36. Fejezet

*Minho POV*

Kettős érzelmekkel álltam ehhez a naphoz, mert örültem annak, ami velem történt, és már iskolába is mehettem, de a sötét oldal irritált. Egyszerűen megőrjített a tudat, hogy mivel jár az álmaim elérése…

- Mi van, bajnok? Most teljesült életed vágya, te meg mégis olyan képet vágsz, mint egy bánatos bál…

- Ne folytasd – mordultam rá. Minseok felhorkant. Újabban lónak képzelte magát.

- Tényleg nagyon morcos vagy ma. Minden rendben? – beült a vezetőülésre, és elindult. Ma volt az első napom az iskolában, és ragaszkodott hozzá, hogy a héten még autóval járjak, mert azzal kevésbé terhelem meg magam. Ha ő mondja…

- Persze, csak ez kicsit bonyolult. Szép és jó ez az egész, de olyan üres lesz az életem miatta. Meg nem zavaró, hogy iskola mellett csinálom ezt? Nem tudom, most már kétségeim vannak az egésszel kapcsolatban – csak bámultam ki az ablakon, semmi mással nem foglalkozva.

- Megbántad a dolgot? – felvonta a szemöldökét. Igazából nem tudtam. Halványlila gőzöm sem volt arról, hogy megbántam-e, vagy sem. Minden olyan egyszerűnek tűnt. Tavaly tavasszal jelentkeztem, nyáron felvettek, ma meg beillesztettek. Örültem volna neki, ha nincs Taemin.  Végül is egyszerű volt. Key pályázott egy munkára, ahonnan mindig visszautasították különféle, pocsék indokokkal. Aztán sikeresen felvételt nyert. Jonghyun nagy lelkesen vállalkozott vele, hogy továbbra is együtt legyenek. Jonghyun sikeresebb volt, ő ilyen tehetséggel született, és megérdemelte. Tényleg. Viszont nem mert egyedül menni, Kibumnak pedig meglepetést akart szerezni. Meg amúgy is, Key a csaja volt, és neki egy haver kellett. Én. Elvégre a legjobb barátok voltunk, ez evidensnek tűnt. Szóval elkísértem. Csak ámultam, ahogy megcsillogtatta a csodálatos képességét, ahogy olyan gyönyörű csodát nyújtott át, szinte egy másik világba, talán a Mennyekbe repítve minket. A szemüveges bácsika, aki középen ült, és hasonlított Kim hyungra, azonban kiszemelt engem is. Unott arca szinte felragyogott, hosszas győzködés után pedig sikeresen Jonghyun mellé állított.

- Tökéletes duett. Te is tudsz énekelni?

Csak meglepetten pislogtam, utána nekiálltam rappelni, amibe egészen beleéltem magam, Jonghyun pedig énekelt hozzá. Nos, így kezdődött minden. Mi hárman fel lettünk véve énekeseknek. Mármint gyakornokoknak, de ugyanúgy nem csináltunk semmit. Nyáron táborozni mentünk egy hétig, ott összeismerkedtem egy jelenleg nagyon jó barátommal. A bácsika pedig elmondta, hogy Jonghyun és Key egy csapatban fognak énekelni, harmadik tag pedig Lee Jinki lesz. Csak nagyokat pislogtam, hogy az Elnök úr is ott volt, de mint kiderült, őt is szép hanggal áldotta meg a sors. Valamint maknaenak valami Woo Jiho lesz, vagy mi az átok. Az Elnök úr még oké, de belőlem nem engedtek, így Jonghyun komplett háborút indított miattam, hogy egy csapatban lehessünk. Minden négyfős csapathoz beraktak egy már létező banda tagját. A csapatoknak különféle játékokon kellett részt venniük. Onew utálta őket, mert mi is ott voltunk, de ilyen az élet! Na ja, nagyon nem bírta a képünket.

Most pedig kaptam egy levelet, hogy hivatalosan is debütálhatok. Mint maknae... csodás...

És itt tartottunk.

- Nem tudom, hogy örüljek-e neki - sóhajtottam. Minseok megveregette a vállam.

- Tudom, hogy szeretni fogod. Elvégre ez az álmod. Most megvalósult.

- Ja. Csak itt is vannak barátaim...

- Fogsz velük találkozni, ne aggódj. Ha pedig ugyanazt a csapatot kapod, mint a táborban, akkor még szerencséd is van. Nem?

- De... viszont akkor is vannak emberek, akiket itt kellene hagynom - sóhajtottam, de Minseok csak elmosolyodott.

- Tudom, de gondolj arra, hogy teljesült az álmod... a második.

- Igaz - biccentettem egy vigyorral az arcomon.

- Megjöttünk. Ki tudsz szállni? - Minseok leparkolt a suli előtt, és kinyomta a vészindexet.

- Menni fog, és kösz a fuvart, hyung - azonnal kiszálltam a kocsiból. Már hiányzott az iskolai élet, a barátaim, a nem barátaim, a nyomik, minden. A combom már egészen rendbejött, elég volt lekötni, a többi meg annyira nem is zavart. Még néha bicegtem egy picit, de egészen gyógyultnak mondhattam magam.

- Szia Minho-ah! - kiáltott fel Jonghyun egy boldog vigyorral az arcán, ráadásnak még integetett is. Mosolyogva visszaintegettem neki, és azonnal elindultam feléjük. Key hamarosan a nyakamban landolt.

- Úgy örülök, hogy itt vagy végre!

- Én is, hyung, csak ne fulladjak meg miattad - ennyire már régen örült nekem, úgyhogy boldogságomban felnevettem. Key elengedett.

- Te nagy szamár! Még egyszer ne csinálj ilyet! Tudod, milyen nehéz volt hárman végezni négy ember feladatát?

- Igaz - biccentett Jonghyun. Már kezdett bűntudatom lenni, amiért megverettem magamat azért, hogy Keyt, Sullit, és a Kölyköt védjem.

- Ne haragudjatok - szégyenkezve lesütöttem a szemeimet, mire Jonghyun megveregette a vállam.
- Van valami újság?

- Az van. - odanyújtottam neki a borítékot - Felvettek.

- Királyság! - Jonghyun elolvasta a levelet - én még nem mertem kinyitni, meg Key se. Ti ketten bátrabbak vagytok Elnök úrral, mint mi.

- Ő is kapott? - meglepetten pislogtam Jonghyunra, aki bólintott - az adatok alapján pedig együtt lesztek. Neki is ugyanazok vannak megadva, mint neked. Ugyanaz a manager, ugyanaz a terem.

- De elvileg mi hárman mindenképp együtt leszünk, Jonghyun hyung kérvényezte, és mivel nagy kedvenc, ezért engedélyezték neki - Key teljesen fellelkesült. Annyi év után nem csak az álma teljesülhetett, hanem velünk is maradhatott.

- Akkor megnyugodtam. Azért nyisd ki - azzal hozzám vágta mindkettejük borítékát. Áldottam Kim Jonghyunt, de azért kibontottam őket. Mindketten csendben várakoztak, hogy Choi Minho a drámai, és tökéletes hangján felolvassa a bejelentéseket.

- Keynek ugyanaz a managere, mint az enyém - mondtam, válaszképp kaptam egy megkönnyebbült sóhajt.

- Szerencse - rám mosolygott. Akik később jelentkeztek, azoknak nem minden adat volt feltűntetve, de szerencsére egyikünk sem került ilyen helyzetbe.

- Jonghyun hyung? Te is fel vagy véve. Ugyanoda, mint mi - mosolyodtam el. Ennél boldogabb nem is lehettem volna abban a pillanatban. Mind a hárman együtt maradunk, ez a Jiho gyerek meg mehet, ahova akar.

- Minho-ah! Te leszel a maknae - nevetett fel hirtelen a bandavezér. A francba! Akárhogy számoltam, tényleg a legfiatalabb lettem a csapatban! Mégis kell az a Jiho ötödik tagnak! Nem akartam megint maknae lenni. Elég volt egyszer.

- Nem baj, cukinak cuki vagy - Key összeborzolta a hajamat. Hogy én ezt mennyire szerettem! Minden vágyamat teljesítette ezzel a hajborzolással. A diákok pedig nyugodtan baktattak be a suliba, ugyanis mi most túl boldogok voltunk ahhoz, hogy verjük őket. Tudom, jófejek vagyunk, nem kell mondani. A kedvemet azonban valami azonnal lerombolta. Egészen pontosan Taemin. Lassan bandukolt be a látókörömbe, fáradtan vonszolva magát. Abban a pillanatban rosszul lettem fizikailag, és lelkileg is. Életem talán legnehezebb pillanatait éltem át.

- Sziasztok – azonnal mellénk pattant. A gáz az volt, hogy mindannyian elcsendesedtünk, sőt, én még remegtem is egy kicsit.

- Szia – dadogtunk egyszerre. A Kölyök értetlenül nézett ránk mind a két hatalmasra nőtt szemével.

- Minden rendben, fiúk? - kérdezte. Hangja azonnal aggodalomra mutatott.

- Nem teljesen - sóhajtott Kibum, mire Taemin szemei a kétszeresükre kerekedtek. Megint. Már kezdett érdekelni, hogy hogyan nem estek ki a szemgolyói...

- Mi a baj? Hyung, ugye nincs semmi komoly? Valamidet műteni kell? - azonnal aggódni kezdett, kezével ösztönösen fogta meg a csuklómat. Sajnos baj volt, és ha a múltamban tudtam volna, hogy Taemin is részese lesz az életemnek, akkor soha nem hagytam volna, hogy megtaláljon ez a vállalat. Tudom, hogy a szerelem miatt nem lehet, és nem is éri meg feladni az álmainkat, de a Kölyök több volt, mint egyszerű szerelem. Mellette teljesen meg mertem nyílni, neki ki mertem mutatni magamat, őt szerettem, és mindenemet rá mertem volna bízni.

- Nem, semmi ilyen. Minho-ah életben marad - Jonghyun elmosolyodott, de most ez is szomorúra sikeredett. Biztosan ő is sajnálta a dolgot.

- Akkor? - kérdezte. Szép tekintetét idegesen kapkodta hol egyikünkre, hol másikunkra, hol harmadikunkra.

- Hát... felvettek minket az SM Entertainmentbe - nyögtem ki szomorúan.

- Az mi? - kíváncsian nézett körbe, hogy valaki elmondja neki.

- Az egy zenei vállalat. Nagy valószínűséggel Key-ah, Minho-ah, Onew hyung, és én leszünk egy bandában. Szóval hamarosan mind abbahagyjuk az egész sulit, magántanulók leszünk, és énekesek - magyarázta Jonghyun, amivel párhuzamosan Taemin fakulni kezdett.

- Akkor nem is találkozhatok már veletek? - szemei megteltek könnyekkel. Átöleltem volna őt, hogy megnyugtassam, de nem mertem. Egyszerűen tudtam, hogy el fog lökni magától. A szívem kettéhasadt a baba látványától. Éreztem, amint az én szemeimbe is könnyek gyűltek.

- Olyasmi - Key látta, hogy én beszédképtelen voltam, ezért ő szólalt meg.

- Értem. Akkor... azért örülök, hogy megismertelek titeket. Majd megveszem az albumjaitokat, rendben? - kérdezte lesütött szemekkel. Igyekezett mosolyogni, de nem igazán ment neki.

- Kölyök... - akartam szólni valami nagyot, hogy lássa, mennyire szeretem őt, de nem ment.

- Hagyd, hyung. Tudom, hogy vége, és köszönöm neked azt a sok szép emléket - itt már sikerült neki a mosoly, amivel apró darabokra tört engem. Annyira bűntudatom volt...

Taemin viszont csak sarkon fordult, és berobogott az iskolába. Utána akartam futni, de nem ment. Egyszerűen ledermedtem, és csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Utána akartam futni, hogy átöleljem, de nem ment.

*Taemin POV*

Minho elhagyott. Minden ígérete megszűnt a számomra. Hazudott nekem, mert most elhagyott. Tönkretett, és amikor közölte velem a dolgot, összetört a szívem. Miért nem mondta? Mi ez az egész? Miért fűzött, ha amúgy sem lett volna ez sírig tartó szerelem? Szerettem őt. Imádtam, de csak kihasznált. Csak azért kellettem neki, hogy ne érezze magát harmadik keréknek, vagy, hogy valakit tönkretehessen. Engem. Megbíztam benne, mert tudtam, hogy nem ver át, mindig arra vártam, hogy ez beteljesüljön, mert biztos csak vicc volt. És tényleg megtörtént. Eldobott, mert csak egy játékszer voltam a számára, egy kihasználandó játékszer. Én pedig nekiadtam a szüzességem, az első szerelmemet, és mindent. Mert hittem abban, hogy egy menő, és egy nyomi között kialakulhat szerelmi kapcsolat. De ez nem film, nem tündérmese, nem romantikus regény, nem fanfiction. Ez a valóság, a kőkemény, zord valóság. Itt pedig nincs sírig tartó szerelem, ami történik, az nem mindig jó, itt nincsenek ilyen csodák, mert mindennek vége. Tényleg lehetetlen, hogy két fiú járjon egy ilyen országban, nem is beszélve a különböző kasztokból járjanak. Én pedig naiv voltam, és hittem abban, hogy a mi kapcsolatunk más lesz. Én hülye! Minho kilép az életemből, mert énekes lesz. Pontosan úgy, mint Jonghyun, Key és... Onew. Ő sem mondott semmit erről az egész SM Entertainmentről, majd csak egyszerűen felszívódik mindenféle jel nélkül.

- Pont téged kerestelek – Jinki hangjára azonnal odafordultam. Gyerünk, mondd el te is, hogy elhagysz!

- Mondd – igyekeztem nem a szemébe nézni, de azért nem lehetett nagyon elkerülni a tekintetét, nehogy gyanakodjon.

- Tudod, hogy egyszer jelentkeztem énekesnek – kezdte. Szuper, felvették – és sikerült. Szóval… kaptam egy bandát.

A boldog mosoly láttán kicsit úgy éreztem, hogy Onew megérdemli ezt a munkát. Mindig annyit dolgozott, annyit küzdött, hogy lehessen valaki. Most sikerült neki, és büszke voltam rá, még akkor is, ha fájt. Még akkor is, ha már szinte sosem látom többet.

- Tudom, a fiúk mondták. Gratulálni jöttem – azzal megöleltem őt. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát bármi miatt is – nagyon büszke vagyok rád.

- Köszönöm – Onew visszaölelt, mintha tudta volna, hogy már ennek a barátságnak lőttek, hiszen neki semmi ideje nem lesz rám, én pedig nem fogom a szabadidejében zaklatni

- Majd megveszem a lemezeiteket. Sőt, a koncertekre is elmegyek, hátha tudunk majd beszélni, rendben? Meg majd írok e-mailt is – igyekeztem mosolyogni, nehogy rájöjjön arra, hogy ez az egész mennyire fájt nekem. Elveszítettem mindent, amit ebben az évben megszereztem magamnak. Vagy még régebben… elveszítettem az életem. A gyerekkori legjobb barátom, a jelenlegi pótanyukám, a srác, akit alig ismertem, sőt, rettegtem tőle, de mégis neki köszönhettem, hogy összejöttem egy sráccal. Nem is egy sráccal. A sráccal. Azzal az emberrel, akit mindenkinél, és mindennél jobban szerettem, aki mindig ott volt, ha szükségem volt rá, aki kedveskedett, aki szeretett. Ő volt a mindenem. Choi Minho. És most mindennek vége. Nem az ő hibája, még talán nem is az enyém. Egyszerűen ilyen az életem, ilyen elátkozott.

- Köszönöm, hogy megérted, és azt, hogy támogatsz – meghajolt előttem, de azonnal kiegyenesedett – de valami nem stimmel veled. Várj, kitalálom… Minho?

- Igen – sütöttem le zavartan a szemeimet – azt hiszem, szakítottunk.

- Kidobott? – kérdezte döbbent arccal Onew, mintha ez olyan hihetetlen dolog lett volna. Pedig nem volt az, és nem is ő dobott ki engem.

- Én voltam. Én dobtam őt ki. Mindkettőnknek jobb lesz ez így. Nem lesz időnk együtt lenni, majd biztosan kaptok lányokat, és osztozni meg pocsék lenne. Én elengedem őt, mert szeretem. Hallottam, hogy ez az álma, és nem akarom, hogy miattam ne válthassa valóra. A szerelem elmúlhat, de ha most mellettem döntene, akkor tönkretenné magát, és a jövőjét, azt pedig nem engedhetem. Szeretem őt, de ez nem egy tündérmese, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. Vége – lesütöttem a szemeimet, hogy Onew ne lássa a fájdalmamat. Őt sem akartam elengedni, sőt, ha lehet, hozzá jobban ragaszkodtam, mint az exemhez. Anyám, Minho az exem lett.

- Gyere ide, Minnie, semmi baj – magához húzott, és hagyta, hogy a vállába fúrjam az arcomat. Bevallom, sírtam. Minden egyes másodpercet megsirattam, amit Minhoval eltölthettem. Egy pillanatra aztán eltolt magától, hogy tehessünk egy pár lépést, de utána megint odabújhattam hozzá. Azaz, valaki máshoz. Ezek a karok, amik most átöleltek, sokkal határozottabbak voltak, izmosabbak, és ez az illat is más volt. Felpillantottam, a könnyes szememen át pedig láthattam Minho alakját kirajzolódni. Amint körbenéztem, a DIÖK teremben találtam magamat, egyik oldalamon Kim és Jinki állt, a másikon Jongkey Sullival. Minho pedig ölelt. Mindenki itt volt, aki egy kicsit is számított.

- Hogy kerültünk ide? - kérdeztem.

- Itt kicsit nyugodtabb, mint a folyosón - válaszolt Key hatalmas krokodilkönnyekkel az arcán. Újra végigmértem a csapatot. Jonghyun is könnyezett egy picit, de igyekezett elpislogni, csakúgy, mint Onew. Kim lehajtott fejjel ácsorgott, Sulli pedig törölgette a szemeit. Egyedül Minho állt száraz szemekkel, de az arcáról lerótt a szomorúság, és az összetörtség. Nem akartam ezt az egész napot. Minden összetört egy perc alatt.

- Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy az életem része leszel - homlokát a homlokomnak támasztotta, hogy mélyen a szemeimbe nézhessen.

- Hiányozni fogsz - suttogtam, de a tekintetemet inkább lesütöttem, hogy ne sírjam el magam tőle.

- Te is nekem, Taemin-ah...

- Ne! Hívj addig Kölyöknek, amíg el nem mész - még akartam hallani a hangját, ezt a kedves szót, mert Taemin bárki lehetett, de én Kölyök voltam. Az ő Kölyke.

- Rendben van, Kölyök. Azt akartam csak mondani, hogy nem kell szakítanunk. Mindennap írok neked, felhívlak, és majd találkozunk is, ok?

- Nem, hyung. Ez így nem mehet. Neked sok dolgod lesz, és én ezt tiszteletben fogom tartani. Nem akarom, hogy miattam legyen bűntudatod. Nekünk ennyi volt megírva, ez nem a te hibád, és nem is az enyém. De köszönöm azt a sok szép pillanatot. Te voltál az, aki kisegített a szorongásomból, aki megmutatta nekem az élet szépségeit. Szeretlek, Minho hyung, és hálás vagyok neked mindenért. Egy csodás ember vagy, pontosan úgy, mint az egész csapat. Mind a négyen megérdemlitek ezt a munkahelyet. És majd szeretnék ám rátok büszke lenni, rendben? -a végén elmosolyodtam. Minho tényleg a legjobb ember volt a világon, és örültem, hogy büszke lehettem rá. Tényleg megérdemelte ezt az egészet.

- Köszönöm, Kölyök. Köszönöm, hogy megértesz, hogy támogatsz, és azt, hogy bíztatsz. Szeretlek, és a szívem mindig érted fog dobogni - a hangja egy picit remegett, szemeiben könnyek gyűltek össze, azonban ezt leplezni akarta. Átölelt. Éreztem a teste remegését, úgyhogy jobban bújtam hozzá. Tudatni akartam vele, hogy mindig szeretni fogom őt én is.

Ezt a romantikus, szomorú pillanatot azonban megszakította a csengő. Minho elhúzódott tőlem.

- Ez lesz életünk legborzalmasabb két hete - jelentette ki szomorkásan.

- Márcsak két hét? - a dátumról miért felejtettetek el tájékoztatni, kincsecskéim???

- Igen. Utána megyünk gyakornokoknak - biccentett Jonghyun, mire egy újabb darab zúzódott Szaharává a szívemben.

- Értem. Mi viszont szerintem megyünk órára. Majd még beszélünk - mosolyodtam el szomorkásan. Megöleltem a szerelmemet, és elindultam. Kim pedig jött utánam Sullival. Csendben baktattunk fel az emeletre.

- Oppa, sajnálom. Tényleg nehéz lehet - Sulli megsimogatta a vállam, bár nem ment vele sokra.

- Homodráma, és tonnányi érzelemtúltengés - fújtatott Kim. Paraszt.

- Fogd már be! Éppen most szakított a pasijával, akit szeretett - kiáltott rá a lány dühösen. Ehhez a vitához nagyon nem volt sem kedvem, sem erőm, de ahhoz se, hogy véget vessek ennek, úgyhogy halkan tűrtem.

- Pedig igazam van. Aki fasz volt, fasz is marad, mint jelen esetben Minho.

- Még tavasszal jelentkezett. Teljesen megértem, hogy elmegy. Nem tudott rólam. Bárcsak tudnék én is jelentkezni énekesnek... úgyis az szerettem volna lenni, de így jobb lenne - suttogtam magam elé, hogy abbahagyják.

- Oppa, van egy ötletem! - azonnal elém pattant.

- Mondd - sóhajtottam, és Sulli bele is kezdett a szónoklatba.

- Tudom már, hogy mivel dobjuk fel a kedved, és tudom, hogy Kim segíteni fog.

- Nem. Kim nem fog segíteni a radiátorok összejövésében - ellenkezett hevesen, még a kezével is integetett a nagyobb hatás érdekében.

- De, és neki adod az időpontod - Sulli ellentmondást nem tűrő hangja megijesztett.

- Az ki van csukva - röhögött fel Kim. Ha tudtam volna, hogy miről beszélnek...

Azonban Jinri váratlanul hasba rúgta őt. Elkerekedett szemekkel bámultam az összecsukló Kimet.

- Akkor másképp mondom. Oda fogod adni - sziszegte.

- Miről beszéltek? - kérdeztem döbbenten. Miért éreztem úgy, hogy ez valami rossz dolog lesz?

- Majd meglátod. Hidd el, örülni fogsz neki - mosolyodott el Sulli. Én is ettől féltem.

35. Fejezet

*Taemin POV*

Már semmihez nem volt kedvem. Egyszerűen túl hosszú volt ez a nap. Reggel éppen kibékültem életem szerelmével, lefeküdtem vele, erre felbukkant T.O.P. Minho majdnem meghalt, de szerencsére megúszta egy ujjtöréssel, és egy pár ficammal. A karja, ami borzalmasan nézett ki, csak megzúzódott, bár nagyon csúnyán, pont, mint a nyaka. Az orvosnál meg már én éreztem magam rosszul, főleg, amikor visszarántották a lábát. Az borzalmas volt. Minho felszisszent, szemeiben könnyek jelentek meg, amelyek versenyt futva szaladtak végig az arcán. Kifacsarodott a szívem tőle. Igyekezte titkolni, ide-oda pillantgatott, hogy ne láthassam őt, de természetesen ez nem jött össze.

Mindegy, a nap fénypontja az volt, hogy Minseok hazahozott. Imádtam a barátaimat, és a szerelmemet, de valahogy ez már sok volt. Túl sok volt. Itthon azonnal megvacsoráztam, majd beszáguldottam a fürdőszobába zuhanyozni. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak, ennek a hosszú, borzalmas huszonnégy órának…

- Fiam! Ajtó! – apa kiordított a konyhából. Kicsit elmosolyodtam, mert anya sikeresen befogta mosogatni, amíg ő csinált ételt holnapra.

- Nyitom – már totyogtam is az ajtó felé. Imádkoztam, hogy csak valami futár legyen, esetleg a postás. Vagy a szomszéd, nekem mindegy, csak hadd mehessek aludni. Elfordítottam a kulcsot, lenyomtam a kilincset, és magam felé kezdtem húzni.

- Szia – egy meggyötört férfihang érkezett velem szemből. Azonnal felkaptam a fejemet erre az ismerős akcentusra. Ott állt előttem Kim Kibum, életnagyságban, könnyes arccal – zavarok?

- Nem, dehogy. Miben segíthetek? – igyekeztem nem ásítani, vagy meglepettnek tűnni, bár biztosra veszem, hogy elkerekedtek a szemeim a gigantikus bőrönd láttán. Költözik?

- Nem baj, ha ma itt alszom?

- Parancsolsz? – a felszerelést nézve ez minimum egy évre készült…

- Nem akarok zavarni – meghajolt – de nem tudok hova menni, és otthon félek. Jégherceg tudja, hogy hol lakom, és nem akarom, hogy bántson…

Csak nagyokat pislogtam. Nem tud hova menni?

- Jonghyun?

- Őt nem merem ebben az ügyben felkeresni. Minho meg már így is túl sokat tett értem. Sullit nem akarom ezzel terhelni, mert biztosan nem tudna hova elpakolni, de ha nagy gondot okoznék, akkor keresek valami motelt. Ne haragudj, hogy csak így rád rontottam – Key remegett, én pedig csak bambultam őt. Rendes, hogy veszélyezteti az én életemet is, de kedveltem őt.

- Gyere, természetesen aludhatsz itt, ameddig csak szeretnél. Ettél már? – átvettem a bőröndjét, és elindultam befelé.

- Igen, ettem, sőt, le is zuhanyoztam. Csak aludni nem merek otthon – magyarázta. Lekapta a cipőjét.

- Anyu, itt aludhat ma Key? – kiáltottam be. Anya azonnal kisétált a konyhából, szemei már előre csillogtak.

- Természetesen! Éhes vagy? Szomjas? Kérsz sütit?

- Nem, köszönöm – Kibum meghajolt – köszönöm, hogy befogadnak a hajlékukba.

- Ugyan, nem tesz semmit. Menj el zuhanyozni, addig áthúzom Taesun ágyát, rendben? Vagy ágyazzak meg Taeminnél?

- Nekem igazából teljesen mindegy – mosolyodott el zavartan Key, néha-néha segélykérő pillantásokat lövellve felém.

***

Mikor reggel felébredtem, az egyébként szűk ágyamon ott hevert egy másik párna, és egy takaró is, mind nagy rendben. Nem igazán fogtam fel, hogy mi is lehetett itt igazán, de valaki mellettem aludt az éjjel. Azon nyomban kimásztam, hogy szokásos rutinomhoz híven igyak egy pohár vizet, utána pedig sietnem kellett az iskola miatt. Annyira nem akartam odamenni, hogy az csak na! Szívesebben lettem volna Minho mellett...

Megnéztem a telefonomat. Minho még mindig nem válaszolt az üzenetemre, amikor is a segítségét kértem Key miatt.

Na, stop!

Komolyan Kibum mellett aludtam?

Atyavilág!

Még a végén a fiúk kombinálni fognak.

- Jó reggelt - köszöntem. Utamat folytattam a poharak felé, kiemeltem egyet, utána megtöltöttem vízzel.

- Szia! Hogy aludtál? - anya már rám is pillantott a reggeliéről.

- Jól - válaszoltam. Megittam a vizet, utána visszasétáltam a szobámba. Komótosan nyitottam ki az ajtót. Key állt előttem félmeztelenül, kezében egy pólóval. Ekkor jutott az eszembe az a gigantikus bőrönd...

- Szeretnél maradni egész héten? - kérdeztem mindenféle köszönés nélkül. Key azon nyomban elfehéredett, és maga elé kapta az inget. Csak nem szégyellős a suli kulcslyuka?

- Izé, ne haragudj - elfordult, felkapta magára a pólót, majd visszanézett. Még mindig vörös volt az arca.

- Semmi gond - válaszoltam a dadogására. Key kissé elmosolyodott. Biztos furcsa lehetett neki ez az egész helyzet. Anyám bepakolta őt mellém, pedig ott volt az üres szoba...

- Egyébként mit is kérdeztél? - kivette a táskájából a fésűt.

- Azt, hogy szeretnél-e maradni a héten - igyekeztem a legbizalomkeltőbb mosolyomat felhasználni, hogy Key egy picit megnyugodhasson. Nem tudom, mennyire jártam sikerrel, de igyekeztem.

- Nem akarok nagyon zavarni - sütötte le zavartan a szemeit. Ez pedig egy igennel volt egyenlő.

- Nem zavarsz. A családom nagyon szeret, és jobb, ha biztonságban vagy. T.O.P itt nem tud bántani, de nálad biztos, hogy megjelenne. Itt ketten vagyunk, az egyikünk hív segítséget, nem?

- Akkor... nem zavarna? - kérdezte.

- Dehogy zavarnál!

- Ebben az esetben szívesen maradok. Köszönöm - Key meghajolt előttem, utána sokkal boldogabban száguldott fésülködni. Igazából sajnáltam őt. Tudom, hogy magának kereste a bajt, de igyekezett megváltozni Jonghyun kedvéért. Erre megjelenik Jégherceg, aki zaklatja őt folyamatosan. Szegény Kibum pedig csak tűri, és tűri, mert nincs sok választása. Remélem, azért Minho elijesztette őt. Semmi kedvem nem volt még nekem is menekülni előle.

Amíg ezen gondolkoztam, felöltöztem gyorsan. Igyekeztem minél egyszerűbb szerelést felvenni, ami kényelmes, ugyanis még mindig iszonyatosan fájt a hátsófertályom. Minho nagy volt. Túl nagy az én tizennégy éves testemnek. Egyébként a szüleim meg is jegyezték, hogy nagyon bicegtem. Nos, azt mondtam, hogy menekülés közben meghúztam egy eleve fájó ideget. Nagyon reméltem, hogy Key nem fecsegett a dologról.

- Kész vagy? - bekopogtam a fürdőbe, Kibum rémülten kijött. Ennyire zavarban volt? Biztos, hogy aludt már másnál, velem mégis úgy viselkedett, mintha egy vadidegen lett volna egy vadidegen helyen. Remek. Éljenek a barátok...

- Ne haragudj, kicsit elbambultam - jelentette ki, ezek után elpakolta a szemceruzát.

- Kihúzod a szemed? Eddig fel se tűnt, hogy sminkeled magad...

Na jó, a szemceruza speciál feltűnt.

- Igen, nagyon sok sminket használok. Kifesselek téged is? - kissé elmosolyodott, én pedig viszonoztam. Az ötlet maga jó volt, de Minho nélkül furi lett volna.

- És kinek akarnék vele tetszeni? Onewnak, vagy Kimnek?

Key felnevetett.

- Órák után megyünk meglátogatni a kis bajnokunkat. Azt hittem, nálad evidens, hogy jössz.

- Akkor rendben. Varázsolj széppé! - kuncogtam. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mit hozna ki belőlem, arra meg főleg, hogy ehhez az egészhez mit fog szólni Minho.

- Gyere, fiam! Anyád megtanítja, hogyan sminkeld magad - azzal Key berántott a fürdőbe, és leültetett a kádra. Nem tudtam, hogy mire mondtam igent. Omma2 a tömérdek alapozója közül kiválasztott egy nagyon világosat, sőt, túl világosat, azt pedig végigkente a pofázmányomon.

- Mmmmm - ment a nyafi. Mennyire gondolhatott felnőttnek? Semennyire. Maximum hat évesnek hihetett. Hangsúlyozom, hogy maximum. Kicsit hisztis voltam a sok kencefice miatt.

- Olyan puha hörcsögpofid van. Nagyon ragyás kamasz lesz belőled, babám. Az urad mindenütt csak a pattanásokat fogja találni - magyarázta a mesteri szakértőnk, Kim Kibum, Key.

- Alig várom - éppenséggel nem láttam, mert az arcomat a szemembe nyomta, de biztos voltam abban, hogy valami nem stimmelt Key hangjával. Mintha megváltozott volna... olyan szomorkássá. Mi történhetett? Ráadásul pont az "urad" szónál, mintha tudott volna valamit. Valamit, amit nem kellett volna. Lehet, hogy Minho szakítani akar velem? Ugye nem?! Ugye nem akar eldobni magától?

- Ez most zavarni fog. Pillants fel - Key szemceruzával kihúzta a szemeimet - tökéletes. Még egy kis pirosító, és szebb leszel, mint a suli összes csaja együtt.

- Nem vagyok lány - vagy lehet, hogy pont ez a baja velem? Az, hogy fiúnak születtem?

- Tudom, de akkor is szép vagy. Kész! - Key kiegyenesedett, majd odatartotta nekem a tükröt. Elsőre picit ijesztő volt, de megszerettem azonnal. Nagyon szép eredményt kaptam, és alig volt látható, de így még jobban tetszett.

- Nagyon jó lett - mosolyodtam el, Key büszkén elpakolt. Remélem, hogy már kicsit megnyugodott, mert elsősorban miatta vállalta el a hülye fejem a kenceficézést.

- Szerintem is. Nagyon szépen kiemeli a karaktered. Csak ne sírj, mert nem vízálló a smink. Emo meg gondolom, nem akarsz lenni - kacsintott. Miért kellene sírnom? Talán Minho ma akar kidobni? Ugye nem?!

- Miért sírnék? - kérdeztem. Igyekeztem biztosra menni. Remélem, nem Key lesz az ideiglenes postás.

- Nem tudom. Még csak most kezdődött a nap. Bármi megtörténhet - azzal kisétált. Gyanús volt nekem. Nagyon gyanús, és rettegtem a mai naptól. Mi van, ha tényleg ki akar rakni Minho?

Inkább nem agyaltam ezen, gyorsan megfésülködtem, fogat mostam, és kiszaladtam a konyhába. Az egyik dobozt - az enyémet- el is pakoltam.

- Hogy aludtatok? - kezdte anyu.

- Jól.

Ekkor felbukkant Key is. Szokásához híven stílusosan volt felöltözve. Piros farmerjához fehér-piros csíkos pólót vett fel, arra egy fekete, zipzárazható pulcsit. Megverem. Annyira jó cuccai voltak! Leszedtem volna őket róla...

- Jó reggelt - köszönt ragyogó arccal. Sokkal másabb lett, mint volt.

- Neked is. Jól aludtál? - anyu elmosolyodott, majd a kezébe nyomta a tízórait, amire Key csak nagyokat pislogott.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el... - jelentette ki zavartan, mire anyám kioktatta őt az evés fontosságairól. Szerencséjére Key is szeretett enni, csak "túl sok kedvességet" kapott tőlünk.

- Ugye maradhat egész héten? Segíthetne az angolban - pillantottam fel anyára, aki boldogan ölelte magához szerencsétlen Kibumot.

- Persze, hogy maradhat. Mi holnap úgyis elmegyünk két napra, legalább nem leszel egyedül... de ne rendezzetek bulit!

- Nem fogunk. A barátaink majd átjöhetnek? - érdeklődtem hízelegve, Key szemei pedig abban a másodpercben felcsillantak. Vajon Taesunnak feltűnne, hogy valakik játszottak az ágyában?

- Mármint Onew meg Kim? - apa felpillantott az újság mögül. Kissé lesütöttem a szemeimet. Minho nagyon nem volt szimpatikus nekik, amikor ugyanis megjelent, akkor éltem az összetört korszakomat, ebből leszedték, hogy csak egy rossz barátom. Jjong csak egyszer jelent meg, őt alapból nem kedvelték, szerintük veszélyes volt. Keyről tudták, hogy az angoltanárom, így őt szinte istenítették, lányt csak akkor hívhatok meg, ha ők is itt vannak (ez teljesen felesleges), Kimről csak hallottak, hogy milyen rendes, mert egyszer átsegített egy nehezebb szakaszomon, szóval ő haver, Onew meg evidens. Szegény Minho akárhogy próbálkozott, nem tudta magát belelopni a szívükbe.

- Nem. Arra gondoltam, hogy Onew áthozza Minhot, meg jön Jonghyun is, és filmezünk - magyaráztam.

- Mármint öten?

- Igen.

- És a csajod is jön?

- Nem a csajom...

- De csak akkor, ha Onew végig itt marad, és vigyáz rátok, mielőtt Minhyun meg Jongho drogosokká tesznek titeket – apa ellentmondást nem tűrő hanggal, és ingázó ujjal figyelmeztetett.

- Igazából Minho és Jonghyun - javította ki őt Key.

- Mindegy. Egykutya.

- Mi szerintem megyünk. Sziasztok! - azzal kisiettem az előszobába cipőt venni, nyomomban a tanárommal.

- Csókolom - még visszaintegetett, aztán elindultunk az iskolába. Csendben battyogtunk le a lépcsőn.

- Bocs, kicsit furik - utaltam a szüleimre, miután biztos távolságba keveredtünk.

- Szerintem rendben vannak. Csak féltenek, ez normális - mosolygott.

- Elfelejtettem hozni az üvegemet - sóhajtottam fel hirtelen. Key táskájára néztem, amin ott fityegett a kulacs. Mázlista. Én képes voltam első nap elhagyni a beiratkozási papírjaimat... ha nincs Jonghyun, meghalok...

- Amúgy azt hittem, hogy végleg szakítasz vele. Mármint... Jonghyun meg én már régóta egy

párt alkotunk, sőt, kvittek is vagyunk jelenleg, de te semmit nem tettél Minho ellen, ő pedig mégis kihasznált - zseniális témaváltás... komolyan.

- Tudod, ez nekem fáj. Nem szeretek erről beszélni, de ha nagyon érdekel, akkor elmondom. Mindenki megérdemel egy második esélyt, Minho is. Amit tett, az összetört bennem egy piciny darabot, de ő az egyik legjobb barátom. Annyi gyötrelem után, ami velem történt a régi sulijaimban, az a sok menő... ráadásul Onew rettegett tőletek, meg szerintem most is. Gondolhatod, mikre készített fel. És igazából még mindig félek. Mi van, ha ez az egész csak egy játék a részetekről? Ha igazából csak szórakoztok velem, hogy elhagyjatok, eltiporjatok, magamra maradjak, mert Onewt is kezditek elvenni tőlem. Mi van, ha te nem is kedvelsz, csak megjátszod a rendes havert, ha Jonghyun poénból rabolt el, és csak azért fogad a csapatába, hogy ne legyenek barátaim, és ha elhagytok, akkor mindenki utáljon. Félek, hogy Onew lelép, kisétál az életemből, mert annyi mindent tettem már ellene, ő pedig csak nyeli... félek, hogy Sulli megint rámászik Minhora, hogy összejönnek, vagy, hogy titokban szeretők. De tudod, hogy mi a legviccesebb? - itt már sírtam - az, hogy attól félek a legjobban, hogy Minho átver. Nem tudom, hogy mennyire színészkedik, nem tudom, hogy szeret-e, hogy mit gondol rólam. Mi van, ha csak játszik, és majd összetöri a szívem? Az biztos, hogy ez nem lesz tartós kapcsolat, mert csak rontom a hírneveteket, de valahogy nem tudnám elengedni Minhot. Nekem ő olyan, mint egy istenség, egy utolsó remény. Mi van, ha neki csak egy utolsó senki vagyok, akivel játszadozik? Tudod, esténként gyakran elgondolkozom azon, hogy miért van velem. Bárkit megkaphatna, de neki egy senki kell. Nem ironikus? Meg az se, hogy ennyire paranoiás vagyok? Vagy igaz az, amiket összehordtam?

Key csendben baktatott mellettem, majd hirtelen megölelt. Arcomat a vállába fúrtam, közben átkaroltam őt.

- Mi tényleg szeretünk, higgy nekem. Minho még senkiért nem harcolt úgy, mint érted. Szeret, úgyhogy ezt vésd a fejedbe. Inkább hagyta volna, hogy Jégherceg megerőszakoljon mindannyiunkat egyszerre, annyira utál verekedni, de miattad megtette. Szóval hidd el, hogy ez csak paranoia. Onew meg imád. A legjobb barátja vagy. Sosem hagyna el, ebben biztos vagyok - megsimogatta a hátam, ezek után elhajoltam tőle. Nem tudtam, hogy higgyek-e neki, azt meg főleg nem, hogy ez az egész hogyan jött.

- Köszönöm - rámosolyogtam, de azonnal abbamaradt ez a gesztus Key arckifejezése miatt. Olyan rémült volt.

- A sminked... Taemin-ah! Tökéletes emo lettél - elnevette magát, én pedig zavartan mosolyogtam. Végül is csak a lelkemre kötötte, hogy ne sírjak.

- Nagyon gáz?

- Kicsit. Most valahogy eljutunk a suliig, ott lemossuk ezt, és ha szeretnéd, újrakenlek - elővett valami löttyöt, a zsepire öntötte, majd kenegetni kezdte az arcom.

- Ez mi?

- Sminklemosó. Most így nem nagyon hat, de majd kárpótlásként szerzek egy üdítőt, ok? - vízzel átmosta, ezek után indult az útjára, én

pedig követtem. Az út további részeiben nem nagyon beszélgettünk, mi több, szinte semmit nem szóltunk egymáshoz. A sulihoz érve sem eredt meg igazán a nyelvünk, csak amikor Jonghyun köszönt.

- Szevasztok! Hát ti? Újabban kettesben jártok mindenhova? Kezdhetek féltékenykedni Minhoval? - a faltól elrugaszkodva odajött hozzánk.

- Nem, dehogy. Csak a héten Taeminnél alszom, hogy jó barátok legyünk – Key összeborzolta a hajam – de most lemosom a sminkjét, mert elkente véletlenül.

- Megyek én is – jelentette ki Jonghyun, Key pedig elmosolyodott. Bevittek a fiúmosdóba, és kezdődött a sminkes hacacáré előröl, csak most Jonghyun is segédkezett.

*Minho POV*

Valami hirtelen felbukkanó nyomást éreztem magamon, valamint három ember nevetését hallottam. Erre kelni kész álom volt. Lassan kinyitottam a szemeimet.

- Jó reggelt, álomszuszék - vigyorgott a képembe Jonghyun. Nagyokat pislogva néztem körbe. Key az ajtóban ácsorgott, Taemin meg rajtam feküdt félig, a másik felével pedig igyekezett lemászni rólam. Helyes, így is fájt mindenem, hát, ha még rajtam döglődött...

- Sziasztok - kissé elmosolyodtam - hát ti?

- Gondoltuk, beugrunk hozzád - Kibum felkapta a kosárlabdámat, azzal játszadozva pedig lehuppant az ágyamra. Addigra Taemin már mellém húzódott. Egyre közelebb jött hozzám, cuki pofiját a párnára tette. Egyem meg, de aranyos volt...

- Szia - mosolygott.

- Szia - köszöntem vissza neki, mire arcát a vállamba fúrta. Baba.

- Haverod volt? - Jonghyun ledőlt Taemin mellé. Milyen jó, hogy franciaágyam van!

- Volt. Egy órája ment el - azzal visszatettem a mobilomat a helyére.

- Minseok?

- Gondolhatod. Még mindig ki van bukva. A szüleimnek beadtuk, hogy figyelmetlen voltam, és elütött egy biciklis.

- És a combod?

- Beleállt valami éles szerkentyű. Nem értek a biciklikhez - röhögtem fel, de abban a pillanatban abba is hagytam. Nagyon fájt a nevetés. Esküszöm, ekkora kínzásnak még nem voltam kitéve, soha!

- Amúgy hogy vagy? - a pici babám felpillantott.

- Még fáj, de túlélem. Bár Minseok még pisilni se enged ki nagyon - magyaráztam. Na ja, most mákom volt, ugyanis most pont az egyetemre ment, ezért nem kaptam állandó felügyeletet a fiatalúrtól. Key és Jjong felnevettek. Minseok rosszabb volt, mint a szüleim.

- Kemény bátyád van, hallod! - Key rácsapott a lábamra. Szerencsére nem nagyon éreztem, különben kapott volna a fejére.

- Tudom. A szüleim meg tudjátok, mivel büntettek? Nem hallgathatok zenét sétálás közben. Komolyan, már sajnálom, hogy átvágtam őket.

- Kellett neked verekedni - fújtatott Jonghyun. Biztos haragudott rám, főleg, hogy nem voltam egy bajnok ebben a sportágban, de biztosan megértette volna, ha tudta volna, hogy miért tettem.

- A Kölyköt meg akarták erőszakolni. Azt pedig nem engedem - megcirógattam az említett személy pofikáját. Annyira imádtam őt, még szép, hogy megtettem érte ezt az áldozatot. Még akkor is harcoltam volna, ha százan, géppisztollyal fenyegetőztek volna érte. Őrültség, mi? Egy srácot ennyire szeretni... és mégis létezett ilyen.

- Choi Minho, te mindig meg tudsz lepni engem - Jonghyun szintén elmosolyodott. Már kezdtem magam a Rómeó és Júliában érezni. Benvolio és Mercutio pedig simán lehettek volna Jongkey. Tibalt meg mondjuk Onew? Hm... nem rossz...

Igazából ez a könyv volt az egyetlen, amit el is olvastam. A téma megfogott, és mindig is érdekelt ez a szerelem első látásra téma. Persze, csak addig, amíg nem lett ilyen sablon sztori minden történethez. Meglátlak, imádlak, meghalok érted. Nyálas. Mondom én, aki ugyanígy találkozott a szerelmével, csak mi jobbak vagyunk, mert nem buktunk még le senki előtt. És bár az országban nem elfogadott a homoszexualitás, sikeresen megtaláltam egy meleg srácot, és a legjobb barátaim is azok.

- Amúgy válaszoltam az üzenetedre - suttogtam a pici babám fülébe.

- Tudom, délben - apró kezecskéjét a mellkasomra tette. Hogy lehet valaki ennyire cuki? Írt nekem este, hogy Key odacuccolt hozzá, és nem tudja, hogy most mit csináljon... délben közöltem vele, hogy szerintem meglesznek együtt. De megvolt az okom arra, hogy miért csak akkor válaszoltam. Íme:

- Aludtam.

Mosolyogva ciccegett egy sort.

- Nem "Chhh" most végre aludhatok - megcsikiztem a hóna alatt. Az a reakció zseniális volt, kérem szépen. Annyira nem számított a támadásomra, hogy elugrott, (igen, fekve) egyenesen Jonghyun ölébe, aki döbbenten nyugtázta magában a Kölyök jelenlétét. Ezek után ő is megcsikizte. Szegény csak vihogott, és pattogott egyik kínzójától a másikig.

- Neeee - visongta.

- Amúgy Key a héten Taeminnél lakik - jegyezte meg Jonghyun, miközben éppen terrorizálta a Kölyköt.

- Tényleg?

- Igen. Ma este takarítani fogunk, mert az a rumli, ami náluk van, bekerülhetne a Guinness-rekordok könyvébe - Key megjelent az ajtóban. Őszintén? Fel sem tűnt, hogy kiment, olyan remekül eljátszottunk a babával. Vajon mennyire lehetett már elege belőlünk? Mennyi költői kérdés!

- A szülei mit fognak szólni?

- Nem lesznek itthon két napig. Kellemes meglepetésben lesz részük, mire hazaérnek - magyarázta, eközben a kezünkbe nyomta a teát, amit csinált. Rendes, hogy megkínál a házamban, a teámból. Komolyan...

- Én ma itt alszom - Taemin ijedten felült, még nevetni is elfelejtett az ijedségtől. Pedig biztosan nem lehetett olyan rossz takarítani. Mindenesetre megmosolyogtam őt.

- Kezdem úgy érezni, hogy te csak azért jársz velem, hogy elmenekülj a boszorkánytól - nagy, könnyes szemek, amiket egy csajtól tanultam el, valamint szomorú pofi. Tökéletes kombináció, mindenkinek ajánlom.

- Boszorkány a nénikéd - Key a nagy felháborodását kifejezve a fejemhez vágta a Taemintől kapott macimat, Herkulest. Nem tudom, miért így neveztem el, de már ez marad nekem örökre a nagy szerelmem. Az után természetesen, akitől kaptam. A születésnapomkor adta nekem a drága, nem tudom, hogy már beszámoltam-e róla…

- Éhes vagyok - sóhajtott Jonghyun, Taemin hevesen bólogatott mellette.

- Van poharas leves, csináljatok négyet - most, hogy mondták, én is megéheztem egy picit.

- Menjetek előre, mindjárt megyek én is, csak átadom a leckét - mondta Key, közben pakolni kezdett kifelé. A fiúk már ott sem voltak, csak kettesben maradtunk.

- Nem akarok tanulni - nyafogtam. Key a szemeit forgatta reagálás képpen.

- Pedig muszáj lesz, de most nem ezt akartam mondani...

- Hát? Gond van?

Bólintott.

- Taemin.

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Mi van vele????

- Miért? - kérdeztem a legnagyobb higgadtsággal, amit elő tudtam adni.

- Nagyon paranoiás. Beszélgettünk, majd hirtelen elkezdett sírni, hogy biztos megjátsszuk magunkat, és csak kihasználjuk. Aggódom érte - lesütötte a szemeit. Láttam, hogy tényleg nagyon nyugtalan volt a Kölyök miatt - nem tudom, hogy mit mondjak neki, mert félek, hogy csak jobban tönkretenném. Tudom, hogy nem játszadozol vele, ezért is mondtam el ezt. Tegyél valamit!

A felszólítására értelmetlenül pislogtam rá. Minek hisz engem? Megváltónak?

- Mégis mit tegyek? - kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, csak rossz így látni. Annyira ártatlan, csak a szeretetedre vágyik, mégis fél, hogy hazudunk neki - szomorúan a szemeimbe nézett. Felsóhajtottam, a mankóimért nyúltam, és kimásztam az ágyból. Lassan kiugráltam a konyhába. Tényleg lassan, ez a tempó borzalmas volt!

- Taemin-ah?

- Igen? - azonnal odasietett hozzám. A falnak támasztottam az egyik mankómat, utána megcsókoltam. Mélyen, szerelmesen, mindent beleadva. Lassan visszacsókolt, az elején kicsit félénkebben, de egyre bátorabb lett. Egy idő után azonban abbahagytam, homlokomat az övének támasztva mélyen a szemébe néztem.

- Szeretlek, és tetszik a sminked.

- Key műve, de köszönöm - egyre pirosabb volt - én is szeretlek téged, nagyon. Ugye mindig velem maradsz?

- Amíg világ a világ, Kölyök - ismét megcsókoltam, most bátrabban viszonozta.