13. Fejezet

*Minho POV*

Álmos, nyűgös, hisztis és rohadtul semmi kedve élni. Ki az?

Igen, én, Choi Minho. Ki más? A tegnapi éjszakám nagyon elnyúlt, konkrétan hajnali egykor jutottam az ágyamba. Mindenki megtalált. Először egy barátom szüleinél voltam, utána megszöktettem a Kölyköt, amikor hazaértem, apám egy gigantikus pofonnal jutalmazott, úgyhogy ott ült felettem, míg meg nem írtam a beadandómat, utána a bátyámnak kellett segítenem valami idétlen kártyát keresni. Ha minden igaz, a diákigazolványát, de nem tudom. És mindezek után ki volt az, aki mindenkit maga elé engedett zuhanyzásnál, mert ilyen kedves? Igen, ez is én voltam. Ezek után pedig belemerültem valamilyen film előzetesébe, ezért megnéztem az információkat a csodán, amit internetnek neveznek a népek. És így történt vala, hogy ilyen későn kerültem ágyba.

Mindezek után valami agyas kitalálta, hogy iskolába is kell mennem, úgyhogy reggeli koránkelés, készülődés és megannyi szenvedés. Éljen Minseok, a bátyám, aki olyan önfeláldozó, hogy reggel felkel csak azért, hogy engem ébresszen! Meg piszkáljon. Órák óta azt hallgattam, hogy milyen lassú vagyok, meddig szenvedek, és azt is, hogy egyek. Mert enni kell. A piszkálódások végeláthatatlansága után pedig végül útnak eresztett. Persze, feldobta a kedvem, hogy Kibum vigyáz a Kölyökre, de azért aggódtam érte. Az a trauma, amin átment nem könnyítette meg a dolgom. Most rettegni fog tőlünk a hülye Jonghyun miatt. Az a mocsok olyan jól eljátszotta az ártatlanságát, hogy már majdnem elhittem, hogy én raboltam őt el, csak be voltam szipuzva, vagy valami és ezért nem emlékszem rá. Erre meg kiderül, hogy Jonghyun volt. Miért kellett őt elrabolni? Mit vétett az a szerencsétlen gyerek ellene? Miért bántotta őt? Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen és bunkó?

- Szevasz – vigyorgott a képembe, azzal a tipikus, ezer wattos dínómosollyal. Úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna, és ezzel felnyomta bennem a pumpát. Csak az a gáz, hogy a legjobb barátom állt itt előttem, nem pedig egy emberrabló.

- Szia – köszöntem neki vissza. És itt jött a dilemma, hogy hiába volt a legjobb barátom, mégiscsak elrabolta a szerelmemet.  Azt a pici, drága, ártatlan Kölyköt. Ki ez az ember itt mellettem? Most éppen kicsoda?

- Cigit? – kérdezte még mindig vigyorogva. Felém tartotta a dobozt. Egy szál hiányzott belőle, amit ő szívott éppen, ráadásul jó márkájú volt, imádtam ezt a fajtát. A kis sunyi dög tudta, hogy nem tudok ellenállni ennek a csábításnak. Most megint ezt akarja játszani? Oké, akkor én benne vagyok!

- Aha, kösz – kivettem egy szálat – van tüzed?

- Most adta egy kiscsaj – mosolyodott el és a kezembe nyomott egy öngyújtót. Lassan végül meggyulladt a cigim. Visszadobtam neki a tüzet, amit zsebre vágott. Ezek után közös megegyezés alapján elkezdtük terrorizálni az iskolát. Először csak egy-két lány volt az áldozat, akik végül felvállalták, hogy megírják hibátlanra a leckéinket, sőt, még el is intéztük, hogy egymást simogatva csókolóddzanak. A suli két legjobb csajáról volt szó (hivatalosan azok, szerintem nem) úgyhogy ez egy nagyon remek pornó lett volna, ha eszünkbe jutott volna lekamerázni, és kiszerkesztettük volna az undort az arcvonásaikból. Csak az a gáz, hogy nem gerjedtünk be tőlük. Jonghyun ugyanis elsősorban Keyre áll fel én meg csak bizonyos illetőkre, de leginkább a Kölyökre. Szóval a csajok azok nem igazán a mi műfajunkhoz tartoztak, maximum egy-kettő.

- Tegnap hol voltál? – érdeklődött, miután leléptek a csajok, teljesen megszégyenítve, sírva és futva.

- Átmentem meglátogatni a régi barátaimat – vontam vállat, ami igaz is volt. Egy közeli ismerősöm szüleinél vendégeskedtem.

- A… izét? – kérdezte. Mindketten tudtuk, hogy kiről beszélt. Direkt nem mondtuk ki a nevét egyesek miatt.

- Aha.

- Hazajött? – érdeklődött. Fejét felém fordította, de én csak megráztam a fejem.

- Nem. Még kinn van.

- Tartjátok a kapcsolatot, mi? – vigyorodott el.

- Alap.

- Kölyökről már meséltél neki?

Néma csend. Éreztetni akartam vele, hogy mennyire is hiányzik az a bájos pofijú Kölyök, akit annyira imádtam. Elvégre, ha ő eljátssza, hogy nem rabolta el szegényemet, akkor én eljátszom, hogy nem mentettem meg őt. Szóval én most az aggódó szerelmes vagyok.

- Igen – suttogtam – de még mindig nem tudok róla semmit. Szerinted még él?

- Biztos – sütötte le a szemeit – ezt igazából nem tudom.

- Mit tudsz? – kérdeztem kíváncsian. Csak nem fogja magát lebuktatni?

- Igazából semmit, de szerintem nem sok esély van arra, hogy meghaljon. Az is lehet, hogy csak szórakozik velünk, és másik suliba ment.

- Vagy te elraboltad őt valamiért, és verted és felhasítottad a száját, amin egy ronda seb keletkezett és a béna, kiadó lakásotok béna fürdőszobájában raboskodott, naponta egyszer vittél neki kajamaradékot, amit öt perce volt megenni. Így volt?

-… igen – bökte ki egy kis hallgatás után – de megvolt rá az okom.

Felnevettem.

- Na, erre kíváncsi vagyok. Mégis mi lehet az okod arra, hogy elrabolj egy embert? – kérdeztem, majd odafordultam a diákokhoz. Megemeltem a hangomat – Mindenki húzzon befele az iskolába, kivéve négy végzőst. Ők ne engedjenek be senkit a sarkokon! Ez alól kivétel Az Elnök úr, Kim Kibum, és akiket Key beenged, vagy magával hoz.  Fél percetek van.

A környék hamarosan kiürült, csak ketten maradtunk, és vártam Jonghyun válaszára.

- Nem tettem volna meg – vonta meg a vállát.

- De megtetted – erősködtem.

- Mert meg volt rá az okom! – Kim Jonghyun gyógyszere megint elgurult, úgy rám ordított, hogy szinte leszakadt a fejem, ami azért nagy kár lett volna. Kevés lénynek van annyi esze a fejében, mint nekem.

- Milyen okod te idióta?! – vágtam vissza nagyjából ugyanolyan hangnemmel – mégis mi lehet az a híres ok, amiért elraboltál egy gyereket? Mégis mit vétett ellened? Mit tett az a szegény, ártalmatlan kisfiú? Ártott ő neked valaha is? Vagy ez a bosszú az első napért?

- Te elvetted a szerelmemet, te kis senkiházi, én is elvettem a tiédet! – kiáltotta, mire hirtelen elhalkultam, de Jonghyun folytatta: - vagy talán egy másik Choi Minho dugta meg őt órák után? Azt hiszed, hogy nem tudtam?

- Hyung, én… - kezdtem volna bele. Komolyan rájött? De… honnan?

- Semmi hyung én! Megdugtad a szerelmemet! Úgy lett volna igazságos, ha én is megdugom a tiédet! De csak elraboltam, inkább lehetnél hálás. Viszont, ha szeretnéd, akkor amint megérkezik, elveszem a szüzességét, hogy még jobban fájjon neked!

- Te utolsó rohadék! – sziszegtem, és lekevertem neki egy hatalmas öklöst. A Kölyköt senki nem fogja bántani, amíg én itt vagyok. Megígértem neki, hogy vigyázok rá, de ez a paraszt túlment minden határon. Jonghyun kiköpte a cigijét, és eltaposta azt, pontosan úgy, mint én. A következő pillanatban éreztem az öklét az arcomba fúródni. Hát igen, meg kellett volna jobban gondolnom, hogy szembeszálljak-e a bandavezérrel. Nem adja meg magát olyan könnyen, de én se! Megint kezdődött a támadásom, ő pedig lelkesen folytatta. Egészen szép kis csetepatét hoztunk létre. Először csak öklökkel pofoztuk egymást, utána azonban elfajultak a dolgok. Egyre tudatosabban püföltük a másikat, a végén pedig egy nagyon szép verekedés lett ebből. Szerencsére, vagy inkább balszerencsére mind a ketten edzettek voltunk ilyen téren. Remekül tudtunk bunyózni, de most volt először, hogy egymás ellen csináltuk. Jonghyun kicsit gyakorlottabb volt nálam, viszont én voltam a nagyobb, így hamar magam alá juttattam őt. Természetesen a slicc közelébe nem ütöttünk, az ugyanis a gyengeségünket bizonyította volna be. Minden erőnkre és tudásunkra szükségünk volt egymás ellen. A következő pillanatban fordult a helyzetünk, és én alulra kerültem. Vállaimat megpróbálta a földhöz szorítani, de nem abból a fából faragtak engem, hogy ezt hagyjam. A lábammal elkezdtem rugdosni a combját.

- Mi van Minho-ah? Szar érzés alul lenni? Téged nem húználak meg, de a szerelmed annál inkább. Még biztosan szűz, de majd én gondoskodom róla, hogy ne maradjon az.

- Nem értesz te semmit – sziszegtem, majd kitéptem az egyik karom a szorításából. Mégis hogyan érthetné meg a köztem és Key között lévő kapcsolatot? Még azt is elfogadom, hogy elrabolta a Kölyköt, de az a beszólása… attól elborult az agyam. Velem egy időben ő is lendítette a karját.

- Hagyjátok abba! – a fülemet megcsapta Kibum kétségbeesett ordítása. Hirtelen mellénk ugrott és kedvesen lehámozta rólam a legjobb barátomat. Vagyis a volt legjobb barátomat. Én is felálltam.

- Bummie, engedj el – lihegte – szétverem azt, aki megerőszakolt.

- De hyung, Minho-ah nem erőszakolt meg engem – Key megpróbálta visszatartani őt, de Jonghyun erősebb volt nála. A következő pillanatban megint éreztem azt az ismerős öklöt az arcomban. Nem, nem hagyom, hogy övé legyen az utolsó szó. Meglendítettem a fegyveremet

- Ne!- hallottam meg egy ismerős kiáltást, de már késő volt. Az öklöm belefúródott valamibe, ami utána eltűnt, egy hatalmas puffanással jelezve ezt. Mikor kitisztult rendesen a látásom, Jonghyun állt előttem tátott szájjal, Key pedig éppen lehajolt a… Kölyökhöz!?!?!?!? Komolyan bemostam teljes erőmből a Kölyöknek?

- Basszus, jól vagy? Én nem akartalak bántani – guggoltam le hozzá. A jobb állkapcsán pihentette a kezét, szemeiben könnyek csillogtak, de elmosolyodott.

- Tudom, és semmi bajom. Kicsit erős vagy – a Kölyök lekapta rólam a szemét és elvörösödött.

- Gyere – segítettem neki felállni.

- Ezzel nincs vége! Nem tűröm könnyedén, hogy megerőszakoltad a párom! – kiáltott Jonghyun.

- Na, először is nem erőszakoltam meg. Másodjára pedig lehiggadhatnál. Neked elmentek otthonról?

- Nem erőszakoltad meg, mi? – nevetett fel gúnyosan. Elkapta a kölyök vékonyka karját, és magához rántotta őt – akkor majd jól felcsinálom a kis haverodat, és meglátjuk, hogy minek számít az.

Tudtam, ha a szerelmem után kapok, nekem annyi. Mármint neki, de ez most nézetkérdés. Csak ott álltam tehetetlenül, a Kölyök megszeppenve nézett rám, én pedig szívem szerint kitekertem volna Jonghyun nyakát. Ekkor hirtelen Kibum odaállt Jonghyun elé.

- Engedd el Taemin-aht! – szólt rá.

- Miért? Nem érdemli meg az a mocsok?

- Nem, mert Taemin-ah nem tehet semmiről, mégis folyton őt bántod! Engedd őt el, Kim Jonghyun! – sziszegte. Csak álltam elkerekedett szemekkel. Kibum és a Kölyök között nagyon szoros kapcsolat alakult ki. Mármint gondolom, Taemin-ah az a Kölyök. Jonghyun elengedte, ő pedig odafutott hozzám. Úgy látszik, mellettem biztonságban érzi magát. Choi Minho egy jó pontot érdemel.

- Mindenesetre ezt a mocskot kinyírom. Ilyen egy barát Minho-ah? Ilyen egy legjobb barát? – kiáltotta dühösen. Lesütöttem a szemeimet.

- Ő sem tehet semmiről – nyögte ki hirtelen Kibum. Felpillantottam rá. Ugye nem teszi meg? Csak hallgattam őt, miközben beszélt: - Minho-ah csak már nem bírta ezt az egészet. Hyung, én… én nagyon sok emberrel megcsallak, mármint már nem, de egészen idáig ez volt. Én sajnálom, hyung, nem akartam neked ártani. Csak… nekem kell valaki, aki este átölel. És Minho-ah volt az, aki ezeket az embereket később elkergette. Egyértelműen megkívánt, és pont úgy kívánta a helyzet… ez nem az ő hibája.

- Ez az én hibám – sóhajtott Jonghyun. A Kölyök (akinek már megint elfelejtettem a nevét, szép munka, Minho) közelebb húzódott hozzám.

- Ezt hogy érted, hyung? – kérdezte Kibum.

- Azt hittem, megváltozol. Már az első pillanatban láttam rajtad, hogy nem vagy hűséges, de én reméltem, hogy ha őszintén szeretlek, akkor nem kell rajtad osztoznom. Csalódtam benned Kibum-ah. Egy k***a voltál, és az is maradtál. Köztünk mindennek vége.

Elkerekedett szemekkel néztem, amint a csalódott Jonghyun félrelökte Kibumot, és besietett az iskolába. Key pedig térdre borulva sírni kezdett.

- Hyung… - suttogta a Kölyök.

- Biztos nem fáj semmid? – fordultam oda hozzá. Megrázta a fejét –megkérhetlek valamire?

- Igen… p-persze.

- Megvigasztalnád Kibum hyungot? Szerintem neked most jobban örülne, mint nekem és én meg elmegyek Jonghyun hyunghoz – néztem az eltűnt barátom után.

- I… igen, ez természetes, de hyung! Vigyázz magadra, és majd menjetek le mindketten az orvosiba. Eléggé összevertétek egymást – nézett rám aggódva, de amint összetalálkozott a tekintetünk, ő másik irányba kezdett el bambulni.

- Menj le te is, azért mégis csak megütöttelek.

- Nekem nem fáj annyira – mosolyodott el, utána máris a síró menő sráchoz futott. Átölelte őt. Egy kicsit még néztem az én tökéletes kis szerelmemet, utána elindultam megkeresni Jonghyunt.

*Taemin POV*

- Hé, hyung, tesi lesz! – kiáltotta Kim a fülembe közvetlenül óra után. Már hiányzott. Komolyan mondom, ezalatt a három nap alatt végig bőgtem, mert hiányzott Kim és a kedves viselkedése.

- Tudom.

- Beteg voltál? – érdeklődött. Nem. Elrabolt egy idegbeteg, amiért a legjobb barátja lefeküdt a szeretőjével, aki egyébként folyton csalja őt. Hogy miért engem? Mert éppen nincs csaja vagy pasija az illetőnek, a szerelméről meg gondolom, nem tud. Így maradtam én, aki egy „haverja”.

- Igen – válaszoltam. Legyen neki ennyi elég.

- Átadtam a haverodnak a leckéket. Megkaptad? – felvette a táskáját és együtt jött ki velem a teremből. Még a végén barátok leszünk.

- Nem. A nagyimnál voltam, hogyha esetleg orvost kell hívni, akkor ne legyek addig se egyedül otthon. Jinki hyung pedig nem tudja, hogy hol laknak a nagyiék – magyaráztam neki. Bólintott.

- Tudod, keringtek olyan pletykák erre, hogy elraboltak téged.

- Nem – vágtam rá.

- Hát ez az! Elvégre kinek kellenél? Talán Minho, de a fene se tudja. Mostanában sokat beszél az exéről – hirtelen megállt, mire én is. Minho tényleg szerelmes az exébe? Még mindig? Én… én azt hittem, hogy van esélyem nála. Miért is lenne? Gondolom, egy csinos szupermodell, vagy nem tudom. De biztosan nagyon dögös.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle, miután már majdnem egy perce bámult engem. Kim bólintott, utána elindult. Siettem utána.

- Hasonlítasz rá – jelentette ki. Mi???

- Mármint az exbarátnőjére? – vontam fel a szemöldököm. Kim bólintott.

- Azért kedvel szerintem, mert őt látja benned. Az arcotok is hasonlít, a testsúlyotok is, még a hajatok se különbözik sokban. Eddig nem értettem, hogy mit szerethet benned, de már rájöttem – nagyon elégedett mosoly ült ki az arcára, én pedig felpofoztam magam gondolatban, amiért elhittem, hogy Minho kedvel.

- De jó nekem – suttogtam csalódottan. Csak az erejét akarta fitogtatni a lánynak, akit még mindig szeret, de mivel ő nem volt ott, jött a „B-terv” vagyis én. Kedves, mondhatom. Kim ezek után már nem szólt hozzám, ami különösképpen nem is zavart. Haza akartam menni, bebújni a menő, rózsaszín szobámban az ágyamba, és telebőgni a kispárnát valami romantikus sorozatot nézve, csokit tömve a fejembe. Mint egy depis kislány. Az öltözőben már mindenki a saját barátaival volt, én pedig ledobtam valahova a cuccom és gyorsan átvedlettem magam. Egyébként a többiek előtt végeztem, mert ők még úgyis kibeszélték a csajokat, valamint a mai óra végi meccset, amiben elhatározták, hogy ki fog nyerni, és kinek mi a taktikája. Egy-két sportosabb kiment edzeni, én pedig csöndben baktattam kifele. Leültem a pálya szélén, és közben figyeltem a lányokat, amint egy bizonyos irányba mutogatnak, nevetgélve, elvörösödve. Igen, egyértelműen tetszett nekik az illető. Odapillantottam, hogy én is lássam azt a híres herceget, de elfelejtettem levegőt venni a látványtól. Minho volt az. A pad háttámláján ült, lábait ott tartva, ahol mások ültek általában, de most senki nem volt a közelében.  Csak bámult maga elé, és szívta a cigijét. A csajok persze odavoltak érte, mert ő a menő srác. Hiába voltak ők a terror királyai, azért rohadtul jól néztek ki mind a hárman, és a csajok meg Lee Taemin a menő srácokat szereti. Mert ők azok, akik védelmet nyújtanak. Csak az a gáz, hogy a helyi menő csapat nagyon nehezen szeret meg bárkit. Itt vagyok én, mint élő példa. Minho elméletben kedvel (a csaja miatt), Kibum valószínűleg kedvel, Jonghyun pedig valószínűleg nem. Szinte kizárt, hogy mindhárman elismerjenek.   Az a baj, hogy Minho még így is rohadt menőn nézett ki, és a csajok meg nyáladzottak utána. Sajnos tudtam, hogy most nem díszpávaként ült itt, hanem valószínűleg Jonghyun és Kibum miatt. Úgy éreztem, hogy segítenem kell neki, hogy meg kell tennem azért, hogy lássa, én nem az exe vagyok, hanem egy barátja. Ja… barátja…

Felálltam, és lassan odasétáltam hozzá. A szemem sarkából láttam az elsápadt csajokat. Hiába ő az egyik legszexibb pasi a suliban (szerintem nem az egyik, hanem ő a legyszexibb, de lényegtelen) azért nagyon durva tud lenni, és inkább nem keresi senki a társaságát. Kivéve ezt a beteget, aki most is azt csinálja.

- Szia – köszöntem neki félénken. A szívem a torkomban, az elszorult, elvörösödtem és remegtem. Csak azért, mert hozzászóltam. Gratulálok! Komolyan, mi a fene volt tegnap velem, hogy túléltem a beszélgetést?

- Szia – Minho persze rám se nézett.  Kifújta a füstöt – mizu Kölyök?

- Semmi – sütöttem le a szemeimet – leülhetek?

- Persze. Nem az enyém a pad – vonta meg a vállát. Leültem a padra, úgy ahogy kell.

- Hyung veled minden rendben? – kérdeztem félénken.

- A legjobb barátom nem áll velem szóba, a másik legjobb barátom pedig kerül, amikor csak tud. Annyira utál, hogy már fáj. De gondolom, nem azért vagy itt, mert annyira érdekelnek a problémáim. Na mesélj, ki bántott?

- Senki. Igazából azért vagyok itt, mert láttam, hogy szenvedsz, és ha gondolod… bármikor jöhetsz hozzám panaszkodni, mert tudom, hogy mi történt – dadogtam zavartan. Elnyomta a cigijét, majd mosolyogva rám nézett, amitől még jobban izgultam.

- Köszi.

- Nincs mit… - meredtem magam elé. Néma csend, kezdett kínos lenni.

- Bírlak Kölyök, szerintem jófej vagy – húzta ki magát. Valamiért már nem hatott meg. Csak a csaját látja bennem.

- Csak azért mondod, mert hasonlítok a volt barátnődhöz – sóhajtottam.

- Ez hülyeség. Én is hasonlítok egy énekeshez, mégsem vagyok ő. Őt is másért kedveltem meg téged is. Egyébként ezt honnan szedted? – az elején mintha egy kicsit felháborodott volna, de már lehiggadt.

- Az egyik osztálytársam mondta-sütöttem le a szemeimet. Lehet, hogy nem kellett volna szóvá tennem. Végül is az sem biztos, hogy igaz. Elvégre Kim az információ forrása.

- Ne figyelj a pletykákra. Igen, tényleg hasonlítasz kinézetre az előző csajomra. És aztán? Belül teljesen mások vagytok, mégis bírlak. Kölyök, én téged úgy kedvellek, ahogy vagy. Magadért.

- Köszi – suttogtam. Témát kell váltani… - és Jonghyun hyung? Még mindig utál?

- Inkább csak túl sok volt neki ez egyszerre. De végül is engem jobban bír, mint Kibum hyungot. Az meg rühell.

- Akkor szerintem most hódítsd vissza Jonghyun hyungot, én majd addig vigyázok Kibum hyungra. Úgyis hamar összejöttök megint. Szerintem jó csapat vagytok, és néha egy-két vita belefér – mosolyodtam el.

- Megpróbálom és kösz. Tudod Kölyök, én azért örülök, hogy itt vagy. Tényleg. Úgy érzem, hogy már csak te maradtál – elővett egy újabb cigit.

- Mindjárt becsöngetnek – szóltam neki. Ha már ennyit dohányzik, akkor ne pazaroljon feleslegesen szálakat! Legalábbis szerintem ne.

- Tudom.

- És nem kell órára menned?

- Minek?

- Tanulni? – hogy érti azt, hogy „minek”?! Egyértelműen egy iskolában tanulni kell! Minden menő ilyen hülye, vagy csak tettetik?  

- Nem szoktam – vonta meg a vállát.

- Akkor minek jársz suliba? – éljen Lee Taemin és az értelmes kérdései!

- A társaság miatt. Látod, csak egy icipicit hagyod, hogy a hormonjaid uralkodjanak rajtad és máris tönkrevágod egy csomó ember életét – felsóhajtott – amúgy nem félsz tőlem?

- Miért félnék? Megmentettél, ebből rájöttem, hogy nem akarsz bántani. Vagy legalábbis remélem – mosolyodtam el. Talán neki kiönthetem a lelkem, csak azért azt nem mondom el, hogy mit érzek iránta – Jonghyun hyungtól egy kicsit tartok, de biztosan nem rossz ember, csak szereti Kibum hyungot. És mivel most én is sokat ott vagyok körülöttetek, engem spécizett ki.

- Bocs helyette is. Meg a reggeliért is. Nem direkt volt.

- Nem te tehetsz róla, a reggelit meg már nem is érzem – igazából nagyon fájt, de nem volt olyan vészes - nem kell bocsánatot kérned. Köszönöm, hogy eljöttél értem, és a dzsekit is. Ja, visszaadom, az öltözőben van. Majd szólj óra után és…

- Neked adtam. Nem kérem vissza. Ja, a mobilod a haverodnál van.

- Köszönöm. És a mobilt is. Megkaptam – mosolyodtam el.  

- Nincs mit. Viszont mindjárt becsöngetnek, és a barátod már vár, csak szerintem fél idejönni – a fejével a „barátom” irányába bökött. Igen, Kim volt ott. Nagyon jó. Azt hiszi erre a mocsokra, hogy a haverom. De jó nekem.

- Igazából nem vagyunk barátok, olyan fura kapcsolatunk van.

- Neked mindenkivel fura kapcsolatod van. Na sicc innen! Óra után még idejöhetsz, ha szeretnél – mosolygott.

- Jó, akkor még szerintem jövök. Szia!

- Szia.

Mosolyogva elmentem. Minho kedvel, és nem azét, mert hasonlítok a volt barátnőjére. Magam miatt szeret. Talán ez egy kissé feldobta a napom. Feldobta volna, ha nem állít meg Kim.

- Na, mi van Júlia? Rómeó szerelmet vallott neked?

- Nem. És hagyj ezzel békén – fújtattam.

- Miről beszélgettetek?  - érdeklődött.

- Az elmúlt napokról – vágtam rá, és végül is igazat mondtam.  Elvégre szó volt azokról is. Kim ezek után már nem faggatott. Elment. Ránéztem a menő srácra, aki szintén engem bámult. Elmosolyodott, mire visszamosolyogtam rá. Ő is csak egy ember, nem kell tőle félni.  Sőt, ő egy nagyon jó ember. Nem érdemli meg, hogy utálják őt a barátai. De én segítek neki. Hiszem, hogy újra vissza fog rendeződni minden a régi kerékvágásba. Csak mellette kell lennem, meg Kibumot is támogatnom, és minden rendben lesz. Legalábbis én hiszek ebben. Meg fogjuk tudni csinálni. Újra összehozom a bajos csapatot. És akkor Minho büszke lesz rám.

12. Fejezet

*Minho POV*

Ott ácsorogtam a titkárságon, mert a DIÖK elnök elkapott a folyosón és behívott. Ez eddig mind szép és jó, gondolom, a Kölyök védelmi pénzét akarta befizetni, vagy ugye az ajándékainkat odaadni, szóval örömmel jöttem. Vagy információja van a Kölyökről, ha már róla van szó. A srác közelebb jött hozzám, szinte pontosan szembeállt velem.

- Mit tettél vele? – nézett szúrósan a szemembe. Persze, tök logikus, hogy még csak le sem ültet, de máris nekem ront. Értem én, hogy menő vagyok, de azért lehetne velem kedves.

- Kölyökkel? – kérdeztem. Azért jobb, ha meggyőződöm erről, mert még a végén kiderül, hogy az elnök úr szerelmes egy csajba, akit a napokban szadiztam. Bármelyikbe a sok közül.

- Mégis ki mással? – háborodott fel. Természetesen én kérek elnézést, amiért nem tudok a gondolataiban olvasni.

- Nem tudok róla semmit. Azért jöttem hozzád tegnap. Azt mondtad, meglátogatod – válaszoltam higgadtan. Ha felidegesítem magam, képes vagyok eljutni odáig, hogy kirúgjanak a suliból. Igazából az a célom, hogy bennmaradjak, de ha valaki nagyon azon van, hogy ez ne sikerüljön, akkor eléggé jó úton jár azzal, hogy felszívódik a kis szerelmem, és a hülye haverja engem hibáztat ezért. 

- Át is mentem hozzá, de a szomszédja szerint hétfő óta haza sem jött, és fix, hogy a te kezed benne van a dologban.

- És ha benne van? – vontam fel a szemöldököm – nem tehetsz semmit. Csak neki ártasz. Ha rám hívod a rendőrséget, én még jobban elrejtem, és bántom őt, addig pedig amúgy is azt teszek vele, amit akarok.

- Egy utolsó mocskos dög vagy, ugye tudod? – sziszegte. Fogtam és jól arcon vágtam őt.

- Van bizonyítékod ellenem? Van bármi, ami azt mutatja, hogy én elraboltam őt? Esetleg megerőszakoltam? Vagy elüldöztem… azt sem tudom, hogy milyen bűntettet akarsz éppen rám sózni, meg szerintem te se, és díjaznám, ha nem pattognál itt elhamarkodottan. Ha azt mondom, hogy lelőttem őt az utca kellős közepén, akkor te azt készpénznek veszed? Mit gondolsz, miért kerestelek fel téged tegnap? Mert csevegni akartam?

- Nem – sütötte le a szemeit az elnök úr – csak aggódom érte. Nem szokott így eltűnni, és van kettőtök között valamilyen megmagyarázhatatlan kapcsolat. Azért gondoltam, hogy szól neked arról, hogy hova megy, vagy legalább megpróbál téged felkeresni.

- Te vagy a legjobb barátja. Miért keresne fel engem? – már megint kezdtem elveszíteni a fonalat. Az elnök felsóhajtott, majd legyintett egyet. Persze, értem én, hogy aggódott, de ne rajtam vezesse le a feszültséget. Felsóhajtottam és jobbnak láttam kimenni. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Mikor megláttam, hogy Kibum és Jonghyun rám vártak, elmosolyodtam. Igaz barátok, tegyenek bármit is, szeretem őket.

- Na, mit akart? – érdeklődött Jonghyun.

- Azt hiszi, hogy elraboltam a Kölyköt – sóhajtottam.

- Te? – Key olyan hangnemmel mondta ezt, mintha éppen azt mondtam volna, hogy fél perc alatt hibátlanra írtam meg az egyetemi felvételit és az érettségit így egyszerre.

- Úgy bele vagy zúgva, hogy ha nincs melletted, te máris aggódsz érte, hát még ezek után… - mosolygott bátorítóan Jonghyun.

- Ha valaki hozzászól, azt Minho-ah kinyírja – nevetett fel Key.

- Nagyon viccesek vagytok – sóhajtottam.

- Olyan rossz bámulni ezt a nyomott pofádat – jegyezte meg Jonghyun és megcsípte az arcomat, mint ahogyan a nagymamák szokták csinálni. Gondolom, zavarja őket, hogy aggódom a Kölyök miatt. De ennyire?

- Bocs, hogy élek – leráztam magamról a hyungom kezeit. Komolyan, néha úgy bánt velem, mint egy kisgyerekkel, pedig nagyon nem voltam az, sőt, két év múlva én leszek a bandavezér, úgyhogy nem kellene így gondoskodnia rólam

- Nem gáz! Viszont már unalmas a pofád, és arra gondoltunk, hogy ma is csinálhatnánk valamit hármasban, mert tegnap nem sikerült feldobnunk a kedved rendesen. Figyelj, a Kölyköt nem tudjuk visszahozni, felszívódott és kész. Viszont ezt a szenvedést én nem tolerálom tovább, mert borzasztóan nézel ki. Szóval gyere el velünk fagyizni, vagy valahova. Van kedved? – Jonghyun abbahagyta a csipkedésem. A végén Keyre nézett, aki biccentett. Elmosolyodtam.

- Köszi srácok, de ma dolgom van. Nem jó. Menjetek csak kettesben, úgysem akarom elrontani a randitokat. Tegnap is rosszul esett, hogy miattam nem vagytok kettesben – megvakartam a tarkómat. Tényleg rendes volt tőlük, hogy velük mehettem volna, de én mára már tényleg találtam magamnak programot. Meg amúgy sem bírok sokat Jonghyun közelében lenni, mert félek, hogy mindent tud. Vagy semmit, de a kettő körülbelül ugyanolyan rossz.

- Biztos nem akarsz velünk jönni?  - érdeklődött Key. Bólintottam.

- Mi olyan fontos, hogy hanyagold a barátaidat miatta? – Jonghyun összeráncolta a homlokát. Na, Choi Minho, ezt magyarázd ki, te ész!

- Izé… szóval találkozom valakivel – próbálkoztam. Jonghyun és Key szemei elkerekedtek.

- És a Kölyök? Ennyi volt a nagy szerelem? – csodálkozott az eredeti és hivatalos bandavezérünk. És megint megcsináltam, csak gratulálni tudok magamnak.

- Nem… még mindig szeretem – sütöttem le a szemeimet. Furcsa ezt mondani, főleg, hogy ezt nem nagyon szoktam így használni.

- Szereted? – hökkent meg Key. Ja igen, ő tud erről a Minho-logikáról, meg Jonghyun is, aki szintén úgy bámult rám, mintha éppen most szöktem volna meg a diliházból.

- Izé… szerelmes vagyok belé. Így szebb? – kérdeztem kicsit zavartan, mire mindketten mosolyogva bólogattak. Ilyenek az én legjobb barátaim. Hiába van délután négy óra, tudok rájuk számítani.

- Szebb – bólogattak. Ekkor kénytelen voltam rákérdezni valamire.

- Ha veletek mennék, akkor az max meddig tartana?

- Nyolcig. Utána megyek haza kajálni és konditerembe. Miért? – vonta fel a szemöldökét. Biztosan gyanakodott rám, vagy valami. De miért? Elvégre nincs semmilyen titkolnivalója. Ugye?

Elbúcsúztam a fiúktól, és útnak eredtem. Pontosan oda, ahol nagyon remélem, hogy találkozni fogok valakivel. Legalábbis ez az utolsó reményem, ha nem jó, akkor teljesen másik úton kell elindulnom. De én hittem a szerencsémben. Úgysem adom fel, és a sejtésem szinte biztos. A főváros másik végébe tartottam, ott volt ugyanis egy kis lakás. Egy család kiadó lakása. Amire odaérek, az úgyis eléggé sok idő, illetve keresgélnem is kell, meg útközben beugrom egy ismerősömhöz.

***

Este negyed kilenc. Helyszín: Szöul másik fele, nem messze a kiszemelt lakástól.  Ha minden sejtésem igaz – márpedig nem tévedhetek – akkor sikerrel járok, és meg lesz a találkozóm. Benyitottam az épületbe. A lépcsőház üres volt és kihalt, amit nem nagyon csodálok. Annyira külváros volt, hogy csak ilyen remeték laktak itt, akik egész nap a szobájukban vannak, és ki sem jönnek, maximum a számlákért. Otthondolgozók, nyugdíjasok, meg ilyenek. Már jártam itt egy párszor, nem újdonság ez a hely. Főleg mostanában, az elmúlt napokban még többet voltam errefelé, mint általában. Megálltam az egyik lakás előtt. Egy nagy levegőt véve lehajoltam a lábtörlőhöz, és felemeltem azt. Telitalálat! Itt a kulcs! Még mindig, pedig errefele gyakran járnak tolvajok… kinyitottam a bejárati ajtót, ami nyekeregve mozdult el a helyéről. Kivettem a kulcsot és beléptem, magam mögött bevágva azt a ronda vackot. Levettem a cipőmet, a kulcsot pedig az asztalra dobtam.

- Van itt valaki? – kérdeztem, de senki nem válaszolt. Márpedig itt volt. Éreztem, és a megérzéseim sosem hagytak cserben. Eddig…

Az egyik ajtó mintha sokszor lett volna használva. Biztosan az az, amit keresek. Nagyon remek, betörök egy lakásba csak úgy poénból, mert sejtek valamit. Ha esetleg feljelentenének, akkor remekül megoldanám, hogy legalább három évre börtönbe kerüljek. Ezzel az indokkal… legyen négy. Lenyomtam a kilincset és… zárva. Nem tudtam mit tenni, a végsőkig kellett elmennem. Meghátráltam. Elvégre sportember vagyok, nem foghat ki rajtam egy rohadt ajtó! Nekifutottam, és elrugaszkodtam. Egy hatalmas csattanás, és a zár szinte teljesen szétszakította az ajtófélfát. Vagy legalábbis azon a lyukon biztosan. Beléptem, és a szívem kihagyott egy ütemet. Egy fiú ült a földön, átkarolva a térdét. Arcát beletemette a lábába. Egy darabig bámultam őt, utána elindultam felé.

- Ne gyere közelebb! Kérlek, ne bánts – szinte sírt. Ott helyben megálltam. Leguggoltam, és felé nyújtottam a tenyeremet. 

- Nincs nálam fegyver – mutattam neki. Csak megrázta a fejét.

- Ököllel is tudsz ütni.

Oké, ebben igaza volt, de nem hagyhattam őt itt.

- Csak próbálj meg bízni bennem – kértem őt – ha megteszed, könnyebb lesz, és az időnk sürget. Kérlek, csak ne ellenkezz! Kijuttatlak innen. Megígérem, de ehhez együtt kell működnöd velem.

Gyanúsan méregetett a szemeivel, miközben én lassan elkezdtem felé közeledni. Persze, mondogattam neki, hogy nem bántom, valamint, hogy higgadjon le, de nem nagyon tette. Egyre jobban csúszott hátra, míg végül a falnak nem ütközött. Sok időbe telt, mire odaértem hozzá. Kinyújtottam neki az egyik tenyeremet, mire felpillantott. Ekkor vettem észre a sebeit. A száján egy hatalmas hasíték, nyakán kék-zöld foltok.

- Istenem, mit tett veled az az állat? – suttogtam, kezemmel tartva a fejét. Láttam, hogy könnyezett. Egy pillanat alatt magamhoz szorítottam – Ne félj, már itt vagyok. Nem lesz semmi baj. Vigyázok rád.

Ő is kapaszkodott belém. Félve ugyan, de megszorította a dzsekimet. Tudtam, hogy ő is örült nekem, csak már nehezebben bízik meg az emberekben…

*Taemin POV*

Átöleltem őt. Magamhoz szorítottam a bőrdzsekijét. Eljött értem és megmentett. Az én hercegem! A hősöm…

Hozzábújtam az életem szerelméhez. Egyre jobban vert a szívem, és valahol úgy éreztem, megbízhatok benne. Napokig itt raboskodtam, de most itt van. Minho hirtelen elengedett. Felállt és kinyújtotta felém a kezét.

- Gyere! Sietnünk kell, mert kicsit elkéstem. Fel tudsz állni?- kérdezte némi aggodalommal az arcán.

- Igen – suttogtam. Szerencsére a lábamnak nem volt semmi baja, úgyhogy sietni azt tudnék, ha arról lenne szó. Elfogadtam a segítségét, és felálltam. Igazából néha a nagy unalmamban sétálgattam a fürdőben, úgyhogy egészen edzett voltam. Kisiettem a fürdőszobából, Minho pedig jött utánam. Becsukta maga mögött az ajtót, illetve az asztalhoz ment. Nem tudom, miért, de megvártam őt. Rám nézett a fejével intett, hogy menjek ki a lakásból és én úgy is cselekedtem. Kinn leültem a lépcsőre és vártam, hogy együtt elindulhassunk. Csak az járt a fejemben, hogy Choi Minho értem jött. Talán kedvel. Talán még van is esélyünk arra, hogy összejöjjünk? Milyen jó lenne…

- Adott neked enni rendesen? – bukkant fel Minho. Bezárta az ajtót.

- Mindennap hozott egy nagyon kicsi dobozban ennivalót, és volt öt percem megenni – mondtam magam elé bámulva. Igyekeztem nem erre gondolni, hanem valami másra, mondjuk arra, hogy ki jött el megmenteni engem, de folyton visszajöttek ezek a rossz emlékek. Jó, mondjuk logikus, de akkor sem kellene ilyenekre gondolni…  

- Körülnéztem a környéken, pár utcával lejjebb itt egy amerikai gyorsétterem. Nullától huszonnégyig nyitva, úgyhogy oda elmegyünk. Utána pedig hazaviszlek – magyarázta a tervet. A kulcsot eldugta a lábtörlő alá, megvárta, míg felállok, majd a terve végén megfogta a kezem. Ujjaink összefonódtak. A szívem az egekbe ugrott. Olyan régóta (kb. 4 hete) vártam erre a pillanatra, és most eljött. Choi Minho a kezemet fogta.

- Hyung… én nem mehetek haza – sóhajtottam.

- Miért? – a szemembe nézett. Bele vagyok zúgva basszus! Ne provokálja itt magát, mert így is alig bírom ki, hogy ne csókoljam meg! Márpedig nem áll szándékomban az utolsó reményemet elveszíteni a hormonjaim miatt. Lekaptam róla a tekintetem és a cipőmet kezdtem bámulni.

- Mert a táskámban volt a kulcs, és azt is elvette tőlem.

Minho nem mondott semmit, csak lerobogott a lépcsőn maga után húzva engem.

- Majd kitalálunk valamit, de most futnunk kell a kajáldáig. Fog menni?

- Igen – vágtam rá. Kiszaladtunk az épületből. A hideget egyből megéreztem, a lakásban a központi fűtésnek köszönhetően nem nagyon fáztam, de most… Minho gyorsított, így én is kénytelen voltam vele futni. Gondolom, hamarosan jön az a… rém, és nem akart vele összefutni. Én se. Szóval futottunk. Én bepótoltam a lemaradásomat, Minho pedig ráedzett. Biztosan szép látványt nyújthattunk a sötét utcán, mint két fiú, akik egymás kezét fogva futnak, az egyik menő ruhában és bőrdzsekiben, míg a másik egy koszos pólóban sok sebbel magán. Bár, lehet, hogy engem lánynak néztek, és akkor csak feleannyira voltunk zavaróak a konzervatív népnek. Némán futottunk, néha egy-egy kanyarral megspécizve a kis akciónkat. Azután Minho hirtelen megállt. Én persze még szaladtam volna tovább, de visszarántott. Ezek után elengedte a kezem. Pedig még igazán foghatta volna.

- Bocsánat, hogy megfogtam a kezed, de nem akartam, hogy lemaradj, így pedig tudtam hozzád igazodni – mondta a cipőjét nézegetve. Zavarta, hogy hozzám kellett érnie?

- Hyung, én nem bánom, nem zavart – mosolyodtam el. Egy kicsi vigyor az ő arcán is megjelent. Lassan elindult, én pedig kénytelen voltam tartani vele a lépést.

- Fázol? – mikor a hang irányába pillantottam, egy aggódó szempárral találkoztam. Persze, gyerünk Taemin, meséld csak be magadnak, hogy Choi Minho aggódik érted! Mi lesz a következő? Kitalálom, hogy szerelmes belém? Csak bűntudata van, vagy már hiányzott neki valaki, akinek elkobozhatja a mobilját. Ez minden.

Szóval, az „aggódó” tekinteténél leragadtam. Éreztem, hogy elvörösödtem. Megint. Lekaptam a tekintetem róla.

- Egy kicsit, de nem vészes – dadogtam. Minho mocorgott mellettem, a következő pillanatban pedig valamit tartott felém. Az a kabátja? Felnéztem rá.

- Neked jobban kell, mint nekem. Nem az én lelkivilágomat törte össze egy barom. Vedd fel, nehogy megfázz! – arca komoly volt, és nem mertem vele ellenkezni. Felvettem a bőrdzsekit. Hamarosan pedig elértünk a gyorsétterembe. Melegség töltötte el a szívemet. Olyan volt ez, mint egy randi. Hiszen csak ketten voltunk. Az emberek mind minket néztek, ami végül is egészen normális volt, tekintve, hogy fel volt hasítva a szám, és tök koszos voltam. Nem mellesleg szerintem nem voltam virágillatú sem. Bármit megtettem volna egy jó, meleg zuhanyért, akár Minho társaságában.

- Ülj le, én rendelek neked valamit – hallottam magam mellett Minho hangját.

- Hyung, pénzem sincs… - suttogtam. Oké, ez rettentően kínos volt. Itt álltam a suli egyik legmenőbb pasijával, aki mindenkitől lopkod, és nekem nincs semmim.

- Majd én fizetek.

Ez megdöbbentett. Minho nem volt ilyen önfeláldozó. Soha, senkire nem költött még semennyit. Legalábbis tudtommal nem.

- Nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem. Csak a földet bámultam, holott nagyon is jól tudtam, hogy ő engem nézett. A szívem az egekben volt, és már kezdtem nagyon pocsékul érezni magam.

- Ha csak ez a baj, akkor szívesen visszaszedem tőled hétfőn a kajád árát, és ha szeretnéd, kamatostul – nevetett fel. Én is elmosolyodtam. Minho egyébként biztosan aranyos, csak titkolja. Ránéztem. Ő is mosolygott, amitől még inkább jobban éreztem magam. Komolyan, már kezdtem örülni annak, hogy az az agyalágyult elrabolt.

- Akkor az egyik asztalnál várlak – jelentettem ki. Érdekes, mintha megkönnyebbültem volna a mosolyától. Minho olyan erővel bírt, hogy csak ámulni tudtam. Hiába egy bunkó állat, meg lehet benne bízni.

- Oké. De ha odaérek, és te leütsz engem, utána pedig elszaladsz a kajával, akkor azért majd gondolj rám, miközben eszed – megveregette a vállam. Csak elnevettem magam, és elsiettem. Természetesen azért szemmel tartottam a szerelmemet, aki beállt a sorba. Mondhatni, hogy eléggé nagy mázlista vagyok. Elvégre pont ő jött értem, és nem is olyan szemétláda, mint ahogy eddig gondoltam. Csak csendes. Ennyi. Choi Minho mindig meglep engem. Levettem a dzsekijét, és a székem támlájára tettem. Törődő és odaadó. Igyekszik másokat maga elé helyezni. Az igazi Choi Minho tökéletes. Csak van a sulis énje, amelyiket senki sem szereti. Csak én. Én eddig is tudtam, hogy ő jó ember. Mondjon akárki akármit, én szeretem mindkét énjét. Mert ez ő. És én őt szeretem. Minho nem rossz ember, elvégre itt van velem, ismeretlen helyen, egy gyorsétteremben, ahol bárki megláthat minket, fel van sebesedve a szám, és nem titkolja, hogy velem van. Lehetnék ennél boldogabb?

- Hé, még itt vagy? – hallottam meg a hangját. Riadtan rápillantottam. Abban reménykedett, hogy megszököm, vagy mi? Mosolygott. Talán vicc volt? – Már vagy fél perce beszélek hozzád, te meg csak bámulsz magad elé.

Leült velem szembe. A tálcán kettő kisebb és kettő nagyobb hamburger volt, egy nagydoboz sült krumpli és egy üdítő.

- Ebből melyik az enyém? – kérdeztem.

- Mind. Te éheztél, és be kell pótolnod. Egy ilyenben pedig aztán minden van, maximum vitamin nincs – felkapta az egyik szendvicset és a kezembe nyomta.

- Hyung, te is egyél valamit! Én ehhez kevés vagyok… - persze, majd én itt eszem az ő pénzén vett kaját, miközben csak bámul engem! Még mit nem?!

- Oké, enyém a krumpli.

- Nem. Tessék, ez a tied – az egyik nagy szendvicset odatoltam neki. Éppen a szívószállal babrált. Akkor vettem észre, hogy egy már volt az üdítőben, most gyömöszölte bele a másikat. Egy üdítőből fogunk inni?! Mint egy szerelmespár?!

- Minden oké? Eléggé elvörösödtél – nézett rám gyanakodva.

- Pe… persze, semmi baj, csak egy kicsit meleg van! Nincs itt meleg? Én mindjárt megsülök. Hmm… de jól néz ki ez a kaja! Biztosan finom – és sikeresen leégettem magam. Annyira zavarba jöttem tőle, hogy össze-visszabeszéltem. Minho értetlenül meredt rám, majd elvette az egyik kisebb hamburgert.

- Kérhetek tőled egy nagyon fontos dolgot?

- I… igen – dadogtam.

- Kérlek, ne jelentsd őt fel a rendőrségen! A szüleid úgysem tudnak erről, és én tudom, hogy ez túl nagy kérés, de bármit megteszek. Nekem ő az egyik legfontosabb ember az életemben, ha börtönbe kerül, akkor én megőrülök. Nekem szükségem van rá, mint támogató barátra. Tudom, hogy túl sokat kérek, de megtennéd a kedvemért? – mintha a szemében könnyek gyűltek volna össze. Minho is tud érezni? Hihetetlen. Én… én nem tudok neki nemet mondani, elvégre ő Choi Minho!

- Rendben. Nem jelentem fel – bólintottam, még akkor is, ha nagyon nehezemre esett ezt kimondani. Minho megkönnyebbült. Láttam rajta, hogy iszonyatosan örült a válasznak, és én pedig örültem, hogy boldoggá tehettem őt. Enni kezdett. 

- És ez maradjon a kettőnk titka.

- Rendben! – bólintottam megint elvörösödve. Inkább a sült krumpliba temetkeztem, és szinte habzsolni kezdtem.

- Szóval, haza nem tudsz menni. Nincs itt Szöulban rokonod? – kérdezte témát váltva, miközben beleivott a közös üdítőnkbe.

- Hát… a nagyiék. De nem tudom pontosan, hogy hol laknak, szóval oda nem mehetünk – sütöttem le a szemem, és nekiláttam a nagyobb szendvicsnek.

- A telefonszámukat nem tudod kívülről?

- Nem.

Hogy lehet olyan szépen enni, mint ahogyan azt Minho csinálja? Elállt a lélegzetem attól, ahogyan evett… olyan tökéletes ez a pasi! Túl tökéletes.

- Az elnök úr számával sem vagy tisztában, mi? – lenyelte a falatot. Még azt is tökéletesen csinálta.

- Nem. Bocsánat – elvettem az üdítőt, és remegő kezekkel tartottam magam felé. Az előbb ivott belőle Mr. Tökéletes. Egy pohárból iszom vele!!!!!

- Nem tehetsz róla. Hozzánk nem tudsz jönni, mert anyám kitér a hitéből, ha vendéget viszek haza késő este anélkül, hogy szóltam volna neki

- Hogyhogy? – mosolyodtam el. Minho szintén így cselekedett. Összegyűrte a hamburger papírját, és újra inni kezdett.

- Mert nem tudja kitakarítani a nappalit, annyi idő alatt. Tudod, kissé takarításmániás. Mellettem meg gondolom, nem szeretnél aludni – mosolygott és letette az üveget.  DE HYUNG! ÉN MELLETTED AKAROK ALUDNI!!! – tört ki belőlem gondolatban.  Vajon ha ezt mondtam volna neki, milyen reakcióra számíthatnék?

- Bocsánat, hogy ennyi galibát okozok neked – hajoltam meg amennyire csak tudtam… ülve.

- Nem okozol galibát. Van két személy, akik szerintem elszállásolnak éjszakára, holnap meg visszaszerzem a kulcsod. Remélem, az első elvállalja – felemelte a telefonját.

- Hyung, ezt edd meg! – nyomtam oda neki a másik nagyot - ez így fer. Elfelezzük igazságosan.

- Neked vettem, edd csak meg – beütötte a számot.

- Nem! Ez legyen a tiéd! Elvégre a te pénzedből van, kérlek, a kedvemért… - néztem rá nagy szemekkel. Bevetettem minden cukiságom.

- Jó, de csak a kisebbet. Én ettem otthon. És hagyd abba ezt a nézést, mert nagyon irritál – mosolygott. Felállt és a fülére tette a telefont. Addig én kipakoltam neki a másik kicsi hamburgert, utána pedig elkezdtem megdézsmálni a nagyobbat. Minho egy darabig sétálgatott, beszélgetett, nevetgélt, utána pedig zsebre vágta a mobilját, és odajött hozzám.

- Szerencséd van, kapsz szállást.

- Köszönöm – hajoltam meg ismét, ráadásnak teli szájjal. Nagyon hálás voltam, hogy Minho intézkedett az érdekemben.

Miután mindent megettünk, elindultunk a haverjához. Metróval. Vett nekem jegyet, ami nagyon rendes volt tőle. Leültünk egymás mellé, és beszélgettünk. Egy idő után Minho is jobban felszabadult, és nevetett, mesélt vicces eseményeket, és válaszolt a kérdéseimre. Néha visszakérdezett. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Ha lehet, még jobban belezúgtam. Mikor leszálltunk, még sétálgattunk, és a táncról beszélgettünk. Mondtam, hogy mik a terveim, hogy táncos szeretnék lenni, mire ő csak nevetett és kijelentette: „remélem, majd fogunk együtt dolgozni”. Visszakérdeztem, de csak megrázta a fejét és átterelte a témát másra. Az idő nagyon hamar eltelt a társaságában.

Most éppen egy lépcsőház előtt álltunk. A szemeimbe nézett, majd egyre közelebb hajolt hozzám. Basszus, meg fog engem csókolni?! A szemei a számra tévedtek, a kezével pedig megfogta az állam.

- Nagyon nem tetszik nekem ez a seb. Majd lefertőtlenítheted – azzal a lépcsőház falán lévő kaputelefonhoz lépett. Komolyan? Így szórakázik az érzéseimmel?! Megnyomta a gombot, mire komolyan mondom, az ő hangját hallottam válaszolni a hívásra.

- Ki az?

- Kim Jonghyun – válaszolt vissza Minho, az igazi. A kaputelefonban lévő hang átváltott egy nagyon ismerős ember nevetésévé. Az ajtó pedig kinyílt. A szerelmem intett a fejével, hogy menjek be vele. Felsiettünk a lépcsőkön, és az egyik ajtónál kopogtatni kezdett. Az ajtó kinyílt, és abban a pillanatban egy sikításszerű hang rázta meg a lakóházat, majd valaki szinte szó szerint a nyakamba ugrott.

- Istenem, megtaláltad! Megvan Taemin-ah! – ölelgetett Key. Minho és én csak bámultunk egymásra, ami hadd ne mondjam, hogy mit váltott ki belőlem – Úgy aggódtam érted…

- De már megvan és ez a lényeg. Amúgy honnan tudtad, hogy hol volt? – kérdezte Minho. Key elengedett.

- Ott volt? – kérdezte csodálkozva. Minho bólintására folytatta: - Hyung egyszer mondta, hogy ha emberrablásra szánná magát, akkor így cselekedne. Én csak viccként említettem meg, nem gondoltam volna, hogy megteszi.

- Megtette. És tudod, hogy miért.

- Tudom. De honnan jöhetett rá? – kérdezte Kibum. Csak kapkodtam a fejem egyik menőről a másikra. Semmit sem értettem, maximum annyit, hogy Jonghyunról beszélhettek.

- Fene tudja. Megvannak a módszerei – sóhajtott fel Minho. Rám nézett – Én viszont most megyek haza, ezt ki kell aludnom. Kezeld le a sebeit, és vigyázz rá! Sziasztok!

- Szia – köszöntünk Keyyel. Minho elmosolyodott és integetett nekünk.

- Várj, hyung, a dzsekid! – szóltam utána. Megtorpant a lépcsőn és visszasietett hozzám. Éppen vettem volna le, amikor elsöpörte a kezeimet az útból. Megigazította rajtam a gallérját.

- A tiéd lehet. Ajándék. Azért cserébe, amit kértem. Amúgy is nagyon jól áll, még kicsit nagy, de majd belenősz – azzal összeborzolta a hajamat, és integetve elszaladt.

- Mit kért? – kérdezte Key.   

- Nem mondhatom el. A lelkemre kötötte, hogy ez a kettőnk titka – mosolyogtam. Van egy közös titkunk!

Key átölelt.

- Éhes vagy?

- Nem. Minho hyung adott enni.

- Akkor gyere, tusolj le. Holnap itt hagyom neked a kulcsomat, és estére visszaszerzem a táskádat – bejött velem a lakásba, és megmutatta, hogy hol található a fürdőszoba.

- Én igazából jobban szeretnék holnap iskolába menni. Onew hyung biztosan aggódik értem, és nem szeretnék lemaradni a tananyaggal sem.

- Felszerelés nélkül?  - nézett rám gyanakodva. Csak megvontam a vállam, mire Key gondolkodóba esett. Egy idő után felcsillantak a szemei: - Nekem megvannak a régi cuccaim, meg egy táska, odaadom neked holnapra. Úgy jó lesz?

- Igen. Köszönöm – hajoltam meg, mire ő csak elnevette magát.

***

A megágyazott kanapén ültem, betakarózva egy bögre kakaót szürcsölve. Key ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy igyak valamit, ha már nem eszem, így kiegyeztünk a kakaóban. Ő leült a lábamhoz a kanapéra. Sikeresen megtaláltuk a régi tanszereit, és bepakoltunk egy táskába, most pedig pizsamában iszogattunk.

- Ha gondolod, mehetsz a hálóba is, ha az kényelmesebb – mondta, de csak megráztam a fejem. Nem akartam őt kitúrni a helyéről.

- Jó itt, köszönöm. Hyung… kérdezhetek valamit?

- Persze, drága, bármit – mosolygott rám. Mindig drágának hívott, ezért is gondoltam róla, hogy meleg.

- Te tudod, hogy miért rabolt el Jonghyun hyung?

- Sejtem – sütötte le a szemeit – amit most mondok, arról nem is tudsz. Minho-ah egyszer megígérte nekem, hogy az élete során lefektet egyszer. Persze, akkor még csak viccnek gondoltam. Eközben én összejöttem Jonghyun hyunggal, és ez elfelejtődött. Azonban én fűvel-fával lefeküdtem, miközben ott volt nekem hyung. Minho persze minden titkomról tudott, és ezzel mostanra felbátorodott. Szerelmes valakibe, de szentül azt hiszi, hogy az illető mást szeret, holott egyértelműen nem. Minho depressziós lett, és rajtam vezette le a feszültségét, úgy, hogy… szóval, AZT csináltuk. És fix, hogy ezt Jonghyun hyung megtudta valahonnan, és így állt bosszút, mert te vagy az, akit mindketten szeretünk – Key befejezte a meséjét. Látszott rajta, hogy nagyon megviselték őt az események – Ha bármi van, gyere át nyugodtan, nem harapok. Gondolj rám úgy, mint egy pótanyukára. Úgyis gyakran ummanak hívnak a fiúk.

- Köszönöm, umma – mosolyodtam el, utána hirtelen eljutottak hozzám a szavai: - hyung, az illető, akibe Minho hyung szerelmes, az szép?

- Gyönyörű.

- És van esély arra, hogy összejöjjenek? – ugye nincs? Mondd, hogy nincs! Key egy darabig engem nézett.

- Igen van. Minho mindenkit megszerez magának, akit akar, és úgy látszik, hogy ez mindkettejük részéről nagyon komoly – elmosolyodott és elvette tőlem az üres bögrét. Nem hallotta, hogy mekkorát roppant a szívem. Apró darabokra. Minden reményem elszállt. Key elindult kifelé, amikor a szeme megakadt a bőrdzsekimen. Egy darabig nézegette, utána letette a bögrét maga mellé a földre.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle rémülten. Megtörölgette a kezét, majd a kezébe vette, mint egy műkincset.

- Ez az a dzseki – dadogta úgy, mintha éppen az első fáraó dzsekijéről lenne szó – Minho-ah sosem engedte, hogy bárki hozzáérjen ehhez. Világhírű eredeti bőrmárka, ráadásul eléggé drága darab, és nagyon ritka. Használtan annyiba kerül, mint egy másik nagyon márkás vadonatúj. Ráadásul ő újonnan vette… aki hozzáért, annak nekiugrott. Nagyon szerethet téged, ha csak úgy neked adta, még ha valamiért cserébe is… ez nagyon nagy ajándék. 

Elkerekedtek a szemeim. Minho egy nagyon drága dzsekit dobott oda nekem. Key felvette a bögréket és kiment. Nehézkesen kikecmeregtem az ágyamból. Utam egyenesen az ajándékomhoz vezetett. Persze, Jonghyun miatt kaptam, de ez akkor is túl nagy ajándék volt. Magamhoz szorítottam. Minho illata volt, és ha már az igazi úgysem lehet az enyém, akkor a dzsekijét kisajátítom. azzal együtt feküdtem be az ágyba. Magamhoz szorítottam, hamarosan pedig álomba merültem. A gondolataimmal, a törött szívemmel, és a tudattal, hogy életem szerelme nem utál. 
 ___________________________________________________________________
2min facebook csoport + másik ficem(az első) linkje a jobb oldali sávban a bemutatkozás alatt! Kérlek, gyertek sokan a csoportba, mutassuk meg, hogy ennek a shipnek is helye van a hazánkban! Előre is köszönöm <3 Lexyy