28. Fejezet

 Boldog Valentin-napot mindenkinek! ~ 

 *Minho POV*

Már három napja számítottam a vénségek közé. Éreztem is a tüneteket. Mindennap fájt a hátam, nehezen emeltem a lábaimat, és mindig voltak mai fiatalok, akik tönkretették a napomat. Vagy én az övékét, ez relatív volt. Mindig volt egy remek kínzóeszköz a számukra. A hétfőm egész jól telt, a keddem viszont ha lehet, még jobban sikerült. Szegény Kölyök már csengetés előtt egy órával ott ácsorgott a kapuban, kezében egy dobozkával. Még megérkezni sem volt rendesen időm, máris a kezembe nyomta az ajándékom. Nagyon izgatott volt, látszott rajta. Biztos bűntudata lehetett miattam, de valamiért élveztem ezt. Talán azért, mert egy nagyon aranyos plüsskutyát kaptam, aki menő szerelésben volt, a mancsában pedig egy képet tartott, amin ketten voltunk a Kölyökkel. Hétfőn délután fotóztuk, este hatkor írt nekem, hogy el szeretné kérni. Háromnegyed kilencre kapta meg. Ezek után pedig még beleszereltette a kiskutya mancsába. Nagyon aranyos volt, ezért úgy döntöttem, hogy most tényleg megbocsájtok neki, nem csak azért mondom, hogy ne érezze magát rosszul. Azonban ma szerda volt. Egy olyan nap ráadásul, ami tönkretette az összes szerdámat. Hogy miért? Mert mindig erre a kijelentésre emlékszem szerdánként. De menjünk vissza a teremtésig.

Történt vala, hogy az Úr úgy döntött: legyen világosság. S lőn kigyúlt a fény, s lőn a világosság. Ezek után mondá az Úr: legyen sötétség, s lőn sötétség borította be a földet. Az Úr ezt látta, és úgy döntött, ez jó...

- Állj meg! - nevetett fel Key - először is, örülök, hogy olvasod a Bibliát, vagy legalábbis, ez valahonnan megmaradt. Másodjára, kizártnak tartom, hogy a bátyád direkt lökött le majdnem, ismétlem, majdnem a lépcsőn. Nem kell így dramatizálni, hülye!

- Azt mondta, direkt volt - védekeztem, de Kibum csak jobban nevetett.

- És ezen kellett megsértődnöd? - törölgette meg a szemét.

- Igen. Mi lett volna, ha lelök?

- Hát, figyelj, kórházba kerülsz, meghosszabbítod a szüneted, egy csomóan lesik a kívánságaidat, a Kölyök meg ül melletted - sorolta, de megállítottam.

- Azzal, hogy lesik minden kívánságom, meggyőztél - így volt. Ez a rész tényleg tetszett.

- Nem is a Kölyök? Szégyelld magad! - Key megcsóválta a fejét. Egyébként, reggel éppen haladtam le a lépcsőn, amikor Minseok megbotlott, és rám esett. Nehezen sikerült csak megtartanom magunkat. Ezek után bocsánatot kért, majd kijelentette, hogy direkt volt. Ez a történet.

- Bocs, de tudod, hogy imádom, ha uralkodóként kezelnek - gyengéden vállon veregettem a haveromat. Végre visszaállt közöttünk a rend, a régi béke.

- Most elképzelem, amint a kórház dolgozói téged kényeztetnek, masszíroznak, és mind minimum negyven éves - felröhögött, én pedig elfintorodtam. Ez gonoszság volt tőle, mondjon akárki akármit. A tökéletes álomképem azonnal szertefoszlott.

- Gusztustalan! - jegyeztem meg, mire a barátom még jobban rákezdett - Szerinted a Kölyök ma is késni fog?

- Általában az utolsó pár percre esik be, úgyhogy igen - bólintott. - Nem értem őt. Amíg nem jártunk, addig minden reggel itt volt már hajnalban. Most meg jó, ha beér órára - lehajtott fejjel baktattam tovább. Nagyon hiányzott reggelente az a bájos pofi. Szünetekben megint nem találkoztunk, így nagyon pocsék volt, hogy szinte csak ebédkor beszéltünk, akkor se sokat. Bezzeg régebben nem tudtam levakarni magamról.

- Tudod, mivel már megszerzett magának, nem kell aggódnia, hogy nem szereted viszont, vagy, hogy nem csajozol be - magyarázta Key.

- Miért nem belőled indul ki? - felsóhajtottam. Nem akartam őt elveszíteni. Annyit küzdöttem érte, mint még eddig senkiért.

- Ha ezt nem hagyod abba, kitépem a golyóidat, és megetetem veled, remélem, világos - Key felhúzta az egyik szemöldökét, de csak fejcsóválva mosolyogtam rajta. – Komolyan beszélek, Choi Minho!

- Befejezem, de csak mert tudom, hogy nem blöffölsz – tényleg ijesztő volt néha, de komolyan.  Ráadásul az ilyen fenyegetéseit be is tartotta, ami még inkább zavaró volt. Lassan kullogtam tovább Kibum mellett, aki egy elégedett bólintás után nem óhajtott beszélgetni velem, így kénytelen voltam a saját gondolataimmal ellenni. Így ismételten a Kölyöknél lyukadtam ki. Nem értettem őt, de tényleg nem. Nagyon megváltozott, és már cseppet sem volt olyan érdekes. Már nem voltam kíváncsi a titkaira, mert szerintem már nem is voltak neki. Azt aláírom, hogy bajba nem került, de meg kellett hagynom, hogy már cseppet sem volt az a bájos, visszahúzódó teremtés, akit megismertem benne, sőt, kezdett olyan lenni, mint mi. Ugyanolyan, mint mi. Egy kivétellel: félt Jonghyuntól. Nem hiszem, hogy bárkinek is különösebben feltűnt volna, mert elég jól játszotta meg magát, de én láttam, hogy valami nem stimmelt vele olyankor, amikor Jonghyun is a közelben volt. Ösztönösen távol maradt tőle, csak akkor szólt hozzá, ha muszáj volt, és szerintem a bandavezérünk felért neki a mumussal. Ez volt az egyetlen ok, amiért sosem tartozhatott hozzánk teljesen, és ez megnyugtatott. Lehet, hogy gonoszságnak tűnt, de én pont azért szerettem bele a Kölyökbe, mert szerény volt, visszahúzódó, és félénk. Viszont kezdtem úgy érezni, hogy Taemin is menő lett. Már nem azért, de ha nekem menő kell, akkor ott van Sulli.

- Na jó, kezdesz megijeszteni. Choi Minho! Minden rendben van?

Ütéseket éreztem a vállamon, de szerencsére csak Key veregetett hátba. Elmosolyodtam, de tényleg csendben maradtam az út hátralévő részében, már csak azért is, hogy húzzam az agyát, ami eléggé jól sikerült. Mire a sulihoz értünk, Key már tiszta idegbajos volt. A diákok nagy része berohant az iskolába, de szerencsére egy-kettő megmaradt. Még útközben elkaptam egyet, és a falhoz rángattam. Szerencsétlen teljesen elfehéredett, ami engem személy szerint boldoggá tett.

- Pakolj ki mindent! Éhes vagyok, és kellene pénz – jelentettem ki neki. A srác azonnal turkálni kezdett a táskájában, miközben könyörgött, hogy ne üssem meg. Eközben a szemem sarkából láttam Keyt is intézkedni egy csajjal. A falhoz lökte őt, és addig pofozta, míg az oda nem adta neki az összes pénzét, a legkisebb érméig. Most mondjam azt, hogy ő csinálta jól? Amint megszerezte a pénzét, már ment is vadászni az újabb áldozatára, mint egy vadmacska. Én természetesen nyugodtan várakoztam a saját pancseremre, aki kipakolta miattam az egész táskáját.

- Tessék, ennyi elég lesz? – kérdezte. Kíváncsi szemekkel meredt rám, miközben kiszámoltam a kezemben lévő pénzt.

- Nem rossz. Legközelebb többet hozz – ezek után intettem neki, hogy elmehet, és ki is használta a lehetőséget, már el is tűnt a szemeim elől. Mosolyogva néztem körbe az újabb áldozat után, de sokkal jobbat találtam annál. Egy autó közeledett felénk, ráadásul elég bizarr mozgással. Néha kicsit jobbra, néha kicsit balra csúszott az úton. Aki nem ismeri meg a járgányt, az valószínűleg részegnek képzelheti a vezetőt, nem pedig egy szerencsétlen nőnek. Mindenki a csodálatos parkolást bámulta, végül kitámolygott Jonghyun az anyósülésről. Na ja, Jonghyun nővére nagyon büszke volt arra, hogy elméletben tudott vezetni. Gyakorlatban még mindig nem, pedig minden reggel vezetett a munkahelyére. Néhány tudatlan nevetni kezdett, vagy legalábbis elmosolyodott. A bandavezérünk azonnal megrugdosta ezeket az illetőket, valamint én megjegyeztem a menekülők arcát.

- Reggelt – köszönt. Arca hófehér volt, már-már borzalmas volt ránézni.

- Szevasz – kissé elmosolyodtam, amint ránéztem.

- Jézusom, nagyon sápadt vagy! Minden rendben? – Kibum azonnal átváltott aggódó üzemmódba. Odapattant a pasija mellé, kezét Jonghyun homlokára téve – Nem vagy lázas. Hányingered nincs?

- De, az van – bólintott szerencsétlen bandavezérünk.

- Nem értem, hogy hogy nem tudhat vezetni ennyi idő után – reménytelenül felsóhajtottam, Kibum pedig hevesen bólogatott mellettem. Tényleg nem értettem azt a nőt.

- Én se – Jonghyun megrázta a fejét, de még mindig falfehér volt az arca – egyébként láttam Sullit és Onewt a suli felé sétálni. A nővérem el akarta hozni őket, de nem hagyták. Nagyon cseréltem volna velük. Mázlisták.

Keyyel felnevettünk. Tényleg szerencsésnek lehetett mondani őket,hogy ezt megúszták. Sulli már utazott Jonghyun nővérével, de neki az sokk volt. Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Már nagyon hiányzott a Kölyök, de nem hívtam fel. Minek zargassam? Ha látni akar, akkor látni is fog, nem? Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Tudtam, hogy szeret, és én is szerettem őt, ezért megbíztam benne. Ráadásul tudtam, hogy milyen nehéz felkelni reggelente. Miközben ezen gondolkoztam, megvertem egy gyereket, mert nem adott nekem semmit. Már számtalanszor tisztáztuk a néppel, hogy nem érdekel minket az anyagi hátterük. Ha nincs pénz, menjenek diákmunkára, komolyan, megáll az eszem az ilyenektől.

- Oppa! - hallottam meg Sulli hangját, a következő pillanatban pedig már a nyakamban lógott a hercegnő.

- Szia Susu - mosolyodtam el azonnal, átölelve a derekát. A suli szemében mi egy pár voltunk, meg egy-ketten shippelték Jongkeyt is, meg ugye a végzősök tudtak róluk, de Minsul mindenki szemében létező pár volt a mai napig.

- Mi újság? - kérdezte, és azonnal el is engedett. Intettem az elnök úrnak, aki félénken visszaintett, ráadásul valamiért nagyon távolságtartó lett velem szemben hirtelen.

- Minseok majdnem lelökött a lépcsőn - jelentettem ki felháborodva. Sulli szemei elkerekedtek.

- Hogy mi?

- Choi Minho! Nem akart megölni, csak megbotlott. Fogd már fel - csapott hátba Key, mire felszisszentem. Néha nagyon erősen tudott ütni.

- Szerintem, Minho-ah, te egy összeesküvés-elmélet áldozata lettél. Ez biztos - bólintott Jonghyun. Megint megkezdődött a bántásom, cikizésem, meg egyebek, így inkább áttértem Sullira.

- Neked hogy teltek a napjaid, bogaram? - érdeklődtem. Sulli egy pillanatra megfagyott, mintha zavarban lett volna, utána kérdőn az elnökre nézett, aki még hátrébb lépett. Valami nem stimmelt nekem velük, de szerintem a másik kettőnek sem.

- Remekül. A szalagavató-próbák csodásak, és már ruhát is néztünk a hétvégén. Meg lenne itt még valami - kissé lesütötte a szemeit, mire felkaptam a fejem.

- Mi lenne az? - aggódni kezdtem. Ha az a dög megverte Sullit, kitekerem a nyakát.

- Jinki oppa és én... szóval... járunk - suttogta, de pont elég hangosan ahhoz, hogy a menő csapat hallhassa.

- Micsoda?! - elkerekedtek a szemeim. És én még Minseok miatt tituláltam ezt rossz napnak! Sulli nem járhat Onewwal. Sőt! Senkivel, aki nem én, vagy nem olyan, akit én választok ki neki!

- Gratulálok - mosolygott Jonghyun. Érdekes módon ő cseppet sem borult ki.

- Én is - bólogatott Kibum - mióta vagytok együtt?

- Pénteken jöttünk össze - szólalt meg az elnök úr remegő hangon. Bátorsága azonban hamar elszállt a pillantásomtól. Jól látta, szívem szerint felnyársaltam volna őt a szememmel.

- Miért csak most tudtuk meg? - pillantottam a kisasszonyra, aki lesütötte a szemeit.

- Féltem a reakciódtól. De boldogok vagyunk. Tényleg. Összhangban vagyunk, és szeretjük egymást. Kérlek, adj egy esélyt a kapcsolatunknak! - kérlelt. Nem volt szívem visszautasítani őt, így bólintottam. Elvégre ott volt Jonghyun és Key, én a Kölyökkel, szóval nekik is kijárt a boldogság.

- Rendben. Atyai áldásom rátok - nevettem fel, de csak megjátszottam az egészet. Eszem ágában sem volt hagyni, hogy Sulli és Onew járjanak. Ekkor a két szerelmes madárka annyira boldog lett, hogy megcsókolták egymást. Elmosolyodtam rajtuk. Elég aranyosak voltak együtt.

*Taemin POV*

- Sziasztok! - intettem a banda felé. Sulli és Onew hirtelen elléptek egymás mellől, amit nem tudtam mire vélni.

- Szia, Kölyök - Jonghyun és Key egyszerre köszöntek. Elmosolyodtam rajtuk. Hihetetlen összhangban voltak mind a ketten, ami nagyon aranyos volt. Tisztára olyanok voltak, mint akik megtalálták a másik felüket.

- Szia - lépett mellém Minho egy csábos, szexi, karizmatikus mosollyal az arcán.

- Hogyhogy ilyen korán? - kérdezte Jonghyun. Jogos volt, reggelente szinte nem is találkoztam senkivel, annyira későn érkeztem, de most megfogadtam, hogy reggelente korán felkelek, hogy találkozhassak Choi Minhoval.

- Új rendszer - vontam vállat. Nem akartam vele túlságosan sokat beszélni.

- Megkaptátok tegnap az angol dolgozatot? - Key zseniálisan váltott témát, el kellett ismernem.

- Igen - bólintottam. Tekintve, hogy a magántanárom, nagyon szívügye minden egyes angol dolgozat. Ha nem jelentem be neki, hogy írunk, kiakad. Nem is kicsit, sajnos már megtapasztaltam a hisztijeit, és nem tartoztak a legjobb élményeim közé ezek az emlékek. Hihetetlenül meg tud ilyenkor sértődni, és olyan szinten bűntudatot kelt benned, hogy már öngyilkos akarsz lenni, amiért ilyen bunkó voltál.

- Igen - bólintottam. Ez az egy szó hihetetlen nagy extázisba hozta a barátomat.

- Milyen lett? - már oda is ugrott mellém. Aranyos volt, hogy ennyire érdekelte őt a jegy.

- Közepes - húztam el a számat. Személy szerint jobbra vártam. Persze, Sullinak hibátlan lett, Kimnek pedig jeles, két hibával. Természetesen enyém lett a legrosszabb...

- Ügyes vagy - Keyt szemmel láthatóan nem zavarta, sőt, büszkén összeborzolta a hajam.

- Lehetett volna jobb - lesütöttem a szemeimet. Az idegennyelv nem ment még mindig.

- Szerintem nem rossz teljesítmény, főleg, hogy még mindig le vagyunk maradva a fél könyvvel. Ahhoz képest ez remek teljesítmény - Key biztatóan megveregette a vállam. Valahol igaza volt.

- Gyere, Kölyök, megünnepeljük a jó jegyed - Minho átkarolta a vállam, amitől éreztem, hogy elolvadok. Szuperül éreztem magam vele. Annyira kedves, odaadó és segítőkész ember volt...

- Kösz, de nekem ez nem ünneplésre méltó - sütöttem le a szemeimet. Minho nem is foglalkozott ezzel, egyszerűen behúzott magával az iskolába. Útközben elengedett, de csak amíg a mosdókhoz nem értünk. Oda azonnal besietett, én meg mentem utána.

- Hiányzol - jelentette ki, miután mindenkit kizavart a helyiségből. Egy darabig tétován álltam. Most erre mit mondjak?

- Te is nekem - ez igaz volt, mindennél jobban hiányzott, de sosem jött össze egy jobb randi.

- Mindenki itt turbékol körülöttem, a pici Minniem meg sosincs sehol.

- Ne haragudj, hyung. Tényleg kellene valami romantikus dolog nekünk - a földet bámultam. Hiányzott Minho közelsége. Nagyon is. Megöleltem őt. Nem bírtam már nélküle. Be kellett szívnom a finom illatát, éreznem kellett az ölelését, és a mézédes csókját. Átkarolt a derekamnál, utána egy puszit nyomott a fejem búbjára. Beleborzongtam ebbe, természetesen jó értelemben.

- Szeretek veled lenni - suttogta.

- Én is veled - felpillantottam, és azonnal megcsókoltam. Annyira jó érzés volt. Újra és újra belé szerettem minden egyes csók után. Sokszor mondják, hogy ez a sírig tartó szerelem. Remélem, a miénk is az, és majd a jövőben boldog házasok leszünk. Vagy legalábbis boldog élettársak. Minho tökéletesen csókolt. Minden egyes másodpercét élveztem a csókjának. Hibátlan volt.

Azonban a csengő bezavart. Azonnal elengedtük egymást, és mindenféle búcsúdolog nélkül mentünk a termünkbe. Nem igazán volt kedvem bemenni, így egy darabig még kolbászoltam a folyosón, a tanárra várakozva, amikor egy nagyon ismerős hang ütötte meg a fülemet. Azonnal odarohantam. A folyosó végén Minho beszélgetett... Onewwal.

- Nem értem a problémádat - rázta meg a fejét a haverom. Éreztem a kettejük között lévő feszültséget, ezért búvóhelyet kerestem. Szerencsémre két szekrény között sikeresen elfértem, így becsúsztam oda, és figyeltem.

- Az a bajom, hogy a közelében vagy - jelentette ki Minho, már-már ijesztő hangnemben.

- Mert? Miért nem lehet szerelmes belém? Miért vagy ennyire önző, hogy csak téged szerethet? - Onew kezdett mérges lenni, amit tényleg nem tudtam hova rakni. Egy nagyon szelíd ember volt ő, most mégis szembeszállt a veszedelemmel.

- Mert... mert nem szerethet téged. Mit tudsz te, amit én nem? - még sosem láttam ilyennek Minhot. Mintha most szakították volna el tőle a másik felét. Egyre kíváncsibb lettem, már nem is érdekelt az óra, csak ezek ketten.

- Sok mindent. De akkor sem értem a bajod. Nem jártok. Én miért ne járhatnék vele? Ha Taemin miatt vágnád le ezt a hisztit, megérteném, de így...

- Idefigyelj! - Minho megragadta Onewt a gallérjánál, és a falhoz passzírozta, nagyjából úgy, mint engem az első nap. Megrémültem tőle. Minho nem szokott ilyen lenni. Mi van vele?

- Hülye vagy?! Tegyél le! - a legjobb barátom ott ficánkolt a karjai között, nekem pedig cselekednem kellett. De ki mellé álljak?

- Ha egy haja szálát is meggörbíted, vagy ha összetöröd a szívét, akkor ütött az utolsó órád - Minho a mondandója végén az egyik szekrényhez vágta Onewt, mire teljesen lefagytam. Minden egyes sejtem megmakacsolta magát, nem bírtam megmoccanni. Helyettem viszont megtette a pasim. Felemelte Onewt a földről, a radiátorhoz lökte, utána leguggolt hozzá. - Ez pedig maradjon a kettőnk titka.

- Re... rendben - szegényem remegett, pont úgy, mint én. Miért csinálhat Minho ilyet? Mi vagy ki miatt teszi ezt? Még utoljára gyomron rúgta őt, utána elsietett. Szerencsémre nem vett észre engem, így mikor eltűnt, azonnal Onew segítségére siettem volna... de felállt. Fájdalmasan vánszorgott el mellettem, egyenesen az orvosi felé vette az irányt. Mikor már őt sem hallottam mozogni, kibújtam a helyemről. Sok volt ez nekem. Nem értettem semmit sem. Lassan bevánszorogtam a terembe, természetesen a tanár már ott volt.

- Minden rendben van, Lee? - érdeklődött, miközben végignézett rajtam.

- Egy kicsit rosszul vagyok - füllentettem, utána lehuppantam Sulli mellé. Nem akartam neki elmondani, hogy mi történt. Úgy éreztem, hogy majd Minho és Onew beavatják őt, ha szeretnék. Tényleg... lehet, hogy Sulli miatt veszekedtek? De miért? Nem is szeretik egymást Onewwal.

- Hé, Kölyök hyung, jót dugtatok Minhoval? - fordult hátra Kim. Természetesen suttogott, hogy a tanár ne hallja meg, de nekem nagyon kínos volt. Szerencsémre Sulli is felfigyelt erre a beszólásra.

- Három másodperced van visszafordulni, és bocsánatot kérni, vagy megverlek. Esetleg a fiúk segítenek. Szóval? - előrehajolt. Igaza volt Kimnek még az első nap. Sulli egy hidegvérű boszorkány volt. Mindenesetre amíg az én oldalamon állt, addig nem zavart.

- Bocs - nyögte ki Kim egy kis habozás után. El sem hittem, hogy valaki ennyire ijesztő nő legyen, mint ez a banya.

- Semmi gond - kissé elmosolyodtam, majd biccentettem Sulli felé köszönetképpen. Szinte nem is reagált rá. Az óra csendben telt el, mindenki a tanárra figyelt ezek után. Szüntben azonnal felpattantam, és kirohantam a teremből. Látnom kellett Onewt. Lerohantam a titkársághoz, és mindenféle kopogás nélkül berontottam. Üres volt, amitől szinte megállt a szívem. Lassan baktattam az asztalhoz, ültem le a székre, és vettem a kezembe a kedvenc tollát. Egyre biztosabb voltam abban, hogy Sulli miatt veszekedtek a fiúk, de nem értettem Minhot. Talán még mindig őt szereti, és én csak egy pótlék vagyok neki?