4. Fejezet

* Minho POV *

Ha nem tudsz meggyőzni embereket az igazadról, akkor törődj bele, vagy próbálkozz a végtelenségig. Az első megoldás jobb. Egyszerűen elhiszed azt, amit mondanak, és a végén már neked sem lesznek kételyeid. Valószínűleg van bizonyítékuk, vagy ha nincs, elintézik, hogy legyen. A második… az a nehezebb verzió, de én mégis mindig ezen az úton járok.  Nem szokásom feladni dolgokat és ezt mindenki tudja. Szóval, ha én azt mondom, hogy nem vagyok szerelmes a Kölyökbe, akkor vegyék tudomásul, hogy nem vagyok! Mégis honnan szedték ezt a hülyeséget? Ráadásul leégettek előtte és tök kínosan kezdtem magam érezni tegnap. Ha szerelmes lennék belé, megmondanám neki! És egyébként is… hiába vagyunk haverok, nem sok közük van ahhoz, hogy tetszik-e a Kölyök, vagy sem. És én, Choi Minho be fogom bizonyítani, hogy nem vagyok szerelmes belé. Addig fogom mondogatni nekik, hogy el fogják hinni.

- Még mindig azon rágódsz, hogy rájöttünk a titkodra? – pillantott rám Jonghyun. Kifújta a füstöt és még csak rám se nézett. Nem volt szokásunk egymást bambulni beszélgetés közben.

- Nem tudom, miről beszélsz – letüdőztem a füstöt és az orromon át fújtam ki. Na ja, szerintem ez nagyon menő, főleg, hogy Jonghyun nem meri megcsinálni. Ez az én különleges képességem. Egyébként most béke volt, mert mindenkinek volt pénze. A gyerekek megkönnyebbülten jöttek iskolába, mert senkit sem láttak a környékünkön. Ilyenkor általában nagyon komoly indok kellett ahhoz, hogy valakit mégis magunkhoz hívjunk. Azért valljuk be, szerintem jófejek vagyunk, hogy nem terrorizáljuk mindennap az oktatási intézmény lelkes diákjait.

- Kölyök- jelentette ki.

- Nem látom. – tényleg azt hittem, hogy itt van, úgyhogy a tekintetemmel keresni kezdtem őt. És mondanom se kell, muszáj volt csalódnom.

- Szerintem megint a végzős haverjára vár.

- Arra biztosan nem – lépett mellénk Key. – Láttam őt bemenni Kim hyunggal. Biztosan valami DIÖK-ös hülyeségre kellett mennie. Szóval, ma valószínűleg egyedül jön.

- Te hol voltál? – nézett rá Jonghyun. Ez a kérdés bennem is felmerült. Vagy… végig itt állt mellettünk, csak nem vettük észre?

- Hoztam poharat. – a kezünkbe nyomta az említett tárgyat. Mindenki kapott egyet. Felvont szemöldökkel meredtünk rá. Most köpjünk bele, vagy mi?

- Kibummie, ha kéregetni szeretnél, mert nincs pénzed, akkor szólj, adok kölcsön – forgatta a kezében a poharat Jonghyun. Hát, én is efféleképp gondolkoztam, bár meg kell hagyni, a köpős verseny jobban tetszett.

- Kedveskéim, arra gondoltam, hogy megihatnánk a méregdrága whiskyt, amit a végzős gyerek adott nekünk ajándékba. De ha ti kéregetni akartok, akkor menjetek nyugodtan. – előkapta a tegnapi ajándékunkat. – De be kell osztanunk. Nem ihatjuk meg egyszerre mindet.

- Várj, te is iszol? A nagy antialkoholista szent iszik? – néztem rá kérdőn. Key sosem ivott, csak ha muszáj volt. Mi több, még akkor sem.

- Ilyen ajándékot nem fogok visszautasítani – kapta ki a táskájából az említett dolgot.

- Akkor már értem, miért kellett a pohár. Mert mi meg tudtuk volna inni üvegből is. – vigyorogtam. 

- Az olyan, mintha smárolnátok – húzta el a száját. Na, ezt az ő szájából hallani kicsit furcsa volt. Elvégre, ő a nagy csókkirály. És attól undorodik, hogy egy üvegből iszunk Jonghyun hyunggal? – Bár, ha jobban belegondolok, felőlem csináljátok. Az tök izgalmas és vonzó lenne.

Megdöbbentünk, bár számíthattunk volna erre a kijelentésre.

- Nincs melegpornó még a te kedvedért sem kiscsillag – vigyorgott Jonghyun.

- Kár – Key sóhajtott egyet és kibontotta az üveget. Gondolom, otthon már előre meglazította magának, vagy nem tudom… mindenesetre töltött nekem is és Jonghyunnak is a mennyei folyadékból. Szigorúan keveset, mert részegen nem ülhetünk be órára. Már nem azért, de én simán megtenném, meg szerintem Jonghyun is. Na, mindegy. Key Umma nem enged minket, és ha nem, akkor nem. Neki nem merünk ellenszegülni, mert ő Kim Kibum és ha rosszak vagyunk, jaj nekünk!

A whisky tálalva volt, és meg kell hagyni, rég ittam már ilyen finomat. Ez a srác tudta, hogy mivel vegyen le minket a lábunkról.

Némán néztük a diákokat Key új „csaja” után kutatva. Jonghyun persze háborgott érte, de végül beletörődött a dologba. Tudta, hogy Key nem csalná őt meg. Izé… szóval nem dobná őt egy másik hosszú kapcsolatért. Persze, az ő helyében engem is zavart volna, ha a szerelmem (aki NEM a Kölyök!) szóval, a szerelmem mindenféle csajjal kavarna csak a „móka kedvéért” és a „látszat miatt”. Szerencsére Jonghyun teljesen megbízik benne és még csak meg sem fordul a fejében, hogy Key miért viselkedhetett így.

Jonghyun hirtelen oldalba bökött. Felpillantottam rá. Nagyon jó, hogy megtalálta a csajt, de engem nem izgat. Ez az ő dolguk, engem nem érdekel.

- Hé! Gyere már ide! – hallottam magam mellett a kiabálását. Na, ekkor már érdekelt, hogy kit szeretne ennyire magához hívni, mert a csajt biztosan nem. Gyorsan körbenéztem, mikor megakadt rajta a szemem. Ő volt az! Igazából, örültem, amikor nem láttam őt. A közelében idegesnek éreztem magam. Féltem, hogy elrontok valamit, hogy olyat mondok, amivel megbántom. Féltem, hogy feltűnik neki a hangom remegése. Féltem, hogy olyat teszek, amiből rájöhet, hogy mit is érzek iránta. A baj az, hogy én sem tudom pontosan, hogy mi ez az érzés.

- Sziasztok! – lépett oda hozzánk remegve a Kölyök. Még mindig félt tőlünk, bár nem sok oka volt rá, mert úgyis tudhatta, vagy legalábbis észrevehette volna, hogy nem bántjuk azt az aranyos, ártalmatlan tökfejét. Egyenlőre legalábbis nem.

- Szia! – mosolygott Key. Abban a pillanatban meglátta a csaját is, úgyhogy elszaladt mellőlünk.

- Szia!- köszöntem neki én is.

- Szevasz Kölyök. Kérsz? – Jonghyun úgy nyújtotta felé a whiskyt, amit Key töltött neki, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ártatlanokat kínálgat alkohollal.

- Na, neeeeem – emeltem ki a hyung kezéből a poharat. – A Kölyök nem iszik alkoholt.

- Hé! Ez az ő döntése! Ha iszik, iszik, ha nem, nem. Na, add vissza! – Jonghyun hiába nyúlt a holmijáért, a fejem elé emeltem azt. A sajátomat pedig a kerítés tetejére tettem, ahol szintén nem érheti el. Ebből a szempontból hálás voltam annak, hogy ilyen magasra nőttem. Így legalább a töpörtyű haveromat meg tudom néha akadályozni abban, hogy valami butaságot csináljon.

- Nem adom. A Kölyökből nem nevelhetsz alkoholistát. – jelentettem ki. Nem bírnám a tudatot, hogy pont ő rászokjon az alkoholra.

- Nem lesz alkoholista egy korty whiskytől. Na, add már ide. – belecsimpaszkodott a karomba, hogy felhúzza magát, és elérje a poharát. Egyébként meg ki tudja… minden alkoholista egy korttyal kezdte. – Add ide a poharamat te hatalmas, behemót benga állat!

- Én legalább nem vagyok olyan összement törpe, mint te – a poharat átemeltem a másik kezembe. Élvezetes volt látni, amint Jonghyun szenvedett. Egy pillanatra a Kölyökre néztem. Kikerekedett szemekkel bámult minket. Valóban érdekes látványt nyújthattunk, de nem nekem volt kínos, hanem neki. A beszólásomra Jonghyun abbahagyta a rám mászást. Egy ideig némán bámult engem, arca rezzenéstelen volt, ami őszintén szólva kissé megrémisztett. Általában bunyó előtt látom őt ilyennek, vagy ha valakire megharagszik. Mindenesetre nyugtáztam magamban, hogy engem nem bántana.

- Tudod, a jóból keveset adnak. – jelentette ki. Na, durr neked Minho, ebből mentsd ki magad!

- Hmmm… akkor ezért nem nőttem tovább. És amúgy is, a csajok a nagyokat szeretik. – kacsintottam rá, és iszonyatosan okosnak éreztem magam.  Teljesen zavarba hoztam szegény haveromat, de ez az élet rendje. Nem égethetem le magam a Kölyök előtt… Mit gondolna rólam? Na, nem mintha érdekelne a véleménye, de akkor is. Elvégre, ha Jonghyun elballag, akkor én leszek a főnök. Mert Kibum is aranyos, de nem vezérhím. Ahhoz nem elég szabályszegő. És ha vezérhím leszek, akkor igenis csípősnek kell lennem.

- Na jól van, Minho, elmész te a… - közelebb hajolt hozzám, mire finoman kisuttogta a bűvös szót. Elmosolyodtam. Ismételten kattogott az agyam (Jonghyun szerint a helye, de ezen mindig vitatkoznak, mert Key szerint okos vagyok, csak lusta, és amúgy is, agya mindenkinek van, különben nem tudna létezni.) Megszületett a válasz, és még csak sokat sem kellett rá várni.

- És kiébe? Kibuméba? Tiédbe? Esetleg a Kölyökébe? Hmm… nem is lenne rossz – megragadtam a Kölyök karját és magamhoz rántottam. A poharat gyorsan feltettem a kerítés tetejére. Rémesen közel hajoltam szegény sráchoz. Hallottam, mi több, éreztem az egyre jobban gyorsuló légzését. Hirtelen abbahagytam a közeledést. Vigyorogva rápillantottam és meglepett a látvány. Nem is nézett rám, lesütötte a szemeit, de még így is látszott, hogy az arca teljesen kivörösödött. Az egész iskola tudta, hogy nem vagyok meleg, ezek csak színjátékok. (Na jó, talán egy kicsit nagyon meleg vagyok, a csajokról nem is jön le a véleményem, de ezt csak közeli haverok tudják rólam.) Szóval, mivel nem vagyok meleg (hahaha) ezért ha magamhoz húzok egy srácot és már szinte egymás lélegzetét vesszük, az nem egyenlő azzal, hogy vonzódom hozzá. Csak szívatom őt. Ezt a Kölyök még nem tudhatta, mert eléggé elvörösödött zavarában. Komolyan azt hitte, hogy megcsókolnám őt? Itt, mindenki előtt?

- Choi Minho, én kinyírlak! – valószínűleg most sikerült rádöbbennie arra, hogy mit mondtam neki, ugyanis egyenesen nekem ugrott, félrelökve azt a szerencsétlen Kölyköt. Kész élvezet volt ölelgetni szegény Jonghyun hyungot, de nem akart igazából bántani, és ezt én is tudtam. Szóval ez a „nekem ugrás” csak a látszat kedvéért volt.

- Na jó,vége a gyereknapnak – szedett minket szét Key. Már megint nem tűnt fel, hogy ott volt a környékünkön. – Taemin nem iszik alkoholt, mert még kiskorú, és ne kínálgasd őt légy szíves. Te pedig ne reagálj erre ilyen hevesen. Elhiszem, hogy nem akarod őt rászoktatni, mert akkor mi maradna nekünk, de nem az a megoldás, hogy közöttünk legyen feszültség. Akkor töltsétek ki a haragotokat a diákokon, de ne csináljatok ilyet. Világos?

- Igen – bólintottunk mindketten. Irtó ciki volt. Key talán ezért tartozott közénk. Valahol felettünk állt.

- Helyes. És most kérjetek bocsánatot. – hangja nem tűrt ellenmondást. Barátságosan egymásra támaszkodtunk, és vigyorogva bocsánatot kértünk. Ezek után ugyanolyan faarccal léteztünk tovább. Mindezt a Kölyök előtt, aki szerintem ezt nem nagyon tudta hová tenni.

- Lenne egy kérdésem – pillantottam a fiatalabbik hyungomra, aki nagyon anya akart lenni. És ez a kérdés komolyan foglalkoztatott. Inkább zavart, mert nem tudtam, miről zagyvált itt össze az előbb.

*Taemin POV*

Ezt az egészet nem értettem. A baj talán ott kezdődött, hogy otthon egyetlen egy témám volt. Bármit kérdeztek, valahogy mindig rátértem a menők legszebb szemű tagjára. Mi több, a világ legszebb szemű tagjára. A legfurcsább talán mégis az volt, hogy vele álmodtam. Meg úgy alapjába véve minden egyes pillanatban csak rá tudtam gondolni. Ha zuhanyoztam, ha leckét írtam, ha tanultam, ha aludni akartam, ha ettem, folyton Choi Minho gyönyörű szemei, hatalmas, férfias kezei, Határozott, de mégis gyengéd szorítása, tökéletes arca, mutáló hangja és gúnyos nevetése járt a fejemben. Az a pár perc, aminek az erejéig egymással foglalkoztunk, megváltoztatta az egész életem. Nem tudom, hogy mit tett velem, de teljesen magához láncolt.

És most, teljesen összezavarodva álltam az udvaron a fiúkat nézve. Minho és Jonghyun eléggé érdekes kapcsolatot ápoltak. Olyanok voltak, mint két óvodás. Viszont, amikor Minho majdnem megcsókolt… a szívem a nyakamba ugrott. Azt hittem, megtörténik, de csalódnom kellett. Na, kész! Lee Taemin! Miért izgulsz ennyire egy majdnem-csók miatt? Csak szórakozott veled! Hahó! Csak egy vicc volt! Basszus, miért vert így a szívem?

Még fel sem ocsúdtam rendesen, Key éppen a fiúkat próbálta szétszedni, és eléggé meggyőzően beszélt.

- Na jó,vége a gyereknapnak – kezdte -  Taemin nem iszik alkoholt, mert még kiskorú, és ne kínálgasd őt légy szíves. Te pedig ne reagálj erre ilyen hevesen. Elhiszem, hogy nem akarod őt rászoktatni, mert akkor mi maradna nekünk, de nem az a megoldás, hogy közöttünk legyen feszültség. Akkor töltsétek ki a haragotokat a diákokon, de ne csináljatok ilyet. Világos?

- Igen – bólintottak kissé csalódottan. Egyébként nem ittam volna az italból, mert nem rajongom az alkoholért. Igen, már ittam, de nem jött be és pont. Mondjuk, kedves volt Minho részéről, hogy elvette a poharat, mert kinézem Jonghyunból, hogy akaratom ellenére megitatja velem azt a vackot. Mire észbe kaptam, a két fiú éppen bocsánatot kért egymástól, bár eléggé furcsán. Nekem úgy jött le, hogy Minho észrevett engem. Lehet, hogy kedvel. És lehet, hogy több is kisülhet a kapcsolatunkból. Én bármire hajlandó lennék, ha ő kérne rá… állj. Mi? Izé… szóval, nem egészen erre gondoltam.

- Lenne egy kérdésem – szólalt meg hirtelen Minho. Érdeklődve várakoztam. A szívem ezerrel vert. Biztosan tőlem fogja megkérdezni, hogy szeretem-e és esetleg járnék-e vele. MIVAN???? Taemin! Higgadj már le te perverz agyatlan! Miért akarna járni veled Choi Minho? Egyáltalán én miért gondolok ilyeneket?

- Ki az a Taemin?

Na, nesze neked Taemin, ennyit az ábrándozásodról. Azt se tudja, hogy hogy hívnak! Az a fura, hogy Key emlékszik rám.

- A Kölyök – forgatta a szemeit lemondóan az utóbbi személy. Na, tessék. Így lehet engem beazonosítani. 007-es ügynök, fedőnevén „ A Kölyök”. Hmmm… ha esetleg kémnek megyek, akkor ez lesz a művésznevem. Mi több, ha esetleg tényleg táncos leszek, akkor is használni fogom.

- Tényleg így hívnak? – nézett rám kérdőn Jonghyun, mire alig észrevehetően bólintottam. Csak gratulálni tudok neki. Elvégre tegnap az én beiratkozási papírjaimmal futkosott egész nap és lövése sincsen a nevemről. Minden menő hülye, vagy csak tettetik? Jó, Key kivétel volt.

Még egy darabig beszélgettünk, utána eljöttem. Rettentően hevesen vert a szívem akármikor hozzám szólt. Leginkább azért siettem el, mert görcsölni kezdett a hasam. Izgultam Minho közelében. Mi több, a csapat azon röhögött, hogy mennyire elvörösödöm mindenen. Pedig ez nem volt igaz, csak Minho más volt, mint a többiek.

Ettől függetlenül féltem tőlük.

Mert oké, lehet, hogy most jó fejek, de mi van, ha ez csak valamilyen álca?

Azonban a legfontosabb kérdések a következőek voltak: Vajon mit gondol rólam Choi Minho? Vajon van barátnője? Kedvel engem? Egyáltalán tudja, hogy ki vagyok? Miért érdekel mindez engem? Miért nem tudom kiverni őt a fejemből? Zavart, hogy minden percem Choi Minho tölti ki. Rá gondolok éjjel-nappal, holott tegnap óta ismerem. Talán azért van, mert még nem volt olyan menő, aki nem piszkált? Miért kell ennyire kedvelnem őt? És a másik kettő? Őket miért nem szeretem annyira? Csak Minho jár a fejemben, egyedül ő, de már nagyon fáradt lehet emiatt. Hihetetlen, hogy összebarátkoztam a menő csapattal.

- Hé! – hallottam meg egy kiáltást, amitől végigfutott a hideg a gerincoszlopomon. Nem, sajnos nem Minho volt az. Nem is Key és nem is Jonghyun. Nem ám. Hanem ki volt az? A Kim gyerek. Igen, ő. Aki előttem ül a padban.

- Mondjad – néztem rá unottan, mikor beért. Lekezelően pillantott rám.

- Tudom, miért jófejek veled a menők. És nem fogom hagyni, mert igazságtalan dolog a többiekkel szemben. – jelentette ki. Kissé meglepődtem, de igyekeztem tartani magam az eredeti arckifejezésemhez.

- És? Mire jutottál?

- Amint elhúztál, megkérdetem őket. Nem akarták elmondani, de addig alkudoztam, hogy végül fél éves kajapénzembe és tíz doboz cigarettába került, de elmondták. A DIÖK elnök lefizette őket, hogy amíg ő juttatja a cuccokat nekik, addig ők nem bántanak téged. De vége az aranyéletednek. Ne hidd azt, hogy hagyni fogom a kivételezést. – mosolyodott el gúnyosan. Egy világ omlott össze bennem. Minho nem is kedvel? Csak színjáték minden? Azt hiszem, Lee Taemin meghalt, de még maga sem tudja, hogy miért.

- Ilyet nem fecsegnének ki. – próbálkoztam.

- Figyelj, lehet, hogy tényleg kedvelnek, de nem kivételeznének veled sem, ha nem lennének lefizetve. Eddig egyedül Kibum volt az az átlagos diák, akivel abnormálisan kedvesen bánt Jonghyun és Minho. És te nem lehetsz az új menő tag, mert ahhoz túl lányos vagy. Fel kellene valamit mutatnod nekik. Ja, és ma készülj a kinyírásra. Mondtam rólad egyet s mást, például, hogy a Choi helyére ültél. Nem fogják eltűrni a pofádat, ne aggódj. Lehet, hogy ma megvernek.  – Kim valaki még egy darabig némán nézett engem, utána elhúzott. Még azt hiszem, négy évig osztálytársak leszünk. Nem fogom kibírni mellette. Egyszerűen utálom az ilyen embereket. Olyan tipikusan minden lében kanalak, akik mindent úgy csinálnak, hogy nekik jó legyen.

Viszont, amit mondott… az szíven ütött. Tényleg lefizette őket Onew? Nem is tudom, mintha egy darabot kitéptek volna a szívemből. Mindeközben mérhetetlenül dühös voltam a barátomra. Találkoznom kellett Onewwal.

Besiettem az iskolába és egyből a titkárságot kerestem fel. Óvatosan benyitottam.

- Szia! Zavarhatok? – egyből megláttam Jinkit egy papírköteg mögül kukucskált ki, gondolom, az ajtónyitást követő zaj miatt. 

- Szia! Gyere csak be. Mondd, mi a baj? – rám nézett. Biztosan észrevehette, hogy baj volt. Fejével rábökött az egyik székre, hogy üljek le. Pillanatokon belül helyet foglaltam.

- Hyung, miért kellett ezt? Igaz, hogy lefizetted a menő csapatot, és csak azért nem bántanak? – kérdeztem tőle totálisan komolyan. Előre féltem a választól, holott, remekül tudtam, hogy mi lesz az. 

- Igaz. Ne haragudj, de nem akartam, hogy rossz élményeid legyenek az iskolával kapcsolatban. – rám se figyelt. Éppen lapokat rendezgetett.

- Most utál az osztályom, főleg, hogy ez kiderült. – sóhajtottam reményvesztetten. Megint nincs senkim Onew kivételével, aki szemmel láthatóan remekül elvan nélkülem is. Tegnap is, ebéd közben a haverjaival beszélgettünk, vagyis inkább ő, én közben Choi Minho után sóvárogtam.

- Ne haragudj. A menő csapat nem kedvel senkit, és te eleve előnnyel indultál volna a szekálási mezőnyben. Ezzel te is tisztában kéne, hogy legyél. Miért? Mit gondoltál? A két szép szemedért nem bántanak? – Onew felsóhajtott, én meg szívem szerint nekiugrottam volna. Persze, tudtam, hogy igazat mondott, csak fájt. Ezalatt a két nap alatt azt hittem, hogy szeretni fognak, és erre kiderül, hogy csak azért, mert Onew lefizeti őket. Mondjuk, még mindig jobb, mintha októberben jöttem volna rá erre.

- Igazad van, de…

- Nincs de. Tudom, hogy néha hajlamos vagy naiv lenni. Egyébként is, ki mondta neked ezt? Valamelyik menő?

- Nem. A Kim. – megráztam a fejem. Tegnap meséltem róla Onewnak és az osztálytársainak is. A baj nem az volt, hogy lefizette őket, hanem az, hogy minden reményem szertefoszlott miatta. Megjegyzem, egyikünk se tudta a Kim rendes nevét, és nem is érdekelt minket.  

- Kim nem kedvel téged, ne foglalkozz vele. Eléggé sokan vannak az osztályodban, barátkozz velük. A menőket meg felejtsd el. Ők az én gondjaim. – jelentette ki a barátom ellentmondást nem tűrő hangon. Fájtak a szavai, de nem mondta el neki.

- Mivel fizetted le őket? – kérdeztem a cipőmet nézegetve.

- Alkohol, cigi, lóvé. Mással szóba se állnak veled. – úgy beszélt, mintha az időjárásról kérdeztem volna. Gondolom, feltűnt neki, hogy megkedveltem a menő csapatot, és valószínűleg zavarta őt. Persze, vagy a menőkről kell lemondanom, vagy róla. És mégiscsak Lee Jinki a gyerekkori legjobb barátom, nem Minho. Egyébként meg már úgyis mindegy. Mint kiderült, nem szeretnek. Csak az alku miatt csinálják.

- Megyek, nehogy rám csengessenek. – álltam fel egy idő után. Egyszerűen nem beszéltem Onewwal, mert nem volt miről. Én éppen haragudtam rá, ő pedig éppen sajnált engem, amiért naiv vagyok.

- Milyen órád lesz?

- Angol. – válaszoltam gondolkodás nélkül – És ez lesz az első.

- Tegnap nem volt? Elvileg mindennap kellene lennie egynek. – Onew a papírokat rendezgette. Komolyan, borzalmas volt. Iskolatitkár már nem akarok lenni, az fix.

- Nem, csütörtökön lesz kettő. Elég agyatlan megoldás, de ilyen az órarendem. – sóhajtottam. Onew bólintott.

- Akkor jó angolt! Szia!

- Szia – köszöntem. Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót. Biztosan ez az év eleji hajtás volt. Mindenesetre azért fájt, hogy ennyire nem beszélt velem. Komótosan baktattam fel a lépcsőn, és ekkor realizálódott bennem. Ez lesz az első angolórám! A kiejtésem borzalmas, a nyelvtanom egy katasztrófa, nem beszélve a szókincsemről. Totálisan le fogok égni. Mindenki ki fog röhögni, és mi lesz, ha valaki elmondja a menőknek? Mit fog szólni Minho, ha kiderül, hogy marhára nem beszélek angolul?

Állj! Miért érdekel engem, hogy mit fog szólni az angoltudásomhoz? Egyáltalán miért érdekelné őt? Még csak nem is kedvel. Csak a cuccok, amiket kap…

- Nagyon le vagy lombozódva – hallottam meg az ismerős hangot. Komolyan, ennek mindenhol ott kell lennie? Nem tud rólam lekopni? – Csak nem azért vagy ilyen szomorú, mert a menők nem szeretnek. Gyerünk, sírjál. Azt sem tudom, hogy fiú vagy-e vagy lány. Komolyan, te egyáltalán tudod?

- Bocs, de szeretnék bemenni – Megint zseniális vagyok. Nem tudom, szívem szerint nekiugrottam volna, vagy beszóltam volna neki, de nem vagyok az a fajta. Általában csak nyelem a dolgokat, és ha végképp kész vagyok lelkileg, akkor a menők jönnek, megvernek, és én átmegyek másik iskolába. Néha a lelki terror elmarad. Néha.

- Nagyon el vagy szállva magadtól, és ez nem tetszik – támaszkodott a falnak Kim. Komolyan, szerintem rám várt, vagy nem tudom. Nem mellesleg itt ő van magától elszállva.

- Komolyan beengedhetnél – próbálkoztam. Nem érdekelt, hogy mennyire nem kedvel, csak be akartam jutni a tanterembe.

- Nyugi, nem bántalak. Majd a menők. A Choi, na az nem ismer kegyemet. A barátod nem fogja sokáig győzni a fizetést, utána pedig úgyis bepótolják az elmaradt veréseket. Főleg Jonghyun. Egy nap tízszer fog kinyírni. Nehogy azt hidd, hogy ők alapjába véve ilyen kedvesek. Még egymást is bántják néha.

És itt már végképp elszakadt a cérna. Jó, nem sírtam el magam, egyszerűen idegbeteg módon kitéptem a teremajtót. Nem érdekelt ez az agyatlan.

- Hozzád beszélek, hallod! – jött utánam Kim. Nem érdekelt, egyszerűen lehuppantam a helyemre. Előpakoltam angolórára és a táskámból kivettem egy könyvet. Olvasgatni kezdtem, miközben az a … szóval Kim a helyén ülve idegesített. Folyton valami vacak sztorival boldogított. Az ajtó kinyílt, és az osztályfőnök belépett rajta. Mindenki felállt, mire ő végignézett rajtunk.

- Good morning boys and girls – köszönt. Mindannyian visszaköszöntünk neki. Megengedte, hogy leüljünk. Egy pillanatra rám nézett. felállított, és megkért, hogy meséljek magamról angolul is. Szóval, az angol az nem az én műfajom. Csak makogtam valamit, néhány szót egymás mögé pakolva igyekeztem valamit kihozni ebből a vacak tudásból. Ezek után megkért a tanár, hogy meséljek neki a múltamról. Szintén a gyengepontom volt. Rettentően sötét voltam a múltidő használatával kapcsolatban.

- Well, I was a dog – nagy röhögés tört ki a teremben. Még a tanár eddigi komoly, rezzenéstelen arca is megrándult. Totál kellemetlenül éreztem magam. Tényleg az a fajta vagyok, aki mindig mindent elront.

- Had – fordult hátra röhögve Kim. – A was az létige. A had birtokos.

Mondhatom, köpni, nyelni nem tudtam. Kim, az a Kim, aki utál, az, lesúgta a jó megoldást. Gyorsan kijavítottam magam, mire nagyjából csend lett a teremben. Uram atyám! Mi lesz, ha ez eljut Minho fülébe? Mit fog szólni? Taemin!!!!! Miért érdekel téged ennyire Choi Minho véleménye? Mire végigmondtam a teljes szöveget, teljesen lefáradtam. Szerencsémre Kim lesúgott dolgokat.

- Kösz – ültem le végül.

- Van mit. – fordult hátra. – Csináljuk azt, hogy súgok neked angolból, cserébe te elintézed, hogy a menők ne bántsanak engem. Nem láthattad, de miután elmentél, Jonghyun meg Minho szó szerint felmosták a betont Jonghyun egyik osztálytársával, mert nem írta meg annak a hülyének a leckét. Téged meg kedvelnek, még akkor is, ha csak a haverod lefizeti őket. Kérd meg a menőket, hogy engem se bántsanak.

- Kim, Lee abbahagyni! Mindent az órámon kell csinálnotok? – förmedt ránk a tanár. Utána mintha kissé megenyhült volna, szelídebben felém nézett – Lee, neked szükséged lenne felzárkóztatásra angol nyelvből. Fel kéne téged tornázni arra a szintre, amelyen mi vagyunk. Az angol az egyik legfontosabb tárgy.

- Már felajánlottam a segítségem – nyújtózkodott az előttem ülő srác. Komolyan, nála már nem lehet rosszabb…              

- Köszönöm, de én valaki másra gondoltam. Egy idősebb, tapasztaltabb ember jobban tudna korrepetálni téged. Kim Kibum biztosan segít. Ő az iskola legjobb angolosa. Tudod, a menő csapatból a szőke…   

Tévedtem. Van Kimnél rosszabb.