2015. január 16., péntek

25. Fejezet






 
*Minho POV*

A hétvége lassan telt csak el. Mondjuk relatív, mert átaludtam az egészet. Amikor viszont fenn voltam, az iszonyatos lassúsággal telt.
De vége lett, és hétfő volt.
Nagyokat pislogva baktattam a suli felé, olykor elaludva menet közben. Minseok már megint kidobott az ágyamból, hogy jöjjek iskolába. Mennyire volt már elegem belőle? Nagyon. Megfogadtam magamnak, hogy amint lehet, elmegyek otthonról, hogy lehessen egy kis nyugtom. Kibum csinálta jól. Már egy csomó ideje függetlenül élt a családjától. Néha hazament a szünetekben, meg felvette havonta a zsebpénzét. Sőt, Jonghyun szülei sincsenek otthon sosem, úgyhogy maradtam én meg Sulli a menő csapatból, akik a szüleikkel élnek. A Kölyök? Nos, ő is, de ő azért nem a menő csapat tagja. Hozzánk tartozik, de nem lett hivatalosan menő. Ahhoz azért nagyon meg kellene változnia, azt pedig nem engedném meg neki. Az én cuki pici szerelmem maradjon cuki és pici.
Mikor a suli közelébe értem, már láttam a csapatom tagjait, másokat bántalmazni. Halványan elmosolyodtam, miközben közeledtem a fiúk felé. Sulli még nem volt ott, ilyen korán sosem tesz megjelenést, általában ő szokott megérkezni a legkésőbb. A földön egy srác feküdt, összeverve. Kibum mellette pofozgatott egy másikat, Jonghyun pedig egy síró lány táskájában turkált. Elmosolyodtam. Néha már kezdett elenyészni a csapat a hormontúltengések miatt, de mostanra hála az égnek visszaállt a rend. A menők folytatták a terrorizálást, a többiek meg a rettegést, pontosan úgy, mint a régi szép időnkben. Néha elgondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha nem jön Taemin, de mindig elhessegettem ezeket a gondolatokat. Hiszen itt volt, és a legszebb napjaimat éltem meg vele. Az én angyalkámmal.
- Sziasztok! - léptem a srácok mellé. Kibum felém pillantott. Régebben mindig egy halvány mosoly jelent meg az arcán, most egyszerűen csak biccentett a fejével. Valamiért kezdtem úgy érezni, hogy a kettőnk kapcsolata már sosem lesz a régi.
- Szia - köszönt, utána visszatért a srác bántalmazásához.
- Szevasz, haver - Jonghyun a földre vágta a csaj táskáját. Hamarosan mindene szétszóródva volt a földön, amit a szerencsétlen kétségbeesettesetten igyekezett minél hamarabb összeszedni.
- Milyen volt a hétvége? - érdeklődtem. Vártam valami reakcióra, de mind a ketten csak komoran folytatták a tevékenységüket. Komolyan, ha ezt elrontották és megint szakítottak, akkor kitekerem a nyakukat. Komolyan, nem keveset tettem azért, hogy ezek ketten összejöjjenek. Ha szakítanak, megölöm őket. Már kezdett elegem lenni a viselkedésükből.
- Emlékezetes volt - mosolyodott el Kibum. Na, ez volt az a pillanat, amikor már semmit nem értettem. Most akkor jó volt, vagy nem?
- Úgy nézel, mintha éppen gyilkossággal vádolnánk - kacagott fel Jonghyun.
- Nagyon remek hétvége volt. Filmeztünk, játszottunk, főztünk, játszottunk, vásároltunk, játszottunk, új ruhákban játszottunk - sorolta Key. Magyarán a három nap alatt Jonghyun hatvanszor játszott Kibummal. Mert néha azért aludni is kellett. El sem hittem, hogy Kibum egyáltalán hogyan tudott megmoccanni egy ilyen hétvége után.
- Nem fáj? - kérdeztem tőle. Kissé elhúzta a száját és macskaszemeivel az enyémekbe nézett.
- Á, dehogy. Egyáltalán nem fáj.
Elmosolyodtam. Kibum hangján érződött az irónia. Mondjuk, sejtettem, hogy fájdalmai voltak, elvégre régen volt már ennyiszer benne bárki is.
- Lényegébe véve remek volt. Nekem is ilyen szülinap kell - nevetett fel Jonghyun. Tökéletesen egyetértettem vele. Nagyon szívesen eltöltöttem volna egy hétvégét kettesben a Kölyökkel. Kibum kiváló utószülinapot kapott.
- Na, gyilkolásra fel - kiáltotta el magát a díva, mire mindenki megrettent körülöttünk. Azonnal kikaptam egy srácot a tömegből, hogy pakolja ki a táskáját. Jonghyun szerzett egy újabb csajt. A lány arcát gyönyörűen kisminkelte, vagyis, az arcpirosító a homlokra került, a rúzs a szemhéjra, a szempillaspirált végighúzta a csaj arcán, ezzel cicabajszot csinálva neki, a szemceruzával pedig kikontúrozta a lány száját. Ezek után jött a pink körömlakk. Jonghyun egy darabig bámulta az üveget, utána a kis ecset segítségével kifestette a síró lány haját. Szerencsétlen moccanni sem mert, ugyanis tudta, hogy akkor még pluszba meg is lesz verve.
- Gyönyörű lettél - mosolyodott el Jonghyun - ha megpróbálod leszedni magadról, akkor bajban leszel.
Kibum felvette a földről a szempillaspirált.
- Vízálló. Ezt aztán sikálhatja - nevetett fel. Eközben én meggazdagodtam. A fiú rengeteg kézpénzt tartott magánál. Szerencsémre. Meg az övére is. Kibum elvette négy gyerek ebédjét, Sulli pedig összeverekedett a focisokkal. Nekem fel sem tűnt az érkezése, csak azután, hogy felbukkant mellettem. Egy halom cigarettával, meg alkohollal.
- Szia Oppa - ölelt át. Visszaöleltem őt. Sulli hamarosan elengedett és a többieknek is köszönt.
- Mizu, hercegnőm?- kérdeztem tőle. Mosolyogva megrázta a fejét. Mondjon akárki akármit a kapcsolatunkra, az volt a cél, hogy mások azt higgyék, hogy járunk. Ennek természetesen megvoltak az okai, amiket most nem részleteznék.
- Semmi. Hamar vége lett a hétvégének. Túl hamar - mosolygott.
- Ebben egyetértünk - hallatszott Kibum hangja nem messze tőlünk. Azonnal felnevettünk mind a négyen.
- Oppa, te mit csináltál? - fordult hozzám a hercegnőm.
- Aludtam. Meg ettem. Utána megint aludtam, utána megint ettem - soroltam az igen változatos tevékenységeimet.
- Remélem, a fontos dolgaid között szakítottál némi időt a fizikára. Témazárót írunk. Az órai anyagból, úgyhogy nem tudsz puskázni a tankönyvből.
- Utálom ezt a tanárt - fújtattam - de te sem tanultál...
- De. Még csütörtökön megtanultam, mert a hétvégére takarítást szerveztem be magamnak. Mondjuk, a takarítás csúszott egy kicsit, sokkal jobb dolgot csináltam - itt kissé elpirult. Ilyenkor nagyon aranyos volt. Komolyan. Ilyenkor mindig egy határon volt, és ez mindenkinek feltűnt. Sokkal nőiesebb volt, mint gondoltuk.
- Ezek után ne hangsúlyozd, hogy nem vagy stréber - rázta meg a fejét Jonghyun. Kibum felhorkantott.
- Bunkó paraszt - morogta.
- Olyanok vagytok, mint a vén házasok - állapította meg Sulli, utána elkapott egy szexi srácot az osztályából, aki aznap hivatalosan is a követője lett. Vagyis cipelte a cuccait, felelt helyette, megírta a dogáját, meg minden ilyen. Jonghyun verekedett, Kibum és én pedig zsebeltünk. Na ja, a verekedés az soha nem volt a műfajom. Legalábbis nem tettem poénból. Ismerős léptek zajára lettem figyelmes.
- Nézd már, itt az öregember! - kiáltott fel Key egy mosollyal az arcán.
- Jinki hyung, hogyhogy ilyen későn? - pillantott oda Jonghyun is. Az elnök úr megdörzsölte a szemeit.
- Családi vita volt, nem tudtam hamarabb elszökni.
 - Mi történt? - érdeklődtem. Na ja, egyre jobban kezdtük bírni az elnök urat. Rettentően aranyos volt, vicces és kedves. Nem mellesleg a Kölyök haverja. Azt nem mondom, hogy spanok voltunk, de olykor-olykor azért jót beszélgettünk.
- A szüleim el akarnak jönni a szalagavatómra - sóhajtott.
- Trauma - Jonghyun drámai arckifejezésétől még ő is elmosolyodott.
- A baj az, hogy én csak DIÖK elnökként leszek ott.
- Nem táncolsz? - Kibum értetlenül vonta fel íves szemöldökét. Elnök úr megrázta a fejét. Ez pedig felért egy kisebb traumával. Az iskolánkban nagyon komolyan vették a táncot. Komolyabban, mint kellett volna.
- Nem. Eleinte nem akartam, mostanra pedig már nem is tudok. A csajok elfogytak az osztályból, külsőst meg nem tudok szerezni, az meg lehetetlen, hogy ennyi idő alatt megtanuljuk a bécsi keringőt. Én tudom, de azt be kell gyakorolni. A tanárok is nyúznak, hogy táncoljak, úgyhogy most tanácstalan vagyok.
- Egyértelmű, hogy nyúznak. Egy Lee Jinki nem lehet, hogy nem táncol. Neked kellene az elsőnek lenni. Figyelj, láttalak már - Kibum motivációs beszédétől mindenki arca felragyogott, de elsősorban az elnöké - és remekül táncolsz.
- Köszönöm - kissé meghajolt, szemei felcsillantak, de hamar elszomorodott - de lányt már akkor sem tudok keríteni. Egy pár hosszú másodpercre csend telepedett körénk. Mindenki letörten ácsorgott, aztán megéreztem Sulli feszültségét.
- Én szívesen táncolok veled - jelentette ki.
- T... tényleg? - elnök úr szemei felcsillantak, miközben dadogott. Sulli bólintott.
- Ja.
- Köszönöm - elmosolyodott, és visszatért az a hülye feje, amit már megszoktunk.
- Nincs mit. Gyorsan tanulok, ne aggódj - Sulli visszamosolygott. Nem igazán tetszett, hogy ez a srác ellopta tőlem Sullit, de ez csak egy baráti dolog volt. Igyekeztem elmosolyodni.
- Ma délután lesz próba - elnök úr izgalomba jött. Még szinte sosem láttam ilyennek.
- Ott leszek - mosolygott Sulli.
- Köszönöm - azzal az elnök úr berohant az iskolába papírmunkát végezni. Még soha nem táncolt menő nyomival az iskola történetében, azonban Sulli és Jinki, vagy ki, kivétel lesz. Kezdtem kíváncsi lenni erre a táncra, meg a többiek reakciójára is...
- Srácok, bemegyünk? Unatkozom – sóhajtott fel hirtelen Kibum.
- Indulj el, és csörögj, ha felértél a teremhez. Akkor mi is elindulunk – mondtam. Key csak fújtatott egyet dühösen. Nem mondott semmit, csak besietett az iskolába.

*Taemin POV*

A reggelem totális katasztrófával kezdődött. Először is elaludtam. Az órám nem ébresztett, a szüleim nem voltak otthon, úgyhogy a szokásos idő után fél órával keltem később. Mikor ránéztem az órára, leállt a szívverésem is. Azonnal kipattantam az ágyból, hogy még valahogy beérhessek a suliba. A gondosan kikészített reggelimet szinte észre sem vettem. Vettem egy nagyon gyors zuhanyt. Fel sem tűnt, hogy jéghideg volt a víz. Utána pedig száguldottam felöltözni, ahol újabb akadályba ütköztem. Nem találtam meg a kedvenc nadrágomat, sem a zoknijaimat. A zoknis fiókom pedig üres volt. Sietségemben a szennyesből kaptam ki egy párat, majd kutakodtam tovább a nadrágomért. Sehol nem volt. Az egész szobámat feltúrtam már, de semmi. Visszasiettem a szekrényemhez, felkaptam egy pulóvert, utána folytattam a keresgélést. Határozottan emlékeztem, hogy anyám behozta a szobámba, de ott nem volt. A nagy keresgélést végül a telefonom csörgése zavarta meg. Odarohantam, meg sem nézve a hívót, felvettem.
- Beteg vagy? - szólt bele elbűvölő, tökéletes Choi Minho.
- Szia - köszöntem neki mindenek előtt - Nem. Miért?
- Már tíz perce elkezdődött az óra - jelentette ki, amitől egy pár másodpercre leállt a szívverésem.
- Micsoda? - nem akartam hinni a fülemnek - Choi Minho! Ugye, csak viccelsz? Nemrég keltem. Nem...
Nem is tudtam befejezni, Minho ugyanis szinte belevisított a telefonba. Elmosolyodtam a nevetésén, és közben megdobbant a szívem.
- Komolyan? Aludtál? - kérdezte röhögve. Inkább nem mondtam erre semmit, de nem is kellett. Mikor újra levegőhöz jutott, folytatta: - szeretnél mától reggeli ébresztőt, kincsem?
- Nem - jelentettem ki határozottan, mire még jobban nevetett - hyung, ez nem vicces. Ez kínos. Egyébként te hogyan telefonálsz?
- Telefonnal - jött a válasz, amitől majdnem fejbelőttem magam.
- Nem mondod? Hogy telefonálsz, ha óra van? - faggattam őt. Aggódtam, hogy nem került-e megint bajba, ugyanis nagyon vékony kötélen táncolt. Hamarosan megnyugodott, és immáron nyugodtabban válaszolt.
- Nem vagyok órán. Kim hyungra várok.
- Várj, ő az iskola igazgatója, ugye? - ráncoltam a homlokom. Miután helyeslő választ adott, elfehéredtem - Mit csináltál megint?
- Key hyunggal viccesnek találtuk azt, ha bezárjuk az egyik osztálytársunkat a szekrénybe. A vége az lett, hogy kitört a szekrény ajtaja - magyarázta. Megcsóváltam a fejem.
- Kibum hyung is ott van? Vagy csak te vagy ilyen szerencsés?
- Ő is itt van, nyugi. Éppen azt ecseteli, hogy hogyan "játszott" a konzervek között Dínópofával – ecsetelte unottan. Bár inkább le kellett volna szidnom, elmosolyodtam. Megkapta a rendes büntetését.
- Úgy kell neked – mosolyogtam – miért nem tudsz viselkedni? Hyung, ki fognak csapni! És nem megyek át másik iskolába még miattad sem! 
- Nyugi, Kölyök. Nem rúgnak ki, ahhoz túlságosan fontos ember vagyok. Te viszont öltözz, mert ha második óráról is elkésel, nem szólok hozzád egy hétig.
Ekkor jöttem rá, hogy még mindig alsónadrágban álltam a szobám közepén. Gyorsan elköszöntem, utána lázasan kezdtem keresgélni egy nadrágot. Már mindegy volt, hogy melyik került a kezeimbe, azt kaptam fel. Ezek után száguldottam cipőt húzni. Az elsőt valahogy magamra szenvedtem, a másodiknál viszont hanyatt estem. Gigantikus huppanással ültem seggre. Ülve folytattam a cipőfelvételt, nem is foglalkozva a fájdalommal. Ezek után felpattantam, felkaptam a táskát és már rohantam is kifelé. Bevágtam magam mögött az ajtót, utána már rohantam is le. Hirtelen megálltam. Nem zártam rá! Na, ekkor rohanhattam vissza, kereshettem meg a kulcsot, zárhattam be. Megkönnyebbülten indultam el otthonról. Gyorsan lerobogtam a lépcsőn, amint pedig kiértem a házból, rohanni kezdtem. Egyre nagyobb tempót diktáltam, egyre jobban igyekeztem az iskolába. Minden utat lecsaptam, amelyiket csak tudtam. A parkban végigszáguldottam a füvön, ami miatt nem kevesen ordítottak utánam elég csúnyákat. Majdnem fellöktem egy kutyust, egy nagyobb pedig megugatott, aminek hatására megremegtem. Ha ez a dög elszakítja a pórázt, meghalok. Mert fix, hogy ezerszer gyorsabb egy ilyen kutya, mint én. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal fordultam be a sarkon. Már láttam az iskola előtt ácsorgó portást, ami megnyugtatott. A maradék távot már végigfutottam. Köszöntem a férfinak útközben, a végén pedig berontottam az aulába. Éppen mentem volna tovább, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Harminckettő perc késés. Nem rossz.
Hátrapillantottam, és azonnal elmosolyodtam.
- Hát te? - kérdeztem. Azért az igazgató csak nem tart benn senkit fél óráig a teremben. Éppen ezért zavart, hogy csak egyedül volt itt.
- Várok a társamra - mosolygott. Azonnal elszomorodtam.
- Mi lesz vele? - kérdeztem a földet bámulva. Féltem. Féltem az igazgató döntésétől. Nem akartam, hogy felbomoljon a menő csapat. Mindig is el voltam átkozva, ez tény volt. De már kezdtem elfelejteni, egészen mostanáig. Csak a baj volt velem.
- Remélem, a diri jó kedvében van, és elengedi - sóhajtott.
- Veled kedves volt? - pillantottam fel. Éreztem, hogy a szemeim megteltek könnyekkel. Sírni akartam, de nem akartam előre gyászolni.
- Velem mindig kedves - jött az elszomorító válasz. Csendben bámultam az igazgató ajtaját. Már nem is akartam órára menni, csak megtudni a döntést. Mocorgást hallottam bentről, aminek hatására még jobban odafigyeltem. Aztán kinyílt az ajtó. Megjelent a menő srác, becsukta, és határozott léptekkel indult felénk.
- Szia, Kölyök - megölelt, amint odaért. Beszippantottam a finom illatát, de nem öleltem vissza. Arcomat a mellkasába fúrtam.
- Miért akarod mindenáron kirúgatni magad, Choi Minho? - kérdeztem könnyes szemekkel. Éreztem, hogy szorított az ölelésen. Fejét a fülemhez emelte.
- Ne haragudj – suttogott a fülembe, amitől megborzongtam. Persze, jó értelemben – nem ez a célom.
Megráztam a fejem, és kibújtam Minho öleléséből. Nem tudtam, hogy mit is akartam pontosan. Talán a harag beszélt belőlem. Talán a féltékenység. Mindig, amikor Minhot látom, valamiért odaképzelem mellé Sullit is. És sokkal szebbek, mint ha velem lenne ott. Ők egy hullámhosszon voltak mindig is, ráadásul Sulli rugalmas. Ha Minhot kirúgják, akkor ő menne utána a másik suliba, vagy szintén kirúgatná magát. Ugyanolyan csínyeket csinálnak… Sulli és Minho tökéletes páros. Csak én voltam a kapcsolatuk zavaró tényezője. Ennek a szembesülése pedig tőrként vésődött az agyamba.
- Nem akarok zavaró tényező lenni! – kiáltottam fel kétségbeesetten. Azon nyomban sarkon fordultam, és berohantam a titkárságra. Onew még nem volt ott, úgyhogy leültem a székre és várakoztam. Éreztem, amint végigfolyt az arcomon egy könnycsepp. Minden egyértelmű volt a számomra. Amíg nem voltam itt, Minho nem volt bajban, mert Sulli vigyázott rá. Szerették egymást. Még biztosan mindig szerelmesek a másikba. Különben nem viselkedtek volna így minden egyes alkalommal.
- Bejöhetek? – hallottam meg Minho mély hangját – Már egy ideje kopogtam, de biztosan nem hallottad meg.
Hiába ráztam a fejem, bejött. Lassú léptekkel közeledett felém, mikor pedig odaért, megsimogatta a hajam.
- Mi a baj? – kérdezte kedvesen, de képtelen voltam válaszolni. Elpillantottam a másik irányba, hogy ne kelljen őt látnom. Amíg nem tűnt fel Sulli, addig olyan boldog voltam vele, erre tessék!
- Semmi – motyogtam. Hallottam a mély sóhaját, a szemem sarkából pedig láttam, amint helyet foglalt Onew székén.
- Játsszuk azt, hogy én vagyok az Öregember – mosolyodott el, utána egyből hülyülni kezdett – Én vagyok az, Jinki, aki az iskola legfontosabb diákja! Kedvenc elfoglaltságom a papírjaim rendezése, de imádom a sült csirkét is. Odanézz, milyen király csirkecsont. Hamham, milyen finom…
Mosolyogva néztem, ahogy Minho rágcsálta a tollat, mintha az tényleg csirkecsont lett volna. Annyira aranyos volt, hogy megpróbálta feldobni a kedvem, hogy tényleg sikerült neki. Néha bugyuta fejet vágott, néha kicsit értelmesebbet. Teljesen elfeledtette velem a bajomat. Ha Sulli érdekelné, akkor nem bohóckodna itt nekem.
- Te nem vagy normális – csóváltam meg a fejem, mire abbahagyta az egészet. Legalábbis azt hittem, mert szexi pózba vágta magát, rákönyökölt az asztalra, fejét a kézfejére tette.
- Hallom, öcsi, az a nagy, csúnya, gonosz Minho megint bántott. Mit tett ellened? – kérdezte vigyorogva. Ilyenkor még mindig pillangók ébredtek a gyomromban, és éreztem, ahogy elpirultam. Amióta csak ismertem őt, szinte mindig lejátszódott bennem ez az egész folyamat.
- Nem tett semmi rosszat – ráztam a fejem. Letöröltem a könnyeimet, mert már nekem volt kínos, hogy itt bőgtem, miközben ő segíteni akart nekem jobban érezni magam – csak rosszul indult a napom, és hülyeségekre gondoltam. Ne haragudj – itt meghajoltam, de szerintem nem is kellett. Mikor felpillantottam, Minho nagy, barátságos szemeivel találkoztam.
- Nem haragszom, csak a szívbajt hoztad rám. Azt hittem, hogy tettem valami rosszat az én babám ellen – felállt, odajött hozzám és megölelt. Ösztönösen belesimultam az érintésébe. Szerettem őt, és ő is szeretett engem. Miért akartam őt bántani? Viszont két dolgot is tisztáznom kellett vele.
- Hyung, te meg Sulli… szóval, olyan érdekes a kapcsolatotok… - dadogtam. Nehéz volt szemtől szemben elmondani ezt az egészet. Már régóta meg akartam kérdezni, de ennek most jött el az ideje. Ahhoz, hogy tudjam őt tiszta szívből szeretni, meg kellett tudnom, hogy nem volt-e szerelmes másba.
- Tudom, de csak barátok vagyunk. Tudtam én, hogy itt volt a kiskutya elásva. Féltékeny vagy.
Lesütöttem a szemeimet. Minho már tényleg jól ismert.
- Ne haragudj…
- Nem haragszom, de felesleges féltékenykedned. Én téged szeretlek, és nem őt.
Mosolyogva bújtam hozzá. Körülöttünk nagy csend volt. Még nem csengettek ki, úgyhogy boldogan simultam Minho karjai közé. Megnyugtató volt ott lenni, és úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a hercegnő, ő pedig a herceg. Az én hercegem. Hallottam a szívverését, ami még jobban megnyugtatott. Minho egy csodálatos ember volt. Túl csodálatos ahhoz, hogy kirúgják, ezért kézzel-lábbal küzdeni fogok ez ellen.
- Szeretlek – hallottam.
- Én is szeretlek téged- suttogtam vissza. Meghitt perceink azonban hamarosan véget értek, ugyanis Kibum könnyes szemekkel rontott be az irodába. Egy pillanatra megfagyott a levegő. Minho felegyenesedett, a másik menő pedig a nyakába vetette magát. Értetlenül pislogtam, miközben csak bámultam őket.
- Hyung, mi történt? – tolta el őt magától Minho. Key remegett, sírt, minden baja volt. Azonnal felpattantam, és odanyújtottam neki egy papír zsebkendőt. Elvette, de nem tett vele semmit, csak markolászta. Aztán kitört belőle a zokogás. Minho leültette a székre, addig gyorsan előkaptam Onew üveg vizét és poharát. Remegve töltöttem neki, majd a szájához emeltem.
- Megitatlak, rendben? – kérdeztem, mire hajlandó volt lenyelni pár kortyot.
- Mi történt? – faggatózott ismét Minho, mire gyengéden oldalba böktem. Ha valaki így remeg, akkor először le kell nyugtatni, mert még akár baja is lehet. Szerintem Kibum sokkot kapott valamitől. Megsimogattam a vállát. Minho kérdőn nézett rám, ami rossz volt. Ha ő sem értett semmit, akkor Jonghyunnal lehetett a baj.
- Szakítottatok megint? – kérdeztem, de csak fejrázást kaptam.
- De Jonghyunhoz van köze?
Kibum ismét megrázta a fejét. Kikapta a kezemből a poharat, és remegve ivott néhány kortyot.
- Minho-ah… láttam őt… itt volt! Be... bejött az iskolába… megállította az egyik gyereket… én… én elbújtam… onnan figyeltem… engem keresett! Annyira félek – sírt fel. A poharat gyorsan kivettem a kezéből, és kérdőn néztem a szerelmemre, aki az egyik legjobb barátját ölelgette. Én is félni kezdtem. Egyre jobban.  

4 megjegyzés:

  1. Nem érdemled ám meg ezt a komit, csak holnap, de lásd, én kedves ember vagyok :D Sulli és Jinki *-* hozzd össze őket kéérleeeek, olyan kis cuncik lennének, hogy azt elképzelni sem lehet :) Annyira szeretnééém *-*
    Taemin... hát ő egy extra szerencsecsomag komolyan mondom, de Minhon jót nevettem. Annyira kis édes pasi. Taemin meg mi van??? Menstruál vagy mi, hogy ilyen hisztit vágott le féltékenységből??? XD Hát lecsapom a szerencsétlent komolyan mondom. Key meg... ki a franc van a suliban? Milyen idiótát szerveztél már megint be... vááárj, azthiszem tudom, de nem biztos hogy jóra gondolok... na majd kiderítem én még ezt :D Imádtam megint :D Siess a kövivel :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a komit mindenek előtt :D Sulli és Jinki tánca elég érdekes lesz, azt garantálom ^^
      Taemin meg csak túlságosan szereti Minhot, és nagyon fél, hogy elveszíti őt. Meg ugyebár ő nem tud a táncról sem, és egész idáig te is mondtad, hogy Sulli nagyon rá van mászva Minhora, és ő is így érzi. Key meg újabb izgalmakat hoz az iskolába ^^ Örülök, hogy tetszett, várhatóan 2 héten belül jelentkezem ^^

      Törlés
  2. Hát én már félek mindentől xD
    Mit fogsz összehozni megint xxxxxDDDD
    köszönöm a részt unnie <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igyekszem kicsit izgalmasabbá tenni, hogy ne legyen olyan monoton ^^ én köszönöm a komit ^^

      Törlés