8. Fejezet

*Taemin POV*

- Sziasztok! – intettem Jonghyun és Key felé, akik szokásukhoz híven a falnak nekidőlve ácsorogtak. Jonghyun egy cigit próbált meg meggyújtani, míg Key éppen egy srácot zsebelt ki. Kedvesen, mosolyogva visszaintettek, majd visszatértek az eredeti teendőikhez.  Egy darabig még mentem tovább, amikor hirtelen realizálódott bennem valami. Megálltam. Visszapillantottam a menő csapatra. Különös hiányérzetem támadt, és aggódni kezdtem. Egy idő után megint csak azon kaptam magam, hogy a menő páros felé tartok, dobogó szívvel. – Minho hyung? – szólaltam meg szinte öntudatlan állapotban.

- Szerintem késik – vonta meg a vállát Key. Nem nézett rám, továbbra is a fiúval szórakozott, lelkileg terrorizálva őt. Mindenféle csúnya dolgokat mondott neki a szüleiről, a családjáról, vagy arról, hogy mennyire nincsen senkije. Már én kezdtem magam rosszul érezni a szavak miatt, hát még szegény srác, aki majdnem elsírta magát.

- Én se tudok róla semmit, úgyhogy valószínűleg azért nincs itt. Vagy valami baja lett, mondjuk útközben elütötte egy kocsi – Jonghyun már majdnem röhögött, én inkább megijedtem és lesokkolva ácsorogtam mellettük. Hogy lehet ilyen lazára venni? Mi van, ha tényleg történt vele valami?

- Miért? – már kezdtem magamon érezni Key szúrós tekintetét.

- Csak már megszoktam, hogy hárman terrorizáltok másokat reggel, nem csak ketten – vontam meg a vállam. Összenéztek, és elvigyorodtak. Volt kettejük között némi szemmel látható tűz, mintha szerelmesek lennének egymásba, vagy, mintha járnának. Ha nem lennék szerelmes egy fiúba, aki a suli egyik legszebb pasijának a legjobb barátja, akkor nem keresnék mindenféle bizonyítékot arra, hogy Minho meg Key egy szerelmespárt alkotnak. Lehet, hogy ő Key titkos szeretője, akiről Kim egyszer mesélt. Nem tudom leírni, hogy mennyire örülnék annak, ha megtudhatnék valamit Key titkos szerelméről, vagy Minho jelenlegi kapcsolatairól. Beindultam a suliba. Csendben haladtam magamban gondolkozva erről a furcsa helyzetről. Lehet, hogy mindannyian a csajokhoz vonzódnak, csak én gondolom másképp. Egy pillanatra megálltam a titkárság ajtaja előtt. Hiányzott Onew. Be akartam menni hozzá, felhőtlenül beszélgetni valamilyen aktuális hülyeségről, vagy csak simán ülni és nézni ahogy ügyködik, miközben sablonszövegeket vesézünk ki. Olyan jó volt régen. Volt, hogy mindennap órákig beszélgettünk suli után az interneten, vagy telefonon. Kiveséztük a sulit, a menőket, a külföldi egyetemeket, a sok felkapott sztárt, segített matekozni, vagy a leckémet megírni. Mindez olyan jó volt. Vagy a nyarak, amikor kijött a nagyszüleihez, és folyton együtt lógtunk. Mentünk moziba, sétálni, játszótérre, segített csajozni. Amikor kiderült, hogy Szöulba költözünk, mindketten rettentően örültünk. Csak az ő kedvéért jöttem ebbe az iskolába, hogy még többet együtt lehessünk.  Sőt, úgy lett volna, hogy amíg a szobámat festik újra, addig én náluk alhatok. Erre tessék! Az első napon beleszerettem a suli egyik legproblémásabb srácába, aki mindenkivel csak kötözködik, és a magatartása sem túl fényes. Nem tehetek róla, hogy beleszerettem egy ilyen emberbe, mint amilyen Choi Minho. Ezért most Onew játssza a megsértődöttet, mert ő csak aggódik értem. Nem akarom, hogy ez legyen! Szeretnék újra a barátja lenni. Benyitottam volna hozzá, de végül nem tettem. Vetettem egy utolsó pillantást az ajtóra, mielőtt elindultam. Már kezdtem félni Onewtól. Olyan érzésem volt, mintha e pár nap alatt teljesen elidegenedtünk volna egymástól. Tegnap pedig… egyszerűen elküldött a sunyiba. Mindezt azért, mert szerelmes vagyok egy srácba, akinek tegnap egész futás alatt a gyönyörű, izmos felső testében gyönyörködhettem. Természetesen ezzel is álmodtam, amint félmeztelenül hozzám simul, megcsókol, és követeli, hogy szeressem. Ez volt a Choi Minho iránt táplált érzelmem. Szerelmes voltam belé, ez egyre biztosabbá vált a számomra. Miközben a lépcsők felé baktattam, csak Onew és Minho jártak a fejemben. Szükségem volt rájuk.  Onew nélkül elveszettnek éreztem magam, egy senkinek, Minho pedig kellett nekem, mint egy bálványozható félisten. Sóhajtva benyitottam az osztálytermembe. Utáltam a sok seggfejt, akik az osztályomba jártak. Főleg Kimet.

- Itt van Egyenlítő herceg! – ordított fel. Tessék! Újabb ok arra, hogy rühelljem őt. Mindenki röhögni kezdett körülöttem, én pedig talán legszívesebben sírva fakadtam volna. Némi bátorságot véve végül elballagtam a helyemre, és ledobtam a táskát az egyik székre. Még mindig hallottam a röhögéseket, és éreztem, hogy mindenki ódzkodik tőlem. Kisiettem a teremből. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Kim kihasználja, hogy tetszik egy fiú, és ő ezt tudja. Mármint sejti. Nem akarok szerelmes lenni egy fiúba, főleg nem pont belé. Egy olyasvalakibe, aki még csak észre sem vesz engem. Miért olyan nehéz ez? Leültem az orvosi előtt található padra. Szükségem volt valakire, aki segít nekem, aki mellettem áll, vagy aki legalább egy kicsit is szeret. Egy barátra, amit nem kaphattam meg, mert ellenem fordult egy hülyeség miatt. Talán a suliorvos tudna segíteni… talán ő megoldja ezt a Minho-ügyet. Remegő lábakkal álltam fel. A szívem egyre hevesebben vert, szinte éreztem, hogy nagy hülyeséget csinálok. Bekopogtam.

- Szabad! – hallottam meg az ismerős női hangot. Egy kicsit megkönnyebbültem. Vettem a bátorságot, és benyitottam. A doktornő a székén ücsörgött, valami füzetet olvasgatva, és nagyokat mosolygott gondolom a szövegen.

- Jó reggelt – álltam meg, amint látótávolságba kerültünk.

- Nocsak, itt az emlegetett szamár – nevetett fel. – Szervusz Kölyök! Minden rendben?

- Szerencsére nem vagyok beteg – mosolyodtam el. Miért mondta, hogy az emlegetett szamár? Vajon rám gondolt? Esetleg beszélt rólam valakivel?

- Hát, akkor minek köszönhetem a szíves látogatásod? Tudod, ide nem sokan szeretnek jönni – mosolygott.

- Csak beszélgetni szerettem volna valakivel – leültem a székre.

- Nocsak, milyen népszerű vagyok a mai napon – becsukta a füzetet.  A terem végében volt egy kis, függönnyel elkerített rész. Csak ekkor vettem észre, hogy nagyon mocorog a függöny.

- Ez az? – először csak a hangjától dobbant meg a szívem, de amint kilépett a rejtekhelyéről, teljes mértékben elöntött a forróság. Choi Minho jelent meg, egy nagy dobozt tartva a kezében.

- Ez volt a legfelső? – érdeklődött a nő, mire életem szerelme bólintott. – Akkor igen.

Minho elégedetten elmosolyodott, és letette a dobozt.

- Ez de menő – és azzal kivett egy olyan izét, ami egy jégkrém pálcikára hasonlít, és ezzel nyomják le a dokik a nyelvünket.

- Szeretnéd? – kérdezte a nő, mire Minho bólintott. Kibontotta a csomagolásából és a szájába dugta.

- Na Milen? – kérdezte.

- Gyönyörű vagy – nevetett fel az orvos. Én is mosolyogva néztem rá, de nem szólaltam meg, mi több, szerintem egyébként észre sem vett engem. Vigyorogva meghajolt. Még mindig elbűvölten néztem őt.  Kivette a szájából azt az izét.

- Veled minden oké? – nézett rám. Basszus! Hozzám szólt! A gyomrom megugrott.

- I… Igen – dadogtam.

- Biztos? Nem vagy lázas? – kérdezte. Éreztem a hangján, hogy tényleg érdekli. Vagy… csak én meséltem be magamnak.

- Nem – vágtam rá. Megvonta a vállát.

- Jaj, te gyerek, olyan lökött vagy! Meg lusta. Csak rá kell nézni az írásaidra. Tehetséges vagy, csak elpocsékolod hülyeségekre! Ezek a versek is tök jók, és még jobbak lennének, ha nem kémiaórán kreálnád őket, vagy fizikán, vagy mondjuk bármilyen órán. Na, ezt tedd el, és húzzál órára, mert mindjárt csengetnek.  – a nő Minho kezébe nyomta a füzeteket. Szegényem egy darabig minket nézett, utána mosolyogva elment. Csak néztem utána, majd visszafordultam a nő felé.

- Minden reggel itt van?

- Nem, csak ha megkérem, hogy segítsen. Kedves gyerek ő, csak nem szereti megmutatni. Szóval, mi szél hozott?

- Lenne egy kis problémám, és nem tudom megoldani, mert mindenki elhagyott, akire azt hittem, hogy számíthatok. – magyaráztam.

- Értem… mondj el mindent.

- Hát... az az igazság, hogy tetszik valaki, de az osztályomba nem tudtam rendesen beilleszkedni, Jinki hyung pedig hátat fordított nekem, mert nem kedveli azt, akit szeretek.  – igyekeztem elkerülni, hogy Minho ez a bizonyos szerelmem. De ezt a nőt nehezebb volt átvágni, mint gondoltam.

- Tudod, már az első találkozásunkkor tudtam, hogy kedveled ezt a lustaságot. És ezért haragszik rád a DIÖK elnök? Mert meleg vagy? – érdeklődött.

- Igazából Minho hyung miatt. Fél, hogy megváltozom.

- Szerintem te elég erős vagy ahhoz, hogy ne rontson meg. Egyébként pont rólad beszélgettünk.

- Igen? – hökkentem meg. Talán érdeklem őt?

- Igen. Azt mondta, hogy szerinte túl kedves veled a menő bagázs és ezért nem barátkozik veled az osztályod. Ezt pedig nem mondta, de szerintem azért nem barátkozik veled ez a három lökött, mert nem akarnak megváltoztatni, ahhoz pedig túl aranyos vagy, hogy így menő legyél.  Az elnök úr pedig majd megbékél, mert rád nem lehet haragudni. Egyébként ma, amikor ezt a behemótot hajkurásztam, akkor láttam őt a menőknél, és azt kérdezte, hogy már itt vagy-e, tehát, szerintem ő is akar valamit. Nem nagyon akarlak kidobni, de neked is menned kell órára, úgyhogy most könnyes búcsút veszünk egymástól.

- Már egy kicsit jobban is érzem magam, úgyhogy köszönöm – felálltam és egy köszönést követően elmentem. Még hallottam a nő hangját utána becsuktam magam mögött az ajtót. Izgatottan körülnéztem, hátha Minho esetleg megvárt, de senki nem volt a kihalt folyosón. Nem volt az, mint múltkor. Nem várt rám álmaim hercege, hogy érdeklődjön a hogylétem felől. Nem igyekeztem beérni a terembe. Lassan, komótosan baktattam fel a lépcsőkön. Minho és az iskolaorvos rólam beszélgettek. Nem másról, rólam. Vagyis érdeklem őt. Persze, kicsit fáj, hogy nem lennék jó menőnek, de valahol igazuk van. Felsóhajtottam, amint a lépcső tetejére értem. Kell ide egy nyamvadt lift.

- Megvagy – hallottam meg a hangját. Felpillantottam. A szívem még mindig hevesen vert a lépcsőzéstől.

- Szia – köszöntem neki.

- Mikor festetek? – érdeklődött.

- Szerintem áttoljuk tavaszra, de lehet, hogy még decemberben meglesz. – válaszoltam. Onew bólintott.

- Ha gondolod, a festés idejére átjöhetsz hozzánk.

- Köszönöm, de nem lesz rá szükségem. Maximum eltengek Taesun hyungom szobájában. Úgysem lesz otthon. – igyekeztem elrejteni a fájdalmamat, hiszen már gyerekkorom óta arra vágyom, hogy egyszer én is hadd aludhassak a legjobb barátomnál.

- Figyelj, ma marhasült lesz otthon – kezdte. Erre a pár szóra felfigyeltem. A marhasült nálam olyan volt, mint Onewnál a sült csirke. – Esetleg nincsen kedved átjönni?

- Figyelj, ez kedves de… - kezdtem bele. Onew csak felsóhajtott.

- Azért szeretném ennyire, hogy át gyere, mert ezt meg kell beszélnünk, ugyanis már nekem van bűntudatom. Szeretnélek támogatni, de meg kell találnunk a határt. – magyarázta.

- Ha gondolod, ma lebeszélem, hogy nálad aludhassak. Te amúgy is építészmérnöknek készülsz, nem? – csillant fel a szemem. Örültem, hogy Onew újra szóba állt velem.

- De. – biccentett némi gondolkodás után.

- Akkor segíthetsz a geometrialeckémben – mosolyodtam el. Ő is hasonlóképpen cselekedett. Bólintott és elköszöntünk egymástól. Ez még jobban feldobta a napom. Már csak az óráimat kell túlélnem, és mehetek pakolni. A szüleim biztosan elengednek Jinkihez, szóval nem kell nagy erőfeszítéseket tennem ezen ügy érdekében. Benyitottam a terembe, ahol mindenki nagy szemekkel nézett rám. Nem igazán zavart, amíg nem kezdtek el kinevetni. Lehuppantam a helyemre.

- Hol voltál? – fordult hátra Kim.

- Kerestem valakit – válaszoltam kurtán.

- És kicsodát?

- Az iskolaorvost. – kivettem a könyveimet, miközben megáldottam az eget, amiért ezt a csodás fickót hallgathattam.

- Beteg vagy?

- Iskolaundoritiszem van.

- Ja, vagy hormonzavarod. – bólogatott, gondolom Minhora és a lányos kinézetemre utalva. Mondjon Kim akármit, legyenek velem akármilyen szemetek az osztálytársaim, nekem ma jó napom van, mert láttam a szerelmem is, kicsit meg is könnyebbültem érzelmek terén, és még így ráadásnak a legjobb barátom is kedves volt velem. Békülni szeretne, én pedig hajlok felé.

- Te amúgy melyik sportra jársz?

- Úszom – válaszolta büszkén. – Neked is arra kéne járnod. Minho nagyon tehetséges, és jó felsőteste van. Legalábbis pasiszemmel biztosan. Azt nem tudom, hogy neked mennyire jönne be, de téged elnézve biztosan nyáladzanál egy kicsit. – vihogott. Nem mondtam inkább semmit. Ma úgysem ronthatta el a kedvem, és kész! Túlságosan jó napom volt ahhoz, hogy bármi tönkretegye. Még Kim is kevés volt hozzá.

*Minho POV*

- Akarok egy unikornist!  - ordítottam be. A tanár dühösen megfordult.

- Choi, húzzál kifele megkeresni az unikornisodat! – háborgott. Csak hangosan röhögtünk. Igen, Key is. Nagyon jókat tudtam vele röhögcsélni akár óra közben is.

- A tanár úrnak van sárkánya? – hangoskodott a lelkizős BFF-em is.

- Csak otthon a tűzhely mellett. – vágtam rá gyorsan.

- Legalább egymásra találtak – Key beszólására elmosolyodott mindenki, amit innen, a hátsó sorból is tökéletesen látni.

- Még egy szó, és nem állok jót magamért! – jelentette ki. Erre Key és én csak összenéztünk. Arcunkon megjelent az a szemét mosoly. Egyértelműen mindketten ugyanarra gondoltunk.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – nyújtózkodtunk. A tanár idegesen hátra fordult. Megint.

- Mit mondtam, úgy nagyjából fél perce?

- Tanár úr, az „Á” egy hang, nem egy szó, vagyis nem szegtük meg a szabályt – magyarázott Key. Látni kellett volna a tanárt. Tisztára olyan volt, mint amikor már nagyon-nagyon dühösek az animékben az emberek. Szinte láttam azt a rajzolt kis jelet.

- CHOI! KIM! KIFELÉ AZ ÓRÁMRÓL! TŰNJETEK AZ IGAZGATÓHOZ! – ordította.

- Úgy látszik, ma valaki nem vette be a nyugtatóját – mormogott Key. Lassan összepakoltunk, a tanár addig is minket nézett a szúrós tekintetével és olyan vörös fejjel, hogy a nemzeti zászlónk színe ehhez képest fakó volt. Key természetesen előttem baktatott ki a teremből. Egy pillanatra megálltam.

- Ja, tanár úr! Az iskolaorvos üzeni, hogy szóljak magának, megérkezett a potencianövelő, amit rendelt… - azzal becsuktam az ajtót. Még lehetett hallani a sok kamasz röhögését. Key is vigyorgott mellettem.

- Hogy te milyen köcsög vagy – bokszolt bele kedvesen a vállamba.

- Itt a köcsög, az te vagy. Én felül szoktam lenni. De szemét még lehetek. – magyaráztam neki. A szemeit forgatta.

- Ez akkor is durva volt.

- Ja, tudom – biccentettem. – Felhívjuk Jonghyun hyungot?

- Óra közepén? Hívjuk. – egyezett bele. Elővette a mobilját. Mindig ő hívta ezt a hatökröt, mert nekem sosem vette fel, bezzeg a „csajának” meg állandóan. Végre beleszólt, Key pedig elkezdte a párbeszédet. – Hyung? Nincsen kedved velünk lógni?... Aha… Kim hyung előtt… Rendben… szeretlek… szia!

- Jön? – kérdeztem. Vigyorogva biccentett. Egy darabig némán sétálgattunk a folyosón. Nem igazán voltunk kíváncsiak egymás társaságára. Ő sem az enyémre, meg én sem az övére. Egyébként örültem a csendnek. Még mindig lekötött, hogy reggel összefutottam az orvosiban a Kölyökkel. Aggasztott. Nem az, hogy esetleg rosszul érezte magát, vagy hasonló. Hallottam. Szerelmes valakibe. Ezt már akkor is hallottam, amikor egyik ebéd közben a DIÖK elnök felordított, hogy nem lehet szerelmes pont abba a valakibe, akibe. Akkor még azt hittem, hogy ez csak egy vicc. Most azonban az orvosiba ment. Hallottam, amint mondta: „tetszik valaki az osztályban”. Rettentően rosszul esett.

 Eléggé sok időbe telt, mire leértünk az igazgatóihoz. Jonghyun már ott ült előtte egy széken.

- Na végre – sóhajtott. – Amúgy az ofőm letelefonált Kim hyungnak, úgyhogy megyek veletek én is lógás miatt.

Key odasietett hozzá, és megcsókolta őt. Jonghyun az ölébe ültette a szerelmét, és így falták egymást a szemem láttára.

- Gusztustalan. – jelentettem ki. Hirtelen elszakadtak egymástól.

- Mondod te – nézett rám Jonghyun. Na ja, ebben talán igaza volt. Talán nem nekem kellene papolnom a melegség gusztustalanságáról, de mentségemre legyen, nekem nincs párom, és még így sem voltam annyi emberrel összesen, mint Key egy hónap alatt. Bár erről Jonghyun nem tudott, szóval elnéztem neki. Végül is mindhárman bementünk megnézni, hogy mit csinál Kim hyung. Mikor meglátott minket, máris a fejéhez kapott. Nagyon szeret minket, az egyszer fix. Csak jól titkolja.

- Csókolom! Hogy tetszik lenni? – huppantam le a helyemre. Jonghyun is helyet foglalt, közénk meg beült Key. Mindketten szépen köszöntek a rangidős férfinak.

- Sziasztok – sóhajtott – remekül lennék, ha nem lenne veletek probléma már megint.

Az igazgatóhelyettes máris hozta nekünk a teát.

- Finom – kóstoltam bele. – Ez új íz?

- Hajjj, gyerekek. Túl sokat vagytok itt ti hárman. Mi lenne, ha egy icipicit jók lennétek? Ha nem ordibálnátok be butaságokat az óra közepén, vagy esetleg nem hoznátok kínos helyzetbe a tanárt? Ha nem szólnátok be nekik, vagy ha nem vennétek fel pofátlanul óra közepén a telefont, majd kisétálnátok, mintha éppen a mosdóból jönnétek? Belehalnátok, ha az iskolatársaitokkal kedvesebbek lennétek, vagy legalább nem fenyegetnétek őket halálosan? Ha mindenkinek megadnátok a tiszteletet és nem lógnátok az órákról, vagy puskáznátok, vagy esetleg nem zaklatnátok szexuálisan a lányokat, akkor az hatalmas baj lenne? Ja, és Choi, ez a mai beszólásod azért eléggé durva volt, nem gondolod? – higgadtan beszélt, ami miatt egy kicsit több tiszteletet adtunk neki.

- Nem igazán – vágtam rá vigyorogva.

- Kinek tesztek ezzel jót? Az iskola diákjai rettegnek tőletek. Mindhárman rendes családban nevelkedtek, nem kell nélkülöznötök. A családjaitok szeretnek titeket, nincsenek nálatok erőszakok, ugye?

- Nincsenek – válaszoltuk mindhárman szinte egyszerre.

- Fiúk, egyszer el fogtok innen menni, és ha ezt így folytatjátok, akkor bajban lesztek. Kim, te jövőre érettségizel. Ti meg utána. Mi lesz így veletek? Kim inkább kisétál dolgozatírás helyett. Csak a médiajegyeid és a tehetséged miatt nem dobtunk még ki a suliból. És ez rád is vonatkozik, Choi. Kimet – itt Keyre nézett – csak azért nem sorolom ide, mert ő le is tett már valamit az asztalra. Tudom, hogy semmi közöm az életetekhez. De ebben az országban ti nem lesztek soha vezetők. Mert azért tenni kell.

- Nem térhetnénk rá a büntire? – nézett fel Jonghyun.

- De. Természetesen. Neked milyen órád lenne most?

- Töri.

- Történelem. – javította ki a diri – Akkor te fogod tartani holnap az órát, 1945-től napjainkig címmel. Choi, Kim. Ti pedig ma benn maradtok tanítás után egy órát a termetekben, és bepótoljátok az anyagokat. Remélem, minden világos.

- Igen – bólintottunk.

- Rendben, akkor mehettek is ki – biccentett. Gyorsan megittuk a teánkat. Felálltunk, elköszöntünk, kijöttünk. Jonghyun jött ki utoljára. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót.

- Ekkora egy… - kezdte

- Tudjuk – vágtuk rá Keyyel. – Férfi szervet.

- Nem, nem az agyra gondoltam – rázta meg a fekete loboncát. Elröhögtük magunkat.

- Vannak okos csajok – tette hozzá Key, csak a pontosság kedvéért.

- Nagy a kivétel, angyalom – és ezennel újra megkezdődött a csókcsata kettejük között. Éljek én, a Forever Alone!

***

Key elővette a büféből szerzett cuccokat. Egyből lenyúltam az egyik csokiját. Miközben pakolászott ki, én addig felbontottam. Nem igazán vártam, hogy megkínáljon, mert szerintem úgyse tenné. Beleharaptam, mire az édes íz azonnal hatalmába kerítette a számat.   

- Mi a fenét művelsz? – háborodott fel, mikor rám nézett. Természetesen egyből kiszúrta, hogy az ő csokiját mertem lenyúlni, és cseppet sem örült neki, ahogy elnéztem.

- Depis vagyok, úgyhogy csönd – válaszoltam tele szájjal.

- Gondolom, nem a büntetés miatt tört össze a lelki világod – sóhajtott. Rábólintottam, és egy újabb részt haraptam le a boldogsághormont adó élvezetből. Key felkapta az egyik szendvicset, és enni kezdett. Amikor órák után benn maradunk „másolni”, akkor inkább csak eszünk, beszélgetünk, vagy éppen filmezünk. – Ma le kellett mondanom az angolórámat a büntetés miatt.

- Nem haltál bele – válaszoltam.

- Mi a bajod? Nem vagy ilyen. – érdeklődve nézett engem. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ha nem mondom el, megsértődik, ha pedig elmondom, akkor megkapom az „én tudtam” kezdetű monológot.  

- A Kölyök szerelmes valakibe az osztályából. – böktem ki, talán az akaratom ellenére.

- És ez téged azért zavar, mert… - kezdett bele. Direkt felvitte a hangsúlyt a végén, jelezve, hogy fejezzem be a mondatot.

- Mert kedvelem őt. Úgy. – sosem hittem volna, hogy ilyen megkönnyebbülés ezt valakinek elmondani. Eddig magamban tartottam, megpróbáltam eltitkolni, mi több, elfojtani az érzéseimet. Ki akartam verni a fejemből, hogy pont egy olyan emberhez vonzódom, mint ő.

- Nincs ezzel semmi baj. Ezt eddig is tudtuk. Honnan veszed, hogy valaki az osztályából tetszik neki?

- Mondta – sóhajtottam.

- Neked?

- Az orvosiban voltam és bejött beszélgetni a dokival. Gondoltam, kijövök, de aggódtam, hogy családi bajai vannak otthon, úgyhogy elkezdtem kihallgatni a beszélgetésüket. Akkor mondta, hogy tetszik neki valaki az osztályából.

- Ez még nem a világ vége. Még van esélyed nála. – megsimogatta a vállam.

- Nem érted. Utálom, hogy tetszik. Annyira nem vagyunk egy súlycsoport! Semmi közös tulajdonságunk nincs! És ma, amikor ott nyalakodtatok Jonghyun hyunggal, egyszerűen már fájt nézni, mert neki miért is jönnék be pont én? Oké, lehet, hogy kedvel, de csak mint barátot. Nekem akarok vonzódni hozzá! – ököllel rácsaptam az asztalra.

- Héééé! Nyugi… ne húzd fel magad! Lehet, hogy félreértettél valamit, majd utánajárok. Ne rágódj ezen feleslegesen!

- Igazad van – fújtam ki a levegőt. Hálát adtam az égnek, amiért ilyen baráttal áldott meg. – Hihetetlen, hogy te mindenkinek ott vagy, csak nekem nem.

- Minho-ah, neked is segítek, ha kell, tudod jól. – lenyelte az utolsó falatját is.

- Nem úgy. Tudod, hogy mennyire szeretnék veled lenni egy kicsit. Csak egyszer…

- Mi barátok vagyunk, az teljesen más – hiába próbált meg mentegetőzni, láttam a szemében megcsillanni a reményt, amitől kissé felbátorodtam.

- De igazságtalanság, hogy mindenkinek ott vagy, csak nekem nem – ismételtem önmagam.

- Nem tudnék utána a szemedbe nézni. – Key felsóhajtott. Tudta, miről beszéltem. Már egy párszor bepróbálkoztam nála.

- Kérlek…

Megrázta a fejét.

- Sosem adod fel, mi? – kérdezte mosolyogva.

- Még amikor megismertelek, megígértem magamnak, és mindig küzdök a céljaimért.

Láttam, amint valami más is megjelent a szemében e mondat hallatán. Felült a padra, pontosan szembe velem. Lábait a székem két szélére helyezte.

- Én is már régen ki akartam próbálni veled. – sütötte le a szemeit. – Eddig volt némi tartásom, és féltem tőled. Most azonban össze vagy törve, és szükséged van valakire.

Felbátorodva pattantam fel a helyemről. Az előttünk levő padhoz siettem. Leszedtem róla a székeket, hogy összetolhassam azzal, amelyiken Key ült. Mindez pár másodpercig tartott. Közelebb léptem a cicaszemű sráchoz. Először kicsit félve, de végül megcsókoltam. Visszacsókolt, amitől még nagyobb lett az önbizalmam. Egy pillanatra mintha feltűnt volna a Kölyök, de csak haloványan az emlékeimben. Mintha azt tátogta volna, hogy ne tegyem. Nem érdekelt. Őt sosem kaphatom meg, Stréber hyung viszont itt volt. Beletúrt a hajamba, amitől még jobban izgulni kezdtem. Óvatosan benyúltam a pólója alá, megérintve a meztelen felsőtestét, ami eddig tiltott dolog volt a számomra.

- Nincs nálam óvszer – suttogtam bele a csókjába.

- Nem baj. Csináljuk nélküle. – válaszolta. Kicsit hátrébbcsúszott, hogy fel tudjak térdelni. Már egyikünk sem volt kezdő, lazán csináltuk a feladatunkat. Elkaptam a nyakát, és szívni kezdtem. Tetszését halk nyögésekkel jelezte – Csináljuk háttal – kérte hirtelen. Beleegyeztem, mire megfordult. Lassanként levettem a ruháját alul-felül. A hátát csókolgatva lassan elkezdtem őt tágítani, amire meg kell, hogy mondjam, nem volt nagy szükség. Mikor kivettem az ujjaimat, hátával hozzám simult. Behelyeztem neki.

Hamarosan a nyögései visszhangoztak az egész teremben.