16. Fejezet

 *Taemin POV*

- Na mi volt az a szuper ajándék, amit csak személyesen lehet nekem megmutatni? – így fogadott hétfő reggel Jinki a folyosón. Pénteken a randi után azonnal felhívtam őt, és kijelentettem, hogy olyan király dolgot kaptam, hogy az csak na! De nem mondtam ám el neki. Mert ez nem telefontéma…

Mikor bejöttem, intettem a menőknek. Minho még nem volt ott, és ez egyenlő volt egy Harmadik Világháború kitörésével. Csodálkozom, hogy még nem ugrott össze Jonghyun és Kibum. Remélem, Minho csak késik és nem beteg, de nem mertem odamenni megkérdezni. Kibum ugyanis édeskevés Jonghyun ellen, és még a végén megerőszakol a bandavezér, ha kell, nyíltan. Kinézem belőle. Minho viszont megvéd tőle.  Inkább befutottam, semmi kedvem nem volt megint bajba keveredni. És ezek után jutottam el a folyosóra, ahol Jinki fogadott. Semmi köszönés… értem én. De hát a legjobb barátom, tőle ez természetes. Örül az én boldogságomnak. Mosolyogva behúztam őt a DIÖK terembe, majd gyorsan leültem a helyemre. Onew kérdőn meredt rám, de nem szólt semmit, ő is helyet foglalt. Mindent elmeséltem már neki a randiról. Azt is, hogy késett Minho, azt is, hogy állítása szerint küldött sms-t és azt is, hogy valakiben nagyon szerelmes lehet. Jinki csak nevetett ezen, hiszen ha egymás kezét fogtuk, akkor valószínűleg én vagyok Minho titkos szerelme. Jó lenne, de biztosan nem. Onew nem értheti, de azért fogjuk egymás kezét, mert Minho sietősen halad én meg lassabban és így tudunk igazodni egymáshoz. Most ez sokkal logikusabb, mint az, hogy tetszem neki, nem?

- Hyung, én ezt nem érzem igazságosnak. Én még semmit nem adtam neki… - kezdtem bele. Tényleg visszaadtam volna Minhonak, és nem azért, mert nem jó, hanem mert túl nagy ajándék volt. Sosem voltam nagyravágyó, de ez… hihetetlen volt. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ki is Choi Minho igazából? Mi lehet a családi háttere? Mi az apja? Vagy az anyja? Mert biztosan nem szegények… akkor ilyen ajándékot nem kaptam volna.

- Majd megbeszéljük, most mutasd az ajándékod! Már nagyon kíváncsi vagyok rá! – Onew szemei csillogtak. Tényleg érdekelhette őt, úgyhogy előhúztam a táskámból.

- Tessék, nézd meg!

Úgy vette el, mint egy kincset. Kezei remegtek…

- Lee Taemin! Ne szórakozz velem! Ezt biztosan ő vette neked? Ezer százalék? Az életedre esküszöl? –elkerekedtek a szemei az ajándékom láttán. Tényleg egy kincs volt.

- Igen, hyung, biztosan Minho adta a kezembe. Én mondtam, hogy túl szuper ahhoz, hogy telefonon megvitassuk, de várj! Nyisd ki! Eldobod az agyad! – komolyan, teljesen belelkesültem. Mikor Minho odaadta nekem, teljesen kétségbe voltam esve. Nem tudtam, hogy mit mondjak erre… túlságosan örültem ahhoz, hogy bármit is szóljak.

Jinki kinyitotta a tokot. Csak bámulta egy darabig, mintha nem hinné el, azt, amit lát.

- Ez az ő aláírása? – rám nézett, mire bólintottam. Még nagyobb imádattal nézte – Nem mondom, hogy add kölcsön, de egyszer veled akarom használni. Mert nélküled nem lehet, gondolom, összenőttetek.

- Igen, egy kicsit – mosolyogtam.

- Elvégre Minho adta, meg ezért eleve odalennél. Meg vissza is – mosolygott. Igaza volt, de ez még nem volt minden! A hátoldalra be volt csúsztatva egy cetli. Azt is megmutattam a legjobb barátomnak.

- Nézd, hyung! – húztam ki hátulról. Onew szemei elkerekedtek.

- Lee Taemin! Köszönöm azt a sok jót, amit értem tettél. Köszönöm, hogy mellettem álltál, és köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál. Hálám jele ez az ajándék. Remélem, tudsz majd rá táncolni, és remélem, örülsz neki. Használd egészséggel és hallgasd rongyosra! Hidd el, nekem az a legnagyobb ajándék, hogy téged láthatlak boldognak. Örülj az életnek nagyfiú! Minho - itt Onew abbahagyta az olvasást – szerintem szerelmes lett beléd. Ilyen levelet simán el tudok képzelni szerelmi üzenetnek, főleg, hogy Minho írta. Végül is, ezt vehetnéd lánykérésnek is. Choi Minho mindenkivel nagyon nyers volt, kivéve az exével, meg veled. Ti ketten valamiért túl sokat jelentetek neki. Azért valljuk be, szerintem nem osztogat mindenkinek csak úgy dedikált Michael Jackson albumokat. Főleg nem a legnehezebben beszerezhetőt. Amúgy honnan tudta, hogy szereted őt? Vagy csak beletrafált?

- Szerintem, amikor a számát írta be, azért megnézte a telefonomat. Nem kontárkodott bele, de biztosan megtudott egy-két információt rólam, mondjuk azt, hogy milyen zenét szeretek. Vagy az is lehet, hogy csak találomra vette. Elvégre Michael Jackson a pop királya! Ki ne szeretné őt? – így ömlöttek belőlem a szavak. Azt hiszem, életem eddigi legszebb napja a péntek volt.

Jinki visszaadta a cd-t.

- Majd meghallgatjuk, ha legközelebb a szüleim odaadják nekem a kocsit. Egyébként mi nyomta a lelked az előbb?

- Csak annyi, hogy Minho elhívott randira, segített nekem sok mindenben, és most még ez is… úgy érzem, hogy ő csak ad, de nem tudom, hogy miért… - ha valami miatt fájt a szívem, akkor az ez volt.

- Kiálltál mellette, amikor elhagyták a barátai, nem? Ez egy nagyon kedves gesztus volt tőled és ő ehhez nincs hozzászokva. Ez minden. De ha úgy érzed, hogy szeretnél neki adni valamit, akkor hívd el te is randizni. Üljetek be valahova, vagy menjetek el kirándulni, állatkertbe, vagy amit szeretnél. Biztosan elmegy veled. Meg nyert ügyed van nála. Az sem baj, ha lekapod.

- Nem, erről szó sincs – ráztam meg a fejem – nem akarom megcsókolni őt. Azért félek tőle.  Elvégre ő Choi Minho!

- Jó, értem, csak lehet, hogy ő is fél a te reakciódtól. Akkor meg nem mentek sokra…  - sóhajtott Jinki. Most mit mondjak erre? Én is félek az ő reakciójától. Choi Minho nem olyan ember, aki nagyon szerelmes típus lenne. Sőt, szerintem sosem mutatja ki az érzéseit. Éppen ezért nem tudom, hogy szeret-e, vagy csak egy sima barát vagyok-e neki.

- Az azért nagy dolog, ha elhívom randira. Én nem merem megtenni – sütöttem le a szemeimet. Kezdett már kínos lenni ez az egész Minho ügy. Tudtam, hogy lépnem kell nekem is, de nem mertem. Féltem, hogy hibázok, és akkor csak elrontok mindent.

- Csak próbáld meg. Ha gondolod, veled megyek.

- Az… az jó lenne hyung, köszönöm – meghajoltam. Onew csak bólintott, ezek után pedig szinte szó szerint kidobott a teremből. Gondolom, dolga volt, meg ahogy elnézem, mindjárt becsengetnek. Gyorsan felsiettem a termembe. Ott már várt rám a „haverom”, Kim. Szinte még be sem tettem a lábam, mikor ordított, hogy „a Kölyök felkerült a nagyon forró Mennyországba”. Mindenki röhögni kezdett. Valamiért már megszoktam, hogy én vagyok a nevetés tárgya, úgyhogy némán leültem a helyemre, amit „Choi helye”-ként szoktak emlegetni. Még mindig nem tudom, hogy miért, és bár érdekel, nem merem megkérdezni senkitől. Félek, hogy valami olyan választ kapok, amitől összeomlanék. Meg egyébként sem foglalkoztatott semmi, csak és kizárólag Choi Minho és a péntek délután. Azaz, péntek este. Tényleg jobb lenne, ha elhívnám őt valahova, de nem merem. Tudom, hogy folyton csak ezt hajtogatom, de ez az igazság.

- Mi van ma veled? – hallottam meg az ismerős hangot. Felpillantottam, és Kim fürkésző tekintetével találtam magam szemben. Nem is tudom, hogyan bírok ki nélküle egy teljes hétvégét. Azt sem bírom felfogni, hogy miért a menőgyerekbe vagyok szerelmes, amikor itt van nekem ő!

- Semmi. Miért? – lehet, hogy szűkszavúnak és/vagy bunkónak tűntem, de Kim mindig lelombozza a kedvem. Sosem tudok vele anélkül beszélgetni, hogy utána ne legyek letörve. Egyáltalán ő miért beszél velem? Mi oka van arra, hogy társalogjunk? Miért keresi a társaságomat? És ő most mégis mit akar ezzel elérni? Azt akarja, hogy barátok legyünk? Vagy ő is meleg lenne? Vagy…

- Túl boldognak tűnsz, és már zavar.

Vagy csak kell valaki, akivel tud bunkó módon viselkedni…

- Nem kell rám nézned, és máris megoldódik a bajod – válaszoltam. Már nagyon kezdett elegem lenni belőle. Komolyan, egyszer leszedném a fejét a helyéről, és utána fociznék vele. Persze, egy idő után visszaadnám neki. Kim csak a szemeit forgatta.

- Tudod, tudom, hogy randiztál a lovagoddal – közelebb hajolt hozzám, és szinte a fülembe súgta ezt a mondatot. Kim nagyon ijesztő volt, mindenről tudott…

- Te olyan dolgokat is tudsz, amik meg sem történtek – vágtam rá. Nem buktathattam le magunkat, de kezdett különös lenni…

- Még szép, hogy megtörténtek. Éppen indultam volna haza a suliból, amikor láttam, hogy a DIÖK elnökre vársz. Elbújtam és meghallottam, hogy Minhoval mész moziba. Nyugi, nem mondtam el senkinek, de ennek ára van…

- Te kihallgattál minket? – lepődtem meg. Még egy ilyen utolsó férget, mint Kim…

- Úgy jobban hangzik, hogy csendes megfigyelője voltam az eseményeknek. Az a gáz, hogy te nagyon naiv vagy. Ő csak kihasznál téged, majd meglátod. Ezek hárman mindenkin végigmennek. Tudod, hogy mennyi csajt etettek már be? Aztán, amint megvolt a nagy esemény, dobták őket. Jó esetben. Valamelyiket azóta nem is láttam. Kibum még oké, benne még van némi emberség, de Jonghyun és Minho szívtelenek. Ők sosem szeretnek senkit, csak magukat. És nehogy azt hidd, hogy te kivétel vagy.

- Tudod, én nem szólok bele abba, hogy te kivel barátkozol, kérlek, te se tedd velem – igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétem és nem behúzni neki, vagy sírva elfutni. Fájtak-e a szavai? Igen. Mennyire? Túlságosan. Jinki a legjobb barátom, lehet, hogy csak nem akar megbántani, ezért mondja, hogy esélyes vagyok Minhonál. Ez simán előfordulhat. Kim pedig utál… de akkor miért akar nekem segíteni? Talán neki is van valamilyen hátsó szándéka? Vagy csak simán meg akar védeni? Butaság… miért akarna megvédeni?

- Én csak szólok. Choi Minho és Kim Jonghyun specialistái a színészkedésnek. Ha annyit mondanak, hogy szia, azt se hidd el nekik. Nagyon kitanulták már, hogy őszintének tűnnek, utána meg átvernek. Kérdezz meg akárkit. Legyenek bármennyire is szívdöglesztők, nagyon sok mindent csak megjátszanak. Még egymás előtt is – kissé elhajolt és felvette velem a szemkontaktust.

- Ez mi? Baráti jó tanács? – érdeklődtem. Csak megrázta a fejét.

- Inkább csak azért szóltam, mert a végén magadra maradsz, ha így folytatod. És akkor nekem kell felszednem téged a padlóról. Ahhoz meg nem sok kedvem van.

- Nem maradok magamra, vannak barátaim. És nem kell felszednek a padlóról, tudom, hogy mit csinálok… - morogtam. Nagyon elegem volt már belőle. Kim csak megveregette a vállam, majd előre fordult. Őszintén? Akárhogy is ellenkezem, Kim képes lerontani a kedvem. Most is. Ráborultam az asztalra és a könnyeimmel küzdöttem. Igaza volt. Nagyon is. Miért szeretne engem pont Choi Minho? Ki vagyok én, hogy szeressen? Sokkal esélyesebb, hogy csak kihasznál, hogy elérhessen valamit, nem? Elvégre mindenkit megkaphat magának, miért pont engem szeretne? De ezt csak egy módon tudhatom meg. Csakhogy nem merem megtenni. Minden annyira nehéz és bonyolult… ez az egész… már kezd sok lenni. Egyik pillanatban olyan érzésem van, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki, míg a másikban, hogy csak játszadozik. Szerintem ő sem tudja pontosan, hogy hogyan is érez irántam. Ha úgy kelek fel, hogy Minho egy paraszt, akkor bearanyozza a napomat. Viszont ha várom, hogy köszönjön, hogy elmosolyodjon, hogy szeressen, akkor még csak a közelembe sem jön. Hogy én mit érzek iránta? Azt hiszem, őszinte szerelmet. Rajongást. Imádom minden egyes mozdulatát és apró részét. Csodálom őt, és felnézek rá. Van benne valami megfoghatatlan, valami hihetetlen… valami, amitől belészerettem ebbe az emberbe. Csakhogy ő átver, kihasznál, megszégyenít. Legalábbis Kim szerint. És valamiért… hiszek neki. Igaza van, mert mit enne rajtam Minho? Mikor felpillantottam, mindenki nagyban jegyzetelte az anyagot, amit a tanár diktált. Rémülten kaptam elő én is a füzetemet.

- Mondja Lee, maga aludni jár az iskolába, hogy még csak most kapcsolt? – kérdezte gúnyosan a tanár.

- Hát igen, Lee – vigyorgott hátra gonoszul Kim. Leüthetem?

- Bo… bocsánat – dadogtam, majd felálltam meghajolni. Oké, kínos volt, de a hangom elvékonyodott. Képes lennék az óra közepén bőgni Minho miatt? Igen.

- Elnézést, tanár úr – összerezzentem a hangjától. Mit akar csinálni?

- Mi van, Kim? – sóhajtott a pasi, megmasszírozva az orrnyergét.  Ő pedig felállt.

- Lee nagymamája beteg, és nagyon aggódik érte, mert szinte a hölgy nevelte őt fel – magyarázta az az idegesítő kis… szóval Kim. A tanár érdekes módon mutatott némi empátiát. Bólintott.

- Rendben, üljetek le! Most utoljára elnézem, de Lee ír nekem egy ötoldalas beadandót jövő hét hétfőre azzal a címmel, hogy „A munka és a magánélet összeférhetetlen”.

- Köszönöm – meghajoltam és leültem, pont úgy, mint Kim. Ez a köszönet igazából neki szólt, és erre valahogy rá is jött. Óra végén egy cetlit tett az asztalomra ezzel a felirattal: „Ne köszönj nekem semmit, Mrs. Choi Minho. Jössz nekem kettővel.” Tipikus Kim. Úgyis elfelejti. Mosolyogva vágtam zsebre a cetlit és siettem a következő órára.  

*Minho POV*

Nem hiszem el! Ilyen nincs! Ez nem történhet meg velem! Miért? Miért? MIÉRT?! Miért pont ő? Pedig tudja, hogy szeretem, és mégis… idáig juttatott.

- Choi Minho! Magánál erőszakosabb embert még nem hordott hátán a Föld! – háborgott az igazgató.

- A tanár úr hibája. Tudja, hogy megbízhatatlan vagyok – vontam meg a vállam. Most jön az ordítás, üvöltözés, visítás és az igazgatói intő.

- Ezt mindenki tudja. De ez nem mentség arra, amit tett – és a változatosság kedvéért rácsapott az asztalra.

- Irritált a pofája. Ráadásul éppen önvédelmet tanultunk.

- És maga volt a támadó?! Mindannyian tudjuk, hogy maga egy problémás ember. Igazán elmehetne valami pszichológushoz! Itt tart maga, Choi Minho? Lesüllyedt Kim Jonghyun és Choi Seunghyun szintjére? Azt a gyereket most szállították kórházba! Maga miatt! Mert nem volt képes abbahagyni az ütést.

- Van ez így. Felhergelt, mert állítása szerint tae kwon do bajnok. Hát, sajnos tévedett- vontam meg a vállam. Az egyik osztálytársamról beszéltünk, aki küzdősportolt. Sikeresen megcáfoltam a teljesítményét? Hát, ja.

- Mondja, van olyan ember, akit maga szeret vagy tisztel?

- Van, de ez nem bizonyít semmit. Nem szeretem azokat az embereket, akik túl nagynak gondolják magukat, holott csak kicsiny porszemek.

- Maga is az – az igazgató feltolta a szemüvegét és megmasszírozta az orrnyergét. Vajon mennyire lehetett már elege belőlem? – Remélem, tudja, hogy nem a tanár hibájából van itt.

- Ja, tudom – belekortyoltam a teámba. Ő volt az egyetlen normális felnőtt az egész iskolában. Tudta nagyon jól, hogy kedveltem őt, sőt, egy picit még tiszteltem is. Ezért nem értem, hogy miért hozott be az igazgatóhoz. Kivételesen elnéztem neki. Egye fene…

- Na, idefigyeljen Choi Minho – az igazgató úr leült, és ez felettébb meglepett. Általában áll és ordít. – Kim Jonghyunnal már beszéltem a múlthéten, amikor is a női mosdóban megerőszakolt egy végzős lányt. Most maga jön. Mivel már elég régóta ismerjük egymást, a kisebb csínytevésekért már nem is szólok. Ha elveszi mások pénzét, megkínozza őket egy kicsit, esetleg lelki terrorban tartja őket, azok felett már szemet hunyok. A tehetsége miatt nagyon fontos gyöngyszeme az iskolánknak, hiszen a magassága és a magával született képességei miatt nagyon sikeres ember válhat magából. A kisebb balhék nem érdekelnek, de a menő csapat miatt már rengeteg gyerek került kórházba, vagy pszichológiára. 

- Látja, segítek az orvosokon és az agytúrkászokon – kaptam az alkalmon, mire az igazgató csak felsóhajtott.

- Rengeteg tehetséges diák hagyja itt az iskolánkat maguk miatt. Kérem, nézzen magába Choi! Maga szerint jól csinálja?

- Igazgató úr, én tudom, hogy maga régen volt gyerek, de meg kell értenie, a szabályok módosultak. Az iskolákban hierarchia uralkodik, amelynek legfontosabb szabálya a „bántalmazz, vagy bántanak” elven alapul, amely akár úgy is hangozhat, hogy „ölj, vagy téged ölnek meg”. A természetben is csak a legerősebb éli túl. Vagy a legeszesebb, de az is egy erő valahol. Nézzen rá Kim Kibumra. Ő nem bánt senkit, mégis a csapatunk tagja. Sőt, az az új gyerek, tudja, az elnök úr haverja, na, az is kedvel minket. Elhiheti, hogy én sem szeretek verekedni, de néha úgy hozza a helyzet. Muszáj olykor-olykor bántani valakit, hogy a tekintélyünk megmaradjon.

- Még az sem zavar, ha megvernek valakit, de nem nagyon örülök, hogy kéthetente itt a rohammentő maguk miatt. Éppen azért úgy döntöttem, hogy a következő ilyen esetnél… elbocsájtjuk magukat az iskolából. Mármint az aktuális tettest. Meguntam, hogy maga és Kim szégyent hoznak rám. Meguntam, hogy folyton védem magukat a felháborodott szülőknél. Elveheti az ebédpénzt, terrorizálhat embereket, de ha valakit az iskolám területén megerőszakol, vagy megver, akkor kénytelen vagyok kirúgni magát. Világos?

- Persze. Csak egy kérdésem van.

- Na, hallgatom.

- Hol van a kedves Kim igazgató úr, és mit tett maga vele? – vigyorodtam el, mire ő is elmosolyodott. Akármennyire is utálatos személy voltam, ő azért kedvelt. Csak megrázta a fejét, majd intett, hogy menjek ki. Felpattantam a helyemről, megköszöntem a teát és már szaladtam is ki az ajtón. Ott várt rám Jonghyun és Kibum. Érdekes, reggel, amikor jöttem, elég összhangban munkálkodtak. Most is csendben ácsingóztak egymás mellett.

- Na? Mi volt? – érdeklődött Kibum, mint elsődleges szemtanú.

- Megfenyegetett, hogy a következő nagyobb traumánál kihajít – vontam meg a vállam, mire Jonghyun szemei elkerekedtek. Pár másodpercen belül megjelent az arcán a dínó mosoly.  

- Pacsit haver! – nyújtotta a kezét és le is pacsiztunk.

- Ez rohadtul nem vicces. Azért jó lenne, ha bennmaradnátok a suliban. Nem miatta, magatokért – háborgott Kibum – elvégre ez az iskola eléggé esélyessé tesz titeket a céljaitok eléréséhez. Nem kellene a viselkedésetek miatt elbukni.

- Jaj hyung, ne legyél már ilyen! Egy kicsit meghúzzuk magunkat, utána meg úgyis elfelejti. Nem beszélünk inkább valami másról? – a végén gyorsan témát váltottam.

- Mondjuk, mondd csak el, hogy hogyan sikerült a randid! – azzal Jonghyun megragadta a csuklómat és rángatott kifelé. Elvégre utolsó óránk volt, Jonghyunnak meg lenne egy fakultációs matek, de arra sosem megy be. Miközben lelkesen meséltem a Kölyökről, ő türelmesen bólogatott, Key meg vigyorogva hallgatta végig másodszor is az egészet. Szerintem lehetett látni rajtam, hogy odavagyok érte, és ez még engem is megrémisztett. Én soha nem voltam ilyen! Sosem áradoztam egy randiról, soha!

- És örült a lemeznek?

- Az nem kifejezés! A nyakamba ugrott. Imádja Michael Jacksont. Én meg imádom magamat, mert mindig eltalálom az emberek vágyait – húztam ki magam. Jonghyun és Key elnevették magukat. A portás már ki is engedett minket, kivételesen nem ellenkezett. Kezdem bírni őt. Legalább szót fogad nekünk. Mire kiértünk már teljesen más témánk volt, például a portás. Eddig mindig meg kellett küzdenünk vele év elején, most pedig teljesen normális lett. Na ja, sosem akart minket kiengedni.

- Te, a Kölyök meg a DIÖK elnök azóta ott ácsorog, hogy idejöttünk. Szerintetek nem akarnak valamit? – szólalt meg hirtelen Jonghyun. Elkerekedtek a szemeim. Azonnal odakaptam a fejem.

 - Ne ilyen feltűnően te nagyon hülye – sóhajtott Kibum, de már késő volt. Addigra már megakadt a tekintetem egy gyönyörű személyen, aki elbűvölően beszélgetett a haverjával. Mármint, a haverja beszélt, ő pedig szégyenlősen ácsingózott. Ha az elnök úr megbántja, én kitekerem a nyakát. Jonghyun elém állt, bár így is tökéletesen láttam a szerelmemet. A haverja bátorítóan megveregette a vállát, majd a Kölyök vett egy mély levegőt. Elindult felénk. Az elnök úr pedig mosolyogva ottmaradt. Elkaptam a tekintetem.

- Szóval már megint érdeklődött az exemről. Nem fogja fel, hogy ő akkor sem kellene, ha az utolsó ember lenne rajtam kívül a Földön? Komolyan, ez a Sekyung nagyon idegesítő néha… - magyarázta Jonghyun. Értetlenül néztem rá. Miről beszél ez?

- Csak egyszerűen tetszel neki. Nem olyan nagy baj ez. Örülj, hogy bármit kérsz tőle, megteszi neked – morgott Key. Na, ekkor esett le, hogy miért is volt hirtelen a témaváltás. A Kölyök egyenesen idetartott.

- De miért olyan sötét valaki, hogy nem bírja felfogni, hogy nem az esetem? – sóhajtott. Eközben én csendes megfigyelője voltam az egésznek.

- Sziasztok – mikor végre odaért hozzánk, félénken köszönt a drága Kölyök.

- Szia – mosolyogtunk neki vissza. Teljesen elvörösödött szegényem. Lábait keresztbe tette, kezeit pedig a háta mögé helyezte, ezek a gesztusok pedig azt mutatták, hogy zavarban volt. Legalábbis Kibum szerint, aki mindig figyel etikán.

- Minho hyung… izé… szóval… - egy darabig zavartan dadogott, és meg kell, hogy mondjam, rettentően aranyos volt. Mindenki kíváncsian nézett rá. Vajon mit akarhat? – szombaton… nincsen kedved… eljönni velem a vidámparkba? – hadarta el a végét. Szerencsére értettem nagyjából.

- Bocs, nem lehet. Már elígérkeztem a világ legkedvesebb emberének péntekre. Megyünk shoppingolni – mosolyodtam el. Szívesen mentem volna vele, de tényleg nem tehettem. A „legkedvesebb” szónál Jonghyun elröhögte magát. Szegény Kölyök pedig szerintem elszégyellte magát.

- Értem… akkor… bo-bocsánat.

- Minho-ah, én elengedlek, ha csak ez akadályoz meg – szólalt meg Key. Ez kedves volt tőle, ugyanis hivatalosan a barátságunk javítása miatt mentünk volna vásárolni.

- Köszönöm, de már elígérkeztem veled – na jó, ez nagyon kínos kezdett lenni.

- Majd én megyek veled – szólalt meg Jonghyun. Milyen kedves, feláldozta magát értünk… és ez azért meg is lepett. Jonghyun és Key tulajdonképpen randizni mennek… uram atyám! – Minho-ah, menj csak a Kölyökkel.  

- Rendben! Akkor Kölyök, szombaton csak a tiéd vagyok – kacsintottam. Elvörösödött.

- Köszönöm – meghajolt zavarában.

- De cserébe kérnék tőletek valamit – szólalt meg Key. A Kölyök összerezzent, és meg kell, hogy mondjam, én is.

- Mi lenne az? – kérdeztem gyanakodva.

- Közeleg az őszi szünet, és én mennék haza, viszont ki kellene takarítani a lakásomat, legalább egyszer. Minho-ah, számítok rád, és Taemin-ah, rád pedig szükségem van, mert amikor a múltkor a két haverom ment takarítani, csak még nagyobb rumlit csináltak. Benned megbízom, hogy figyelsz Minhora, és ketten hamarabb végeztek, már ha nem baj…

- Én benne vagyok – vontam meg a vállam. Mindig én takarítom ki a Key-rezidenciát. Már hozzászoktam eme nemes feladathoz.

- Én is – mondta némi habozás után a Kölyök.

- Szuper, köszönöm! Majd utolsó nap odaadom a kulcsokat.

- Rendben! – bólintottam. A Kölyök megköszönte még egyszer, majd elfutott a haverjához. Kedves volt tőle, hogy rám gondolt, bár fel kell készülnöm a vidámparkra, mert nem tudom, hogy ő hogy bírja a szerkezeteket.

- Hallod, a csajod randizni hívott- bökte meg Jonghyun a vállam.

- Ne is mondd – mosolyodtam el – ezek szerint tényleg bejövök neki.

- Körülbelül szeptember másodika óta ezt mondom te nagyon okos – sóhajtott lemondóan Key – hyung, te biztosan velem akarsz jönni?

- Hát, voltam már veled vásárolni és egyébként élvezem, csak nem lehet olyan rossz. Minho-ah, te pedig mozdulj rá a Kölyökre, mert még a végén megun – vigyorodott el a bandavezér.   

- Jut eszembe, Kim hyung mondta, hogy a megerőszakoltál egy csajt a női vécében. Hogy a francba kerültél oda? – kérdeztem visszavigyorogva. Jonghyun felnevetett

- Drága barátom, ez egy vicces történet…