14. Fejezet

*Taemin POV*

Gyönyörű, kedd reggelre ébredtünk, nem mellesleg életem egyik legszebb napájára is, de erről még nem tudtam.

Tegnap a menők a szokásos helyükön sorakoztak. Ugyanolyan kínzógépek voltak, mint általában, sőt, Key el is kobozta a pénzem, amit utána titokban visszaadott. Szóval csak a szokásos hétfő volt. A teremben hallgathattam Kim hülyeségeit, valamint a folytonos cseszegetésemet, amibe már kezdtem beletörődni. Az első óra nagyon unalmas volt, nagyjából a semmiről szólt. Félig aludtam, miközben azon tanakodtam, hogy mi színjáték és mi valóság a menők jelenlegi kapcsolatából.  Azután amikor mentünk át egy másik terembe, valaki berántott a vécébe.

- Nyugi, én vagyok.

Minho hangjára megkönnyebbültem. Egyébként féltem, hogy Jonghyun lesz az, aki elráncigál már megint, és nagyon jól esett, hogy nem. Minho nem ártana nekem. Bízom benne.

- Szia – köszöntem elvörösödve. Minho mosolygott, szóval valamit biztosan sikerült megcsinálnia.

- Szóval, Jonghyun hyung azt mondta, hogy nem haragszik rám, mert végül is fordított esetben biztosan ő is így tett volna. Szóval, csak szerettem volna megköszönni, hogy segítettél – a cipőjét bámulta. Szerintem ez nagydolog volt tőle, mert sosem köszönt meg még semmit, és még egy kicsit zavarban volt.

- Igazán nincs mit.

- Miért akarod, hogy újra összejöjjön a csapat? – nézett fel hirtelen. Na, most erre mit mondjak? Azt, hogy te vagy életem szerelme, és ha így látlak szenvedni az fáj? Vagy próbáljak meg valami oltári nagy hülyeséget hazudni? Vagy keressek egy középutat?

- Tudom, milyen érzés elveszíteni a barátaidat – szaladt ki a számon. Minho kérdőn felvonta a szemöldökét. Gratulálok, Lee Taemin, megcsináltad! Pedig lelkizni pont nem akartam…

- Ezt hogyan érted? – kérdezte. Hatalmas szemeivel engem fürkészett, és kezdtem magam nagyon kínosan érezni, nem mellesleg mindjárt elvörösödöm. Ő volt a tökéletes férfi. Igen, nekem is.

- Sosem voltam az osztály kedvence sőt, szerintem utáltak mindenhol. Csak bántottak és maximum a pénzemért álltak szóba velem. Ha valaki kedves volt velem, egy idő után kiutálták őt is. Egyedül Jinki maradt nekem. Akárkiben hittem, hónapok múlva elhagyott. Ráadásul mind azt szajkózta, hogy miattam, mert bunkó vagyok és belegázoltam a lelkükbe. De most nem rólam van szó, hanem rólad.

- Úgy látszik, mindig bénáztál a barátok megválasztásakor. Ne aggódj, ismerős – mosolyodott el, a falnak dőlve. Csak nem…? Ugye nem?!

- Szerintem Kibum hyung meg Jonghyun hyung remek barátok – álltam ki mellettük – vagy csak a menőség miatt kellenek?

- Ők ketten a legszuperebb barátok a Földön, ezt nem cáfolom meg. Nem mellesleg nem magamról beszéltem, hanem Kibum hyungról. Ő is sokat bénázott. Mindenkinek azt mondja, hogy az egyenruha miatt jött ide, de igazából hazudik. Mármint ez is benne van, de a főbb oka az volt, hogy vidéken, ahol lakik, mindig bántották és nem alapszinten. Ha egyik nap nem szétverve ért haza, az csoda volt. Nem tudott tanulni sem, mert folyton orvoshoz szaladgált. És mindezt tudod, hogy miért? – meg se várta, hogy válaszoljak, egyből rávágta: - mert azt állították róla, hogy meleg. Tényleg az volt, de ő senkinek nem beszélt erről, sőt, az állítólagos barátai is ellene fordultak.  De ő küzdött és igyekezett, mert volt egy álma. Aztán átjelentkezett ide. Akkor már Jonghyun hyunggal ketten uralkodtunk.

- Őt is vertétek? – meglepődtem. Key nem tűnt olyannak, aki csak úgy hagyja magát verni…

- Igen, de lassanként Jonghyun hyung belészeretett. Na ja, a fene sem hitte volna róla, hogy meleg. Aztán tessék! A suli egyik legcsajosabb pasijával kavart.

- És ez téged nem zavart? Mármint, hogy összejöttek, meg az, hogy izé… a saját nemükhöz vonzódnak. Vagy ezekről nem is tudtál? – érdeklődtem. Igazán leállíthatnám magam, mert ez fáj neki. Én is utálok a régi barátaimról beszélni.

- Key hyungon látni lehetett, hogy nem a saját nemét szereti, de Jonghyun hyung igyekezett titkolni. Szerinte nem volt fontos ez az információ. De ha nem ismernél minket, te se tudnád megmondani, hogy jártak.

- Ez mondjuk igaz… - sütöttem le a szemeimet.

- Ja, és ne fecsegj ki rólunk semmit, légy szíves.

- És téged nem zavar, hogy a saját nemükhöz vonzódnak? – egyértelműen érdekel ez a kérdés. Ha kiderül, hogy hetero, vagy, hogy homofób, akkor én megőrülök. 

- Nem. Miért zavarna? – mosolyodott el, ami ritkaságnak számított.  Mondjuk profin csinálta, annyira, hogy majdnem meghaltam tőle.

- Hát… ez egy homofób ország… - próbálkoztam kimagyarázni. Mondjuk, tekintve, hogy ők a suli menői, lehet, hogy hülyeséget mondtam. Ha kiderül nyíltan, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, akkor ezek hárman elintézik, hogy mindenki így tegyen.

- Hülyeség. Szerintem tökmindegy, hogy kivel találod meg a boldogságot –az órájára pillantott – mindjárt becsengetnek, siess órára.

- És te? – kérdeztem tőle.

- Én nem megyek.

- Szerintem azért kéne. Elvégre a tanárok is fognak rád haragudni, még jobban. De te tudod.

- Hidd el, a tanárok véleménye érdekel a legkevésbé. Milyen órátok lesz? – elővette a cigijét és rágyújtott. Igen, a suli közepén a vécében. Laza gyerek, az fix.

- Angol – sóhajtottam, mire elröhögte magát. Kicsit hasonlított arra a nevetésre, ami első napon volt. Csak most a halkabb kiadásban.

- Sok sikert! – nevetett még mindig, mire elmosolyodva, a fejemet csóválva kisiettem a vécéből.

***

Tegnap Minho rettentően kedves volt velem. Lehet, hogy szerelmes belém? Talán… talán csak fél kimutatni az érzéseit? Vagy vajon milyen az ideálja? Csak a vörös hajúakra bukik? Esetleg valami más? Miért ilyen közvetlen velem?

- Hé, Csipkerózsika! Nem valószínű, hogy idejön a herceged megcsókolni, hogy felkelhess az ezeréves álmodból, úgyhogy be kell érned velem.

Mikor felnéztem, Kim állt előttem. Máris kicsengettek? De hát… óra elején kalandoztam csak el.

- Izé… bocsánat – felálltam és meghajoltam, majd elkezdtem összepakolni a cuccaimat – kicsit elbambultam.

- Feltűnt – bólintott – a tanár hatszor kérdezett, mire rávágtam, hogy rosszul vagy, és ezért félig alszol. Kivételesen megbékélt, de legközelebb ne nyelvtanon aludj el. Tudod, hogy milyen boszorkány ez a csávó.  

- Tudom és kösz... megvársz?

- Ha gondolod – vonta meg a vállát. Gyorsan összeszedtem a cuccomat, amikor hitelen megszólalt: - a lovagoddal van valami?

- Nem… vagyis igen… áhh, mindegy – felkaptam a táskámat és elindultunk kifelé.

- Becsajozott?

- Nem –ráztam meg a fejem – csak olyan furcsán viselkedik. Vagyis nem tudom, lehet, hogy becsajozott, de néha olyan közvetlen velem.

- Mert kedvel. De ez látszik rajta. Amikor odaültél hozzá, akkor sem volt olyan szemét. Azt hittem, már nem látunk élve. Amúgy mi a baja?

- Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el – suttogtam. Kim bólintott.

- Megígérem.

- Mert ha igen, összeveretlek velük – még jobban elhalkultam – összekapott a menő csapat.

- MI? KOMOLYAN? – kiáltott fel.

- Igen, de megköszönném, ha nem ordítanál. Már kezd újra összeállni a rend, de azért katasztrófa volt.

- Elhiszem – bólintott Kim. Ezek után csendben haladtunk, vagy a leckékről beszéltünk. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e elmondani neki ezt a titkot, de Kim nem beszél erről, megígérte, és megbízom benne, bár lehet, hogy rosszul teszem. A tegnapit fel sem hoztam neki, inkább áttereltem a témát, ha erről kérdezett. A nap hátralevő részében néha még hozzám szólt, de leginkább egyedül voltam. Néha láttam Keyt, vagy Jonghyunt, de nem sok kedves és erőm volt odamenni hozzájuk. Meg láttam Minhot is Key társaságában, de csendben voltak. Most nem röhögcséltek, nem beszélgettek, csak haladtak egymás mellett. Jonghyun meg olyan volt, mint egy depis manó. Mindig a büfénél láttam őt enni, és már kezdtem megsajnálni. Ha nem rabolt volna el, akkor fix, hogy odamentem volna hozzá beszélgetni. Az ebédlőben pedig pont összefutottam velük. Jobban mondva, inkább láttam őket. Mikor beértem, Jonghyun az asztaluknál ült, csendben játszadozva az evőpálcikáival, míg Kibum és Minho éppen kizsebelték a népet. Onew bátorítóan megszorította a vállam. Csak védelmezett, ez minden. Miután végignéztük a zsebelést, beálltunk a sorba. Kaptunk valamilyen kaját, fizettünk, majd leültünk valahova.

- Képzeld, a Kim már megint kedves volt velem – válaszoltam a kérdésére, ami a „hogy telt a napod?” címmel futott. Igen, Onew az egyetlen, akinek mindenről beszámolok, kezdve Minho szexuális kapcsolatairól. És szemétség, mert ő nem beszélt arról a csajról, akire állítólag olyan nagyon hasonlítok.

- Na, hogyhogy? Mi lelte? – mosolyodott el, és látszódott rajta a meglepettség.

- Nem tudom. Mostanában mindenki olyan furcsa. Komolyan, mi jön még? Minho folyton tőlem kér segítséget, Kim kedveskedik velem… mindenki megkergült? – sóhajtottam fel. Jinki csak elmosolyodott.

- Örülj neki, hogy kedvelnek. Eddig meg az volt a bajod, hogy nem szeretnek.

- Örülök is, csak furcsa. Nem szoktam még meg – mosolyogtam rá vissza. Ekkor azonban olyan látvány tárult elém, hogy kikerekedtek a szemeim. Minho, Kibum és Jonghyun beszélgettek az asztaluknál. Oké, ebben még nem volt semmi furcsaság, de nevettek. Ők. Jonghyun és Key valamit adogatott egymásnak, szegény Minho pedig megpróbálta visszakérni, vagy legalábbis nekem ez jött le. Mikor végül odaadták neki, belevágta a táskájába. Utána megint beszélgetni kezdtek. Jonghyun vigyorgott, Minho hol az egyikre, hol a másikra nézett, Kibum pedig néha megszólalt. Mi a fene lehet a bajos csapattal? És még így ráadásnak Minho szemben ült velem, Kibum és Jonghyun pedig egymás mellett. Mintha mi sem történt volna. Tisztára úgy viselkedtek, mint év elején. Ekkor Minho bátortalanul felállt. A másik kettő felnevetett és pacsizott. Jinki is mosolyogva nézte az eseményeket.

- Nocsak, úgy látom, szent a béke – sóhajtott.

- Remélem – bólintottam. Jinki visszafordult, és folytatta az evést, miközben én Minho útirányát bámultam. Felénk jött! Basszus, mit akarhat? Nyeltem egy nagyot, utána újra enni kezdtem. Azt hiszem, az a legjobb megoldás. Megállt az egyik asztalnál, és visszanézett a másik két tökkelütöttre. Kibum is felállt és egy papírlappal a kezében elsietett az étkezde egyik végébe. Mi a francot csinálnak ezek? Jonghyun nevetve nézte az immáron ismét legjobb barátját. Minho pedig megállt az asztalunknál.

- Sziasztok – köszönt nekünk. Kérdőn felnéztünk rá.

- Szia – köszöntünk.

- Öhm… izé…  Köly... izé… - itt felpillantott, gondolom, a nevemen gondolkozott. Kicsit hunyorgott, majd visszapillantott rám – Taemin… ugye?

Bólintottam. Tudja a nevemet! Úristen! Tudja a nevemet!!!

- Van egy fölös mozijegyem és izé… nincs kedved velem jönni?

*Minho POV*

Csak a szokásos reggeli készülődés. Minseok pattog, Minseok idegesít, Minho elhatározza, hogy kinyírja Minseokot. Egyedül a Kölyök miatt jártam be suliba, hogy örüljön, hogy legalább ott vagyok. Meg szeretném őt órákig bámulni. Azt a tökéletes kis pofiját. A tökéletes alakját. És hallgatni a kedves, bátorító szavait. Amik tökéletesek voltak.  Aztán hétfőn Jonghyun és én megbeszéltük a dolgainkat. Érdekes, mert nem volt olyan, mint pénteken, sőt, egészen boldognak tűnt. Szóval reggel ott ácsingóztam a suli előtt, amikor felbukkant.

. Szevasz - köszönt mosolyogva.

- Szia – válaszoltam a homlokomat ráncolva. Valami ott nem stimmelt.

- Emlékszel, mi volt most pénteken? – kérdezte, de olyan átlagos hangnemmel, mintha arról faggatott volna, hogy rémlik-e az egyik ismerőse, akivel régen találkoztam, de azért ismerem.

- Ja, rémlik – bólintottam.

- Izé… lehet, hogy egy picit túllihegtem a dolgokat. Szóval, jobban átgondolva… talán te tényleg ártatlan vagy ebben az egészben – sóhajtott fel.

- Mit akarsz ezzel mondani? – arra vártam, hogy bocsánatot kér, bár nem erőssége. Sőt, eddig még sosem tette.

- Felejtsük el! Hoztam békítőpiát – kacsintott, és kihalászta a táskájából a szakét.

- Elraboltad a szerelmem és fogságban tartottad. Egy icipicit ez komolyabb, mint az, hogy meghúztam a párod – morogtam. Jonghyun megvonta a vállát, majd újra elmosolyodott.

- Tudom, ezért állom én a piát. Kvittek vagyunk. Na? Szent a béke?

Egy darabig gondolkoztam. Végül is ez volt a célom, de valamiért mégis más volt. Mintha egy bonyolult egyenletbe kerültem volna. Minél több időt töltök Jonghyunnal, annál kevesebbet tölthetek a Kölyökkel. Tehát vagy a haverom, vagy a szerelmem. Nagy dilemma, de…

A szerelem egyszer véget ér, nem?

A barátok meg úgyis mindig megmaradnak…

Szóval…

- Szent – bólintottam mosolyogva, mire válaszul egy puppysaur-vigyort kaptam. Szóval újra legjobb barátok lettünk. Kibum pedig csatlakozott hozzánk, mert muszáj volt, de nem sok kedve volt a társaságunkban lenni. Sőt, tulajdonképpen alig várta a becsengőt, hogy ne kelljen hallgatnia a röhögéseinket. Még mindig megírta a dolgaimat, de csak megszokásból. Fájt, hogy utált, de nem tudtam mit tenni. Most itt volt nekem Jonghyun, meg max a Kölyök. Mindkettejükkel komolyan kell kapcsolatot létrehoznom, és nem bírom még Keyt is magamba bolondítani. Megint. Egyből elhatároztam, hogy beavatom a Kölyköt, elvégre ő tartotta bennem a lelket. Mikor megérkezett, akkor éppen nem figyeltem, meg amúgy sem szeretném őt itt elkapni és elmondani a jó híreimet. Így vártam a mosdóban, ahova úgyse jön be senki, és amikor a Kölyök eljött az ajtó előtt, berántottam őt. Teljesen megrémült, szemei hatalmasra kerekedtek, és még el is fehéredett. Igen, lehettem volna finomabb vele, elvégre pontosan egy hete rabolták őt el, de rá se ránts Minho! Jó vagy te így…

- Nyugi, én vagyok – próbálkoztam, és bevált. Megkönnyebbült.

***

Egyébként a Kölyök rettentően aranyos volt, egész nap ő járt a fejemben. A cuki kis buksija, meg az, ahogyan örült nekem. Végre kicsengettek, irány az ebédlő. Az egyetlen hely, ahol nyugodtan tudok a Kölyök közelében lenni anélkül, hogy bárkinek is feltűnne.

- Hallod, előre megyek, helyet foglalni. Ti addig szerezzetek kaját – intézkedett a főnök úr. Key és én biccentettünk. Hiába volt ő a fekete bárány, aki utál minket, azért a csapathoz tartozott és engedelmeskedett a vezetőnknek. Csak nem szólt hozzánk. Már nem vagyunk barátok, csak „kollegák”.

- Mondd, mi finomat szándékozol ma venni nekem? – érdeklődtem az egyik srác felé fordulva. Még életemben nem láttam a tagot. Ki a franc ez? És miért nem láttam még?

- Semmit.

Felvontam a szemöldököm. Keyre néztem, ő pedig rám.

- Új vagy? – érdeklődtem, mire a srác megrázta a fejét. Komolyan nem ismerem meg az iskolatársaimat?

- Te hülye, ő az az agyatlan, aki be akar hozzánk kerülni – morgott Key. Basszus, tényleg! – Na perkálj! Megmondtuk már egy párszor, hogy senki nem kerülhet csak úgy be a menők közé.

- Jó, jó, értem. Nem kell leszedni a fejem – morgott, majd elővett egy köteg pénzt. Na, ez aztán felkészült. Key kezébe nyomta az egészet – remélem, hogy most egy darabig békén hagytok.

- Viccelsz, akinél ennyi pénz van, azt jobb szívatni – csillogó szemekkel bámultam a lóvét. Ezzel megfélemlítettem volna őt? Hmm… lehet… de elég sznob ahhoz, hogy legközelebb is sok pénzt adjon. Ezek után még kizsebeltünk pár embert, összeszedtük az ebédjeiket és végeztünk. Leültünk a Jonghyun által foglalt asztalhoz. Kibum szokásához híven a rangidős mellé ült, én meg velük szembe. Mi a fene?

Az ott a Kölyök?

Nem szeretem, amikor együtt kajálunk, az olyan idegesítő. Nem csak azért, mert mindig őt bámulom. Hanem mert gyakran összetalálkozik a tekintetünk.

- Ne csorgasd már a nyálad ilyen feltűnően – morgott Jonghyun. Erre elkaptam a fejem.

- Miért nem hívod el valahova? – érdeklődött Kibum. Ha valamikor hozzám óhajtott szólni, akkor biztosan a pasizási szokásaimról pofázott. Mindegy, legalább beszélt nekem.

- Szeretném, csak… - lesütöttem a szememet. Na jó, ez ciki…

- Csak? – kérdezte. Komolyan, mintha vallatáson lennék.

- Nem merem. Pedig még ajándékot is szereztem neki. Hülye gyorspostán jött az egész.

- Te gyorspostán rendeltél neki? – kerekedtek el Jonghyun szemei. Na ja, ha én gyorspostán rendelek, akkor nagyon komoly, mert utálok dupla árat fizetni a semmiért. Inkább várok türelmesen.

- Mutiiiiii – sikkantott Key. Éljenek a jófej és hidegvérű heteroszexuális barátaim!

- Nem.

- És honnan tudod, hogy szereti? – érdeklődött Kibum.

- Szerintem ennek mindenki örülne – gondolkoztam el az ajándékon, amit a kis szerelmemnek szántam.

- Kérlek, amit te veszel, annak nem sok mindenki örül – röhögött fel Key. Hahaha nagyon kedves. Tudom, hogy nem gondolta komolyan, ugyanis, ha valamiben jó vagyok, akkor az az, hogy mindenkinek eltalálom a legfőbb vágyát. Jonghyun és Kibum persze ezen jót röhögtek, utána meglátták a kis dobozt. Kibum hirtelen elhallgatott.

- Ne csináld – kikapta a kezemből.

- Te, ez nem lehetett olcsó – vette el Jonghyun is.

- Nem is volt, úgyhogy add vissza – nyúltam érte. Ő persze elvette a kezét, úgyhogy ez nem jött össze – Ne már hyung!

- Visszaadom, ha elhívod randira.

- Ja, hívd el mondjuk mozizni. Utána meg majd odaadhatod neki ezt. Szerinted örülni fog neki? – most Key birtokolta a Kölyök ajándékát. Kinyitotta, és még jobban elfehéredett. Jonghyun szorosan ült mellette, hogy ő is betekintést nyerhessen a csodába.

- Ne szórakozz! Honnan szerezted? – nézett rám kérdőn. Megvontam a vállam.

- Megvannak a forrásaim. Viszont, ha kibámultátok magatokat, akkor szeretném visszakérni, mert ha összetöritek, akkor bajok lesznek.

- Nem félek tőled – csúszott arrébb Keytől Jonghyun a nyelvét kiöltve rám. Megcsóváltam a fejem. Kibum végül visszaadta a Kölyöknek szánt ajándékomat. Gyorsan bevágtam a táskámba.

- Remélem, nem látta meg – sóhajtottam.

- Valószínűleg nem. Viszont szerintem akkor is el kell hívnod valahova – kezdett el enni Kibum.

- Ne szórakozz, a nevét sem tudja – röhögött fel Jonghyun. Na, ez igaz volt. Key elkerekedett szemekkel bámult rám.

- Ne csináld. Lee Taemin.

- Bonyolult, mindig elfelejtem – vontam meg a vállam.

- Az teljesen lényegtelen, hogy tudod-e a nevét, vagy nem – hadovált Jonghyun.

- Azért nem…

- Kibum-ah, most én beszélek – mordult rá. Hiába minden álca, néha nagyon kimutatják, hogy már nem a régi a kapcsolatuk. Látszik Jonghyunon, hogy milyen undorral néz néha Keyre. Talán már sosem lesz a régi. Miattam. Ekkor a bandavezérünk újra nekilátott a szófosásának: - szóval, úgy sem fogod a nevén szólítani, meg amúgy is kettesben lesztek. Csak hívd őt el, mert most nyeregben vagy. Te lennél a hős Choi Minho, aki megmentette az ártatlan kis elrabolt áldozatot. Plusz, úgyis keresi a társaságod, egy mozi meg lehet baráti meghívás is. Majd felméred a helyzetet, ezt odaadod neki, és ha szerinted úgy kedvel, akkor azt amúgy is észreveszed.

- De nem merem elhívni.

- Ne légy ilyen egyetemes szerencsétlen. Mégis ki ő? A suli egyik diákja. Nem a maffia gyereke, de még csak nem is menekül előled. Hívd el, max elküld. De nem fog. Nyugi.

- Ha megszólítom, akkor is kell használnom a nevét. Az milyen már, hogy „hé, Kölyök, gyere moziba”? – bizonytalanodtam el.   

- Abban segítek. Idefigyelj, aranyhal agyú - itt Key elővett egy A3-mas lapot, meg egy táblafilcet – Pontosan veled szembe fogok állni. Ok?

- Rendben – bólintottam. Nehézkesen felálltam. Láttam, amint Kibum szintén így cselekedett. Eközben lassan közeledtem a Kölyök asztalához. Próbáltam megnyugtatni magam, de nagyon izgultam. Nem szoktam ilyenekről beszélni vele. Hirtelen megálltam.

- Sziasztok

- Szia – jött vissza két ismerős hang. Az övé, és a DIÖK elnöké. Szuper, ez a vén dög ki fog nyírni…

- Öhm… izé…  Köly... izé… - dadogtam. Éljek én, a bátor pasi. Francba… mi a neve? Felpillantottam, és ekkor megláttam Keyt. Ott állt a terem másik végében. Feltartotta a lapot, amire hatalmas betűkkel rá volt írva valami. Meg alatta is egy kevés szöveg. Most vagy a szemem rossz, vagy ő szívat, mert nem sokat láttam belőle. Nehézkesen kibogarásztam, majd ránéztem a kis szerelmemre: - Taemin… ugye?

Bólintott. Zseniálisan tudok olvasni. Ezek után bevetettem a kisbetűs részeket.

- Van egy fölös mozijegyem és izé… nincs kedved velem jönni? – kérdeztem egy mosoly kíséretében. Elkerekedtek a szemei, és kicsit kiült a pír az arcára.

- És… miért… mármint… hogyhogy én? – nyelt egy nagyot. Szuper, ő is zavarban van…

- Izé, köszönetképpen. Amiért segítettél.

- Ugyan, ez egy természetes dolog – mosolygott.

- Én még nem tapasztaltam, de ha nincs kedved… - miért is gondoltam, hogy eljön? Hiába csajos, valószínűleg az ellenfél kapujára játszik. Az meg, ami a kocsiban volt… valószínűleg félt ellenkezni. Miért hittem én annak a két hülyének?

- Szívesen elmegyek – vágta rá hirtelen. Na, ez meglepett.

- Szuper, pénteken negyed hatkor a suli előtt találkozzunk. Vagy odatalálsz a moziba?

- Nem, inkább menjünk biztosra. A suliig csak nem tévedek el – mosolygott zavartan.

- Akkor pénteken – ezzel elmentem és nagyon büszke voltam magamra.

- Na? – mire odaértem, Kibum már ott volt.

- Eljön – ültem le mosolyogva – kösz srácok, nélkületek nem ment volna.

- Semmiség – legyintett Jonghyun – legyen kettőnk között akármilyen viszály, szeretünk téged. Már ha Kibum képes szeretni, és az a dolgunk, hogy összehozzuk a szerelmeseket. Még akkor is, ha nekünk ez nem jött össze. Elvégre, mi vagyunk a híres bajos csapat, nem?

- De igen.

- Barátok mindörökre – suttogta Key, majd nyelt egy nagyot. Jonghyun megveregette a vállát.

- Barátok mindörökre.