39. Fejezet

*Minho POV*

Reggel olyan érzésem volt, hogy valaki nézett. Először arra gondoltam, hogy a Kölyök volt az, de ez a furcsa érzés a tarkómat járta végig. Márpedig én éppen a szerelmemet ölelgettem, úgyhogy kizárt dolog, hogy ő lett volna. De akkor ki?

Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, majd fordultam hátra. Kár volt, ugyanis majdnem elvitt a szívinfarktus. Choi Minseok állt az ágyam mellett, és engem nézett.

Igen, az a Choi Minseok, akinek marhára nem kellett volna tudnia a kapcsolatomról a Kölyökkel.

Igen, a bátyám.

Szinte éreztem, amint megállt a szívverésem egy pillanatra. Ő csak nézett engem rezzenéstelen arccal. Még horrorfilmen sem féltem annyira, mint jelen pillanatban. Nekem most lett végem, és még csak ki sem tudtam magyarázni a helyzetet azon oknál fogva, hogy meztelenül feküdtünk egymás mellett, körülöttünk a jelmezekkel.

- Jó reggelt – köszöntött Minseok rezzenéstelen arccal. Ismételten megállt a szívverésem. Most fogok meghalni, de ha Taeminhez is hozzá akar nyúlni, akkor visszajövök a halálból, és megtépem. Komolyan, az én Kölykömet senki nem bánthatja, mivel az enyém, és senkinek nem adom. Ösztönösen takartam el vékony hátát, hogy menthessem a menthetőt. Elvégre elég lányos az arca ahhoz, hogy ne lehessen ráismerni arra, hogy fiú.

- Szia – köszöntem vissza zavartan, mire sejtelmesen elmosolyodott. Várjunk! Mi a fenét keresett egyáltalán az én szobámban?! Senkinek nincsen joga az én szobámban lenni, amíg meg nem engedem!  – Minek vagy itt?

- Gondoltam, megnézlek, de a kis meglepetésre nem számítottam – mosolyodott el, közben végignézett a Kölykön. Na ja, igazból mindenki azt hitte, hogy facér vagyok. Legrosszabb esetben Sullival jártam, amihez már egészen hozzászoktam.

- Az én szobám, itt az tartózkodik, akinek megengedem - jelentettem ki. Ez finom utalás volt arra, hogy a Kölyök legálisan tartózkodott itt, míg a bátyám nem.

- Tudom, de nekem engedélyt adtál rá – mutatta fel a hétéves koromban aláírt papírt, amellyel jogot adtam neki, hogy bármikor bejöjjön. Oké, nekem tényleg semmi bajom nem volt a testvéremmel, sőt imádtam őt, de akkor is…

- Mindegy, akkor most felszólítalak a távozásra – válaszoltam vissza. Csak menjen már ki, az ég szerelmére!

- Jó, persze, tudom. Csak azért jöttem, hogy megérdeklődjem, megfelel-e tojásrántotta reggelire. Az ősök csak késő délután érkeznek, és gondoltam, csinálok nektek reggelit – kacsintott. Végül is elég rendes ajánlat volt ez tőle.

- Persze, megfelel – bólintottam. Minseok tekintete ismét a Kölyökre szegeződött.

- A pasidnak is? – hangzott el a kérdés. A fenébe! Abba belegondolhattam volna, hogy az ébredésem előtt legalább tíz perccel már itt állt.

- Nem a pasim – ráztam meg a fejem. Minseok elmosolyodott.

- Azért fekszetek egymás mellett meztelenül, biztos úr? – igyekezett visszafojtani a kuncogását. Több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel – Lerúgtátok a takarót most tettem vissza.

Újabb infarktus közeli élmény. Meg leszek gyilkolva, ha kiderül az, hogy a fiúkat szeretem… is… mindegy, az, hogy pasim van.

Ebbe lehet, hogy bele kellett volna gondolnom.

- Ne mondd el, senkinek, kérlek! – tört ki belőlem, persze halkan. Egy ilyen országban, mint Korea, ez főbűnnek számított.

- Figyelj, ez benne volt a pakliban. Inkább buzulj, mint drogozz. Szerintem legalábbis. Legfeljebb kinövöd, vagy szembesülsz azzal, hogy kell neked saját gyerek, amit ő nem adhat meg. Engem nem zavar ez a dolog, és nem mondom el senkinek, becsszó.

- Kösz – elmosolyodtam, Minseok pedig visszamosolygott rám. Nagyon rendes volt velem, hogy segített abban, hogy ne bukjam le. Persze, egyértelmű, hogy kamaszkori lázongásnak minősítette a dolgot, de én nem voltam ilyen. Ha valamit elhatároztam, az úgy volt, és nem változtattam rajta. Tőlem aztán lehetett I. Fülöp herceg is, én akkor is maradok a döntésem mellett. És nem, nem vagyok fafejű idióta, mert ész érvekkel gondolkozom.

- Nincs mit, öcskös! – nevetett fel, közben megsimogatta a fejem – de nehogy azt hidd, hogy Taemint nem ismerem fel.

- Jó, de ez így kínos. És ne hangoskodj, mert leszedem a fejed. Nem látod, hogy alszik? – kérdeztem, persze én halkabban beszéltem, legalábbis minden erőmmel azon voltam. A bátyám csak összeborzolta a hajam, és kiment a szobából. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy tökéletesen megértette a helyzetem, és örültem, hogy így fogadta.

Egyébként azt hiszem, hogy nagyon remek éjszakát töltöttem a babámmal. Szeretett engem, én is szeretem őt, játszottunk, és remek rab volt. Azt hiszem, egy nagyon boldog napot tudhattam a hátunk mögött. Esküszöm, olyan volt, mintha újra, és újra beleszerettem volna a Kölyökbe, minden egyes érintés után. Sőt, már attól is belészerettem újra, ha csak rá gondoltam. Annyira aranyos, és tökéletes fiú volt, mint amilyen egy lány sem. Szerettem őt, és el sem tudtam volna képzelni nélküle az életem.

Visszafeküdtem, és ismét átöleltem Taemint.

- Ki volt az? – édes hangja lágy csengőként csilingelt a fülembe. Elmosolyodtam, arcomat a vállába fúrtam, ahol finom bőre, és puha haja egyszerre érhetett.

- A bátyám – mormogtam vissza. A Kölyök megremegett, és olyan hirtelen hátrafordult, hogy még én is meglepődtem.

- Tud rólunk? –kérdezte rémülten, elkerekedett szemekkel. Tekintve, hogy fél perce én is így ki voltam akadva, nem akartam őt cukkolni. Pedig lettek volna már jó dumáim, sőt, gondolatban le is játszottam villámsebességgel egyet-kettőt.

- Tud, de ne aggódj, falaz. Azt mondta, hogy jobb, mintha drogoznánk. Szóval, ő hallgat, ne aggódj – felvázoltam neki a helyzetet, mire megkönnyebbülten felsóhajtott. Jó volt látni, hogy így megnyugodott, és büszke is voltam rá emiatt. Meg persze ettől még szerelmesebb lettem. Miért szerettem ennyire őt?

- Akkor jó. Nagyon rendes tőle – vastag ajkait mosolyra húzta. Nem állhattam meg csók nélkül. Kénytelen voltam érintkezni vele. Egyszerűen vonzott, főleg, mikor visszacsókolt. Mézédes nyálával találkoztam, és éreztem, hogy szerelmes voltam. Belé.

- Amúgy jó reggelt, édesem – mosolyogtam bele a csókba. A Kölyök visszafeküdt mellém, apró kezeivel beletúrt a hajamba, és birizgálta vékony tincseimet.

- Jó reggelt, hyung.

- Tojásrántotta lesz a reggeli. Megfelel? – rámosolyogtam, ő pedig viszonozta. Ismét, tudom. De nem tudtam betelni vele. Egyszerűen követelte őt a testem, és én őszinte rabja voltam ennek a gyereknek. Lehet, hogy nem kerülünk egy csapatba, hiszen a SHINee négytagú együttes lesz, de legalább egy vállalaton belül fogunk dolgozni, ami már elég jó lesz ahhoz, hogy minden szabadidőnket együtt tölthessük. Még szerencse, hogy az iskolánk eleve felkészített minket erre az egészre, és akár fél év alatt is tökéletes idolokká lehetett válni. A tanárok direkt edzőkre lettek képesítve, és még az ilyen aktívabb gyermekek is, mint én, vagy Jonghyun, túlélhetjük az idol létet. Meg a vállalatban amúgy is segítenek, ez csak egy mese, hogy vannak igazi felkészítő tanfolyamok. Vannak. Ezek az iskolák. Modelleknek, színészeknek, idoloknak, mindenkinek.

Ilyen egyszerű a dolog. Elmondjam, hogy ezután mi történik?

Nos, felvesznek, megkapod a papírt. Utána lehet, hogy kapsz munkát, lehet, hogy nem, és vársz egy másik bandát.

- Éhes vagyok - nyújtózott egyet a Kölyök az ágyon félbeszakítva a monológom, tejfehér porcelánbőrén tökéletesen csillantak meg a nap sugarai. Nem mondom, már nekem is korgott a gyomrom, de még vele akartam lenni. Valamiért úgy éreztem, hogy amint kilépünk ezen az ajtón, game over, már nem maradhatunk szerelmesek nyíltan. Ezt pedig nem akartam. Addig szerettem volna vele maradni, ameddig ez lehetséges volt, így inkább átkaroltam őt. Olyan finom, selymes, puha bőre volt, hogy egész nap csak fogni akartam, annyira élveztem. Még az izzadságszaga sem tántorított el ettől. Szerettem őt, és kész.

- Én is - sóhajtottam, mire elmosolyodott - de nem akarok felkelni.

- Azt elhiszem. Én sem - hozzám bújt, puha testét az enyémhez érintette. Ilyen szerelmes még sosem voltam, mint akkor, és ott. Meg úgy általában belé.

- De muszáj menni enni. Nehogy baj legyen a pocikáddal - gyengéden megsimogattam azt a lapos, pici pocakot. Tényleg kellett volna rá egy kis felesleg. Na, majd a bátyám amerikai rántottája... attól meghízik. Minden földi jó volt benne. Tojás, bacon, gomba, szalámi, sonka, még több bacon, sajt, fűszerek. Mindezt gigantikus kiadásban.

- Egy pusziért - válaszolta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá, és adtam neki egy nagy puszit a szájára. Amiből valahogy csók lett. Egy mély, tökéletes, szerelmes csók, amely szinte lángolt. Csak simán tökéletes.

- Megfelel az én cukorfalatomnak? - kérdeztem, mikor már elhajoltunk egymástól. Bólintott. Naná, hogy megfelelt neki. Ki tudna visszautasítani egy Choi Minhot?

Senki.

- Persze, hogy megfelelt - egy újabb puszit adott, bárezt most az arcomra kaptam. Egyszerűen nagyobbakat vert a szívem, mikor ő hozzám ért.

- Akkor gyere enni - fáradtan igyekeztem felállni, de inkább egy bohócmutatványnak tűnhetett, mintsem egy rendes felállásnak. Vagy egy olyannak, mikor a zombik kikelnek a földből csupa-csupa aktivitás, és fittség a magas fokon. Nem? De. Szóval, az bő tíz perc volt, míg felszenvedtem magam ülőhelyzetbe, a Kölyök pedig mindezt végignevette. Örültem annak, hogy hallhattam a hangját, a nevetését, hiszen újabban ez elmaradozott. Elsősorban a stressz miatt. Másodsorban az időhiány miatt. Harmadsorban miattam, mert valahogy sosem voltam vele. Tényleg minden összejött egyszerre. Nekem is le kellett mondanom mindenféle sportversenyt az SM Entertainment miatt. Illetve bele kellett rázódnom az új karakterembe. Mert mindenkinek van egy meghatározott karaktere, aki hasonlít az igazi énre, de vannak benne újdonságok. Főleg a múltunkkal kapcsolatban. Engem leszólított egy manager az utcán. Ez az én sztorim. Szerintük, holott nem is így történt, de mindegy.

- Mindig így kelsz? – Taemin felkönyökölt az ágyon, mire bólintottam.

- Igen. Mindig így kelek. A reggel egy nehéz fogalom a számomra, alig lehet kirobbantani az ágyból – magyaráztam neki mosolyogva, közben bólogatott, jelezvén, hogy érti.

- Már előre sajnálom a fiúkat – nevetett fel, és kipattant az ágyból. Neki jól ment – kérhetek egy pohár vizet? Az a szokásom, hogy ébredéskor mindig iszom egy picit.

- Persze – Biccentettem. Megvártam, míg felvett egy alsónadrágot, közben én is találtam egy ősi darabot. Jobb híján felhúztam. Kézen ragadtam a Kölyköt, és el is indultam a konyha felé. Elvégre nem volt titkolnivalónk. Minseok tudott rólunk, és egészen jól fogadta, mintha már tudta volna előre, hogy minket ilyen helyzetben fog találni. Vagy legalábbis érezte, hogy mi ketten jártunk.

A konyháig való eljutás külön művelet volt, ugyanis Taemin sántított, én meg még félig aludtam. Tudom, hogy ügyes megoldást hoztunk létre, mert így legalább segítettük a másikat.

- Jó reggelt – köszöntem a bátyámnak, aki mosolyogva visszaintett.

- Sziasztok, galambok! Jól aludtatok? – kérdezte, bár tudtam, hogy eredetileg csak a Kölyök válaszára volt kíváncsi. Főleg, hogy tekintete az én babámon nyugodott meg.   

- Szia, és igen – félénken mögém bújt. Na ja, a Kölyök sosem volt túl barátságos, és nyitott az idegenekkel szemben. Minseok pedig annak számított neki, annak ellenére, hogy már beszéltek azelőtt.

*Taemin POV*

Teljesen abban a hitben voltam, hogy délutánig kettesben leszek Minhoval, aztán lelépek azzal párhuzamosan, hogy megjelennek a rokonok. Erre tessék! Itt a bátyja. Annyira tudtam ennek örülni, hogy nagyon.

- Jól aludtatok? - kérdezte.

- Szia, igen - ösztönösen húzódtam Minho mögé, hogy megvédjen az esetleges háborútól. Nem is értettem, hogyan és miért fogadta ilyen jól azt, hogy az öccsével jártam pasi létemre. Ez nekem olyan nonszensz volt... mármint egy kicsit biztosan kiakadtam volna.

- Akkor jó. Csüccs, csináltam reggelit - kicsit félreállt, hogy leülhessünk. Túl furcsa volt ez a helyzet. Én már azt is kinéztem belőle, hogy mérget kevert az enyémbe, nem is beszélve arról, hogy a leülés egy hatalmas dolognak számított.

- Őszinte leszek. Nagyobb kirohanásra számítottam - mondta Minho, miközben rám mosolygott. A bátyja odaadta nekünk a reggelit, amiről meg kellett hagyni, hogy nagyon gusztusos volt, és egyből nagyon éhes lettem.

- Már akkor sejtettem, hogy valami nem stimmel, amikor dokinál voltunk. A kezdeti idegbetegséget legyőzve hitegettem magam, hogy csak én értettem félre a helyzetet, de belekevertem a pakliba, hogy az öcsém az SM Entertainment szabályait követi. Azaz, minél buzisabb vagy, annál jobb. Ebből pedig az következik, hogy akaratlanul is olyan leszel, mint amilyennek beállítanak, jelen esetben meleg lettél. Mindegy, a remény megvolt, de már lelkileg felkészültem a dologra. Ma reggel meg először azt hittem, hogy Sullit vitted az ágyba, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a Kölyök. A kezdeti sokkhatás után azt hiszem, hogy megmaradtam. Ja, amúgy gratulálok nektek.

- Köszi - válaszolta Minho, és elmosolyodott. Pontosan úgy, mint én. Igaza volt Kimnek, a Choi családnak mindegy volt, hogy Sulli, vagy én, mert ugyanolyan a hajunk... kész...

- Nincs mit - Minseok is leült közénk, majd jó étvágyat kívánva enni kezdett. Nem is tudom, nekem még mindig egy kisebb sokk volt, hogy ennyire elfogadott minket. Ha Taesun tudta volna meg, akkor azt hiszem, hogy Minho már halott ember lenne. Hihetetlen, hogy mennyire más a két család másokhoz való viszonyulása. Minho családja tartózkodó, óvakodik mindenkitől, sőt, szerintem tipikusan az a sznob família, akiknek sok pénzük van, és ezt tudják is. Emiatt olyan ridegebbnek tűnnek, de a fiúkból kiindulva barátságosak, és elfogadóak. Nem riadnak vissza az új dolgoktól, rendesek, és ez a legfontosabb. Ellenben az én családom kívülről szimpatikusnak tűnik. A szüleim rendes kisvárosiak, kedvesek, barátságosak, csak az a baj, hogy senkiben nem tudnak igazán megbízni. Sulli, Onew meg maximum Key lehetnek a barátaim, mert Minho és Jonghyun szerintük lehúz. Szóval, ők nem nyitottak arra, hogy más barátaim is legyenek, sőt ez a "fiú és lány között nincs barátság" felfogásuk is elég zavaró dolog. Így a két család teljesen más.

- Ez finom volt - Minho felállt, hogy megcélozhassa a mosogatógépet, de előtte öntött nekem egy pohár vizet. Legalább nem felejtette el. Szólni meg nem akartam, mert az

olyan követelőző lett volna. Így inkább majd utólag kértem volna, csak szerencsémre emlékezett.

- Parancsolj, drágaságom - nyújtotta oda. Mosolyogva elvettem. Az én tökéletes Minhom..

- Köszönöm - elvettem a poharat, és beleittam.

- Az egy dolog, hogy nem szólok bele a kapcsolataidba, és elfogadom a Kölyköt, de kérlek, ne előttem nyáladzatok.

- Persze, ne haragudj - biccentett Minho, mintha meghajolt volna. Mondjuk szerintem ez evidens volt. Csak akkor lehettünk szerelmespár, ha senki nem látta. A jelenlegi helyzettel pedig bukott is a mi kis délelőttünk.

- Azért hihetetlenek vagytok. Úgy értem… szóval, már akkor láttam, hogy valami nem stimmel veletek, amikor Seunghyun olyan csúnyán elintézett. Azelőtt csak annyi jött le, hogy van ez a kisfiú, akire te kiéleződtél, és majd megrontod. Mármint, hogy úgy rontod meg, hogy ő is menő lesz. A fene hitte volna, hogy neked ilyen értelemben kellett a kissrác.

- Nos, örülök, hogy meglephettelek – Minho bepakolt a mosogatógépbe, és eleresztett egy bájos mosolyt a kedvese felé. Mondanom sem kell, hogy én személy szerint leolvadtam a székről. Hogy lehetett valaki ennyire tökéletes, mint Choi Minho? De komolyan! Még kinézetre is ég és föld volt a bátyjával. Mintha nem is lettek volna testvérek.

- Taemin-ah, minden rendben? – Minseok hangjára felkaptam a fejem. Tekintetét rajtam nyugtatta, csakúgy, mint az öccse, és mindkettejükön látszott az aggodalom. Na, kellett nekem elbambulnom…

- Persze, csak azon gondolkoztam, hogy mennyire nem hasonlítotok egymásra. Még a kinézetetek is teljesen más – magyaráztam. Hazudni amúgy sem tudtam volna, így rögtön az igazat mondtam. A két fiú elmosolyodott.

- Ez igaz, tényleg nem hasonlítunk annyira, de mondjuk relatív. Még mindig hamarabb néznek minket testvéreknek, mint téged, és Minhot – biccentett Minseok, az öccsére mosolyogva. Legalább szerették egymást, és gondoskodtak a másikról.

- Nekem nem is kell, hogy azt higgyék, a Kölyök a testvérem. Nekem ő a babám – Minho hosszas szenvedés után végül sikeresen elindította a mosogatógépet. Bár a tonnányi szitkozódást látni kellett volna. Tipikus életképtelen pasi volt. Nem baj, én így szerettem őt, és a kedvéért még főzni is megtanulok. Elvileg a ramen a kedvenc étele, így csak azt kell majd felturbóznom a saját technikámmal.

- Persze, ez csak egy hasonlat volt – biccentett Minseok – mi a mai terve a gerléknek?

- Tulajdonképpen semmi – Minho vállat vonva kiöntött két bögrébe teát. Az egyiket a kezembe nyomta.

- Köszönöm – mosolyogva belekortyoltam a forró italba. Kissé túl hirtelen kaptam el onnan a fejem, ugyanis az a vacak leforrázta a nyelvem. A két fiú felnevetett.

- Bocs, nem szóltam, hogy forró – Minho leült mellém, kezével megsimogatta a hátamat. Nagyon rendes volt, hogy csak így megfeledkezett rólam. Csak nekem éppenséggel harmadfokú égési sérüléseim voltak a nyelvemnél. Még az volt a szerencsém, hogy Minseok felpattant, és adott nekem vizet. Ha ő nincs, akkor lehet, hogy rosszabb lett volna.

- Köszi – gyorsan le is húztam a hűvös folyadékot, amely kicsit segített a bajomon. Már nem égtem annyira.

- Nincs mit. Viszont n bevonulok a szobámba tanulni. Legyetek jó gyerekek – kacsintott, és besétált a szobájába. Rendes volt tőle, hogy hagyott minket egy kicsit kettesben is. Minho ráadásul azonnal odacsusszant mellém.

- Szeretlek – duruzsolta a fülembe.

- Aha, azért hagytad, hogy leégjenek az ízlelőbimbóim – a megsértettet játszva elfordítottam a fejem. Nem is tudom, hogy melyik fájt jobban. A nyelvem, vagy a fenekem.

- Bocsi, de van rá egy gyógymód.

- Éspedig? – hitetlenkedve rápillantottam. Nagyon kíváncsivá tett, bár gondolhattam volna arra, hogy Choi Minho mondta ezt. Természetes volt tehát, hogy mélyen megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. A legjobb pasit fogtam ki az egész világon, még akkor is, ha elfelejtett szólni, hogy forró a tea.

- Szeretnél filmezni? – kicsit eltávolodott tőlem. Ajkai vöröslöttek a csókjaimtól.

- Persze, Choi. Filmezzünk – megragadtam a mancsát, és minden erőmet bevetve kirohantam a nappaliba.

- Miféle Choi? – kérdezte nevetve, de nem mondtam neki semmit, csak rámosolyogtam. Lee Sooman megmentette az életemet ezzel a lehetőséggel, és boldog voltam, hogy bekerülhettem a bandába, még akkor is, ha sosem leszek a négytagú banda ötödik tagja. Legalább egy vállalatba kerültünk.