tőlem valamire...

- Nem. Tegnap volt - sóhajtott Key - nem is tudtad?

Őszintén... tényleg nem. Félénken megráztam a fejem. Féltem attól, hogy Minho emiatt szakít velem. Elvégre az egész suli tudta a szülinapját, megkérdezhettem volna...

- Ne haragudj - kértem. Tudtam, hogy most utált, hogy látni sem akart. De szerettem őt. Majd bepótolom neki. Valami felejthetetlen élménnyel. Láttam, hogy megmozdult Minho szája, biztosan mondani akart valamit, de eltűnt ez a hatás, amikor Jonghyun a kezembe nyomott egy vizespoharat.

- Most igyál, aztán majd megünneplitek valahogy - kacsintott, amivel azt hiszem, hogy sikerült megmentenie ezt a napot. Nagyon szégyellve magamat, odalépkedtem elé. Remegve nyújtottam a poharat.

- Boldog születésnapot, hyung - igyekeztem mosolyogni, de szerintem nem sikerült. Minho pár másodpercig küzdött magában, végül nagylelkűen koccintott velem. Egész testemben remegtem a félelemtől. Ha szakítani akar, én felkötöm magam. Minho a legjobb dolog volt az életemben. Kedves, törődő, odaadó pasas volt, aki megmutatta nekem az élet egy másik oldalát. Neki köszönhetem, hogy nem csak egy kisegér vagyok, hanem ismernek, vagyok valaki. Ha ő nincs, akkor még most is szenvednék egymagamban. Belekortyoltam a pohárba, de majdnem vissza is köptem az egészet. Ittam már alkoholt, de sosem rajongtam érte annyira. Nem is értettem, hogy Minho és a csapata hogyan tudták ezt meginni.

- Ízlik? – érdeklődött Onew. Néha úgy éreztem, hogy ő sokkal jobban beilleszkedett a bandába, mint én.  Igen, emiatt egy kicsit féltékeny voltam.

- Igen. Nem rossz…- ez volt az életem egyik legnagyobb hazugsága. Szerencsémre megszólalt a jelzőcsengő. Még sosem örültem neki ennyire. Nagyon kínosan éreztem magam a csapat társaságában, így inkább felszaladtam órára. Mikor beértem, Kim haverom várt tárt karokkal.

- Szia - köszönt, amint leültem.

- Szia - esküszöm, szívesebben lettem volna vele egész nap, mint Minhoval. Ez is ritka dolog, de nagyon sajnáltam szegényemet, hogy elfelejtettem a szülinapját.

- Örült az ajándékodnak?

Itt felpillantottam. Nagyon rosszul esett nekem, hogy MINDENKI jobban tudta a pasim szülinapját, mint én.

- Hagyj békén - mordultam fel, miközben előpakoltam a holmimat. Már elegem volt ebből a napból, pedig még el se kezdődött. Kim hirtelen elvigyorodott.

- Csak nem felejtetted el? - kérdezte, aminek hatására azonnal felment bennem a pumpa. Szívem szerint behúztam volna neki egy isteneset, de akkor én is bajba kerültem volna...

- Más típusú ajándékot adok neki - éreztem, hogy szinte vicsorogtam, amivel még magamat is megijesztettem.

- Csak nem szexparti? - nevetett fel. Éreztem, hogy egyre jobban vörösödtem. Még bele sem gondoltam ebbe. Minho is biztosan örülne egy játéknak, és akkor én is letudhatnám a szülinapi ajándékát. Úgyis van egy pár trükk a tarsolyomban, amit mindig is ki akartam próbálni, most itt volt rá a lehetőség.

- Nem - vágtam rá vöröslő fejjel. Kim pedig jobban rákezdett. Egyre kínosabban éreztem magam miatta, mert így simán lebuktatott minket.

- Akkor miért vagy ilyen vörös? - hallatszott el a fogós kérdés. Egyre jobban akartam hazamenni. Ez nem volt az én napom.

- Befognád? Idegesít az a nyivákoló utcalányhangod - hallottam meg egy női hangot magam mellől. Sulli volt az. Még sosem örültem neki ennyire, mint most. Kim dühösen fordult vissza, Sulli pedig lehuppant mellém - Eltűntél.

- Már három perce itt vagyok - vontam meg a vállam. Biztosan Minho szülinapja miatt fog ő is csesztetni. Nem tudtam, hogy mikor van, elnézést...

- Keresett.

- Kellemetlen.

- Miért csinálod ezt? Szeret téged. Most miért haragszol rá? Nem tehet arról, hogy tegnap volt a szülinapja. Ne őt büntesd azért, mert te hülye vagy, és elfelejtetted - Sulli kioktatott. Zavart? Igen. Utáltam őt emiatt? Igen. Igaza volt? Sajnos igen. Menekültem tőle. Csak nem tudtam, hogy miért.

- Key szülinapjára is hoztál ajándékot, hogy adjam át én, mert tudtad, hogy egyelőre nem ismerem őket annyira... Minhoéra meg direkt nem hoztál, hogy beégessem magam - suttogtam magam elé. Tudtam, hogy ez béna duma volt, de valamit ki kellett találnom.

- Igazad van. Kend rám - csattant fel hirtelen. A fél osztály felénk pillantott. Egyre kínosabban éreztem magam.

- Nem azt mondtam, hogy a te hibád - igyekeztem megvédeni magam, elég sikertelenül.

- Csak utaltál rá. Ti meg foglalkozzatok a magatok dolgával! - mordult az osztálytársakra. Azok lassan visszafordultak, így Sulli nyugodt szívvel folytatta: - Nem vagyok mikulás, hogy ajándékokat osztogassak, ha nem tudnád, te paraszt. Nem az én pasim szülinapját ünnepeljük, hanem a tiédet. Ha már nem kérdezted meg tőle, hogy mikor van, akkor legalább egy kurva puszit adhattál volna neki, vagy valami kárpótló ajándékot. Szarul esett neki, hogy elfeledkeztél róla...

- Fogd be! Akkor minek hoztál Key szülinapján nekem ajándékot? - kérdeztem. Az asztalt bámultam zavarodottságomban.

- Mert Key szeptemberi, csak novemberben ünnepeltük meg a szülinapját. Jonghyun írt nekem, meg Minhonak a tervéről, és ezért hoztam neked ajándékot. Mert te biztosan nem tudtál róla. De a pasid az mégiscsak a pasid...

- Hagyd már abba - nyögtem, miközben az asztalra borultam - így is elég bűntudatom van, nem kell az orrom alá is dörgölnöd. Haza akarok menni. Minho is biztosan utál - igyekeztem nem Sullira pillantani. Éppen szólt volna valamit, de szerencsémre belépett a tanár. Mindenki azonnal felpattant a helyéről, ő köszönt, majd leültünk. Az órák gyorsan teltek, a szünetek lassan. Igyekeztem kerülni a menő csapat társaságát, és szemmel láthatóan ez őket se zavarta annyira. Szünetekben a termekben kuksoltam, és vártam a nap végét. Sulli már hozzám se szólt, így teljesen egyedül maradtam. A büfében vettem rizssütit Minho számára kárpótlásként, de nem volt erőm odaadni neki, inkább besüllyesztettem a táskámba. Ez az egész rejtőzködés egyébként meglepően jól sikerült. Nem is láttam senkit, csak Sullit, ő meg lógva hagyott. Aztán az ebédszünetben elbuktam. A tálcával a kezemben kerestem ülőhelyet, vagy a legjobb barátomat. Hétfőnként Jinki is ilyenkor evett, olyan próba-szerencse alapon gondoltam, megkeresem. Sikerült is. A menőkkel ült, Minho és Key között. Jinkivel szemben Jonghyun, mellette pedig Sulli ült. Minho még mindig cipelte magával a tortát, hihetetlen, de még csak a felső része fogyott el. Vettem egy nagy levegőt, és odamentem hozzájuk. Már emiatt is egyre nagyobb bunkónak éreztem magam, így inkább nem kerültem őket annyira látványosan.

- Sziasztok! Leülhetek? - kérdeztem, szuggerálva a fennmaradt helyet Jonghyun mellett.

- Persze, csüccs - megveregette a párnát, így félénken leültem. Velem szemben Kibum falatozott, szerencsémre Minho az asztal másik végénél ült.

- Ma még nem is láttunk, csak reggel - pillantott fel omma. Lesütöttem a szemeimet.

- Ne haragudjatok. Csak rosszul érzem magam...

- Jobbulj - Minho hangjára felkaptam a fejem. Mosolygott. Nem erőltetetten, hanem rendesen.

- Köszi - kissé elmosolyodtam.

- Elvörösödött - nevetett fel Jonghyun, tapsolva. Mindenki vigyorogni kezdett, még én is, bár inkább zavaromban. Egyre kínosabb volt ez... Egészen jól telt a szünet, szó sem volt Minho szülinapjáról, egészen addig, amíg el nem fogyott a kaja.

- Kértek tortát? - ajánlotta fel az ünnepelt, mire mindenki hevesen bólogatni kezdett, természetesen engem leszámítva. Nem érdemeltem meg, ez minden. Minho előkapta a kést, és mindenkinek vágott egy szép szeletet. Nekem nyújtotta az elsőt, ezt Jonghyunon keresztül kaptam meg, utána kapott Sulli, Key, Jinki, Jonghyun, végül ő maga. Kissé félénken kóstoltam bele. Annyira rosszul éreztem magam miatta, hogy nem is volt kedvem tortázni. Mindenesetre haraptam egy falatot.

- Nagyon finom - csúszott ki a számon. A menő csapat és Onew megint felnevetett.

- Tudjuk - vigyorgott Jonghyun.

- Ha nem érkeznél mindig késve, akkor kaphattál volna reggel is a többiekket együtt - vigyorodott el Key. Ismét lesütöttem a szemeimet. Mostanában sokat lógtam reggelente, késve érkeztem, így semmi időm nem volt Minhoval lenni.

- Hyung, van estére valami programod? - pillantottam Minho felé.

- HÚÚÚÚ - mindenki elkezdte. Hihetetlen volt ennyi hülyével egy helyen.

- Igen - jelentette ki, közben még csak rám se nézett.

- Kár - minden remény szertefoszlott bennem. Egy helyes esti játékra gondoltam, de mindegy... ha nem, hát nem.

- Ha most bűntudatod van, és egy menettel akarnád bepótolni, akkor szólok, hogy feleslegesen próbálkozol - jelentette ki hirtelen. Egy pillanatra leállt a szívverésem. Tudtam, hogy szakítani fog velem!

- Miért? - remegett a hangom. Féltem a választól.

- Mert ezt felejtsük el. Ne érezd magad rosszul emiatt. Igen, haragudtam rád emiatt, de egy nagyon aranyos srác vagy, és így is te vagy az egyik legjobb dolog az életemben. Majd jövőre jobban figyelsz - a végén elmosolyodott, így volt némi bátorságom kivenni a rizszsütit a táskámból.

- Hoztam sütit - mosolyodtam el én is - azaz a büfében vettem.

Átvette tőlem a zacskót. Pontosan hat darab volt benne, így mindenkinek adott egyet.

- Köszönöm, Kölyök - beleharapott, mire megkönnyebbültem. Azt hiszem, ez volt a bocsánatkérésem elfogadása a részéről.