40. Fejezet

 Sziasztok ^-^ Ez lenne az utolsó fejezet. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ^-^

*Kim POV*

Annyira rajongtam Sooman papa zseniális ötleteiért, hogy minden gyakornoknak, és felvételizőnek látnia kell az új bandát, hogy az csak na! Mi értelme volt ennek? Meg én amúgy is tudtam, hogy kik a banda tagjai. Mr. Mindenkinek Nekiugrik, a nője, aki pasi, Mr. Radiátor Vagyok De Letépem A Képed, valamint az iskola elnöke. Diákelnöke, hogy pontosítsak. Ez lesz a zseniális ikon banda, akik bonyolult mozdulataikkal fogják irányítani a koreai popzene világát.

Persze…

Ha Choi Minho meg Kim Jonghyun valami buzis zenére fog táncolni, én felkötöm magam, esküszöm. Belőlük mindent kinézek, csak ezt nem. Szerintem táncolni sem tudnak, már nem azért.

Mindegy, kíváncsian várom, hogy jót röhöghessek rajtuk. Valószínűleg a Kölyök mellettem fog állni, mikor debütál a banda. Most lényegtelen a dolog, úgysem lehet ötödik tag, de legalább már biztosan lehet énekes. Bemutatkozáskor amúgy is mondta, hogy az akar lenni. Nos, én megadtam neki a lehetőséget, bár nem szánt szándékból.

Igazából volt ebben a srácban valami megnyerő, ami szimpatikussá tette őt nekem. Jó, nem az első pillanatban, de egy idő után egészen szimpatikus lett. Az elején csak elviseltem, mert el kellett viselnem. Aztán feltűnt az a beteges rajongása egy elmebeteg emberért. Nem is értettem a dolgot, de szemmel láthatóan igyekezett titkolni. Egyértelmű volt, hogy szekáltam őt egy picit ezzel. Elsősorban talán azért, hogy a dominanciámat mutassam felé. Csak olyan kis elesett volt. Túl elesett. Már sajnáltam, hogy ekkora szerencsétlen volt, ezért is gondoltam, hogy segítek neki. Minho elég rossz választás volt, főleg, amennyire én ismertem őt. Egy antipatikus, gusztustalan alak, aki mindenkit tönkretesz. Aztán meg bámulhatom depis Kölyök depis képét.

Na nem!

Abból köszönöm, nem kértem. Inkább figyelmeztettem előre, de nem hallgatott rám. Elvakította őt a szerelem, és nem vette észre, hogy Choi Minho ezt kihasználta. Szinte bábként mozgatta a Kölyköt egy darabig, de rajta is látszott valami furcsa. Mi volt ez? Nos, ő is szerelmes lett a Kölyökbe. Ekkor kicsit talán megnyugodtam, és rejtett formákban bíztatni kezdtem őszerencsétlenségét. Legfőképp azért mert már untam azt a béna képét. Csak aztán hiányzott egy hetet. A dolog hamar összeállt, Jonghyun, mikor egyedül volt, mindig furcsán viselkedett, mintha lett volna egy titka. A többiek meg nyugtalanok voltak. A kép csak akkor állt igazán össze, mikor megjelent a Kölyök. Összeverve. Naná, hogy Jonghyun tette vele, bár az okot valamiért még mindig nem tudom. Így lett az, hogy elvileg összejöttek. Legalábbis a Kölyök valamit nagyon titkolt, és mi más lett volna az, mint a meleg kapcsolata egy meleg emberrel?

Pontosan, semmi.

Ebből következett, hogy valószínűleg jártak. Csakhogy Choi Minho közel sem volt a rendességéről ismert, és nem akartam, hogy tönkretegye nekem ezt az eszetlent, mert akkor én leszek a kispárna. Csak finoman utalgattam neki egy közeledő veszélyre, Sullira. Minden évben kiment Amerikába, és mindig akkortájt ért haza, mint ebben az évben is. Márpedig Sulli ragaszkodott a szerepéhez, miszerint ő Mrs. Choi Minho. Nem is mondom, hogy hányan vették be azt a pletykát, hogy Jinri igazából Minho felesége már. Az emberi butaság…

Nos, Sulli és Taemin között kitört egy nagyobb háború, mert a csaj egyből levette a lényeget; Taemin az útjában volt.

És én erről előre szóltam.

Csak a Kölyök nem figyelt rám. Én nem tehettem többet, popcorn, kóla elő, és mehet is a mozi. Már természetesen kezdett zavarni, hogy a Kölyök szinte azonnal a menő csapat kis kedvence lett. Nagyon irritált. És Sulli lett a mentsváram. Annyit, de annyit dolgoztam azért, hogy én legyek a menő csapat új tagja, hogy az már figyelemre méltó. Ehelyett egy kis jöttment azonnal átvette a helyem. Sulli viszont rendet tudott volna tenni. Csak egy bökkenő volt. Ő is megszerette a Kölyköt, sőt, szinte legjobb barátok lettek. Nem is értettem, aztán persze lejött a dolog. Taemin nem figyelt a többiekre, reggel köszönt, és kész, Sulli megmaradt Mrs. Choi Minho, közben meg Minho és Taemin jártak. Teljesen jól oldották meg. Majd Minho eltűnt, a Kölyök nyugtalan lett, és persze megint lejött a lényeg, miszerint Jégherceg verte meg a mi nagyszájú csődörünket.

És büszke voltam magamra azért, hogy valahol megmentettem két ember életét. Choi Minho, és Lee Taemin tökéletes párocskát alkottak. Csak gratulálni tudtam nekik.

Most pedig irány volt az SM Entertainment, ahol bemutatták az új fiúcsapatot. Nekik még lesz előtte egy megbeszélésük, aztán megjelennek nekünk is.

Az utcán egy ismerős alak bukkant fel. Vörös, vállig érő haja volt, kék pólót, és fehér nadrágot viselt. Egyből elmosolyodtam, amint belém hasított a felismerés.

- Kölyök hyung! – kiáltottam boldogan. Egy pillanatra megállt, és hátrapillantott. Arcán azonnal megjelent egy boldog mosoly. Igazából nem lepett meg, hogy ennyire örült nekem, mert alapjáraton egy szerethető karakter vagyok, amíg az a hülye nem csinál olyanokat, amilyeneket nem kellene. Például nem kellene járnia egy olyan alakkal, mint amilyen Choi Minho.

Mellé lépdeltem, elvégre egy irányba haladtunk.

- Szia – köszöntött. Talán régebben le is tagadtam volna, hogy ismerem, de rá kellett jönnöm, hogy Taemin egy rendes srác, még Choi Minho oldalán is.

- Szevasz. SM felé mész? – érdeklődtem, mire bólintott.

- Persze. Kaptam egy levelet, hogy menjek be – rám pillantott, és azt hiszem, megvilágosodtam. Ugyebár, eleve máshogy bánnak a későn jelentkezőkkel, de így is értettem.

- Nem érkezel meg egy picit túl korán? – az órámra tekintve ugyanis még bőven volt időnk odaérni – vagy találkozol Rómeóval, mielőtt debütál.

- Nem, csak lusta voltam én zárni, és a szüleim átmentek a nagyszüleimhez, nekem meg eleve el kellett volna jönnöm. Tudod, két legyet ütöttem egy csapásra – felnevetett, én pedig szintén elmosolyodtam. Egészen normális is tudott lenni – de most valahogy el kell ütnöm az időt.

- Van kedved fagyizni? – tudom, abszurdum volt télen a fagyi, de más nem igazán jutott az eszembe. Mégis mihez kezdjek vele? Elvégre pasija volt, és még a végén belilul a jobb szemem. Ha szerencsém van, a bal, mert a másikkal nem tudnám lelesni a padtársam dolgozatait. Egyszóval imádkoznom kell. Bár ki tudja, lehet, hogy Choi Minho, azaz, őfelsége, hatalmas és tökéletes Choi Minho megöl. Talán. Lehet, hogy egyesével tépi ki minden egyes négyzetmilliméterét az egész testemnek. ezzel lassú, és fájdalmas halált adva nekem, ha könyörületes. Bele sem mertem gondolni a dologba. Mindegy, azért remélem, Taemin megpróbál megvédeni.

- Ahhoz megfagyok, bocsi, de te egyél nyugodtan, megvárlak – vont vállat, sőt, bele is borzongott az egészbe, hogy bizonyítsa, tényleg fázott. Be kell vallanom, hogy nekem sem volt semmi kedvem fagyizni, de megráztam a fejem, mintha csalódtam volna a válaszban.

- Nem, úgy nem buli – sóhajtottam, minden színészi tehetségemet bevetve. Valami mást kellett volna kitalálnom.

- Mi lenne, ha ennénk valamit? Mondjuk meleg szendvics? Hamburger? Hotteok? – szinte látszott rajta, hogy zavarta a fagyi lemondása, és ki akart engesztelni. Be kellett vallanom, hogy éhes voltam, és igazán vágyakoztam egy főtt étel után. Vagy bármi jó volt, ami egy picit fel tudott melegíteni.

- Menjünk gyorsétterembe. Ölni tudnék egy burgerért – megsimogattam az üres hasam, csak azért, hogy ne maradjon a Kölyök egyedül a bizonygatással.

- Akkor menjünk, gyere, ismerek errefele egy jót – barátságosan elmosolyodott. Őt elnézve, főleg az alkatát, biztos voltam benne, hogy az az amerikai gyorsétterem volt az egyetlen, amit ismert, méghozzá akkor evett benne először, és valószínűleg utoljára, mikor Minho megetette itt, mikor kiszabadította. Még mielőtt kombinálni kezdene valaki, ez puszta észjárás volt, meg egy-két pletyka, és beszélgetés. Ez a gyümölcse a sok munkámnak. A mindent tudás.

- Együnk ott – igyekeztem minden erőmmel vigyorogni. Taemin úgy viselkedett, mintha a világ egyetlen gyorséttermet találta volna meg. Mindegy, örültem a boldogságának, mert legalább nem engem zaklatott a magánéleti problémáival.

Így aztán csendben beballagtunk a kajáldába, ahol megcsapott az ismerős illat. Éreztem a gyomrom korgását, és iszonyatosan boldog voltam, hogy legalább rá tudtam beszélni egy jó ebédre. Amint rá pillantottam, egyből elmosolyodtam. Szerencsétlen olyan elesetten nézegette az étlapot, hogy már kezdtem megsajnálni.

- Hát… kérek krumplit is… és… italt… - dadogott zavartan. Lövése sem volt, hogy mit is akart...

- Kérjek neked valamit? Kicsit elveszett vagy, ahogy látom – igyekeztem rámosolyogni, de nem ment annyira, mint hittem volna. Szerintem inkább vicsorgás lett belőle.

- Megtennéd? – ártatlan szemekkel rám pislogott. Tényleg nem értettem Minhot, hogy mit szeretett benne, akkora szerencsétlenség volt, mint hat másik.

- Meg – unottan biccentettem, majd beálltam a sorba. Taemin félénken mellém lépett – a pasid meg fog ölni?

- Miért tenné? – kérdezte döbbenten. Haha, vicces vagy, kicsi Minnie…

- Mert kettesben kajálok veled, kiscsillag. Még a végén azt hiszi, hogy titokban járunk, vagy valami – kicsit meg is borzongtam, amint belegondoltam a dologba, hogy van esélyem meghalni. Méghozzá nem is kevés…

- Ja, nyugi, a főellensége az Onew – mosolyogva vállat vont, én meg csak pislogtam. Olyan jó barátoknak tűntek pedig, erre kiderül, hogy mégsem? Na, az tényleg meglepetés lenne, mert szinte legjobb haveroknak tűntek nekem.

- Hogyhogy? – kérdeztem döbbenten. Talán Taemin elég pletykás ahhoz, hogy beavasson.

- Mert azt hiszi, hogy Onew ellene fordít engem, vagy megpróbál. Bár már szerintem az is megfordult a fejében, hogy Onewv-val csalom meg… - látszott rajta, hogy ez azért zavarta, vagy nem tudom, de elég bánatosnak tűnt miatta.

- Ja, tipikus Choi Minho – biccentettem, hogy kicsit jobban érezze magát. Nem azért, mert ő annyira érdekelt volna a lelkiállapotával együtt, de mekkora bunkóság lett volna, ha megsiratom ennyi ember előtt? Még a végén rossz véleményen lesznek rólam… az meg kinek hiányzik? Hát, nekem biztos nem.

- Azt mondod? – megtörölgette a ketchupos száját, aztán majszolgatta tovább a hamburgerét.  Hogy is mondta egyszer Minho? Biomami kicsi fiacskája? Vagy mi?

- Azt. Abba is beleköt, aki nem akar neki rosszat – megvontam a vállam. Olyan illúzióromboló volt, hogy idejöttem a suli egyik legszerencsétlenebb srácával beszélgetni, aki ráadásul meleg, és a pasija a suli egyik legrémisztőbb döge, és Choi Minho a fő témánk…

- Csak féltékeny. Azért Jinki és én eléggé megtaláltuk a közös hangot, és ez nem mindig sikerül vele. Azért Minhoval teljesen más kasztból származunk, hogy úgy mondjam. Onew pedig valahol mégis olyan, mint én. Annak ellenére, hogy elég gazdagok.

- Igen, erről hallottam. Kibum a suli egyik leggazdagabb embere, Onew szülei húsboltot vezetnek, Minho apja fociedző. Jonghyun hátterét mondjuk annyira nem ismerem, de egészen márkás cuccai vannak.

- Valahogy úgy – biccentett Taemin – én például nem tudnék Minhoéknál sokáig élni. Annyira milliomos lak, hogy már irritál a sok modern cucc.

- Egyébként mi sem vagyunk túl szegények, de élnék egy olyan helyen, mint Minho – kicsit elkalandoztam, ugyanis az a pasi elég gazdag lehetett az apja által. Elképzeltem a milliárdokat érő házát, és kellemes csalódás lett volna ott élni.

- Figyelj, Kim, kérhetek valamit? – kicsit esetlenül felpillantott. Jó, kérjen valamit… nem csak azért, mert az a hülye pasija kinyír…

- Az attól függ, Radiátor-hyung – kacsintottam.

- Újrakezdjük? Nem indult túl fényesen a barátságunk, és én tényleg szeretek veled lenni, mint haverral.

Kicsit megdöbbentem a kérésen, de bólintottam. Talán tényleg újra kellett volna kezdeni ezt.

- Legyen – mosolyogtam rá bíztatóan.

- Te kezdesz, mert te vagy a fiatalabb – azonnal felragyogott az arca. Kissé meghajoltam, és kimondtam a nevem.

*Taemin POV*

Nem is tudom, hogy mit gondoltam, mikor megkértem Kimet erre a barátságra. Vagy újrakezdésre, vagy mire, de egész rendes volt, hogy hagyta.

- Kim Jongin – mondta, miután kissé meghajolt.

- Lee Taemin, örvendek a találkozásnak – mosolyodtam el, mire Kim felnevetett.

- Tudod, annyira azért nem kedvellek, de ha már ennyire függsz tőlem, akkor egye fene, lehetünk haverok – mondta a szemeit törölgetve.

- Gondoltam, hogy lesz valami beszólásod - halványan elmosolyodtam.

- Jaj, Radiátor hyung, ismersz, nem? A lehető legszemetebb vagyok veled, mert erre valók a barátok. Nélkülem meghaltál volna a szerelmi bánatodban.

- Persze - forgattam a szemeimet, pedig tudtam, hogy valahol igaza volt. Azért elég sokszor segített nekem, még akkor is, ha ezt nem mindig vettem észre. Valahol tényleg tudta, hogy mi fog történni, és ennek megfelelően próbált engem manipulálni. Talán most végleg elválnak az útjaink, mert például Minho is leváltott valakit a bandájából.

- Nem persze, ez így van - reagálta le a dolgot. Persze, így volt... kivettem a zsebemben lévő papírt. Azért hiányozni fognak a fiúk a mindennapi életből.

- Nézd, azt írja, hogy menjek valami terembe, majd a recepciós eligazít. Neked is ez van?

- Persze. Mindenkinek ez van. A várótermeket válogatják ki ismerősi kapcsolatok szerint. Lehet, hogy egy terembe kerülünk.

- Az jó lenne - kezdtem bízni Jonginban. Kezdtem őt megkedvelni, annak ellenére, hogy milyen gonosz volt velem az elején.

- Na, menjünk, hamarosan azért ott kell lennünk - Kim, mert én csak azért is Kimnek hívtam, felállt. Kicsit elkenődtem. Nem akartam bemenni az SM-be a sok híresség közé. Ki tudja, meddig nem fogom látni ezután a nap után Minhot. Utána is csak képernyőn találkozhatok vele maximum. Azaz, ő képernyőn, én meg otthon punnyadva. Esetleg veszek VIP jegyeket, és akkor találkozom velük. Mennyire jó lesz! Meg marad nekem Kim és Sulli. A nagy csapatunk három főre fog visszaesni, és még védelmünk sem lesz, ha esetleg felbukkan Jégherceg. Új iskola elnök lesz, új menő csapat. Nem, ezt nem akartam. A csapatomat kérem vissza! A mindig kedves, és törődő Onewt, akire ha szükségem volt, ott termett. A nem túl aranyos Jonghyunt, aki néha egészen rendes is tudott lenni, de mégsem, valamint Keyt, aki már lassan az anyám volt, aki vigyázott rám, segített, igyekezett megérteni, és tényleg nevelt. Végül, de nem utolsó sorban Minhot akartam visszakapni. A folyton boldog, örökmozgó, okos, értelmes fiút. Choi Minhot. A szerelmemet.

- Kim-ah, én nem akarok menni – húztam el a számat.

- Mert? – értetlenül pillantott rám. Nos, ebben egészen tehetséges volt, de nem akartam megbántani.

- Félek, hogy talán évekre veszítem el Minhot – suttogtam zavartan. Jinkit valahogy el tudtam engedni, de a páromat nem. Milyen érdekes…

- Jaj, legrosszabb esetben is összefuttok mindennap – unottan felsóhajtott. A fejével intve jelezte, hogy mennünk kell, én pedig ehhez híven cselekedtem. A tálcáinkat kivittük a kukához, utána elindultunk az SM Entertainment felé. Az út tulajdonképpen csendben telt, nem igazán volt közös témánk. Teljesen más csapatokhoz tartoztunk, bár azért örültem volna, ha egy bandába kerülnék Kimmel.

A bejáratnál lehúztuk a belépőkártyáinkat, és beléptünk az épületbe. Ekkorra már teljesen alábbhagyott a lelkesedésem, sőt, minden egyes lépésnél remegtem. Egy-két ember megismert minket, miközben a hölgyhöz verekedtük magunkat. Két lány nagyon az új fiúbandáról beszélgetett, felbukkant egy rakat sminkes, és statiszta is. Mindenki nagyon elfoglaltnak tűnt. Igen, féltem. Egyértelmű volt, hogy sztárrá akartam válni. Én akartam lenni a tánc királya, a K-pop táncbajnok, vagy egy olyan ember, akinek ha meglátják az arcát, egyből mindenki azt mondja, hogy ez az az ember! Ez Lee Taemin!

Kicsit talán olyan akartam lenni, mint Michael Jackson, a példaképem.

- Száznegyvenhatodik terem – a hölgy visszaadta Kim papírját, aztán elvette az enyémet is. Hitetlenkedve rám pillantott, majd vissza, mintha nem akarta volna elhinni, hogy én én voltam, és nem más.

- Minden rendben? – már kezdett zavarni ez a tétlenség. Mi van, ha nem is nekem akarták kiküldeni a papírt, hanem egy másik Lee Taeminnek? Vagy lehet, hogy orbitális tévedés történt?

- Tizenkettes terem. Kérem, siessen – a hölgy visszaadta a papíromat, és már a következőt szólította. Kimmel összenéztünk. Ez a helyzet elég bizarrnak tűnt.

- Most mi lesz? – kérdezte. Köztudott tény volt, hogy minden gyakornok hasonló számú szobába került. Márpedig a tizenkettő és a száznegyvenhat között volt egy kis különbség.

- Gondolom, megyek a termembe, meg te is a tiedbe – vontam meg a vállam. Kim még búcsúzóul intett egyet, majd felrohant a mozgólépcsőn.

Nagyon rendes volt, hogy ennyire velem maradt. Igazi jóbarát, nem?

Mindegy, nem is törtem magam a dolgon, mindenesetre rosszul esett, hogy ennyire elválasztottak mindenkitől. Most bekerülök egy csapat vadidegen srác vagy csaj közé. Na, nem!

Azért látszott, hogy fiúnak születtem, nem?

Mindegy, sóhajtottam egy nagyot, és elindultam a termem felé. Minden egyes lépés egyre nehezebbnek bizonyult, de nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam bemenni a számomra megadott terembe.

Az ajtó előtt megálltam. Egy szó szerepelt rajta.

SHINee.

Az ajtó túloldaláról hangok áramlottak át. Nem igazán ismertem ezeket a hangokat, mármint a tulajdonosokat, éppen ezért ijedtem meg, mikor tényleg megláttam a nevemet az ajtó mellett. A többi már ki volt satírozva, ezért nem tudtam elolvasni. Négy illető volt már a teremben. Az ötből. Féltem. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót. Négy fiú volt benn. Négy nagyon ismerős fiú. Jonghyun és Key azt számolták, hogy ki meddig bír orral befogva ugrálni, Minho és Onew pedig valamiről beszélgettek. A barátaim…

- Nicsak, itt a bandánk ötödik tagja – a legjobb barátom azonnal kiszúrt, egy ragyogó mosollyal az arcán üdvözölt.

Én… én nem tudtam mit mondani. Olyan volt, mintha az álmom vált volna valóra. A legnagyobb vágyam. Nem is akartam elhinni.

- Meggyőzted a főnököt, Kölyök – Jonghyun felnevetett – minden SM tagot és gyakornokot megkértünk, hogy szóljanak pár szót az érdekedben, és mivel sikeres lett a felvételid, kiharcolhattuk Sooman papánál, hogy a bandánk ne négy, hanem öt főből álljon – Jonghyun mosolyogva közelebb lépett felém. Nem szoktam sírni, de most lecsurgott egy könnycsepp.

- Taemin-ah, csak nem sírsz? – aggodalmaskodott Key. Mindenki közelebb jött – képzeld, Minho-ah mindenkit meggyőzött, hogy bekerülj közénk.

- Ugyan, srácok, nélkületek nem ment volna – a szerelmem zavartan megvakarta a tarkóját. Ennyi kellett nekem. Sírva borultam a karjaiba, amiket éreztem magam köré fonódni. Arcomat a vállába fúrtam, és hagytam, hadd ragadjanak el az érzelmeim.

- Köszönöm fiúk. Mindannyiotoknak köszönöm – mondtam remegő hangon. Éreztem, hogy mindenki hozzám ért, simogatott. Már most olyan volt, mint egy család. Nos, így lettem SHINee tag. Mondhatnám, hogy ez a történetem vége, de az nem lenne igaz. Csak egy bevezető zárult le, hiszen az életem csak most kezdődik.

A kicsi, szerencsétlen, esetlen Taeminből Kölyök lett, és ez elősegítette azzá, hogy ő lehessen Lee Taemin, a SHINee főtáncos maknaeja. 

____________________________________________________________________

KATT A MÁSODIK ÉVADRA :) 
Lexyy

39. Fejezet

*Minho POV*

Reggel olyan érzésem volt, hogy valaki nézett. Először arra gondoltam, hogy a Kölyök volt az, de ez a furcsa érzés a tarkómat járta végig. Márpedig én éppen a szerelmemet ölelgettem, úgyhogy kizárt dolog, hogy ő lett volna. De akkor ki?

Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, majd fordultam hátra. Kár volt, ugyanis majdnem elvitt a szívinfarktus. Choi Minseok állt az ágyam mellett, és engem nézett.

Igen, az a Choi Minseok, akinek marhára nem kellett volna tudnia a kapcsolatomról a Kölyökkel.

Igen, a bátyám.

Szinte éreztem, amint megállt a szívverésem egy pillanatra. Ő csak nézett engem rezzenéstelen arccal. Még horrorfilmen sem féltem annyira, mint jelen pillanatban. Nekem most lett végem, és még csak ki sem tudtam magyarázni a helyzetet azon oknál fogva, hogy meztelenül feküdtünk egymás mellett, körülöttünk a jelmezekkel.

- Jó reggelt – köszöntött Minseok rezzenéstelen arccal. Ismételten megállt a szívverésem. Most fogok meghalni, de ha Taeminhez is hozzá akar nyúlni, akkor visszajövök a halálból, és megtépem. Komolyan, az én Kölykömet senki nem bánthatja, mivel az enyém, és senkinek nem adom. Ösztönösen takartam el vékony hátát, hogy menthessem a menthetőt. Elvégre elég lányos az arca ahhoz, hogy ne lehessen ráismerni arra, hogy fiú.

- Szia – köszöntem vissza zavartan, mire sejtelmesen elmosolyodott. Várjunk! Mi a fenét keresett egyáltalán az én szobámban?! Senkinek nincsen joga az én szobámban lenni, amíg meg nem engedem!  – Minek vagy itt?

- Gondoltam, megnézlek, de a kis meglepetésre nem számítottam – mosolyodott el, közben végignézett a Kölykön. Na ja, igazból mindenki azt hitte, hogy facér vagyok. Legrosszabb esetben Sullival jártam, amihez már egészen hozzászoktam.

- Az én szobám, itt az tartózkodik, akinek megengedem - jelentettem ki. Ez finom utalás volt arra, hogy a Kölyök legálisan tartózkodott itt, míg a bátyám nem.

- Tudom, de nekem engedélyt adtál rá – mutatta fel a hétéves koromban aláírt papírt, amellyel jogot adtam neki, hogy bármikor bejöjjön. Oké, nekem tényleg semmi bajom nem volt a testvéremmel, sőt imádtam őt, de akkor is…

- Mindegy, akkor most felszólítalak a távozásra – válaszoltam vissza. Csak menjen már ki, az ég szerelmére!

- Jó, persze, tudom. Csak azért jöttem, hogy megérdeklődjem, megfelel-e tojásrántotta reggelire. Az ősök csak késő délután érkeznek, és gondoltam, csinálok nektek reggelit – kacsintott. Végül is elég rendes ajánlat volt ez tőle.

- Persze, megfelel – bólintottam. Minseok tekintete ismét a Kölyökre szegeződött.

- A pasidnak is? – hangzott el a kérdés. A fenébe! Abba belegondolhattam volna, hogy az ébredésem előtt legalább tíz perccel már itt állt.

- Nem a pasim – ráztam meg a fejem. Minseok elmosolyodott.

- Azért fekszetek egymás mellett meztelenül, biztos úr? – igyekezett visszafojtani a kuncogását. Több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel – Lerúgtátok a takarót most tettem vissza.

Újabb infarktus közeli élmény. Meg leszek gyilkolva, ha kiderül az, hogy a fiúkat szeretem… is… mindegy, az, hogy pasim van.

Ebbe lehet, hogy bele kellett volna gondolnom.

- Ne mondd el, senkinek, kérlek! – tört ki belőlem, persze halkan. Egy ilyen országban, mint Korea, ez főbűnnek számított.

- Figyelj, ez benne volt a pakliban. Inkább buzulj, mint drogozz. Szerintem legalábbis. Legfeljebb kinövöd, vagy szembesülsz azzal, hogy kell neked saját gyerek, amit ő nem adhat meg. Engem nem zavar ez a dolog, és nem mondom el senkinek, becsszó.

- Kösz – elmosolyodtam, Minseok pedig visszamosolygott rám. Nagyon rendes volt velem, hogy segített abban, hogy ne bukjam le. Persze, egyértelmű, hogy kamaszkori lázongásnak minősítette a dolgot, de én nem voltam ilyen. Ha valamit elhatároztam, az úgy volt, és nem változtattam rajta. Tőlem aztán lehetett I. Fülöp herceg is, én akkor is maradok a döntésem mellett. És nem, nem vagyok fafejű idióta, mert ész érvekkel gondolkozom.

- Nincs mit, öcskös! – nevetett fel, közben megsimogatta a fejem – de nehogy azt hidd, hogy Taemint nem ismerem fel.

- Jó, de ez így kínos. És ne hangoskodj, mert leszedem a fejed. Nem látod, hogy alszik? – kérdeztem, persze én halkabban beszéltem, legalábbis minden erőmmel azon voltam. A bátyám csak összeborzolta a hajam, és kiment a szobából. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy tökéletesen megértette a helyzetem, és örültem, hogy így fogadta.

Egyébként azt hiszem, hogy nagyon remek éjszakát töltöttem a babámmal. Szeretett engem, én is szeretem őt, játszottunk, és remek rab volt. Azt hiszem, egy nagyon boldog napot tudhattam a hátunk mögött. Esküszöm, olyan volt, mintha újra, és újra beleszerettem volna a Kölyökbe, minden egyes érintés után. Sőt, már attól is belészerettem újra, ha csak rá gondoltam. Annyira aranyos, és tökéletes fiú volt, mint amilyen egy lány sem. Szerettem őt, és el sem tudtam volna képzelni nélküle az életem.

Visszafeküdtem, és ismét átöleltem Taemint.

- Ki volt az? – édes hangja lágy csengőként csilingelt a fülembe. Elmosolyodtam, arcomat a vállába fúrtam, ahol finom bőre, és puha haja egyszerre érhetett.

- A bátyám – mormogtam vissza. A Kölyök megremegett, és olyan hirtelen hátrafordult, hogy még én is meglepődtem.

- Tud rólunk? –kérdezte rémülten, elkerekedett szemekkel. Tekintve, hogy fél perce én is így ki voltam akadva, nem akartam őt cukkolni. Pedig lettek volna már jó dumáim, sőt, gondolatban le is játszottam villámsebességgel egyet-kettőt.

- Tud, de ne aggódj, falaz. Azt mondta, hogy jobb, mintha drogoznánk. Szóval, ő hallgat, ne aggódj – felvázoltam neki a helyzetet, mire megkönnyebbülten felsóhajtott. Jó volt látni, hogy így megnyugodott, és büszke is voltam rá emiatt. Meg persze ettől még szerelmesebb lettem. Miért szerettem ennyire őt?

- Akkor jó. Nagyon rendes tőle – vastag ajkait mosolyra húzta. Nem állhattam meg csók nélkül. Kénytelen voltam érintkezni vele. Egyszerűen vonzott, főleg, mikor visszacsókolt. Mézédes nyálával találkoztam, és éreztem, hogy szerelmes voltam. Belé.

- Amúgy jó reggelt, édesem – mosolyogtam bele a csókba. A Kölyök visszafeküdt mellém, apró kezeivel beletúrt a hajamba, és birizgálta vékony tincseimet.

- Jó reggelt, hyung.

- Tojásrántotta lesz a reggeli. Megfelel? – rámosolyogtam, ő pedig viszonozta. Ismét, tudom. De nem tudtam betelni vele. Egyszerűen követelte őt a testem, és én őszinte rabja voltam ennek a gyereknek. Lehet, hogy nem kerülünk egy csapatba, hiszen a SHINee négytagú együttes lesz, de legalább egy vállalaton belül fogunk dolgozni, ami már elég jó lesz ahhoz, hogy minden szabadidőnket együtt tölthessük. Még szerencse, hogy az iskolánk eleve felkészített minket erre az egészre, és akár fél év alatt is tökéletes idolokká lehetett válni. A tanárok direkt edzőkre lettek képesítve, és még az ilyen aktívabb gyermekek is, mint én, vagy Jonghyun, túlélhetjük az idol létet. Meg a vállalatban amúgy is segítenek, ez csak egy mese, hogy vannak igazi felkészítő tanfolyamok. Vannak. Ezek az iskolák. Modelleknek, színészeknek, idoloknak, mindenkinek.

Ilyen egyszerű a dolog. Elmondjam, hogy ezután mi történik?

Nos, felvesznek, megkapod a papírt. Utána lehet, hogy kapsz munkát, lehet, hogy nem, és vársz egy másik bandát.

- Éhes vagyok - nyújtózott egyet a Kölyök az ágyon félbeszakítva a monológom, tejfehér porcelánbőrén tökéletesen csillantak meg a nap sugarai. Nem mondom, már nekem is korgott a gyomrom, de még vele akartam lenni. Valamiért úgy éreztem, hogy amint kilépünk ezen az ajtón, game over, már nem maradhatunk szerelmesek nyíltan. Ezt pedig nem akartam. Addig szerettem volna vele maradni, ameddig ez lehetséges volt, így inkább átkaroltam őt. Olyan finom, selymes, puha bőre volt, hogy egész nap csak fogni akartam, annyira élveztem. Még az izzadságszaga sem tántorított el ettől. Szerettem őt, és kész.

- Én is - sóhajtottam, mire elmosolyodott - de nem akarok felkelni.

- Azt elhiszem. Én sem - hozzám bújt, puha testét az enyémhez érintette. Ilyen szerelmes még sosem voltam, mint akkor, és ott. Meg úgy általában belé.

- De muszáj menni enni. Nehogy baj legyen a pocikáddal - gyengéden megsimogattam azt a lapos, pici pocakot. Tényleg kellett volna rá egy kis felesleg. Na, majd a bátyám amerikai rántottája... attól meghízik. Minden földi jó volt benne. Tojás, bacon, gomba, szalámi, sonka, még több bacon, sajt, fűszerek. Mindezt gigantikus kiadásban.

- Egy pusziért - válaszolta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá, és adtam neki egy nagy puszit a szájára. Amiből valahogy csók lett. Egy mély, tökéletes, szerelmes csók, amely szinte lángolt. Csak simán tökéletes.

- Megfelel az én cukorfalatomnak? - kérdeztem, mikor már elhajoltunk egymástól. Bólintott. Naná, hogy megfelelt neki. Ki tudna visszautasítani egy Choi Minhot?

Senki.

- Persze, hogy megfelelt - egy újabb puszit adott, bárezt most az arcomra kaptam. Egyszerűen nagyobbakat vert a szívem, mikor ő hozzám ért.

- Akkor gyere enni - fáradtan igyekeztem felállni, de inkább egy bohócmutatványnak tűnhetett, mintsem egy rendes felállásnak. Vagy egy olyannak, mikor a zombik kikelnek a földből csupa-csupa aktivitás, és fittség a magas fokon. Nem? De. Szóval, az bő tíz perc volt, míg felszenvedtem magam ülőhelyzetbe, a Kölyök pedig mindezt végignevette. Örültem annak, hogy hallhattam a hangját, a nevetését, hiszen újabban ez elmaradozott. Elsősorban a stressz miatt. Másodsorban az időhiány miatt. Harmadsorban miattam, mert valahogy sosem voltam vele. Tényleg minden összejött egyszerre. Nekem is le kellett mondanom mindenféle sportversenyt az SM Entertainment miatt. Illetve bele kellett rázódnom az új karakterembe. Mert mindenkinek van egy meghatározott karaktere, aki hasonlít az igazi énre, de vannak benne újdonságok. Főleg a múltunkkal kapcsolatban. Engem leszólított egy manager az utcán. Ez az én sztorim. Szerintük, holott nem is így történt, de mindegy.

- Mindig így kelsz? – Taemin felkönyökölt az ágyon, mire bólintottam.

- Igen. Mindig így kelek. A reggel egy nehéz fogalom a számomra, alig lehet kirobbantani az ágyból – magyaráztam neki mosolyogva, közben bólogatott, jelezvén, hogy érti.

- Már előre sajnálom a fiúkat – nevetett fel, és kipattant az ágyból. Neki jól ment – kérhetek egy pohár vizet? Az a szokásom, hogy ébredéskor mindig iszom egy picit.

- Persze – Biccentettem. Megvártam, míg felvett egy alsónadrágot, közben én is találtam egy ősi darabot. Jobb híján felhúztam. Kézen ragadtam a Kölyköt, és el is indultam a konyha felé. Elvégre nem volt titkolnivalónk. Minseok tudott rólunk, és egészen jól fogadta, mintha már tudta volna előre, hogy minket ilyen helyzetben fog találni. Vagy legalábbis érezte, hogy mi ketten jártunk.

A konyháig való eljutás külön művelet volt, ugyanis Taemin sántított, én meg még félig aludtam. Tudom, hogy ügyes megoldást hoztunk létre, mert így legalább segítettük a másikat.

- Jó reggelt – köszöntem a bátyámnak, aki mosolyogva visszaintett.

- Sziasztok, galambok! Jól aludtatok? – kérdezte, bár tudtam, hogy eredetileg csak a Kölyök válaszára volt kíváncsi. Főleg, hogy tekintete az én babámon nyugodott meg.   

- Szia, és igen – félénken mögém bújt. Na ja, a Kölyök sosem volt túl barátságos, és nyitott az idegenekkel szemben. Minseok pedig annak számított neki, annak ellenére, hogy már beszéltek azelőtt.

*Taemin POV*

Teljesen abban a hitben voltam, hogy délutánig kettesben leszek Minhoval, aztán lelépek azzal párhuzamosan, hogy megjelennek a rokonok. Erre tessék! Itt a bátyja. Annyira tudtam ennek örülni, hogy nagyon.

- Jól aludtatok? - kérdezte.

- Szia, igen - ösztönösen húzódtam Minho mögé, hogy megvédjen az esetleges háborútól. Nem is értettem, hogyan és miért fogadta ilyen jól azt, hogy az öccsével jártam pasi létemre. Ez nekem olyan nonszensz volt... mármint egy kicsit biztosan kiakadtam volna.

- Akkor jó. Csüccs, csináltam reggelit - kicsit félreállt, hogy leülhessünk. Túl furcsa volt ez a helyzet. Én már azt is kinéztem belőle, hogy mérget kevert az enyémbe, nem is beszélve arról, hogy a leülés egy hatalmas dolognak számított.

- Őszinte leszek. Nagyobb kirohanásra számítottam - mondta Minho, miközben rám mosolygott. A bátyja odaadta nekünk a reggelit, amiről meg kellett hagyni, hogy nagyon gusztusos volt, és egyből nagyon éhes lettem.

- Már akkor sejtettem, hogy valami nem stimmel, amikor dokinál voltunk. A kezdeti idegbetegséget legyőzve hitegettem magam, hogy csak én értettem félre a helyzetet, de belekevertem a pakliba, hogy az öcsém az SM Entertainment szabályait követi. Azaz, minél buzisabb vagy, annál jobb. Ebből pedig az következik, hogy akaratlanul is olyan leszel, mint amilyennek beállítanak, jelen esetben meleg lettél. Mindegy, a remény megvolt, de már lelkileg felkészültem a dologra. Ma reggel meg először azt hittem, hogy Sullit vitted az ágyba, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a Kölyök. A kezdeti sokkhatás után azt hiszem, hogy megmaradtam. Ja, amúgy gratulálok nektek.

- Köszi - válaszolta Minho, és elmosolyodott. Pontosan úgy, mint én. Igaza volt Kimnek, a Choi családnak mindegy volt, hogy Sulli, vagy én, mert ugyanolyan a hajunk... kész...

- Nincs mit - Minseok is leült közénk, majd jó étvágyat kívánva enni kezdett. Nem is tudom, nekem még mindig egy kisebb sokk volt, hogy ennyire elfogadott minket. Ha Taesun tudta volna meg, akkor azt hiszem, hogy Minho már halott ember lenne. Hihetetlen, hogy mennyire más a két család másokhoz való viszonyulása. Minho családja tartózkodó, óvakodik mindenkitől, sőt, szerintem tipikusan az a sznob família, akiknek sok pénzük van, és ezt tudják is. Emiatt olyan ridegebbnek tűnnek, de a fiúkból kiindulva barátságosak, és elfogadóak. Nem riadnak vissza az új dolgoktól, rendesek, és ez a legfontosabb. Ellenben az én családom kívülről szimpatikusnak tűnik. A szüleim rendes kisvárosiak, kedvesek, barátságosak, csak az a baj, hogy senkiben nem tudnak igazán megbízni. Sulli, Onew meg maximum Key lehetnek a barátaim, mert Minho és Jonghyun szerintük lehúz. Szóval, ők nem nyitottak arra, hogy más barátaim is legyenek, sőt ez a "fiú és lány között nincs barátság" felfogásuk is elég zavaró dolog. Így a két család teljesen más.

- Ez finom volt - Minho felállt, hogy megcélozhassa a mosogatógépet, de előtte öntött nekem egy pohár vizet. Legalább nem felejtette el. Szólni meg nem akartam, mert az

olyan követelőző lett volna. Így inkább majd utólag kértem volna, csak szerencsémre emlékezett.

- Parancsolj, drágaságom - nyújtotta oda. Mosolyogva elvettem. Az én tökéletes Minhom..

- Köszönöm - elvettem a poharat, és beleittam.

- Az egy dolog, hogy nem szólok bele a kapcsolataidba, és elfogadom a Kölyköt, de kérlek, ne előttem nyáladzatok.

- Persze, ne haragudj - biccentett Minho, mintha meghajolt volna. Mondjuk szerintem ez evidens volt. Csak akkor lehettünk szerelmespár, ha senki nem látta. A jelenlegi helyzettel pedig bukott is a mi kis délelőttünk.

- Azért hihetetlenek vagytok. Úgy értem… szóval, már akkor láttam, hogy valami nem stimmel veletek, amikor Seunghyun olyan csúnyán elintézett. Azelőtt csak annyi jött le, hogy van ez a kisfiú, akire te kiéleződtél, és majd megrontod. Mármint, hogy úgy rontod meg, hogy ő is menő lesz. A fene hitte volna, hogy neked ilyen értelemben kellett a kissrác.

- Nos, örülök, hogy meglephettelek – Minho bepakolt a mosogatógépbe, és eleresztett egy bájos mosolyt a kedvese felé. Mondanom sem kell, hogy én személy szerint leolvadtam a székről. Hogy lehetett valaki ennyire tökéletes, mint Choi Minho? De komolyan! Még kinézetre is ég és föld volt a bátyjával. Mintha nem is lettek volna testvérek.

- Taemin-ah, minden rendben? – Minseok hangjára felkaptam a fejem. Tekintetét rajtam nyugtatta, csakúgy, mint az öccse, és mindkettejükön látszott az aggodalom. Na, kellett nekem elbambulnom…

- Persze, csak azon gondolkoztam, hogy mennyire nem hasonlítotok egymásra. Még a kinézetetek is teljesen más – magyaráztam. Hazudni amúgy sem tudtam volna, így rögtön az igazat mondtam. A két fiú elmosolyodott.

- Ez igaz, tényleg nem hasonlítunk annyira, de mondjuk relatív. Még mindig hamarabb néznek minket testvéreknek, mint téged, és Minhot – biccentett Minseok, az öccsére mosolyogva. Legalább szerették egymást, és gondoskodtak a másikról.

- Nekem nem is kell, hogy azt higgyék, a Kölyök a testvérem. Nekem ő a babám – Minho hosszas szenvedés után végül sikeresen elindította a mosogatógépet. Bár a tonnányi szitkozódást látni kellett volna. Tipikus életképtelen pasi volt. Nem baj, én így szerettem őt, és a kedvéért még főzni is megtanulok. Elvileg a ramen a kedvenc étele, így csak azt kell majd felturbóznom a saját technikámmal.

- Persze, ez csak egy hasonlat volt – biccentett Minseok – mi a mai terve a gerléknek?

- Tulajdonképpen semmi – Minho vállat vonva kiöntött két bögrébe teát. Az egyiket a kezembe nyomta.

- Köszönöm – mosolyogva belekortyoltam a forró italba. Kissé túl hirtelen kaptam el onnan a fejem, ugyanis az a vacak leforrázta a nyelvem. A két fiú felnevetett.

- Bocs, nem szóltam, hogy forró – Minho leült mellém, kezével megsimogatta a hátamat. Nagyon rendes volt, hogy csak így megfeledkezett rólam. Csak nekem éppenséggel harmadfokú égési sérüléseim voltak a nyelvemnél. Még az volt a szerencsém, hogy Minseok felpattant, és adott nekem vizet. Ha ő nincs, akkor lehet, hogy rosszabb lett volna.

- Köszi – gyorsan le is húztam a hűvös folyadékot, amely kicsit segített a bajomon. Már nem égtem annyira.

- Nincs mit. Viszont n bevonulok a szobámba tanulni. Legyetek jó gyerekek – kacsintott, és besétált a szobájába. Rendes volt tőle, hogy hagyott minket egy kicsit kettesben is. Minho ráadásul azonnal odacsusszant mellém.

- Szeretlek – duruzsolta a fülembe.

- Aha, azért hagytad, hogy leégjenek az ízlelőbimbóim – a megsértettet játszva elfordítottam a fejem. Nem is tudom, hogy melyik fájt jobban. A nyelvem, vagy a fenekem.

- Bocsi, de van rá egy gyógymód.

- Éspedig? – hitetlenkedve rápillantottam. Nagyon kíváncsivá tett, bár gondolhattam volna arra, hogy Choi Minho mondta ezt. Természetes volt tehát, hogy mélyen megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. A legjobb pasit fogtam ki az egész világon, még akkor is, ha elfelejtett szólni, hogy forró a tea.

- Szeretnél filmezni? – kicsit eltávolodott tőlem. Ajkai vöröslöttek a csókjaimtól.

- Persze, Choi. Filmezzünk – megragadtam a mancsát, és minden erőmet bevetve kirohantam a nappaliba.

- Miféle Choi? – kérdezte nevetve, de nem mondtam neki semmit, csak rámosolyogtam. Lee Sooman megmentette az életemet ezzel a lehetőséggel, és boldog voltam, hogy bekerülhettem a bandába, még akkor is, ha sosem leszek a négytagú banda ötödik tagja. Legalább egy vállalatba kerültünk.