33. Fejezet

*Taemin POV*

- Köszi - átvettem a poharat, majd a gyógyszert is. Bevettem. Igazából kissé kínosan éreztem magam a dolog miatt, de megérte. Mintha újraéltem volna az első alkalmat, csak most őszinte volt. Ekkor megint kinyílt az ajtó.

- Ma milyen népszerű vagyok - mosolyodott el Onew, főleg, mikor felbukkant Key. Arca frusztrált volt, és már-már ijesztő.

- Sziasztok - a hangja remegett, pedig suttogott. Mi történhetett vele?

- Szia - köszöntünk vissza.

- Nem láttátok Minhot?

Miért kereste Minhot? Az én pasimat? Mit akarhatott tőle?

- Nem. De Jonghyun itt van a közelben. Szóljak neki? - Onew arcán is látszott az aggodalom, és Sulli is elkomorodott.

- Nem! Isten ments! - annyira megijedt, hogy még gyanúsabb lett a dolog. Megint lefeküdtek volna? Ugye nem...?

- Oké - Jinki elnyújtotta az é betűt - minden rendben?

- Őszintén? Nem. Semmi sincs rendben - Rázta meg a fejét Key. Ekkor megszólalt a telefonja, hogy sms-t kapott. Kivette a zsebéből, és megnézte azt, mire még jobban elfehéredett. Aggódva figyeltük őt. Valami nagyon-nagyon nem stimmelt.

- Key-ah, le szeretnél ülni? - Jinki rám pillantott, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, felálltam. Hiába, KisMinho Ezredes nagyon nagy volt...

- Nem, köszi. Én most... azt hiszem, megyek... Jongienak kérlek, ne szóljatok semmiről - ezzel elszaladt. Onew és én összenéztünk. Mind a ketten idegesek kezdtünk lenni. Valami nagyon nagy gubanc volt itt, az már most ezer százalék.

- Ez most mi volt? - oké, lehet, hogy én voltam a hülye, de nekem nagyon nem stimmelt a dolog. Key nagyon megijesztett minket.

- Nem tudom - Onew csak megrázta a fejét, és visszatért a munkához.

- Azt hiszem, tudom, mi történt - Sulli csak bámulta az ajtót. Na, kíváncsi voltam a fruska elméletére. Mert mondjon akárki akármit, Sulli nem volt szimpatikus. Lehet, hogy az első benyomás miatt, de tényleg nem kedveltem.

- Igazán? Mi? - Onew is felvonta a szemöldökét, mire Sulli felsóhajtott.

- T.O.P

- Mármint Bigbang T.O.P?

Őszintén? Egyáltalán nem tudtam, hogy miről beszélnek.

- Igen. Szerintem megint zaklatja Keyt. Nem elég neki az a sok kurva, amiket a YG szolgáltat neki. Mi másért keresné pont Minhot? Ez az egyetlen dolog, amit szégyell Jjong előtt.

- És azt mondod, hogy megint itt van?

- Igen.

- Mégis kiről beszéltek? - tettem fel a kérdést. Onew és Sulli összenéztek, mintha olyan baromi egyértelmű lett volna a dolog.

- Jégherceg - mondták ki egyszerre. Róla már hallottam, ő volt a rettegett Jégherceg, akitől Key annyira félt.

- Egyébként miért hívjátok így?

- Mert eredetileg kék a haja. A vállalat, ahol dolgozik, parókákat ad rá, hogy fekete legyen, de igaziból kék. Jégkék - magyarázta Onew.

- Meg a legjobb barátja neve G-Dragon. Mindenki azt mondja, hogy cirkuszi iskolába járt, és tud tüzet okádni. Ezért ez a neve - Sulli felsóhajtott. Látszott, hogy ő is nagyon félt.

- Eddig egyedül Jonghyun tudott szembeszállni Seunghyunnal. Az borzalmas egy csata volt. Szinte gyilkolták egymást. Jonghyun kiállt a diákok jogaiért, Seunghyun viszont továbbra is tartotta a terrort. Egyértelműen mindenki Jonghyunt szerette jobban, és ő pedig lassan átvette a menők hatalmát. A gyerekek önként adták át neki a pénzüket a Seunghyuntól való védelem miatt. Így az ő rendszere megbukott. Ballagásakkor sem figyeltek rá, és ezért valahol bosszút akart állni. Minhon nem tudott, mert ő is megvédte magát, ha kellett. Őt mindenki nagyon kedveli, főleg a lányok, akik számtalanszor kiálltak már mellette.  Mielőtt te megjöttél, Minho mindennap mással volt, hogy továbbra is védelmet kaphasson. Szóval, Seunghyun Keyre kezdett el nyomulni, a nyáron pedig le is feküdtek. Azóta Jégherceg zaklatja Keyt. A menők persze igyekeznek őt távol tartani a sulitól, de ez nem olyan egyszerű.

Onew regénye után csak leesett állakkal ültem. Nekem ez sok volt.

- Várjunk. Azt mondod, hogy a gyerekek itt szeretik a menőket?

- Persze. Jonghyun a megmentő, a leader, őt örökletesen istenítik. Minho a csatlósa, a szépfiú. Ő a csajok körében népszerű, ezért ő védve van. Key pedig a jógyerek. Ő annyira nem is terrorizál, csak elszedi a cuccokat, de nem bánt senkit. Sőt, Minho se nagyon. Általában Jjong bunyózik. Ja, Sulli pedig a lány - Onew elmagyarázta a menők felállását, de én még mindig nem tudtam felfogni a dolgot. Itt a gyerekek szerették Jonghyunt, meg a terrort. SZERETTÉK!  Miféle mazohista egy csapat ez?! Jó, lehet, hogy ezek a menők olyan távol állnak a többi iskolától, mint sánta tigris a sikeres őzvadászattól, de akkor is... azért a mieink sem voltak kutyák... csak Key jól tanult, és segített a kevésbé jó tanulóknak, Minho volt a suli legjobb focistája, Jonghyun pedig énekből jeleskedett. Sullit nem tudom, de mondjuk ő se olyan nagyon hülye. Meg persze én Jinkivel. Onew az elnök, én pedig a cuki fiú.

- Oppa, megyünk órára? - Sulli lecsúszott az asztalról, tekintetét kíváncsian rám szegezte.

- Persze, mehetünk. Csak nem tudok sietni... - való igaz, mire feltornáztam magam a székről, addigra eltelt másfél perc is. Elköszöntünk Jinkitől, és lassan sétálni kezdtünk. Tényleg lassan, ugyanis már szinte csoszogva kellett mennem.

- Nem vérzett? - Sulli rám se pillantott, csak elindult a lépcsőn felfelé. Némán követtem őt, közben pedig magamat temettem. Nagyon fájt felmászni.

- Nem. Csak múltkor - nyögdécseltem. Képtelen voltam felmászni a rengeteg fokon. Sokszor álltam meg, emiatt remekül el is késtünk óráról. A tanár tíz percen keresztül szidott minket a sárga földbe, utána nekiálltunk röpdolgozatot írni. Sulli egész hamar végzett. Egyik helyre egy regényt írt, a másikra meg egy szót se. Nem tudtam, hogy ezt most direkt csinálta-e, vagy tényleg csak a felét tudta. Mindenesetre én beadtam a sajátomat, mire Kim hátrafordult.

- Hé, buzernyák! Hogy ment a pulykatöltés? - suttogott. Csak én hallottam, ő, meg talán Sulli. Kim padtársa hiányzott.

- Remekül - fel sem pillantottam a Harry Potter könyvemből. Mondjuk, azt sejtettem, hogy rájött arra, hogy én meg Minho mit csináltunk, de akkor is! Ez nem ilyen téma!

- Hihetetlen vagy. Én a helyedben szégyellném magamat, hogy pasi létemre egy másik pasi nyilvánosan így megaláz. Látszik rajtad, hogy mi a bajod.

- Te is hihetetlen vagy.  Én a helyedben elmenekülnék, mielőtt valaki véletlenül kikaparja a szemed egy tollal - Sulli sem nézett oda, de már biztosan őt is idegesítette ez a majom.

- És nekem kínos lenne, ha egy csajnak kellene megvédenie - tette hozzá a srác.

- Idefigyelj, Taemin oppa sokkal hamarabb beilleszkedett az iskolába, szerzett barátokat, alkalmazkodik mindenhez, behozta a lemaradását, és ráadásnak még szerzett is magának egy szerelmet. Te hol vagy ehhez képest? Neked nincsenek is barátaid! Szerintem így meg ne pofázz!

- Vannak barátaim...

- Aha! A srác a vállalatból, aki tojik a fejedre, meg a padtársad, de őt sem érdekled annyira. Ha lennének, akkor nem fordulgatnál folyton ide - ezzel Sulli a maga részéről lezárta a vitát. És meg is nyerte. Kim csak hápogott, utána visszafordult.

- Köszi - mosolyodtam el, de csak megvonta a vállát.

- Nincs mit. Kim egy seggfej, ne is foglalkozz vele - rám mosolygott - mindig is ilyen volt. Azt hiszi, hogy valaki. Ha cseszeget, akkor szólj nekem, vagy Minhonak. De szerintem Jonghyun és Key is meg fognak védeni.

- Köszi - elmosolyodtam, mire Jinri megbökte játékosan a vállam. Ezek után kicsengettek. Mi ketten már ki is viharzottunk a teremből... vagy valami olyasmi... én Keyt kerestem, hogy megtalálta-e Minhot, Sulli pedig száguldott le a DIÖK terembe.

- Szia - mézesmázos, csöpögő köszönés, hátsó szándékkal. Azaz Jonghyun. Össze is rezzentem rendesen.

- Sz... szia - dadogtam.

- Csak nem megijedtünk? – elmosolyodott, és esküszöm, hogy gonoszul. Ez már megint akart tőlem valamit.

- Kicsit – vallottam be őszintén, mire az arcára egy még gonoszabb mosoly ült ki. Ösztönösen tettem hátrébb egy lépést. Tényleg kezdtem félni tőle.

- Nyugi, csak kérdezni akarok valamit. Nem foglak bántani, hiszen egy csapatban játszunk – kacsintott, és ekkor én már végképp kiakadtam. Rohanni akartam, mielőtt megint elrabol, vagy valami, de menni sem tudtam rendesen, meg úgyis elkapott volna…

- Rendben – bólintottam. Jonghyun elégedetten megveregette a vállam. Nagyon reméltem, hogy nem érezte meg a remegésem. Mondjuk, az állatok megérzik a félelmet, szóval, ő is kiszimatolhatta a dolgot.

- Key ma nagyon kereste Minhot a szünetekben, pedig osztálytársak. Egy az, hogy a pasid nagyon eltűnt, a kettő pedig az, hogy valamit titkolnak – nekidőlt a falnak, arca halálosan komoly volt. Nyeltem egy nagyot, de tartottam magamat. Én sem tudtam, hogy mi van velük, de ha tényleg Jégherceg az ok, akkor nem szólhatom el magam.

- Nem tudok semmiről…

- Sejtem – ismét mosoly – azért is szólok neked. Ha kiderül, hogy ezek megint összefeküdtek, akkor én kipaterolom mind a kettőt az iskolából. Kisemmizem, megszégyenítem és tönkreteszem őket. Te pedig a csatlósom leszel.

- Igen? – na, ez meglepett. Jonghyun szövetségre akart velem lépni… ajjaj, mi lesz ebből?

- Igen. Neked több mindent mondanak el, mint nekem, és éppen ezért leszel a kémem. Ha bármit megtudsz, jelzed, rendben?

- P… persze – még mindig dadogtam. Őszinte leszek, teljes mértékben be voltam tojva Jonghyuntól, főleg azok alapján, amiket Jéghercegről hallottam. Ha Jonghyun őt is legyőzte, akkor a hatalma óriási lehet, és nem akarom megízlelni tőle a halált.

- Rendben van – megcsipkedte az arcom megkönnyebbülten mosolyogva – nem hittem volna, hogy ilyen remek barátok leszünk. Azt hittem, félsz tőlem, de örülök, hogy megbékéltél. Amúgy Minhot keresed?

- I… igen…

- Ha minden igaz, akkor kint dohányzik az udvaron, ilyenkor mindig felszívódik már szünet elején. Key szerencsére teljesen rossz irányba keresi, úgyhogy nyert ügyem van egyelőre.

- Értem.

- Na, menj csak, úgyis még tíz perc, amíg kitotyogsz – megveregette a vállam, és továbbállt. Nagyokat pislogva indultam el az udvar felé, amikor megszólalt a jelzőcsengő. Ez most komoly??? Nagyot sóhajtva fordultam meg. Jonghyun addigra már felszívódott. Fantom ez a srác, de komolyan. Ilyen ijesztő figura a mesékben nincs. A jelzőcsengő pedig pont arra volt elég, hogy visszaszenvedjem magam a terembe.

- Hyung! – kiáltott valaki. Csak ezt ne! Könyörgöm! Lassan tovább sétáltam, igyekeztem nem foglalkozni a hanggal. Csakhogy sajnos beért a tulajdonosával együtt.

- Mit akarsz? – kérdeztem.

- Nagyon fáj? – arcán egy gonosz vigyor jelent meg. Na, menj a fenébe!

- Igen.

- Az izomlázra rá kell dolgozni. Ugye nem felejtetted el, hogy ma futás lesz? – vigyorgott, mire szinte megállt bennem az ütő. Na nem! Arra biztos, hogy ma nem megyek!

- Kihagyom – válaszoltam. Kim elkerekedett szemekkel pislogott rám.

- Kihagyod azt az alkalmat, amikor Choi Minho felső nélkül futkározik egy túlfűtött teremben, csak azért, mert hülye voltál, és most fáj a valagad?

- Nénikéd… és igen, kihagyom. Ma már láttam póló nélkül izzadni. De ha ennyire érdekel, menj, és nézd meg te őt! – csak mormogtam magam elé. Imádkoztam, hogy véget érjen ez a séta. Komolyan, ennyire még sosem vártam az órát.

- Majd ha én is a homoszexuális korszakomat élem, akkor még el is csábítom tőled – kacsintott – az egyetlen probléma ebben az, hogy nem vagyok sem hormonzavaros, sem agyalágyult, sem pocsék ízlésű, sem buzi, és egyáltalán nem kívánom, hogy egy pasi megszégyenítsen, és elvegye minden férfiasságomat azzal, hogy megdug, mint egy hálaadási pulykát, ezzel nővé titulálva engem.

- Csodás – sóhajtottam fel. Kim baromságai érdekeltek most a legkevésbé. Ennyi hülyeséget csak ő tudott összehozni, de komolyan.  Hogy szövegelhet valaki ennyit?

- Tudod, a homoszexualitás bűn…

- Pont úgy, mint a homofób gondolkodás, a nőkkel való tisztességes bánásmód, az abortusz, és még sorolhatnám…

- Ja, csak ezt megírta a Biblia is – biccentett. Nos, az anyja igazán bűnbe eshetett volna. Ha nekem egyszer valaha ilyen fiam lesz a feleségemtől (ami valószínűleg nem lesz), akkor halálra kínzom őt, az asszonyt késsel agyon szurkálom, magamat pedig felkötöm.

- Tudom. Vallásos vagyok.

Na, itt Kim teljesen elképedt. Természetesen éppen megszólalt volna megint, de inkább befordultam a terembe, lehuppantam Sulli mellé, bekönnyeztem a fájdalomtól, majd a fejemet a padra téve vártam az órát. Már nem érdekelt Kim, meg a sok baromsága, sőt, most még az óra sem. Sokkal jobban érdekelt, hogy mit, hogyan kell majd hazudnom Jonghyunnak, Keynek, és Minhonak. Ez mindent felülmúlt most. Szinte rettegtem az elkövetkezendő napoktól. És sajnos, bennem is megfordult, hogy Minho és Key ismét egymásra találtak, főleg, hogy mennyire rosszban voltam az elmúlt pár hétben a csapattal. Így valahol igazat adtam a vezetőnek, és nagyon reméltem, hogy csak Jégherceg állt a dologban. Jonghyun fenyegetése is ijesztő volt, hiszen, ha ő ki akart semmizni valakit, akkor megtette, és abban nem volt hála. És ha neki volt igaza, akkor a menő csapat két tagja repülhet az iskolából, és emiatt a paraszt miatt soha nem is láthatom őket. Olyan megalázás után, amire ő képes, én se mennék a közelébe... örültem, hogy visszakaptam Minhot, nem akartam őt újra elveszíteni…

*Minho POV*

Kicsengettek. Azonnal fel is pattantam, nem is foglalkozva semmivel, csak száguldottam a dolgomra.

- Minho-ah, várj! – Key megragadta a táskámat.

- Gyorsan mondd, légyszi! Dolgom van – kissé hátrafordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Nos, ezen tettem mindent megért, ugyanis Key olyan fejet vágott, amilyet még soha.

- Hova sietsz ennyire? – vonta fel a szemöldökét.

- KisMinho ezredes meg akarja jelölni a területét, és ha nem sietsz, akkor az a gatyám lesz. De akkor a nyelveddel fogod kimosni, mert ez a kedvenc farmerom – válaszoltam. Key csak biccentett, mikor leesett neki a dolog.

- Akkor előbb menj, de valamit meg kell beszélnünk. Sürgős – igazából ma egész nap érezni lehetett rajta a feszültséget. Kicsit érdekelt, hogy mi volt vele, de azért le tudtam magam kötni, főleg, hogy még valami sportversenyre is beneveztek. Szóval, el is száguldottam csurgatni, utána pedig besétáltam a fizikaterembe órára. Key a padnál ült, és a mobilját bámulta. Na, most már tényleg kezdett érdekelni a dolog.

- Mi nyomja a pici szíved? – érdeklődtem. Key felpillantott. Láttam a szemeiben a rémületet, és a sajnálatot. Valami nagyon nagy gáz volt.

- Nézd - azzal Key szinte a pofámba nyomta a telefonját. Egy darabig csak néztem, ugyanis lövésem sem volt, hogy mit akar ezzel, amíg észre nem vettem valamit. Kíváncsian néztem meg azt, végigolvasva az összes üzenetet.

"Cicukám, jó volt a szex, megismételhetnénk a téli szünet után"

"Cicukám, kaptam szabadnapot, úgyhogy elmegyek érted"

"Cicus, szereted a szusit, ugye? Van a környéken egy remek japán étkezde"

És hasonlóak. Voltak nagyon szexuális tartalmú megjegyzések is, azokat inkább meg sem említem. Természetesen Jéghercegtől. Csak bambultam a sok szöveget, és megállapítottam, hogy ez a pasi nagyon akarta a szexet. És neki nem lehet nemet mondani.

- Hú - reakció level Choi Minho.

- Én halott leszek - Key már szinte sírt, és nem tudtam mit mondani. Sajnos szerintem is. Persze, az ilyenekre már volt tervünk, de ez akkor sem volt így jó.

- Na, ja. Szerintem is - biccentettem, mire Key csak jobban magába fordult. Mind a ketten tudtuk, hogy Jonghyun lenne az egyetlen megoldás, de nem mertünk neki szólni. Hogy miért? Mert mi is féltünk tőle. Tudom, hogy tudta, miszerint Key nem hivatalos testőre vagyok, és éppen ezért, ha kiderül Jégherceg meg a sok zaklatása, akkor bepipul. Kibum marad a kurva, én meg az áruló. Ha eddig nem mondtuk el, akkor most sem fogunk odaszaladni, hogy segítsen. Biztosan meg tudom oldani magam is. Key amúgy is tud magára valahol vigyázni, meg ő már lelkileg is edzett, és éppen ezért őt nem olyan nehéz megvédeni, mert feltalálja magát. Ellenben mondjuk Taemin, aki olyan szinten egy rakás szerencsétlenség, hogy már nekem fáj. Félre ne értse senki! Én imádom őt, csak néha tényleg béna. Pontosabban esetlen. Szerintem, ha kettesben sétálnánk az utcán, és megtámadna minket valaki, akkor legfeljebb az első utcasarokig futna, mert nem akar magamra hagyni, ami cuki, meg minden, csak nagyon veszélyes.

- Jongie ma faktra megy, úgyhogy hazakísérsz, légyszi? Semmi kedvem minden egyes másodpercben sikongatni, hátha megtámad az a barom - Key előpakolt az órára.

- Persze. De Sulli is jön. Megígértem, hogy hétvégén elkísérem valami családi hülyeségre, és még ruhát kell venni nekem - nyafogtam. Na ja, utáltam az ilyen "csípjük ki magunkat, mert megtehetjük" programokat. Meg nagyjából minden családi szórakozást.

- Miért nem Onew megy? - felvonta az íves szemöldökét, mire felnevettem.

- Én csak a B-terv vagyok. Hivatalosan Onew megy, mert ő a jófiú, a család kedvence, meg minden, de még nem tudta fixen lemondani a tanárát, úgyhogy lehet, hogy én leszek a beugró, mert már van egy plusz hely lefoglalva.

- Érdekes. Milyen tanár?

- Ének. Tudod, a felvételis cuccra kellett, és mivel valószínűleg sikeres lett a dolog, szombatonként gyakorolnak. Tudod, ő esélyes a kettő az egyben dologra.

- Azt elhiszem. Elvileg szép a hangja. Én is nekiálltam egy tanárral, és nagyon szigorú...

- Tudom - biccentettem. Mondjuk nekem kijelentette a sulis tanár, hogy minden lehetek, csak énekes nem, mert szerinte hamis a hangom. Nos, ezt nem hatévesen akartam megtudni. Mármint, az énekesi karrier nem is vonzott igazán, ezért nem is értettem a dolgot, de mindegy is.

Becsengettek, a tanár bejött.

És ezek után olyan szinten nem történt semmi érdekes az iskolában, hogy még én is végigaludtam a napot, holott mindig is jó gyerek vagyok, figyelek órákon, és napi öt óra alvással is beérem. Úgyhogy inkább átpattanok arra a részre, ami érdekes volt még a mai napban.

Patt.

Éppen várakoztam az aulában. Sullira, Keyre, meg szerintem a Kölyökre is, legalábbis fix, hogy velünk akart jönni. Mondjuk ilyen felhozatal mellett én is magammal tartottam volna. Ha a Kölyök az exével, valamint az egyéjszakás kalandjával sétálgatna haza, akkor azért féltékeny lennék, hát na. Ez teljesen logikus.

- Itt is vagyok – fújtatott mosolyogva a lány. Valahogy feltűnt, főleg, hogy utána a nyakamba ugrott. Mosolyogva öleltem őt vissza. Rendes volt, cuki, meg minden, de nem volt a Kölyök.

- Éljen – mosolyogtam, Sulli pedig leszállt rólam, na, ekkorra vánszorgott le az apró Kölyök is.  Nagyon szenvedett a lépegetéssel, én pedig már kezdtem őt megsajnálni, bár tény, mi tény, nagyon élveztem a reggeli dolgot.

- Megjöttem – kifújta a levegőt, és rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá. Annyira szerettem őt, hogy az már bűn volt. Valahogy ösztönösen jobban éreztem magamat, amikor a közelemben volt. Talán minket egymásnak találtak ki…

- Akkor már csak Kibumnak kell lefáradnia. Én teszek neki szívességet, és nekem kell rá várni… - fújtattam. Abban a pillanatban pedig szinte varázsütésre robbant be az emlegetett szamár. Hamarabb kellett volna kimondanom ezt a mondatot, és akkor már el is indulhattunk volna.

- Mehetünk – felhúzta a kabátját, a haját megigazította, és már készen is volt. Menyasszony. Tartottam egy gyors ellenőrzést. Key: pipa. Sulli: pipa. A Kölyök: duplapipa. Neki jár egy plusz, mert a csajom. Azaz a pasim. Minho: pipa. Csodás, én is meg lettem találva.

- Rendben. Megvagyunk - biccentettem. Key már el is indult hazafelé. Mondjuk, ott sem lehetett túl nagy biztonságban, de ha Jégherceg a társasházban kapja el, akkor hamarabb kijönnek az emberek az ordítozásra, mint az utcán. A sok hülye ugyanis feleslegesen visítgat, ezért már mindenki viccnek veszi.

- Várjatok, mi van, ha útközben felbukkan? - Sulli kérdésére Key megállt.

- Futás. Ha pedig szétszéledünk, akkor találkozzunk nálam - magyarázta.

- Inkább nálunk. Odaadom a kulcsomat... Sullinak. Taemin pedig hármunk közül valakivel legyen, mert nem tudja, hol lakom. Viszont, ha eltévedsz, akkor Keyt hívd fel. Legyen három csörgetés. Meg ez lesz a kód is, hogy beengedjük egymást. Mondjuk kopogsz egyet, utána szünet, majd kettőt. Ok? - ez volt a zseniális, Choi Minho féle terv. És mivel mindenki bólintott, egy zseninek kezdtem magam érezni.

- És ez arra jó, hogy...? - a Kölyök körbenézett, választ várva.

- Jégherceg simán előszedi Minho címét, és ha nem tudja a kódot, akkor nyert ügyünk van. Ha tudja... akkor maximum kinézünk a leskelődőn - Sulli igyekezett minél érthetőbben megmagyarázni a dolgokat a Kölyöknek. Remélem, eljutott a picúr tudatáig a dolog.

- Rendben - bólintott. Éljen! Siker!

- Igyekszem én maradni vele kettesben. Figyeljetek egymásra - sóhajtottam. Igazából reménykedtem, hogy Seunghyun inkább marad ott, ahol van.

- Na, akkor indulás! - vezényelt Kibum, és már el is indult. Úgy léptünk ki az ajtón, mint a szuperhőscsapat. Key ment a jobb oldalamon, mint védelmezett, a Kölyök közöttünk, mint a csajom, Sulli pedig a balomon, mint az erősítés. Tényleg nagyon szuperül nézhettünk ki. Mint Csodacsapat. Key volt a Csodanő.

Azonban a kapuhoz érve minden erőm elszállt. Ott állt ő, a kocsijának támaszkodva, jégkék hajjal, fekete felszerelésben. Életveszélyesen nézett ki, legalábbis rám tekintve biztosan. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar összefutunk vele. Ráadásul a szemem sarkából láttam, hogy Key szinte megremegett. A Kölyök annyira nem is foglalkozott vele, tisztán lehetett látni, hogy nem ismerte őt. Sulli pedig megfeszült. Egyre izgatottabban igyekeztem a kapu felé. Olyat nem lehetett csinálni, hogy bent megvárom. Ez képes itt maradni akár négy napig is, bámulva minket. Mint egy krokodil, vagy egy alattomos kígyó. Ez a találkozás el volt rendeltetve. Remek... már kezdek én is olyan lenni, mint a két szentfazék... semmi bajom a vallással, csak nem nekem találták ki.

- Nocsak, nocsak! Szervusztok - mosolyodott el. Undorítóan vigyorgott a pofánkba a napszemüvege alól. Télen. Logikus...

- Szia - köszöntem neki minden erőmet összeszedve - jöttél iskolát nézni?

- Olyasmi. Érdekel, hogy Jonghyun rendben tartja-e a dolgokat - folytatta a társalgást azon a mély, és idegesítő hangján.

- Hidd el, egészen ügyes - visszamosolyogtam rá. Életem legpocsékabb párbeszédét éltem át. Seunghyun pedig közelebb jött. Minden izmom megfeszült, és ugrásra készen álltam. Ha bántani meri valamelyiket, nekiugrom.

- Helyes - biccentett.

- Ennyi lett volna? - na, ez pofátlan volt, fogd magad vissza Choi Minho! Mi az istent művelsz?! A tűzzel játszol, te idióta! Azaz, a jéggel...

- Tulajdonképpen igen. Még Kibumot szeretném elvinni valahova, ha nem baj. Már hiányzik a közelsége, ha érted, mire gondolok - éreztem a rideg, gonosz tekintetét magamon. Kezeivel óvatosan megfogta Key csuklóját, az pedig megrezzent.

- De. Éppenséggel baj - finoman leemeltem a kezét a onnan. Eltette a szemüvegét, arcán egy tettetett meglepettség jelent meg. Olyan szemekkel bámult, hogy az már fájt.

- Valóban? Ez esetben ne haragudj - szinte bocsánatot kért, de tudtam, hogy a játszma még nem ért véget. - Sullival még együtt vagytok?

- Teljesen lényegtelen, mindenképpen megvédem. Tudod, olyan, mint a kishúgom.

Azzal Jégherceg megfogta Sulli csuklóját, és magához szorította őt. Kezdtem ideges lenni... nagyon...

- Nagyon szép vagy, kislány - mosolyogott, végigsimítva a küszködő lány arcán.

- Tudod, pedofilnak fognak nézni. Nem javaslom. Meg annyira nem is tolerálom, ha valami olyat tesznek vele, amit ő nem szeretne - magyaráztam, a lehető legelhihetőbb nyugalmat való színlelésemmel.

- Hát senkit nem hagysz meg nekem, Choi? - szomorú arc. Szomorú, sajnálatra méltó, gusztustalan arc...

- Ne haragudj, ők nem a te korosztályod - sóhajtottam, Seunghyun pedig elpillantott. Na, ekkor szúrta ki a Kölyköt.

- Akkor őt viszem - azzal kirántotta közülünk. Kétségbeesve kaptam utána. Az én kincsemhez senki nem nyúlhat!

- Érte harapok - megragadtam a másik kezét, így szinte kettétéptük szerencsétlent. T.O.P sem engedte el őt, meg én sem. Ekkor azonban Jégherceg benyúlt a Kölyök nadrágjába. Felment bennem a pumpa, az agyam teljes mértékben elborult, még magam sem értettem, mi történt velem, hiszen mindig kontroll alatt tudtam magamat tartani. Most azonban minden izmom megfeszült, és ösztönösen támadtam a rapperre.

- A kurva anyád! - ordítottam, és abban a pillanatban behúztam neki egy jobb horgost. Jégherceg egy pillanatra megtántorodott. Ekkor elrántottam a szerelmemet, és Keyhez löktem.  Tudtam, hogy hibát követtem el. Hatalmas hibát, hiszen ő erősebb volt nálam, de csak az forgott a fejemben, hogy megvédjem a szeretteimet, elsősorban a Kölyköt. Érte a tűzbe is mennék.

- Choi-yah, ez nem volt túl jó ötlet - T.O.P elvigyorodott, az ütésemnek szinte nyoma sem volt - De majd megtanulod a leckét.

Felkaptam a fejem, az ökle pedig tökéletesen eltalálta az orromat. Szinte hallottam a roppanását, de nem foglalkoztam vele.

- Futás! - kiáltottam hátra. Key és Sulli cselekedtek volna, de Taemin ottmaradt.

- Taemin-ah! Gyere! - ordította Key. Ekkorra Jégherceg már elindult feléjük. Nem tudtam mit tenni, újra támadnom kellett.

- Nem. Segítek... - hangja határozott volt, azonban szerencsére Sulli meg Key még élni akartak.

- Oppa, ez nem játék! - Jinri megragadta Minnie bal karját, Kibum pedig a jobbat, és szinte elrángatták onnan. Az a mocsok meg sietett utánuk.

- Nem! - lekaptam a kabátomat, utána rohantam, sőt, be is előztem, hogy istenesen gyomron rúghassam. Tervem sikerrel járt, szerencsére megadatott nekem a pontos célzás tudása, így gyomorszájon találtam. Azonnal odakapott, ezzel pedig sikeresen időt nyertem a többieknek. Azonban a következő pillanatban éreztem az öklét az állam alatt becsapódni. A fogaim összekoccantak, a következő ütéstől pedig megrepedt a szám széle. Persze, nem voltam rest, tisztességesen visszaütöttem neki, csak valahogy ő erősebb volt.  Megragadta a felsőmet, és szinte elhajított. Hátammal felsúroltam a félig jeges, félig tönkrement aszfaltot.

- HYUUUUNG! - a Kölyök volt az. Miért nem tud ez elmenni?

- Húzz már el! - ordítottam vissza. Abban a pillanatban Sulli megragadta őt, és elrángatta, remélem, végleg. Jégherceg megint sietett utánuk, de nem hagytam. Ráugrottam a hátára, alkarommal átfogtam a nyakát, és fojtogatni kezdtem őt. Remek érzés volt hallani a szenvedését. Ha rajtam múlik, nem nyúl sem Taeminhez, sem Kibumhoz, sem Jinrihez. Hamarabb döglöm meg, minthogy ezt hagyjam! Sarkaimmal szinte belevájtam a gyomrába egy mélyedést, ekkor azonban hozzávágódott a falhoz. Nagyot nyekkenve hullottam le róla, de újra felálltam. Minden erőmet összeszedve küzdöttem. Már azért rajta is voltak sérülések, véres, mély sebek, és a szája is felszakadt. Ügyes vagy, Minho, csak így tovább! A pólójánál fogva magamra rántottam, és egyik öklömmel püföltem őt, a másikkal meg a haját téptem. A hátára is kapott néha, ezzel bezavarva a vérkeringésébe. Hogy milyen hibát követtem el? A kezeire nem figyeltem. Míg az egyikkel ellenem védekezett, a másikkal benyúlt a bal nadrágszárába. Ezt persze nem vettem észre, csak amikor arcom hirtelen egy vascsővel találkozott. A meglepettségtől és a fájdalomtól kicsit elkábultam, ő pedig kihasználta az alkalmat. Felpattant rólam. Felemelkedtem, pedig tudtam, hogy a cső ellen esélyem sem volt. Ő csak ütött, vert, főleg a rozsdás részével. Remek! Még egy kis vérmérgezést is összeszedek...

Abbahagyta. Lerogytam a földre, ő pedig felém térdelt.

- Nem volt rossz, Choi-yah. Sőt, egész ügyes volt. Sokat fejlődtél, már nem vagy annyira szégyenteljes. Elismerésem, már viselheted a Choi nevet. De olyan sosem leszel, mint én. Ahhoz még gyakorolnod kell - hangja halálosan nyugodt volt. Egy darabig még lihegtem a földön, aztán kikaptam a kezéből a vasrudat. Még magam sem értettem, hogy hogyan lettem ilyen gyors, de örültem neki. Fejbevágtam, majd felpattantam. Ez a harc még nem ért véget!

32. Fejezet

Hát, ezt is megéltük *-* Immáron egy éve írom ezt a történetet. Remélem, tetszeni fog a különkiadás, hiszen ti választottátok a szemszögeket :) köszönöm, hogy olvassátok <3

Ja, és még valami: figyelmeztetve vagytok ;)

 *Jonghyun POV*

- Kim Jonghyun! Utoljára mondom, hogy emeld ki a seggedet az ágyamból, vagy esküszöm, hogy a hajadnál fogva váglak ki a lakásomból. Onnan meg mehetsz pizsamában iskolába! – háborgott Kibum. Csodás reggeli ébresztés volt. Lassan kimásztam az ágyból, és nyújtózkodtam egyet. Meg sem szólalva csináltam a reggeli rutinomat, ezalatt Bummie megreggelizett. Igazából örültem, hogy minden rendbejött közöttünk. Tudom, hogy sok baromságot csináltam már, de természetesen mindenre megvolt a magyarázatom.

Kezdve azzal, hogy elraboltam Minho kicsi szerelmét. Nem is tudom, hogy miért így vágtam neki vissza, de minden annyira egyszerűnek tűnt. Mindig megbíztam Kibumban, és ez lett a végzetem. Persze, tudtam, hogy a haverom a fejébe vette azt a bizonyos dugást, de nem zavart. Ismertem őt, és így szerettem. Ettől függetlenül támadásként ért az, hogy tényleg lefeküdtek egymással, ráadásul az iskolában. És honnan tudtam meg? Egyszerű, mint az egyszeregy. Minho és Key azt hitték, hogy egyedül voltak az iskolában, ami alapjáraton egy hülyeség. Az egyik végzős éppen faktról tartott hazafelé, amikor meglátta ezt a két barmot együtt. Persze, szóbeszéd, meg minden, de ő le is kamerázta. Ezt pedig megmutatta nekem, és sajnos én is észrevettem a későbbi jelekből, hogy a két buzernyák lefeküdt egymással. Fájt? Igen, de nem tudtam visszapörgetni az időt. Rosszul esett? Igen, de nem tudtam mit csinálni. Egy dolog azonban azonnal belerobbant az agyamba. Bosszú. Minden bánatomat és fájdalmamat elöntötte a bosszúvágy. És bosszút akartam állni Choi Minhon. Szinte percek alatt született meg bennem a tökéletes terv. Minden egyszerű volt, és nagyszerű. Minho gyengepontja a szerencsétlen kissrác volt. Amondó voltam, hogy a haverom elvette a szerelmemet, tehát én is elveszem az övét, és kapóra is jött a szüleim másik lakása. Senki nem lakott benne, sőt, még a víz is el volt zárva, a villannyal együtt. Tökéletesen megfelelt a remek tervemhez. Ezek után már csak a kocsi kellett, és minden meg is volt a tökéletes rabláshoz. Hogy őszinte legyek, úgy lett volna fair a dolog, ha én is meghúzom azt a kis nyomit, de inkább meghagytam Minhonak a lehetőséget. Annyira azért nem voltam szemét, mint gondolták, sőt, egészen rendes is tudtam lenni. Az elrablás nem is volt olyan nehéz feladat, inkább a Kölyök kínzása volt az. Nem rá haragudtam, hanem a Rómeóra. Azt akartam, hogy érezze a fájdalmam, ezért ösztönösen vertem a Kölyköt. Kaját adtam neki, mi sem ettünk sokkal többet. Most így utólag persze sajnálom, de akkor dühös voltam, és úgy éreztem: megérdemelte. Ráadásul még így is rohamosan fogyott, amit nem tudtam mire vélni. Egyébként sem volt valami hurkahuszár, de akkor is... aztán valahogy Minho rájött a dologra. Hogy hogyan talált a rejtekhelyemre, azt nem tudom a mai napig, de keresztülhúzta minden számításom. Az eredeti tervem alapján még egy kicsit benntartom a Kölyköt, amíg a szülei haza nem érnek, utána megfenyegetem. Valahol viszont jó is, hogy így alakult minden. Ha Minho egy kicsit aggódóbb, vagy haragtartóbb típus volna, akkor már biztos a börtönben rohadnék. De szerencsémre ő igazából a légynek sem tudna ártani. Mindent azért tesz, hogy ne kelljen tőlem félnie. De amikor nem suliban vagyunk, akkor tényleg nagyon szelíd.  Ezt lezárom. Szerintem egyértelmű volt, hogy szakítottam Keyyel. Megcsalt, és nem egy emberrel. Tudta, hogy nem költözhetek hozzá, de amikor tudtam, vele voltam. Erre megcsalt. Most lehetek mindenki szemében én a gonosz, de szerintem jogosan tettem azt, amit. Vannak párok, akik a semmi miatt szakítanak, nekem legalább okom volt rá. Meg Minho is boldog volt a kis sráccal, ez pedig azért boldoggá tett. Minho sosem értett úgy istenesen a csajozáshoz. Nem béna volt, hanem félénk. Ha valaki tetszett neki, akkor nagyon nehezen lehetett csak rászedni a beszélgetésre. Meg általában nem azért járt valakivel, mert szerette. Sulli volt az első komoly kapcsolata. Akivel szerették egymást, és akivel boldog volt. Aztán végül Sulli ejtette őt. Nem tudjuk, miért, Minho nem beszél erről, én meg nem faggatom. Ha el akarja mondani, hogy mi a baja, akkor megteszi. Szóval, Sulli és ő tartják a szerelmespári fennállást, hiszen így a lányba is kevesebben kötnek bele, meg a fiút sem üldözik annyira a ribik. Mindenki boldog. Csak a Kölyök felbukkant, mi pedig rádöbbentünk Keyyel, hogy Minho sem teljesen az, akinek mondta magát. Key amióta az eszét tudta, meleg volt. Mindig is a fiúk társaságát kereste, ez egyből feltűnt nekem is, és kíváncsivá tett. Meg Minho is mondta, hogy Key egy kis radiátor. Persze, ő binek hitte magát, de nem az volt. Csak azért, mert egyszer egy kislány tetszett neki, még nem bi valaki. Konkrétan undorodott nőkhöz nyúlni szexuális módon. Engem meg érdekelt, hogy milyen lehet fiút dugni. Nem mellesleg Key nagyon kis esetlen volt, így inkább segítettem neki, nehogy rossz társaságba keveredjen. Mondjuk a nyomikhoz. Aztán egészen megkedveltem. Aranyos volt összességében, és tényleg tetszett. Meg Minho is kijött vele, amit fontosnak tartottam. Ő olyan volt, mint a kisöcsém, aki nem létezett. De neki csak barátnője volt, holott mindig hangsúlyozta, hogy fiúk is el tudják lopni a szívét. A Kölyök volt az első ilyen. Nagyon aranyos csapat voltak ketten, ezért is féltem, hogy mi lesz velük később, ha Minhonak el kell mennie a suliból.

- Nagyon csendben vagy. Minden oké? - Key hangja törte meg a csendet. Még mindig a reggelijét tömte magába. Nekem fel sem tűnt, hogy már el is készültem.

- Persze, csak gondolkoztam - mosolyodtam el, mire viszonozta a gesztust.

- Már rosszul kezdődik. Ha Kim Jonghyun gondolkozik, akkor baj van - nevetett fel. Őszintén? Nagyon örültem, hogy adtam neki még egy esélyt. Nagyon rendes volt, és eléggé megváltozott, csak azért, hogy velem lehessen. Szerettem őt, mindennél jobban, és azt hiszem, ő is engem. A fogadás meg jó ötlet volt. Minho is le mert feküdni a pasijával, meg én is szerelmeskedhettem egy picit Keyyel.

- Nagyon vicces vagy - öltöttem nyelvet - csak érdekel, hogy hol halad Minho meg a Kölyök. Meg, hogy mennyire lesz tartós, mert tudod...

- Tudom - biccentett - szerintem Minho eléggé szereti Taemint ahhoz, hogy ne dobja őt el. Meg szerintem megint összejöttek, legalábbis Minho nem jelentkezett egész szünetben - azzal felállt, és elmosogatta a tányért. Odanyújtottam neki a sajátomat.

- Ezt is - mikor pedig elvette, folytattam: - az lehet a bátyja miatt is. Gondolom, elmentek focizni.

- Meglehet. Na, menj cipőt venni, mert el fogunk késni - mosolygott rám. Hihetetlenül szerencsés voltam vele, és néha már olyanok voltunk, mint egy házaspár. Megszokott, csendes hangulat. Szinte olvastunk egymás fejében. Mire felöltöztem, már ő is kész volt. Gyorsan bezárt, és már indultunk is az iskola felé.

- Szeretlek - suttogtam, mire elmosolyodott.

- Én is szeretlek, te butus. Nagyon szeretlek - válaszolta rám nézve. Még mindig olyan volt, mintha csak most szerettünk volna egymásba. Valahogy túl nagy volt a szerelem kettőnk között, szinte életre szólt, már előre tudtam. Főleg a nyári tábor után. Jobban egymásba szerettünk akkor.

*Minho POV*

Csendben álldogáltam a suli előtt, teljesen egyedül. Key telefonált, hogy kicsit késnek, mert Jonghyun elaludt, és még vesznek kaját, meg cigit is. Szóval remekül megmaradtam magamnak. Ez volt az első nap a szünet után, amit sajnos ki kellett használnom. Szóval megragadtam egy gyereket, és lazán kisemmiztem, miközben népdalokat énekelt. Tudom, zseniális vagyok.

- Szia.

Az ismerős hangra mosolyogva kaptam fel a fejem. A Kölyök állt ott, mosolyogva, sapkában és sálban. Alig lehetett őt felismerni.

- Szia - köszöntem neki vissza. Intettem a srácnak, hogy elmehet, aki ki is használta az alkalmat.

- Fiúk?

- Késnek. Jjong elaludt - magyaráztam, mire felnevetett.

- Biztos sokat játszottak - kacagott, de ez már én sem tudtam végignézni puszta mosolygással. Azonban itt hirtelen elkomorult - apropó játék! Még jössz nekem eggyel.

- Tessék? - hirtelen összeráncoltam a homlokom. Nem értettem, hogy mit akart ezzel, de kezdtem kíváncsivá válni. Minnie elmosolyodott.

- Kell egy olyan játék, amit nem fogadásból csinálsz végig, hyung - mondta, mire leesett minden. A kölyök le akart velem feküdni megint.

- Nos, a mosdót tudom felajánlani a szolgáltatásomra - kacsintottam, mire elmosolyodott.

- Már le van beszélve. Második emeleti fiú vécé. Ki van írva, hogy zárva, de gyere be. Előre megyek, te várd meg Jonghyunékat - magyarázta a tervet. Mindenre fel volt készülve a kis köcsög! Mindenre! Bólintottam, mire elment. Nagyokat pislogva néztem utána. Kezdtem úgy érezni, hogy ez lesz az utolsó megpróbáltatásom. Utána Taemin ismét csak az enyém. Egyre kiéhezettebben vártam Jongkeyt, még zaklatni is elfelejtettem a diákokat. Igazából KisMinho ezredesnek már nagyon hiányzott egy barackocska, így tényleg nem bírtam magammal. Sőt! A kis drágám még éledezni is kezdett, így még kínosabb volt a dolog. Áldottam Kabát Józsefet, aki kitalálta a kabátot. Végtelen hosszú percek elteltével végül felbukkant Jonghyun és Key. Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem érnek ide, de szerencsére nem így volt.

- Szia Minho-ah - integetett Jonghyun. Mosolyogva visszaintegettem neki. - Mizu?

- Semmi - eddigre már ide is ért elém - veletek?

- Vettünk cigit, kell? - Key már nyújtotta is a felém a dobozt, de megráztam a fejem.

- Nem, köszi - finoman eltoltam - most dolgom van, majd sietek vissza, de lehet, hogy majd csak óra után találkozunk – azzal elrohantam. Nem akartam lógva hagyni a manóm perverz hangulatát, főleg, hogy KisMinho ezredes is akarta a dolgot.  Azon nyomban felszáguldottam a lépcsőkön, kettesével szelve a fokokat. Nagyon ki voltam már éhezve a Kölyökre. Áldottam magamat, és az eszemet, hogy jártam rendesen sportolni, ugyanis most meghaltam volna ennyi foktól ilyen tempóban. A fiú vécébe aztán berontottam, és elmosolyodtam a látványtól. A Kölyök a földön ücsörgött, éppen leckét írva. A fejét azonnal felkapta, mikor meghallotta az ajtó nyílását. Szája halvány mosolyra görbült, mikor meglátott. Az én pici angyalkám.

- Szia – azonnal elpakolta a holmijait.

- Szia. Jöttem, amint tudtam – még mindig a nyakamban vert a szívem, és azt hiszem, az orvostudomány még ilyen csodát nem látott, de nem is érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy a pici Kölyök itt volt, és én is neki.

- Látom – biccentett. Lassan felállt, karjait átfonta a nyakam körül – aranyos vagy, hogy ennyire siettél.

. Érted bármit, Kölyök – átkaroltam a derekát, és hozzá is simultam. Hirtelen eltávolodott, és lepillantott.

- Ébredezik a haverod? – kérdezte mosolyogva. 

- Mert nagyon kíván már téged - mosolyogtam rá, mire megcsókolt. A mézédes nyála, a puha ajkai és a játékos nyelve mind-mind egyre izgatottabbá tettek, és már szinte követeltem őt. Félénken nyúltam be a pólója alá, nehogy megártsak neki, viszont a puha bababőr ismét a hatalmába kerített, és többet akartam. Ő az én kincsem volt, és kellett.

- Akkor szerezzünk neki örömet - suttogott mély csókokat adva nekem, amiktől már kezdtem megőrülni. Egyre szerelmesebb voltam belé. Nem bírtam tovább, levettem a felsőjét, majd a sajátomat is, felső testeink összesimultak, így több helyen éreztem azt a puha, csodálatos bőrt. Kiéhezve kaptam minden egyes csókja után, és szinte szorítottam magamhoz azt a vékony, pici testet. Taemint. Ő is élvezte az érintéseimet. Minden egyes tapintásomnál felsóhajtott. Lassan, kívánni valóan, mélyen. Tökéletesen. Csendben csókolgattam a nyakát, ő pedig egyre hangosabb lett, és szexibb. Ekkor a fegyvereink összetalálkoztak, noha csak nadrágon keresztül. Az enyém is ki akart törni, és az övé is, csókjaink forrósodtak, sóhajaink mélyültek, a két test pedig szinte eggyé forrt össze. Megragadtam a nadrágját. Taemin felsóhajtott, és önként kezdte el szinte letépni magáról a textilt. Hasonlóképpen cselekedtem. Forró csókjaink azonban nem maradtak abba, sőt, erősödtek, és a nyálcsere hangja töltötte be az egész szobát. Taemin pici volt, esetlen, néha picit perverz, de egy igazi kisangyal. Elkalandozó, ügyetlen, de az enyém. Az én pici babám. Már csak az alsónadrágok választottak el minket egymástól. Egy picit még játszottam a nyelvével. Fel-le mozgattam, forgattam a sajátomat, amin ő jókat mosolyogott. Beletúrt a hajamba, mire kéjesen felsóhajtottam. Kezeimet az alsónadrágjára tettem, lassan simogatni kezdtem a fenekét, a csókokat pedig folytattam.

- Akarlak - suttogta a fülembe. Én is akartam őt. Lassan megszabadítottam a fehérneműtől, ezek után gyengéden a falhoz toltam.

- Csak hagyd, hogy irányítsalak – mormoltam vissza. Lassan bólintott, mire simogatni kezdtem a fegyverét - hol a síkosító?

Csend.

- A rohadt életbe - nyögött fel. Valahogy sejtettem, hogy azt nem hozott. Elkezdtem benyálazni az ujjaimat, hogy annyira mégse legyen rossz neki a dolog.

- Akkor ez fájni fog egy picit. Gumi?

- Az sincs - suttogta. A fogaival finoman kezdte karcolgatni a kulcscsontomat, mire felsóhajtottam. Mondjuk, terhes az nem lesz, úgyhogy maximum tovább fog bicegni, mint a múltkor.

Felkészültem, és behelyeztem az egyik ujjamat. Ezt szerintem annyira még nem is zavarta, inkább csak kellemetlen lehetett neki. Elképzeltem az érzést, és örültem, hogy én aktív kiállású személy vagyok.

Beraktam a másodikat is, mire a Kölyök hangosabban sóhajtott fel. Ez már kicsit zavaróbb lehetett, mint az egy szem pici, árva ujjacskám. Igyekeztem kompenzálni a fájdalmat azzal, hogy a másik kezemmel a fegyverét simogattam, így hol ide, hol oda figyelt. Kompenzálni... na ja, ilyen szavakat is ismerek. Én sem tudom, hogy honnan.

Lassan ollózni kezdtem, mire a sóhajok inkább nyögésekbe mentek át. Azon a szép hangján kezdett nekem egyre hangosabban „dalolni". Biztos fájt neki, de jobban járt, mintha KisMinho ezredes azonnal támadásba lendült volna.

Hamarosan pedig jött a harmadik ujjam is. Ekkor már mocorogni kezdett, mint egy sajtkukac. Nagyon aranyos egy baba volt, még így is, hogy ennyire szenvedett. Sőt, így jobban tetszett, mert nem tudta megjátszani magát. Mondjuk az egyre több könnye miatt sajnáltam őt.

Ollózni kezdtem, immáron három ujjal, mire megfeszült. Ez rossz döntés volt, így csak jobban fájt neki.

- Semmi baj, vigyázok rád - sóhajtottam, mire elmosolyodott. Vagy legalábbis megpróbált valami hasonló gesztust kreálni. Tudtam, hogy fájt neki, de a legtöbb, amit tehettem, az a kényeztetése volt. Hogy kompenzáljak. Oké, megtaláltam az új kedvenc szavamat.

Még egy darabig folytattam a dolgot, hogy hozzászokjon KisMinho ezredes jövendőbeli támadásához. Már nagyon fel volt készülve az ismerős terep bejárásához. Megcsókoltam Taemin száját. Már hiányzott az a vaskos ajak, hiszen hetekig még csak hozzám sem szólt. Erre idejött, és megváltotta nekem a világot. Az én pici babám szinte csodát tett, ezzel kompenzálta, hogy nem szólt hozzám annyi ideig.

Ezek után kivettem az ujjaimat, hogy ezzel már ne kínozzam tovább. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját. Megkönnyebbült, hogy már nem turkáltam benne. Igyekeztem persze óvatos lenni, de annyira nem jött össze a dolog. Ami fáj, az fáj, ezt nem kellett szépíteni. Meg nem is lehetett.

Most pedig jött a feketeleves. Lassan helyeztem csak be a sisakot, hogy meg tudja szokni. Mások ezt makknak hívják, de egy ezredesnek nem lehet makkja, csak sisakja. Szóval a sisakra a Kölyök felnyögött. Tisztán látszott, hogy KisMinho ezredes akcióba lendült. Igyekezett lassabban behatolni a területre, nehogy kárt okozzon az apróságomban.

- A nagyfiúk mindig... elnevezik... az... áhh... fegyverüket... - nyöszörgött Franci - te... áhhhh... is?

- Igen. KisMinho... ezredes - nyögdécseltem vissza, mire elmosolyodott. Szerintem kuncogni akart, de nem jött neki össze. Viszont nagyon fájt neki a dolog. Egyre inkább kezdett ficánkolni, hogy ne zavarja őt annyira.

- Bolond vagy - kuncogott, vagy legalábbis megpróbált. Biztos nagyon tetszett neki ez a név.

- De ő csakis a kettőnké - harapdálni kezdtem a nyakát, amit a nyögések közé helyezett hangos sóhajokkal jutalmazott.

- Hogy jött ez a név? - kérdezte hirtelen. Nem emeltem fel a fejem, folytattam a dolgot.

- Mindenki Kicsi X-nek nevezi el. Mondjuk Kicsi Jjong, vagy KisKey. KisMinho ezredes pedig azért elég nagy. Meg ügyes. Úgyhogy lehet ezredes - mosolyogtam a csókolgatás közben. Ekkor nevetni kezdett, ami a sírással társult. Kis cukim. Eközben az emlegetett szamár, azaz ezredes beért. Lassan mozogni kezdtem, hogy felfedezhesse a terepet.

- Ott! - kiáltott fel hirtelen. Ezek után csak azért is oda céloztam. A Kölyök egyre szebben skálázott minden egyes mozdulatom után. Karmait a vállamba vájta, pont úgy, mint múltkor. Szegényemnek pontosan ugyanúgy fájt, de tűrte. Minden tőle telhetőt megtett a szívem csücske. Ettől függetlenül ezer százalék biztos voltam abban, hogy élvezte. Különben minek ajánlotta volna fel? Nincs igazam? De, naná, hogy igazam van. Könnyes arcát hirtelen a vállamba fúrta, ekkorra már teljesen remegett. Könnyítésképp rámarkoltam a KicsiMinniere, mire szinte felvonyított. Egyre hangosabban kezdett lihegni, főleg, mikor simogatni is kezdtem őt. Utána pedig húzogatni kezdtem a bőrt, mivel már éreztem KisMinho ezredes kirobbanási szándékát. Minnie pedig folyton a nevemet suttogta, igyekezett csendben maradni a környezet miatt, pedig biztosan ordítozta volna a szíve szerint.

- Tetszik? - egy pillanatra elemeltem az ajkaimat a puha bőrétől.

- Nagyon... szeretlek... hyung - igyekezett rendesen lélegezni, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb. Ebben a pillanatban éreztem, amint elfolytam. Azaz KisMinho ezredes vad sortüzelésbe kezdett, aminek hatására folytattam KicsiMinnie húzogatását, és kényeztetését. Természetesen egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, hamarosan pedig én is éreztem a combomra csorgó valamit, a Kölyök pedig szintén ellazult kicsit. Ő is elfolyt. Még egy kicsit mozogtam benne, hogy KisMinho ezredesből az utolsó csepp is kijöjjön, majd kicsúsztam belőle. Láttam, hogy még könnyezett a fájdalomtól.

- Köszönöm ezt a lehetőséget - mosolyodtam el. Adott az arcomra egy puszit.

- Én köszönöm, hogy bevállaltad. Azt hittem, nem jössz - megölelt. Még mindig ugyanolyan bársonyos bőre volt, így magamhoz szorítottam. - Akkor mi most... megint?

- Nem - megrázta a fejét.

- Mi? - ezt most ugye nem mondta komolyan?! Azt hittem, hogy járhatunk! Nem teljesítettem jól?!

- Te butus. Persze, hogy járunk. Bizonyítottál, Minho hyung.

Elmosolyodtam, és megcsókoltam őt. Visszacsókolt, de hamarosan eltolta magát tőlem.

- Legközelebb csak óvszerrel és síkosítóval. Ekkora fájdalmat még egyszer nem viselek el, de meg kell hagyni, hogy KisMinho ezredes hyung nagyon ügyeske volt - megsimogatta ezredest, mire igyekeztem visszafojtani a kikívánkozó sóhajomat.

*Onew POV*

- Húzz be neki!

- Verd már szét!

- Nagyképű dög!

- Többet ne gyere a sulinkhoz! - ilyen, és ezekhez hasonló dolgokat visítottak a gyerekek, mikor megérkeztünk Sullival az iskolához. Összenéztünk.

- Mi a franc van itt? - mormogott. Fejét a vállamra hajtotta, most úgyis mindenki a verekedést nézte. Mert biztosan az volt.

- Nem tudom, de közbe kell avatkoznom. Key nem bunyózik, viszont Jonghyun meg Minho már nagyon vékony jégen táncolnak...

- Menj, légy a nap hőse, oppa - mosolyodott el - addig én leteszem a cuccom.

Mosolyogva fogadtam a puszit, ezek után a Vörös Ördög felrohant. Minho és a becenevek elmehetnek néha a fenébe. Na, mindegy. Vettem egy nagy levegőt, és tolakodni kezdtem, amit a többiek annyira nem díjaztak, de ilyenkor mindig rávágtam, hogy elnök vagyok, ez pedig ezer százalékban igaznak és hatásosnak bizonyult. Nos, a látvány rosszabb volt, mint gondoltam. Egy „nagyon menő" gyerek feküdt háttal a földön, rajta a mi cuki kis Jonghyununk ült, tőlük nem messze pedig Kibum nézegetett egy svájci bicskát. A sztorit pedig gyorsan összeraktam, nem kellett nagy zseninek lennem hozzá. Egy környékbeli suli menő gyereke úgy döntött, hogy ellátogat ide csajokat erőszakolni, meg pénzt zsebelni. Jonghyun pedig féltette ehhez a vadászterületét, ezért megtámadta. Meg kellett hagynom, a mi menőink egyébként egészen rendes emberek voltak, főleg ezekhez a tetovált, piercingezett barmokhoz képest, akik azzal menőznek, hogy van bicskájuk. Szegény Taemin már ezekből is kapott eleget, meg az izomagyakból is. Ezek pedig rendesek, sőt egészen aranyosak tudnak lenni. Talán elsősorban Key miatt. Őt is zaklatták általánosban, éppen ezért viselkedik most szelídebben.

- Kim Jonghyun! - kiáltottam rá, mire megfagyott a levegő. Ha mi ketten háborúba kezdünk, abból nem Jonghyun jön ki nyertesen. Mellettem áll ugyanis az igazgató. Ennek ellenére Jonghyun hatalma is hatalmas volt, főleg, hogy megvédte az iskolát.

- Mi van? - olyan ártatlan arccal pillantott fel, hogy már kezdtem megsajnálni.

- Hagyd őt! Már tanult a dologból - sóhajtottam fel, mire Jonghyun leszállt a fiúról. Ez egészen könnyen ment.

- Többet ne gyere az iskolánkba! - ordította, még egy hatalmasat belerúgva az összevert fiúba. Amaz felpattant, és elrohant. Pontosabban, elvonszolta magát.

- A bicska honnan van? - vontam fel a szemöldököm. Jonghyun barátságosan átkarolta a vállam.

- A srácé volt. De ezek után inkább nem kérte vissza. Hatszor is meggondolja az a kis fasz, hogy meg akarja-e erőszakolni a csajainkat, vagy beszedni helyettünk a pénzt - kacsintott - tudom, hogy egy hős vagyok, nem kell halálra dicsérni.

Inkább nem mondtam semmit, a háttérben ugyanis felbukkant az igazgató úr.

- Kim! Mi volt ez?

Jonghyun és Key összerezzentek.

- Önvédelem - vágta rá az idősebbik. Az igazgató felvont szemöldökkel végigmérte őket.

- Kim Jonghyun, maga büntetést kap. Délutánonként az irodámban várom magát - a hangja rideg volt, de nem kellett sok ahhoz, hogy megint végigvisítsa az egész napot. Viszont Jonghyun nagyon pórul jár, ha az igazgató feladatokat talál ki...

- Igazából nekem el kellene a segítség. Mostanában kicsit túl sok a papírmunka - szóltam közbe. Ez volt a mentőötletem Jonghyun érdekében. Hogy miért tettem? Mert valahol egy csapatban játszottunk. Ők tényleg mind rendesek voltak Taeminhez, aki végre tartozhatott valahova. Meg Jinri is az ő bandájukba tartozott. Jonghyun pedig sosem vétett ellenem, így kötelességemnek éreztem, hogy mentsem a menthetőt.

- És tudnál vele bánni? - az igazgató úr rám pillantott.

- Igen - válaszoltam őszintén. Biztos nem lesz vele semmi baj.

- Legyen. Akkor Kim! Egy hétig áll ez a büntetés. Minden szünetben ott van. Ha Lee elégedett, akkor eltekintek a beírástól- ezzel elment. Jonghyun megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Kösz. Utálok a dirinél dolgozni. A múltkor a talpát kellett masszíroznom. Még mindig kiráz tőle a hideg.

Felnevettem. Az igazgató tényleg mindent kitalál arra, hogy mindenki tanuljon a leckéből. Talán ezért is kedveltem őt ennyire.

- Nincs mit. De cserébe szólhatnál mindenkinek, hogy menjenek órára, mert két percen belül csengetnek.

- MINDENKI BEFELÉ! ÓRA VAN! - Jonghyun stílusosan lerendezte az ügyet.

- Ti is - néztem rajtuk végig.

- Megyünk - Kibum zsebre tette a bicskát, és elindultunk mi hárman zárásként. Nagyon érdekes volt a menőkkel barátkozni. A fura humoruk ellenére pedig nagyon is aranyoskák voltak.

- Egyébként Taemint láttátok? Azt hittem, itt lesz... - tényleg szerettem volna neki köszönni, mint mindig.

- Ma még nem láttuk, de ha megnyugtat, Minhot se nagyon. Amint megjöttünk, elfutott - magyarázta Key. Szóval együtt vannak megint. Vagy legalábbis megpróbálnak járni. Ennek őszintén örültem. Bár Minhot tiszta szívemből utáltam, nagyon vigyázott Taeminre, és biztosított neki egy szilárd pontot. Meg aranyosak voltak együtt. Az sem hátrány.

- Biztos nem felejtett el, csak dolga akadt - Jonghyun bátorítóan megveregette a hátam - egyébként akkor most én is késhetek az órákról tíz percet?

- Igazgatói engedéllyel. És te csak ötöt. De majd lebeszélem vele.

Jonghyun szemei felcsillantak, majd elköszöntünk egymástól. Mindenki ment a saját órájára.

***

- Azt hittem, bajod esett - Jinri kissé hátradőlt az asztalon ülve. Megcirógattam a hátát.

- Csak az igazgató úr problémázott - válaszoltam. Éppen reagált volna valamit, amikor kinyílt az ajtó, és felbukkant Jonghyun.

- Jöttem dolgozni - levágta magát a székre - szia Sulli.

- Szia - mosolyodott el.

- Mennyire van kedved a dologhoz? - elővettem az egyik lapot. A jövő heti ebéd táblázata volt rajta.

- Őszintén? Semennyi – vont vállat, miközben átvette az általam odanyújtott lapot.

- Ez egy fénymásolat, tedd a táskádba. Ha az igazgató úr kérdezi, akkor fénymásolni viszed, és ezt az eredetinek állítod be. Minden találkozásotok után gyere, adok másikat, hogy azt higgye, dolgozol. Egyébként mehetsz a dolgodra - elővettem egy másik papírt, arra kezdtem firkálni. A két menő nagyokat pislogva nézett össze.

- De... azt mondtad, hogy kell segítség...

- Nem kell. Csak nem éreztem igazságosnak, hogy megbüntetett. Legközelebb nem úszod meg ennyivel, akkor hagylak neki. De ha nagyon akarsz, kereshetek neked valamit - magyaráztam.

- Nem kell, nyugi! - nevetett, és már fel is pattant - Amúgy kösz.

- Nincs mit - megvontam a vállam. Nagyjából ezzel egy időben nyílt ki az ajtó.

- Meleg váltás. Meleg. Értitek - Jonghyun felnevetett. Beengedte a másik vörösbuksit, utána lelépett a lappal.

- Sziasztok - mosolygott Taemin. Lassan odabicegett a székhez. Mi történhetett vele? - Jonghyun hogy került ide?

- Büntetésben van. Veled minden rendben? - remélem, Minho nem bántotta, vagy esküszöm, kitekerem a nyakát. Igen, most én az övét.

- Minhoval kibékültünk, és megünnepeltük. Mármint az én ötletem volt...

- És előkerült KisMinho ezredes - nevetett fel Sulli. Az meg mi?

- Igen. Honnan ismered? - Taeminnie pofijáról le nem lehetett volna törölni a vigyort.

- Már mesélt róla. Még nem láttam, de nem is akarom - Jinri megcsóválta a fejét. Nagyon reméltem, hogy nem az volt, amire gondoltam.

- Ez az izé... ez Minho farka? - kérdeztem, mire bólintottak. Csodás nevet adott neki. Fő az ötletesség.

- Gratulálok nektek - mosolygott Jinri, hozzám bújva.

- Én is. Viszont adok fájdalomcsillapítót. Rossz rád nézni - adtam egy puszit a párom arcára, és már nyújtottam is a vizet a gyógyszerrel együtt.