32. Fejezet

Hát, ezt is megéltük *-* Immáron egy éve írom ezt a történetet. Remélem, tetszeni fog a különkiadás, hiszen ti választottátok a szemszögeket :) köszönöm, hogy olvassátok <3

Ja, és még valami: figyelmeztetve vagytok ;)

 *Jonghyun POV*

- Kim Jonghyun! Utoljára mondom, hogy emeld ki a seggedet az ágyamból, vagy esküszöm, hogy a hajadnál fogva váglak ki a lakásomból. Onnan meg mehetsz pizsamában iskolába! – háborgott Kibum. Csodás reggeli ébresztés volt. Lassan kimásztam az ágyból, és nyújtózkodtam egyet. Meg sem szólalva csináltam a reggeli rutinomat, ezalatt Bummie megreggelizett. Igazából örültem, hogy minden rendbejött közöttünk. Tudom, hogy sok baromságot csináltam már, de természetesen mindenre megvolt a magyarázatom.

Kezdve azzal, hogy elraboltam Minho kicsi szerelmét. Nem is tudom, hogy miért így vágtam neki vissza, de minden annyira egyszerűnek tűnt. Mindig megbíztam Kibumban, és ez lett a végzetem. Persze, tudtam, hogy a haverom a fejébe vette azt a bizonyos dugást, de nem zavart. Ismertem őt, és így szerettem. Ettől függetlenül támadásként ért az, hogy tényleg lefeküdtek egymással, ráadásul az iskolában. És honnan tudtam meg? Egyszerű, mint az egyszeregy. Minho és Key azt hitték, hogy egyedül voltak az iskolában, ami alapjáraton egy hülyeség. Az egyik végzős éppen faktról tartott hazafelé, amikor meglátta ezt a két barmot együtt. Persze, szóbeszéd, meg minden, de ő le is kamerázta. Ezt pedig megmutatta nekem, és sajnos én is észrevettem a későbbi jelekből, hogy a két buzernyák lefeküdt egymással. Fájt? Igen, de nem tudtam visszapörgetni az időt. Rosszul esett? Igen, de nem tudtam mit csinálni. Egy dolog azonban azonnal belerobbant az agyamba. Bosszú. Minden bánatomat és fájdalmamat elöntötte a bosszúvágy. És bosszút akartam állni Choi Minhon. Szinte percek alatt született meg bennem a tökéletes terv. Minden egyszerű volt, és nagyszerű. Minho gyengepontja a szerencsétlen kissrác volt. Amondó voltam, hogy a haverom elvette a szerelmemet, tehát én is elveszem az övét, és kapóra is jött a szüleim másik lakása. Senki nem lakott benne, sőt, még a víz is el volt zárva, a villannyal együtt. Tökéletesen megfelelt a remek tervemhez. Ezek után már csak a kocsi kellett, és minden meg is volt a tökéletes rabláshoz. Hogy őszinte legyek, úgy lett volna fair a dolog, ha én is meghúzom azt a kis nyomit, de inkább meghagytam Minhonak a lehetőséget. Annyira azért nem voltam szemét, mint gondolták, sőt, egészen rendes is tudtam lenni. Az elrablás nem is volt olyan nehéz feladat, inkább a Kölyök kínzása volt az. Nem rá haragudtam, hanem a Rómeóra. Azt akartam, hogy érezze a fájdalmam, ezért ösztönösen vertem a Kölyköt. Kaját adtam neki, mi sem ettünk sokkal többet. Most így utólag persze sajnálom, de akkor dühös voltam, és úgy éreztem: megérdemelte. Ráadásul még így is rohamosan fogyott, amit nem tudtam mire vélni. Egyébként sem volt valami hurkahuszár, de akkor is... aztán valahogy Minho rájött a dologra. Hogy hogyan talált a rejtekhelyemre, azt nem tudom a mai napig, de keresztülhúzta minden számításom. Az eredeti tervem alapján még egy kicsit benntartom a Kölyköt, amíg a szülei haza nem érnek, utána megfenyegetem. Valahol viszont jó is, hogy így alakult minden. Ha Minho egy kicsit aggódóbb, vagy haragtartóbb típus volna, akkor már biztos a börtönben rohadnék. De szerencsémre ő igazából a légynek sem tudna ártani. Mindent azért tesz, hogy ne kelljen tőlem félnie. De amikor nem suliban vagyunk, akkor tényleg nagyon szelíd.  Ezt lezárom. Szerintem egyértelmű volt, hogy szakítottam Keyyel. Megcsalt, és nem egy emberrel. Tudta, hogy nem költözhetek hozzá, de amikor tudtam, vele voltam. Erre megcsalt. Most lehetek mindenki szemében én a gonosz, de szerintem jogosan tettem azt, amit. Vannak párok, akik a semmi miatt szakítanak, nekem legalább okom volt rá. Meg Minho is boldog volt a kis sráccal, ez pedig azért boldoggá tett. Minho sosem értett úgy istenesen a csajozáshoz. Nem béna volt, hanem félénk. Ha valaki tetszett neki, akkor nagyon nehezen lehetett csak rászedni a beszélgetésre. Meg általában nem azért járt valakivel, mert szerette. Sulli volt az első komoly kapcsolata. Akivel szerették egymást, és akivel boldog volt. Aztán végül Sulli ejtette őt. Nem tudjuk, miért, Minho nem beszél erről, én meg nem faggatom. Ha el akarja mondani, hogy mi a baja, akkor megteszi. Szóval, Sulli és ő tartják a szerelmespári fennállást, hiszen így a lányba is kevesebben kötnek bele, meg a fiút sem üldözik annyira a ribik. Mindenki boldog. Csak a Kölyök felbukkant, mi pedig rádöbbentünk Keyyel, hogy Minho sem teljesen az, akinek mondta magát. Key amióta az eszét tudta, meleg volt. Mindig is a fiúk társaságát kereste, ez egyből feltűnt nekem is, és kíváncsivá tett. Meg Minho is mondta, hogy Key egy kis radiátor. Persze, ő binek hitte magát, de nem az volt. Csak azért, mert egyszer egy kislány tetszett neki, még nem bi valaki. Konkrétan undorodott nőkhöz nyúlni szexuális módon. Engem meg érdekelt, hogy milyen lehet fiút dugni. Nem mellesleg Key nagyon kis esetlen volt, így inkább segítettem neki, nehogy rossz társaságba keveredjen. Mondjuk a nyomikhoz. Aztán egészen megkedveltem. Aranyos volt összességében, és tényleg tetszett. Meg Minho is kijött vele, amit fontosnak tartottam. Ő olyan volt, mint a kisöcsém, aki nem létezett. De neki csak barátnője volt, holott mindig hangsúlyozta, hogy fiúk is el tudják lopni a szívét. A Kölyök volt az első ilyen. Nagyon aranyos csapat voltak ketten, ezért is féltem, hogy mi lesz velük később, ha Minhonak el kell mennie a suliból.

- Nagyon csendben vagy. Minden oké? - Key hangja törte meg a csendet. Még mindig a reggelijét tömte magába. Nekem fel sem tűnt, hogy már el is készültem.

- Persze, csak gondolkoztam - mosolyodtam el, mire viszonozta a gesztust.

- Már rosszul kezdődik. Ha Kim Jonghyun gondolkozik, akkor baj van - nevetett fel. Őszintén? Nagyon örültem, hogy adtam neki még egy esélyt. Nagyon rendes volt, és eléggé megváltozott, csak azért, hogy velem lehessen. Szerettem őt, mindennél jobban, és azt hiszem, ő is engem. A fogadás meg jó ötlet volt. Minho is le mert feküdni a pasijával, meg én is szerelmeskedhettem egy picit Keyyel.

- Nagyon vicces vagy - öltöttem nyelvet - csak érdekel, hogy hol halad Minho meg a Kölyök. Meg, hogy mennyire lesz tartós, mert tudod...

- Tudom - biccentett - szerintem Minho eléggé szereti Taemint ahhoz, hogy ne dobja őt el. Meg szerintem megint összejöttek, legalábbis Minho nem jelentkezett egész szünetben - azzal felállt, és elmosogatta a tányért. Odanyújtottam neki a sajátomat.

- Ezt is - mikor pedig elvette, folytattam: - az lehet a bátyja miatt is. Gondolom, elmentek focizni.

- Meglehet. Na, menj cipőt venni, mert el fogunk késni - mosolygott rám. Hihetetlenül szerencsés voltam vele, és néha már olyanok voltunk, mint egy házaspár. Megszokott, csendes hangulat. Szinte olvastunk egymás fejében. Mire felöltöztem, már ő is kész volt. Gyorsan bezárt, és már indultunk is az iskola felé.

- Szeretlek - suttogtam, mire elmosolyodott.

- Én is szeretlek, te butus. Nagyon szeretlek - válaszolta rám nézve. Még mindig olyan volt, mintha csak most szerettünk volna egymásba. Valahogy túl nagy volt a szerelem kettőnk között, szinte életre szólt, már előre tudtam. Főleg a nyári tábor után. Jobban egymásba szerettünk akkor.

*Minho POV*

Csendben álldogáltam a suli előtt, teljesen egyedül. Key telefonált, hogy kicsit késnek, mert Jonghyun elaludt, és még vesznek kaját, meg cigit is. Szóval remekül megmaradtam magamnak. Ez volt az első nap a szünet után, amit sajnos ki kellett használnom. Szóval megragadtam egy gyereket, és lazán kisemmiztem, miközben népdalokat énekelt. Tudom, zseniális vagyok.

- Szia.

Az ismerős hangra mosolyogva kaptam fel a fejem. A Kölyök állt ott, mosolyogva, sapkában és sálban. Alig lehetett őt felismerni.

- Szia - köszöntem neki vissza. Intettem a srácnak, hogy elmehet, aki ki is használta az alkalmat.

- Fiúk?

- Késnek. Jjong elaludt - magyaráztam, mire felnevetett.

- Biztos sokat játszottak - kacagott, de ez már én sem tudtam végignézni puszta mosolygással. Azonban itt hirtelen elkomorult - apropó játék! Még jössz nekem eggyel.

- Tessék? - hirtelen összeráncoltam a homlokom. Nem értettem, hogy mit akart ezzel, de kezdtem kíváncsivá válni. Minnie elmosolyodott.

- Kell egy olyan játék, amit nem fogadásból csinálsz végig, hyung - mondta, mire leesett minden. A kölyök le akart velem feküdni megint.

- Nos, a mosdót tudom felajánlani a szolgáltatásomra - kacsintottam, mire elmosolyodott.

- Már le van beszélve. Második emeleti fiú vécé. Ki van írva, hogy zárva, de gyere be. Előre megyek, te várd meg Jonghyunékat - magyarázta a tervet. Mindenre fel volt készülve a kis köcsög! Mindenre! Bólintottam, mire elment. Nagyokat pislogva néztem utána. Kezdtem úgy érezni, hogy ez lesz az utolsó megpróbáltatásom. Utána Taemin ismét csak az enyém. Egyre kiéhezettebben vártam Jongkeyt, még zaklatni is elfelejtettem a diákokat. Igazából KisMinho ezredesnek már nagyon hiányzott egy barackocska, így tényleg nem bírtam magammal. Sőt! A kis drágám még éledezni is kezdett, így még kínosabb volt a dolog. Áldottam Kabát Józsefet, aki kitalálta a kabátot. Végtelen hosszú percek elteltével végül felbukkant Jonghyun és Key. Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem érnek ide, de szerencsére nem így volt.

- Szia Minho-ah - integetett Jonghyun. Mosolyogva visszaintegettem neki. - Mizu?

- Semmi - eddigre már ide is ért elém - veletek?

- Vettünk cigit, kell? - Key már nyújtotta is a felém a dobozt, de megráztam a fejem.

- Nem, köszi - finoman eltoltam - most dolgom van, majd sietek vissza, de lehet, hogy majd csak óra után találkozunk – azzal elrohantam. Nem akartam lógva hagyni a manóm perverz hangulatát, főleg, hogy KisMinho ezredes is akarta a dolgot.  Azon nyomban felszáguldottam a lépcsőkön, kettesével szelve a fokokat. Nagyon ki voltam már éhezve a Kölyökre. Áldottam magamat, és az eszemet, hogy jártam rendesen sportolni, ugyanis most meghaltam volna ennyi foktól ilyen tempóban. A fiú vécébe aztán berontottam, és elmosolyodtam a látványtól. A Kölyök a földön ücsörgött, éppen leckét írva. A fejét azonnal felkapta, mikor meghallotta az ajtó nyílását. Szája halvány mosolyra görbült, mikor meglátott. Az én pici angyalkám.

- Szia – azonnal elpakolta a holmijait.

- Szia. Jöttem, amint tudtam – még mindig a nyakamban vert a szívem, és azt hiszem, az orvostudomány még ilyen csodát nem látott, de nem is érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy a pici Kölyök itt volt, és én is neki.

- Látom – biccentett. Lassan felállt, karjait átfonta a nyakam körül – aranyos vagy, hogy ennyire siettél.

. Érted bármit, Kölyök – átkaroltam a derekát, és hozzá is simultam. Hirtelen eltávolodott, és lepillantott.

- Ébredezik a haverod? – kérdezte mosolyogva. 

- Mert nagyon kíván már téged - mosolyogtam rá, mire megcsókolt. A mézédes nyála, a puha ajkai és a játékos nyelve mind-mind egyre izgatottabbá tettek, és már szinte követeltem őt. Félénken nyúltam be a pólója alá, nehogy megártsak neki, viszont a puha bababőr ismét a hatalmába kerített, és többet akartam. Ő az én kincsem volt, és kellett.

- Akkor szerezzünk neki örömet - suttogott mély csókokat adva nekem, amiktől már kezdtem megőrülni. Egyre szerelmesebb voltam belé. Nem bírtam tovább, levettem a felsőjét, majd a sajátomat is, felső testeink összesimultak, így több helyen éreztem azt a puha, csodálatos bőrt. Kiéhezve kaptam minden egyes csókja után, és szinte szorítottam magamhoz azt a vékony, pici testet. Taemint. Ő is élvezte az érintéseimet. Minden egyes tapintásomnál felsóhajtott. Lassan, kívánni valóan, mélyen. Tökéletesen. Csendben csókolgattam a nyakát, ő pedig egyre hangosabb lett, és szexibb. Ekkor a fegyvereink összetalálkoztak, noha csak nadrágon keresztül. Az enyém is ki akart törni, és az övé is, csókjaink forrósodtak, sóhajaink mélyültek, a két test pedig szinte eggyé forrt össze. Megragadtam a nadrágját. Taemin felsóhajtott, és önként kezdte el szinte letépni magáról a textilt. Hasonlóképpen cselekedtem. Forró csókjaink azonban nem maradtak abba, sőt, erősödtek, és a nyálcsere hangja töltötte be az egész szobát. Taemin pici volt, esetlen, néha picit perverz, de egy igazi kisangyal. Elkalandozó, ügyetlen, de az enyém. Az én pici babám. Már csak az alsónadrágok választottak el minket egymástól. Egy picit még játszottam a nyelvével. Fel-le mozgattam, forgattam a sajátomat, amin ő jókat mosolyogott. Beletúrt a hajamba, mire kéjesen felsóhajtottam. Kezeimet az alsónadrágjára tettem, lassan simogatni kezdtem a fenekét, a csókokat pedig folytattam.

- Akarlak - suttogta a fülembe. Én is akartam őt. Lassan megszabadítottam a fehérneműtől, ezek után gyengéden a falhoz toltam.

- Csak hagyd, hogy irányítsalak – mormoltam vissza. Lassan bólintott, mire simogatni kezdtem a fegyverét - hol a síkosító?

Csend.

- A rohadt életbe - nyögött fel. Valahogy sejtettem, hogy azt nem hozott. Elkezdtem benyálazni az ujjaimat, hogy annyira mégse legyen rossz neki a dolog.

- Akkor ez fájni fog egy picit. Gumi?

- Az sincs - suttogta. A fogaival finoman kezdte karcolgatni a kulcscsontomat, mire felsóhajtottam. Mondjuk, terhes az nem lesz, úgyhogy maximum tovább fog bicegni, mint a múltkor.

Felkészültem, és behelyeztem az egyik ujjamat. Ezt szerintem annyira még nem is zavarta, inkább csak kellemetlen lehetett neki. Elképzeltem az érzést, és örültem, hogy én aktív kiállású személy vagyok.

Beraktam a másodikat is, mire a Kölyök hangosabban sóhajtott fel. Ez már kicsit zavaróbb lehetett, mint az egy szem pici, árva ujjacskám. Igyekeztem kompenzálni a fájdalmat azzal, hogy a másik kezemmel a fegyverét simogattam, így hol ide, hol oda figyelt. Kompenzálni... na ja, ilyen szavakat is ismerek. Én sem tudom, hogy honnan.

Lassan ollózni kezdtem, mire a sóhajok inkább nyögésekbe mentek át. Azon a szép hangján kezdett nekem egyre hangosabban „dalolni". Biztos fájt neki, de jobban járt, mintha KisMinho ezredes azonnal támadásba lendült volna.

Hamarosan pedig jött a harmadik ujjam is. Ekkor már mocorogni kezdett, mint egy sajtkukac. Nagyon aranyos egy baba volt, még így is, hogy ennyire szenvedett. Sőt, így jobban tetszett, mert nem tudta megjátszani magát. Mondjuk az egyre több könnye miatt sajnáltam őt.

Ollózni kezdtem, immáron három ujjal, mire megfeszült. Ez rossz döntés volt, így csak jobban fájt neki.

- Semmi baj, vigyázok rád - sóhajtottam, mire elmosolyodott. Vagy legalábbis megpróbált valami hasonló gesztust kreálni. Tudtam, hogy fájt neki, de a legtöbb, amit tehettem, az a kényeztetése volt. Hogy kompenzáljak. Oké, megtaláltam az új kedvenc szavamat.

Még egy darabig folytattam a dolgot, hogy hozzászokjon KisMinho ezredes jövendőbeli támadásához. Már nagyon fel volt készülve az ismerős terep bejárásához. Megcsókoltam Taemin száját. Már hiányzott az a vaskos ajak, hiszen hetekig még csak hozzám sem szólt. Erre idejött, és megváltotta nekem a világot. Az én pici babám szinte csodát tett, ezzel kompenzálta, hogy nem szólt hozzám annyi ideig.

Ezek után kivettem az ujjaimat, hogy ezzel már ne kínozzam tovább. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját. Megkönnyebbült, hogy már nem turkáltam benne. Igyekeztem persze óvatos lenni, de annyira nem jött össze a dolog. Ami fáj, az fáj, ezt nem kellett szépíteni. Meg nem is lehetett.

Most pedig jött a feketeleves. Lassan helyeztem csak be a sisakot, hogy meg tudja szokni. Mások ezt makknak hívják, de egy ezredesnek nem lehet makkja, csak sisakja. Szóval a sisakra a Kölyök felnyögött. Tisztán látszott, hogy KisMinho ezredes akcióba lendült. Igyekezett lassabban behatolni a területre, nehogy kárt okozzon az apróságomban.

- A nagyfiúk mindig... elnevezik... az... áhh... fegyverüket... - nyöszörgött Franci - te... áhhhh... is?

- Igen. KisMinho... ezredes - nyögdécseltem vissza, mire elmosolyodott. Szerintem kuncogni akart, de nem jött neki össze. Viszont nagyon fájt neki a dolog. Egyre inkább kezdett ficánkolni, hogy ne zavarja őt annyira.

- Bolond vagy - kuncogott, vagy legalábbis megpróbált. Biztos nagyon tetszett neki ez a név.

- De ő csakis a kettőnké - harapdálni kezdtem a nyakát, amit a nyögések közé helyezett hangos sóhajokkal jutalmazott.

- Hogy jött ez a név? - kérdezte hirtelen. Nem emeltem fel a fejem, folytattam a dolgot.

- Mindenki Kicsi X-nek nevezi el. Mondjuk Kicsi Jjong, vagy KisKey. KisMinho ezredes pedig azért elég nagy. Meg ügyes. Úgyhogy lehet ezredes - mosolyogtam a csókolgatás közben. Ekkor nevetni kezdett, ami a sírással társult. Kis cukim. Eközben az emlegetett szamár, azaz ezredes beért. Lassan mozogni kezdtem, hogy felfedezhesse a terepet.

- Ott! - kiáltott fel hirtelen. Ezek után csak azért is oda céloztam. A Kölyök egyre szebben skálázott minden egyes mozdulatom után. Karmait a vállamba vájta, pont úgy, mint múltkor. Szegényemnek pontosan ugyanúgy fájt, de tűrte. Minden tőle telhetőt megtett a szívem csücske. Ettől függetlenül ezer százalék biztos voltam abban, hogy élvezte. Különben minek ajánlotta volna fel? Nincs igazam? De, naná, hogy igazam van. Könnyes arcát hirtelen a vállamba fúrta, ekkorra már teljesen remegett. Könnyítésképp rámarkoltam a KicsiMinniere, mire szinte felvonyított. Egyre hangosabban kezdett lihegni, főleg, mikor simogatni is kezdtem őt. Utána pedig húzogatni kezdtem a bőrt, mivel már éreztem KisMinho ezredes kirobbanási szándékát. Minnie pedig folyton a nevemet suttogta, igyekezett csendben maradni a környezet miatt, pedig biztosan ordítozta volna a szíve szerint.

- Tetszik? - egy pillanatra elemeltem az ajkaimat a puha bőrétől.

- Nagyon... szeretlek... hyung - igyekezett rendesen lélegezni, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb. Ebben a pillanatban éreztem, amint elfolytam. Azaz KisMinho ezredes vad sortüzelésbe kezdett, aminek hatására folytattam KicsiMinnie húzogatását, és kényeztetését. Természetesen egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, hamarosan pedig én is éreztem a combomra csorgó valamit, a Kölyök pedig szintén ellazult kicsit. Ő is elfolyt. Még egy kicsit mozogtam benne, hogy KisMinho ezredesből az utolsó csepp is kijöjjön, majd kicsúsztam belőle. Láttam, hogy még könnyezett a fájdalomtól.

- Köszönöm ezt a lehetőséget - mosolyodtam el. Adott az arcomra egy puszit.

- Én köszönöm, hogy bevállaltad. Azt hittem, nem jössz - megölelt. Még mindig ugyanolyan bársonyos bőre volt, így magamhoz szorítottam. - Akkor mi most... megint?

- Nem - megrázta a fejét.

- Mi? - ezt most ugye nem mondta komolyan?! Azt hittem, hogy járhatunk! Nem teljesítettem jól?!

- Te butus. Persze, hogy járunk. Bizonyítottál, Minho hyung.

Elmosolyodtam, és megcsókoltam őt. Visszacsókolt, de hamarosan eltolta magát tőlem.

- Legközelebb csak óvszerrel és síkosítóval. Ekkora fájdalmat még egyszer nem viselek el, de meg kell hagyni, hogy KisMinho ezredes hyung nagyon ügyeske volt - megsimogatta ezredest, mire igyekeztem visszafojtani a kikívánkozó sóhajomat.

*Onew POV*

- Húzz be neki!

- Verd már szét!

- Nagyképű dög!

- Többet ne gyere a sulinkhoz! - ilyen, és ezekhez hasonló dolgokat visítottak a gyerekek, mikor megérkeztünk Sullival az iskolához. Összenéztünk.

- Mi a franc van itt? - mormogott. Fejét a vállamra hajtotta, most úgyis mindenki a verekedést nézte. Mert biztosan az volt.

- Nem tudom, de közbe kell avatkoznom. Key nem bunyózik, viszont Jonghyun meg Minho már nagyon vékony jégen táncolnak...

- Menj, légy a nap hőse, oppa - mosolyodott el - addig én leteszem a cuccom.

Mosolyogva fogadtam a puszit, ezek után a Vörös Ördög felrohant. Minho és a becenevek elmehetnek néha a fenébe. Na, mindegy. Vettem egy nagy levegőt, és tolakodni kezdtem, amit a többiek annyira nem díjaztak, de ilyenkor mindig rávágtam, hogy elnök vagyok, ez pedig ezer százalékban igaznak és hatásosnak bizonyult. Nos, a látvány rosszabb volt, mint gondoltam. Egy „nagyon menő" gyerek feküdt háttal a földön, rajta a mi cuki kis Jonghyununk ült, tőlük nem messze pedig Kibum nézegetett egy svájci bicskát. A sztorit pedig gyorsan összeraktam, nem kellett nagy zseninek lennem hozzá. Egy környékbeli suli menő gyereke úgy döntött, hogy ellátogat ide csajokat erőszakolni, meg pénzt zsebelni. Jonghyun pedig féltette ehhez a vadászterületét, ezért megtámadta. Meg kellett hagynom, a mi menőink egyébként egészen rendes emberek voltak, főleg ezekhez a tetovált, piercingezett barmokhoz képest, akik azzal menőznek, hogy van bicskájuk. Szegény Taemin már ezekből is kapott eleget, meg az izomagyakból is. Ezek pedig rendesek, sőt egészen aranyosak tudnak lenni. Talán elsősorban Key miatt. Őt is zaklatták általánosban, éppen ezért viselkedik most szelídebben.

- Kim Jonghyun! - kiáltottam rá, mire megfagyott a levegő. Ha mi ketten háborúba kezdünk, abból nem Jonghyun jön ki nyertesen. Mellettem áll ugyanis az igazgató. Ennek ellenére Jonghyun hatalma is hatalmas volt, főleg, hogy megvédte az iskolát.

- Mi van? - olyan ártatlan arccal pillantott fel, hogy már kezdtem megsajnálni.

- Hagyd őt! Már tanult a dologból - sóhajtottam fel, mire Jonghyun leszállt a fiúról. Ez egészen könnyen ment.

- Többet ne gyere az iskolánkba! - ordította, még egy hatalmasat belerúgva az összevert fiúba. Amaz felpattant, és elrohant. Pontosabban, elvonszolta magát.

- A bicska honnan van? - vontam fel a szemöldököm. Jonghyun barátságosan átkarolta a vállam.

- A srácé volt. De ezek után inkább nem kérte vissza. Hatszor is meggondolja az a kis fasz, hogy meg akarja-e erőszakolni a csajainkat, vagy beszedni helyettünk a pénzt - kacsintott - tudom, hogy egy hős vagyok, nem kell halálra dicsérni.

Inkább nem mondtam semmit, a háttérben ugyanis felbukkant az igazgató úr.

- Kim! Mi volt ez?

Jonghyun és Key összerezzentek.

- Önvédelem - vágta rá az idősebbik. Az igazgató felvont szemöldökkel végigmérte őket.

- Kim Jonghyun, maga büntetést kap. Délutánonként az irodámban várom magát - a hangja rideg volt, de nem kellett sok ahhoz, hogy megint végigvisítsa az egész napot. Viszont Jonghyun nagyon pórul jár, ha az igazgató feladatokat talál ki...

- Igazából nekem el kellene a segítség. Mostanában kicsit túl sok a papírmunka - szóltam közbe. Ez volt a mentőötletem Jonghyun érdekében. Hogy miért tettem? Mert valahol egy csapatban játszottunk. Ők tényleg mind rendesek voltak Taeminhez, aki végre tartozhatott valahova. Meg Jinri is az ő bandájukba tartozott. Jonghyun pedig sosem vétett ellenem, így kötelességemnek éreztem, hogy mentsem a menthetőt.

- És tudnál vele bánni? - az igazgató úr rám pillantott.

- Igen - válaszoltam őszintén. Biztos nem lesz vele semmi baj.

- Legyen. Akkor Kim! Egy hétig áll ez a büntetés. Minden szünetben ott van. Ha Lee elégedett, akkor eltekintek a beírástól- ezzel elment. Jonghyun megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Kösz. Utálok a dirinél dolgozni. A múltkor a talpát kellett masszíroznom. Még mindig kiráz tőle a hideg.

Felnevettem. Az igazgató tényleg mindent kitalál arra, hogy mindenki tanuljon a leckéből. Talán ezért is kedveltem őt ennyire.

- Nincs mit. De cserébe szólhatnál mindenkinek, hogy menjenek órára, mert két percen belül csengetnek.

- MINDENKI BEFELÉ! ÓRA VAN! - Jonghyun stílusosan lerendezte az ügyet.

- Ti is - néztem rajtuk végig.

- Megyünk - Kibum zsebre tette a bicskát, és elindultunk mi hárman zárásként. Nagyon érdekes volt a menőkkel barátkozni. A fura humoruk ellenére pedig nagyon is aranyoskák voltak.

- Egyébként Taemint láttátok? Azt hittem, itt lesz... - tényleg szerettem volna neki köszönni, mint mindig.

- Ma még nem láttuk, de ha megnyugtat, Minhot se nagyon. Amint megjöttünk, elfutott - magyarázta Key. Szóval együtt vannak megint. Vagy legalábbis megpróbálnak járni. Ennek őszintén örültem. Bár Minhot tiszta szívemből utáltam, nagyon vigyázott Taeminre, és biztosított neki egy szilárd pontot. Meg aranyosak voltak együtt. Az sem hátrány.

- Biztos nem felejtett el, csak dolga akadt - Jonghyun bátorítóan megveregette a hátam - egyébként akkor most én is késhetek az órákról tíz percet?

- Igazgatói engedéllyel. És te csak ötöt. De majd lebeszélem vele.

Jonghyun szemei felcsillantak, majd elköszöntünk egymástól. Mindenki ment a saját órájára.

***

- Azt hittem, bajod esett - Jinri kissé hátradőlt az asztalon ülve. Megcirógattam a hátát.

- Csak az igazgató úr problémázott - válaszoltam. Éppen reagált volna valamit, amikor kinyílt az ajtó, és felbukkant Jonghyun.

- Jöttem dolgozni - levágta magát a székre - szia Sulli.

- Szia - mosolyodott el.

- Mennyire van kedved a dologhoz? - elővettem az egyik lapot. A jövő heti ebéd táblázata volt rajta.

- Őszintén? Semennyi – vont vállat, miközben átvette az általam odanyújtott lapot.

- Ez egy fénymásolat, tedd a táskádba. Ha az igazgató úr kérdezi, akkor fénymásolni viszed, és ezt az eredetinek állítod be. Minden találkozásotok után gyere, adok másikat, hogy azt higgye, dolgozol. Egyébként mehetsz a dolgodra - elővettem egy másik papírt, arra kezdtem firkálni. A két menő nagyokat pislogva nézett össze.

- De... azt mondtad, hogy kell segítség...

- Nem kell. Csak nem éreztem igazságosnak, hogy megbüntetett. Legközelebb nem úszod meg ennyivel, akkor hagylak neki. De ha nagyon akarsz, kereshetek neked valamit - magyaráztam.

- Nem kell, nyugi! - nevetett, és már fel is pattant - Amúgy kösz.

- Nincs mit - megvontam a vállam. Nagyjából ezzel egy időben nyílt ki az ajtó.

- Meleg váltás. Meleg. Értitek - Jonghyun felnevetett. Beengedte a másik vörösbuksit, utána lelépett a lappal.

- Sziasztok - mosolygott Taemin. Lassan odabicegett a székhez. Mi történhetett vele? - Jonghyun hogy került ide?

- Büntetésben van. Veled minden rendben? - remélem, Minho nem bántotta, vagy esküszöm, kitekerem a nyakát. Igen, most én az övét.

- Minhoval kibékültünk, és megünnepeltük. Mármint az én ötletem volt...

- És előkerült KisMinho ezredes - nevetett fel Sulli. Az meg mi?

- Igen. Honnan ismered? - Taeminnie pofijáról le nem lehetett volna törölni a vigyort.

- Már mesélt róla. Még nem láttam, de nem is akarom - Jinri megcsóválta a fejét. Nagyon reméltem, hogy nem az volt, amire gondoltam.

- Ez az izé... ez Minho farka? - kérdeztem, mire bólintottak. Csodás nevet adott neki. Fő az ötletesség.

- Gratulálok nektek - mosolygott Jinri, hozzám bújva.

- Én is. Viszont adok fájdalomcsillapítót. Rossz rád nézni - adtam egy puszit a párom arcára, és már nyújtottam is a vizet a gyógyszerrel együtt.