19. Fejezet

  FIGYELMEZTETEK MINDENKIT, HOGY FIGYELMEZTETVE VAN!( elolvasás saját felelősségre)

*Taemin POV*

A nap ragyogott ott fenn a kék égen, amin a költöző madarak közül néhány még repkedett, hogy melegebb helyet találjon magának ezen a csodás, őszi reggelen. Szerda van, és péntek óta nem láttam Minhot. Nem, nem azért, mert hétfőn kivágta őt az igazgató, hanem mert őszi szünet volt. Kibum visszament a nagymamájához, így nekünk kellett elvégezni a takarítást. Természetesen Minho és én megint a suli előtt találkoztunk, mert nem bíztam meg magamban, biztos voltam abban, hogy eltévedek. Elvégre én csak egyszer jártam Keynél, míg Minho már vagy ezerszer, és nem azért, mert rosszat csináltak, vagy valami, hanem barátságból. Legalábbis Minho ezt mesélte. Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy járunk. Minden reggel odamegyek hozzájuk, ő olyan kitörő örömmel üdvözöl, mint egy kutyus a rég nem látott gazdáját. Utána elkap a folyosón, beránt a fiúvécébe, és olyankor csókol meg. Mindig szenvedélyes, és mindig lángol ez a csók. Egyre nyilvánvalóbb, hogy szeretem őt. Csak sajnos órákon nem tudok figyelni, mert folyton elkalandoznak a gondolataim. Kim persze folyton szekál, meg nyavalyog nekem, de már nem érdekel. Kibum és Jonghyun újra megbékéltek, sőt, Key egyre gyakrabban bukkan fel a termünkben. Állítása szerint angol lapokat hoz, de igazából kis cetliket levelezgetünk olyan dolgokról, amik nem a sulihoz kötődnek. Ilyen például Minho. Egyébként fix, hogy a hercegem is olvassa a leveleket, de nem zavar. Én csak örülök annak, hogy mindennap láthatom őt, amint mosolyog, vagy éppen diákokat zsebel ki. Minden ott kezdődött, hogy Jinki nagyszülei a szomszédunkban laktak. Ha ez nem így lett volna, akkor most talán nem lennék ennyire boldog. Most akkor egyedül szenvednék egy iskolában. Ehelyett vannak barátaim, és azt hiszem, nem csak Onew az, hanem Minho, Key és még talán Jonghyun is, bár tőle félek. Valamint ott van Kim is. Vele érdekes kapcsolatot ápolok, nem utáljuk egymást annyira, de nem is vagyunk barátok. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolatunk van. Ja, és amúgy Minhot nem rúgták ki. Amikor behívták őt a csókunk után, akkor már sejtettem, hogy a kirúgással kapcsolatban akartak vele beszélni. Szünetben persze ott lébecóltam az ajtajuk előtt. Nem mertem bemenni, mert kettővel felettem jártak, de kijönni se nagyon akartak. Végül egy lány szólt remegve, teljesen sokkot kapva Keynek, hogy itt vagyok. Természetesen jött vele Minho is. Mint kiderült, az igazgató adott neki még egy esélyt. Egy leges-legutolsót. A diri azt mondta, hogy Minho nagyon tehetséges, és jóember, úgyhogy maradhat. Feltéve, ha nem bánt senkit testileg. És nagyon úgy tűnt, hogy Minho tényleg komolyan vette, ugyanis mostanában nem verekedett. Szóval, nagyon úgy tűnt, hogy Minho megmaradt nekünk. És ez volt a lényeg. Kim persze háborgott, sőt, üvöltözött velem, de nem érdekelt. Csak Minho volt a fontos a számomra. Meg a szerelmünk, ami valóra vált. Maga volt a csoda, hogy egy olyan ember szerelmét találtam meg, mint amilyen ő is volt. Boldogabbá tette a mindennapjaimat, ketten együtt nagyobb erővel bírtunk, mert segítettük egymást. Én szelídséget, kedvességet, türelmet adtam neki, ő pedig bátorságot és önbizalmat szerzett nekem. És így hasonlítani kezdtünk egymáshoz.

Hirtelen két izmos kar fonódott a derekam köré. Először kissé összerezzentem, de utána megéreztem Minho összetéveszthetetlen illatát. Kissé érződött a dezodorja, de volt egy tipikus Minho illata, amelytől felszökkent a pulzusom. Jó volt érezni a teste közelségét. Biztonságban éreztem magam. Minho védelmet nyújtott a számomra. Minden percben izgultam előtte, mint egy kamaszlány.

- Szia - a mély hangja csak hab volt a tortán. Még mutálódott, de már egészen szép volt. Néha kissé berekedt, ami mutatta, hogy ő sem egy isten.

- Szia - köszöntem vissza. Hamarosan éreztem az állát a vállamon. Fejét felém fordította, így könyörögve egy üdvözlőcsókért. Amit természetesen meg is kapott. Hihetetlen volt. Choi Minho, az iskola egyik legkeményebb pasija, akit nem egyszer akartak már kirúgni, aki képes lezbipornót forgatni, mert kedve tartja, aki egy brutális, kegyetlen jövendőbeli iskolaalfa, ő ilyen gyengéd és aranyos is tud lenni. Én voltam az, akinek megmutatta ezt az oldalát is, ezt a teljesen másik Choi Minhot. Két teljesen más embert ismertem meg benne, és mind a kettőbe szerelmes voltam. Hogy miért? Mert tökéletes volt. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam. Egy hónap alatt össze is jöttünk, és sokkal több minden történt velem, mint az eddigi éveim során. Boldognak éreztem magam, de persze féltem attól, hogy Minho csak kihasznál, vagy csak megjátssza ezt a szerelmet, ezek a gondolatok csak éjszaka jöttek elő, amikor egyedül voltam. Napközben a rózsaszín köd lebegett az orrom előtt. Pont úgy, mint most. Elvégre Choi Minho karjai között lehettem és ez éppen elég is volt nekem.  Mi más kellett volna nekem az élettől? A sok iskolai bántalmazás meghozta a gyümölcsét, ugyanis szenvedéseim után végre nyugtom lehet mellette.

- Mehetünk? – érdeklődött a fülembe suttogva. Ettől persze elkezdett ezerrel verni a szívem. Forróság töltötte el az egész testem. Szerelmes voltam belé.

- Persze, mehetünk – bólintottam. Minho elengedett. Megfogta a kezemet. Lassan elindultunk egymás mellett. Minho csendben haladt, az utat figyelve, míg én a gondolataimba mélyedve. Legalább együtt lehettünk, még ha nem is nagyon beszélgettünk. Nem volt az a fajta, aki nagyon társaságkedvelő lenne, meg közös témánk sem nagyon volt. Nem tudom, hogy mit szerethetett meg bennem, de arra nagyon rá kell dolgoznom, ha szeretném őt magam mellett tartani.

- Szóval, vallásos vagy? – jött hirtelen a kérdés. Éljek én és a zseniális, ideillő, normális kérdéseim!

- Nem – vont vállat. Titkon pedig pofon csaptam magam, amiért ezt mertem kérdezni tőle. Egy vallásos ember nem verekszik, nem lopja el más emberek pénzét, és nem létesít homoszexuális kapcsolatot senkivel.

- Bocs – sütöttem le a szemeimet. Minho csak elmosolyodott.

- Ezért nem kell bocsánatot kérned. Nem vagyunk vallásos család, ez minden. Te?

- Én sem nagyon. De a családom az, ezért már hozzászoktam a vallásos élethez. Gyakran eljárok templomba is – nyögtem ki. Tényleg cikinek gondoltam, mert lehet, hogy elítél emiatt. Csak reménykedni mertem, hogy nem hagy el emiatt.

- Nekem nem világos ez az Isten-téma. Főleg nem, hogy a nyugatiaktól vettük át ezt a szokást.  Azt mondtad, jársz templomba. Milyen típusúba?

Hát, ez meglepett. Érdeklődik afelől, hogy milyen templomba járok. Érdeklődött felőlem, kíváncsi volt rám. Ezzel az egy kérdéssel bearanyozta a napomat.

- Római katolikus. Amelyiknek kereszt van a tetején – magyaráztam. Ha nem ért a templomokhoz, akkor az alapokig kell lemenni, de nem annyira, hogy hülyének titulálva érezze magát. Ez pedig nehéz eset volt egy olyan embernél, mint amilyen Minho.

- Olyanban már voltam. Akik meg vannak keresztelve azoknak ilyen hülye nevük van, mert kötelezően szerepelnie kell a Bibliában a keresztnevüknek? Ugye, ez az a vallás? – pillantott rám.

- Igen. Már tényleg voltál templomban? – kíváncsivá tett, ugyanis nem néztem volna ki belőle. Bár lehet, hogy egyszer véletlenül betévedt oda, és arra ilyen büszke.

- Amikor Kibummal kezdtem barátkozni, akkor ő mindig eljárt oda, mert a nagymamája vallásos volt, ő pedig azt akarta, hogy a néni egészségben legyen. Még most is eljárogat. Mehetnétek együtt – nevetett fel. Persze, kicsit gúnyolódóan viselkedett, de megértettem. Ő nem az a fajta ember, akivel ilyenekről lehet beszélgetni. Ha valami nem az ő világa, akkor az már nem is jó. Bár piros pontnak számított, hogy megpróbálta magát visszafogni – szóval, régebben én is elmentem vele egyszer-kétszer.

- És Kibum hyung meg van keresztelve?

- Nincs. Azt ne mondd, hogy te meg vagy! – még mindig kacagott. Szeretek vele komoly dolgokról beszélgetni, mert ilyenkor annyira tisztelettudóan viselkedik. Remélem, érződik az irónia.

- Pedig de – lesütöttem a szemeimet. Egy kissé elhalkult, gondolom, arra várva, hogy kinyögjem a nevemet. Mármint a katolikus részét. Nem akartam elmondani, mert kinevetett volna, vagy még rosszabb, elmondja mindenkinek, és a végén az egész suli rajtam fog nevetni. Viszont, így lehet, hogy megharagszik rám. Rövid vacillálás után magam elé suttogva kinyögtem: - Francesco.

- Az nem női név? – ráncolta össze a homlokát. Na, ezt megkaptam. Most vagy ennyire hülye, vagy ennyire viccesnek tartja. Már kezdem megbánni, hogy elmondtam neki.

- Az a Francesca. Ez Francesco – javítottam őt ki.

- Nekem egyforma.

Na, Bumm, Puff, Lövések sorozata. Choi Minho, az állítólagos pasim fél perc alatt alázott meg. És én ebbe az emberbe szerettem bele… így bízzak rá titkokat…

- Szóval, Franci... – kezdett volna bele, mire elkerekedtek a szemeim. Komolyan, becézi a keresztnevemet? Eleve jobban szeretem a koreai nevem, most meg még jobban megalázott.

- Igazából, a Taemint jobban szeretem… - próbálkoztam, szokás szerint reménytelenül. Mindig elfelejtem, hogy ő Choi Minho, akinek nem lehet semmit sem megmondani, mert úgysem hallgat másokra. Rám meg főleg nem, mert ő engem megtisztel azzal, hogy kedvel. Végül is, igaza volt. Én a helyében nem jártam volna magammal. Mármint velem… tehát, az úgymond „kasztok” miatt nem kezdtem volna járni magammal.

- Én ezzel úgy vagyok, hogy Taemin bárki lehet, de Kölyök az csak te. Ez a te egyedi beceneved. Meg a Franci – vigyorodott el. Arcán az a gyönyörű, gonosz mosoly jelent meg, majd benyitott valahova.

- Inkább a Kölyök – sóhajtottam. Bementem előtte, ő pedig utánam jött. Ismertem már a helyet, tudtam, hogy merre kellett menni Key lakásához. Csak rohantam fel a lépcsőn, magam után húzva őt. Megígérte nekem, hogy ha gyorsan végzünk, akkor játszhatunk Key plazmatévéjén. Szóval, sietnünk kell, mert tanulni sem ártana, és ha ma nem is, holnap biztosan neki kell állnom. Megálltam az ismeős ajtónál. Minho elővette a kulcsokat. Kinyitotta az ajtót, majd beengedett. Gyorsan levettem a cipőmet.

- Tessék – Minho azonnal odadobott elém egy pár papucsot.

- Köszönöm – felvettem. Hamarosan ő is elkészült. Besietett a fürdőszobába. Valamit keresni kezdett, lehetet hallani a kiáramló hangokból. Először be akartam menni utána, de még a végén azt hinné, hogy kémkedek utána, vagy csak szimplán nem hagyok neki légteret, úgyhogy inkább kinn megvártam. Amikor itt aludtam, nem volt sok időm felmérni a terepet, a friss lelki sokk miatt. Fel sem bírtam még fogni, hogy mi történt akkor, de az volt a baj, hogy most sem. Túl hirtelen történt minden. Még csak most kezdtem el az iskolát, de máris gyökeresen megváltozott az életem. Eddig a lányokra hajtottam, ráadásul a nyomibbak közül keresgéltem. Féltem a menőktől, mindennap a poklok-poklát éltem meg. Most pedig van egy pasim, aki a suli egyik legmenőbb embere, és azt hiszem, boldog vagyok. Bár sok mindenen mentem keresztül, a részemről ez szerelem volt első látásra. Persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megláttam, és egyből szerelmes voltam belé, mert olyan nem létezik. Ez csak szimpátia lehet maximum. Utána ez a szimpátia érdeklődéssé alakult át. Így lett ez szerelem. Csak mosolyogva merengtem a múlton. Annyi ideje itt voltunk már egymásnak, annyi ideje vártuk a másik szerelmét, közben végig szerelmesek voltunk egymásba, és csak egy jelre vártunk.

- Itt vannak a tisztítószerek – bukkant fel hirtelen. Néha annyira más volt a viselkedése, mint amilyennek már megszoktam őt… most például takarítani fogunk egy lakásban. Érdekes módon nem csak azért hozott magával, hogy takarítsak, amíg ő lustálkodik. Legalábbis remélem…

- Rendben. Hol kezdjem? – kérdeztem, miközben felvettem az egyik gumikesztyűt.

- Te megcsinálhatnád a hálószobát és mondjuk a konyhát. Azok nem olyan macerásak. Enyém a fürdőszoba és a nappali. Az előszobát meg majd felporszívózom. Rendben van? – adta ki a feladatokat. Bólintottam. Felemelte az egyik felmosó vödröt, és nagy lelkesen a kezembe nyomta – Tudod, hogy melyik való csempére és melyik a hálóba?

- Majd megtalálom – mosolyodtam el. Minho adott egy nagy puszit az arcomra. Imádtam a gyengédségét, teljesen szerelmes voltam belé. Hamarosan pedig eltűnt a fürdőszobában. Ott már ismerős voltam, egyedül a hálószoba volt idegen a számomra. Amikor itt voltam, akkor a nappaliban aludtam, a hálóba be sem mentem. Éppen ezért vágott nagyon mellbe az elém táruló kép. A szoba fala vörös volt. Olyan szenvedélyes vörös, vagy inkább romantikus… nem is tudtam pontosan leírni a színét. Abszolút a vörös, a fekete és a fehér dominált az egész hálóban. Az embernek vadulni támadt kedve a látványától. Még az ágy felett álló Jongkey kép sem ijesztette el az embereket tőle. Egy kényelmesnek tűnő, fekete ágy volt a szoba közepén, mellette közvetlen egy ablak. A szekrény kicsi volt, de Key egyszer mesélte, hogy a ruháit a nappaliban tárolta mindig is. Szóval a kis fekete szekrények gondolom, fehérneműnek kellettek. Az ágytakaró fehér volt, meg vörös. Komolyan mondom, olyan érzésem volt, mintha beléptem volna egy szentélybe. Nem akartam továbbmenni, nehogy tönkretegyek valamit. Túl tökéletes volt ez a szoba ahhoz, hogy ezt tegyem vele.

- Tetszik? – Minho hangjától megugrottam rémületemben. Nem is hallottam, ahogy mögém osont. Direkt ijesztgetett.

- Szép – válaszoltam még mindig zihálva, és szívem szerint fejbekólintottam volna őt. Minho lazán besétált a hálóba.

- Tudom, hogy kicsit furcsa, de Key szereti az extrém színeket. Ellenben nagyon félős – magyarázta, miközben lehuppant az ágyra.

- Hyung, egyedül lakik, biztosan nem félős… - próbáltam őt megmenteni. Kiléptem a papucsból, letettem a vödröt, majd odasétáltam Minhohoz.

- Nem véletlenül alszik mindig mással – kacsintott. Ekkor világosodtam meg. Key eleve nem idevalósi volt, ráadásul egyedül élt, ezért nem volt meglepő, hogy folyton megcsalta Jonghyunt.  – Nem ülsz bele az ölembe?

- De, persze – kicsit meglepődtem az ajánlattól, de elfogadtam. Lovaglópózban szembeültem a szerelmemmel. Majd elcsattant egy csók. És még egy, és még egy…

*Minho POV*

Mikor megláttam a hálószoba ajtajában ácsorogni őt, egyből elmosolyodtam. Ez eléggé könnyen ment eddig. Mára terveim voltak vele, és nagyon örültem, hogy minden sikeresen történt meg. Ha már ennyitől lenyűgöződött, akkor nem is kell annyira törni magamat, mint ahogy azt elterveztem. Odasétáltam mögé, de teljesen el volt varázsolva.

- Tetszik? – kérdeztem tőle. Rossz ötletnek bizonyult, ugyanis hatalmasat ugrott szegényem. Annyira elbambulhatott, hogy meg sem hallotta a lépteimet.

- Szép – válaszolta. Még mindig nem tért vissza a Földre, és egyre jobban kezdtem azt tapasztalni, hogy ez egy nagyon egyszerű harc lesz. Amit természetesen megnyerek. Mintha éreztem volna a félelmét, beléptem a szobába. Szerintem nem mert bejönni, mert félhetett valamitől. Lehet, hogy ez neki túl érdekes szoba volt, ezért úgy gondoltam, hogy segítek neki elfogadni a helyzetet.

- Tudom, hogy kicsit furcsa, de Key szereti az extrém színeket. Ellenben nagyon félős – megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért is volt vörös ez a hálószoba. Lehuppantam az ágyra jelezve, hogy nem fogja őt sem megtámadni semmilyen titokzatos teremtmény.

- Hyung, egyedül lakik, biztosan nem félős… - Franci kilépett a papucsából, letette a vödröt és óvatosan körbenézett. Annyira szerencsétlennek tűnt szegényem, hogy megesett rajta a szívem. Ösztönösen a társaságomat kezdte keresni. Elvégre vadidegen helyen voltunk, szerintem ez természetesnek tűnt.

- Nem véletlenül alszik mindig mással – kacsintottam a dolgok közötti összefüggések elmagyarázása érdekében. Key szobája azért ilyen, hogy vagánynak tűnjön, holott Key nagyon félős és érzelmes ember. Mind a hárman használtunk egy álarcot az iskolán belül, és az érzéseink csak akkor jöttek elő, amikor mások nem jártak a környéken. Viszont tovább kellett lépnem. A következő szakaszra. - Nem ülsz bele az ölembe?

Egy kissé elkerekedtek a szemei, és nagyon helyes volt, amikor elmosolyodott.

- De, persze – vágta rá dadogva. Leült velem szemben, gondolom, csókolódzni akart. Legyen meg az ő akarata, gyengéden megcsókoltam őt. Hevesen kapott az ajkaim után, amitől kissé bátrabban kezdtem el őt csókolgatni. Kezeit a vállamra tette, amik szép lassan kezdtek továbbhaladni. A végén összefonta a karjait a nyakam körül. Teste hozzám simult, amitől KisMinho ezredes elkezdett feléledni. Kezeimet becsúsztattam a felsője alá. Bőre nagyon puha volt, sokkal puhább, mint amilyenre számítottam. Egyre jobban húztam fel a felsőjét, további szűz területeket felszabadítva, megérintve. Nem szenvedett sokat, hamar megszabadította magát a pulóvertől, ezzel még szabadabb mozgásra biztatva engem. Kezei hamarosan a mellkasomon kötöttek ki. Segítettem neki, ugyanis levettem a saját felsőmet is. Mikor a meztelen felsőtesteink összeértek, felégett bennem a vágy, magába zárt, és már nem bírtam volna visszafogni magam.  A legutóbbi cselekedetével jegyet szerzett a Minho-vonatra.

- Hyung – egy pillanatra megszakadt az egész, ugyanis teljesen abbahagyta a csókot, csak ült velem szemben, teljesen zavartan, pihegve. Elengedtem őt, mire kissé megkönnyebbültnek tűnt. Ennyire csak nem lehettem rossz!

- Mondjad – mosolyodtam el bátorítóan, és igyekeztem nem bátorítani KisMinho ezredest, amint végignéztem a Kölyök csodálatos testén.

- Még sosem csináltam – lesütötte azokat a hatalmas, csokiszínű szemeit, amelyekért mindig is rajongtam. Igazából számítottam rá, hogy egy szűzzel kezdtem el a dolgot, de annyira nem zavart.

- És szeretnéd? – kérdeztem, utána pedig gondolatban pofon csaptam magam. Biztosan nemet fog mondani… bezzeg, ha nem kérdezem meg... nem értettem, hogy mi volt velem az utóbbi időben. Teljesen megváltoztam, és a Kölyöknek akartam jót tenni a cselekedeteimmel. Vagyis az ő javát helyeztem a sajátom elé… hihetetlen volt.

- Igen, azt hiszem – suttogta zavartan – de nem tudom, hogy hogyan kell.

- Majd segítek, jó? – megsimogattam a bársonyos pofiját. Válaszul kaptam egy bátortalan bólintást. Rám pillantott, utána egy széles mosoly jelent meg az arcán. Nyújtózkodni kezdett, de nem akárhogyan. Olyan volt, mint egy szexi macska. Hátrahajolt, amitől lett egy sátor a gatyámban. A hozzám legközelebb eső részre azonnal rátámadtam, csókolgatni, harapdálni kezdtem a bordáit. Eközben egyik kezével a nadrágomat kereste. Vagyis inkább a gombot. Éreztem, amint újra felült, immáron tudatosabban kutatva a kereset dolog után. Eközben felértem a kulcscsontjáig a számmal, kezemmel pedig pikk-pakk leszedtem a nadrágját. Először csak a jobb, utána a bal lábáról is, zoknistul. Ott ült az ölemben, egy szál alsógatyában. Több sem kellett nekem. Az ágyra fektettem őt háttal, gyorsan kibújtam az alsó ruháimból, és a Kölyök felé térdeltem. Kényelmesen elfeküdt a párnák között, ezzel megkönnyebbítve a dolgomat. Miközben szenvedélyesen megcsókoltam őt, egyik kezemmel simogatni kezdtem a vékony combját. Kicsit lejjebb ereszkedtem, hogy érezze a testem közelségét. A combját fogdosó kezemmel megragadtam az alsónadrágját, és lehúztam róla. Hagyta magát, sőt, igyekezett segíteni nekem, amit nagyra értékeltem.

- Mehet? – egy pillanatra abbahagytam a csókot, és a szemébe néztem. Bólintott. Nem úgy, mint az előbb. Most határozott volt. Tényleg akarta. Elégedetten feltérdeltem, és benyúltam az egyik éjjeliszekrénybe. Kibum mindig tárolt magánál több tubus síkosítót, meg óvszert, és már nem egyszer kerestem itt, úgyhogy tudtam, hol kell keresni. Feltettem gumit, majd elkezdtem rákenegetni a síkosítót is.

Behelyeztem az egyik ujjam. Szépen, lassan haladtam, hogy megszokja az eseményeket. Láttam a rémült tekintetét, de még egyelőre csendben volt. Egy darabig még játszottam azzal az egy ujjal, körözgetve a szűk falaiban. Hallottam a rémült zihálását, ami lassan kezdett enyhülni. Bedugtam a második ujjamat is. Egy sikítás hagyta el vaskos ajkait. Innentől jobban kellett vigyáznom, ezért nekiláttam a kényeztetési fázisnak. Elkezdtem nyalogatni a mellbimbóit, amit biztosan élvezett, ugyanis hallani lehetett a megkönnyebbült sóhajtásait. Nem hagytam abba, folytattam a tevékenységemet, sőt, rátettem egy lapáttal. Ujjaimat ollószerűen mozgatni kezdtem, hogy kitágíthassam a teret KisMinho ezredes számára. Néha felsikkantott. Hangjában érződött az élvezet és a fájdalom. Fogammal is rászálltam a bimbóira, kényeztettem őket. Már az egekig meredtek, így könnyű dolgom volt. Ezek után behelyeztem a harmadikat is. Itt már felvisított. Egy pillanatra aggodalom járta át a testem, holott eddig ezt nagyon imádtam. Most pedig, egyszerűen megdermedt az egész lényem. Nem bírtam folytatni.

- Fáj? - tettem fel a zseniális kérdést, amiért gondolatban vállon veregettem magam. Félénken bólintott. Egy kicsit megálltam, arra várva, hogy kicsit ellazuljon. Meg kellett szoknia a fájdalmat ahhoz, hogy folytatni lehessen. Még mindig hallottam a hangos lihegését. A Kölyök teljesen megbabonázott, ezért is volt az, hogy vártam. Általában csak a saját vágyaim kielégítését helyeztem előre. Legyen az szűz, fiú, lány, vagy pornósztár, ha Choi Minho alá kerültek, akkor fél perc után jött a vadállat könyörtelen támadása. Mikor a Kölyök megnyugodott, újra nekiláttam az ujjak játékának. Tudtam, hogy ő szinte szétszakadt belül, ezért is ordított olyan hangosan, hogy szerintem a szomszéd is hallotta. Még egy kicsit tágítottam, utána kihúztam az ujjaimat. Először egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, utána szerintem rádöbbent arra, hogy még csak most jött a feketeleves. KisMinho ezredes már készen állt a bevetésre, és be is küldtem őt. Betettem őt az alagút végébe és szép lassan elindítottam. A Kölyök felvisított. Nem is akárhogyan, mintha kínozták volna őt. Kicsit megálltam. Mikor megnyugodott, elmosolyodott. Megcsókoltam őt, mire hevesen visszacsókolt. Szép lassan haladtam befelé a szűk alagútban. Szerencsére a csókom elfojtotta a kissrácból kitörő sikítást, ami márpedig elég hangosra sikeredett volna. Belemarkolt a hajamba, hogy enyhítse a fájdalmát, bár nem tudom, hogy mennyire sikerült neki. Néha belenyögött, vagy belesziszegett a csókba, de nagyon csendesen viselte. Nem kis meglepetésemre. Végül beértem. Megkezdődött a második szakasz. KisMinho ezredes elkezdte körbe-körbe pásztázni a helyszínt, aminek sikerét a Kölyök nyögésekkel jelezte.

- Hyung…

Mikor meghallottam azt az édes, nyöszörgő hangocskát, amely kissé rekedtes volt és gyenge, összeszorult a szívem. Felpillantottam rá. Csak bámultam, azokat a gyönyörű szemeket, amelyekből csordogáltak a könnyei. Mosolygott. Nem tudtam eldönteni, hogy most örült, vagy sem, amiért elvettem a szüzességét. Kérdőn pillantottam rá, hogy folytassa.

- Szeretlek – nyögte ki. Érdekes, hiába „jártunk”, még sosem mondtuk ezt ki egymásnak. Egyszerűen mindig elmaradt. Válaszképpen megcsókoltam őt. Lehet, hogy annyira szeretünk valakit, hogy nem mondjuk ki neki ezt a szót, mert számunkra már jelentéktelen? Egy újabb heves csókcsata kezdődött el. A Kölyök beleharapott az alsó ajkamba, aminek a nyoma szerintem látszani fog, de nem érdekelt. Én büszkén viseltem a nyomát a szerelmünknek. Csak folytatódott a heves csókcsata, és folytatódott és nem maradt abba. Egész addig, amíg KisMinho ezredes sortüzet nem nyitott. Ekkor megragadtam a Kölyök fegyverét is. Kezemmel kényeztetni kezdtem, mire egy hangos sóhaj hagyta el a száját. Már nagyon kemény volt neki, Elkezdtem erősebben mozgatni magam, hogy KisMinho ezredes kifogyjon a töltényekből. Érdekes módon a Kölyök rásegített a csípőmozgásaival, bár nem tudom, hogy hogyan sikerült ilyen hamar ráéreznie. Lassan kihúztam onnan a büszkeségemet, és lassan rászálltam a Kölyök fegyverére a számmal. Gondoltam, megmutatom neki, hogy hogyan kell majd ezt csinálnia legközelebb. Csak kényeztettem őt és kényeztettem őt, és hamarosan valami meleg folyadékot éreztem a számban. Hősiesen lenyeltem, majd felpillantottam rá. Külön dicséretet érdemelt a kincsem, mert nagyon szép hangokat adott ki a kígyóbűvölés közben. Végezetül felkúsztam hozzá egy befejező csókcsatáért. Már mindketten lihegtünk és izzadtak voltunk, de a szenvedély megmaradt. Tudtam, hogy a Kölyök már csak azért csinálta, hogy bizonyítson, de már felesleges volt. Már megtette. Végül abbahagytam.

- Szomjas vagy? – kérdeztem, mire bólintott. Felálltam, és egy csók után azonnal siettem neki vízért. A konyhába érve felsóhajtottam. Kivettem a konyhaszekrényből egy poharat, amit megtöltöttem folyadékkal. Felkaptam az asztalról, és már siettem is ki. Mire beértem a szobába, Franci már aludt. Kimerülten feküdt úgy, ahogy hagytam, csak az egyenletes légzése mutatta az életjelét. A poharat letettem a szekrényre, majd a nadrágomhoz léptem. Kihalásztam onnan a mobiltelefonomat. A szívem ezerrel vert, miközben beállítottam a fényképezést. Mikor kattant a gomb, megállt a világ. Visszatettem a telefont a helyére. Key éjjeliszekrényében turkálva megtaláltam a fájdalomcsillapítót is. Kivettem egy pirulát, és feltettem a lámpa mellé, ahova hamarosan odakerült a víz is. Ezek után betakargattam az alvó szerelmemet.

- Ügyes voltál Kölyök, nagyon ügyes voltál – adtam egy puszit a fejére, és hagytam őt aludni. Felvettem az alsónadrágomat. Az ajtóban még álldogáltam egy darabig, nem bírva leemelni róla a tekintetem. Annyira ártalmatlanul aludt, hogy ezért el kellett volna őt ítélni. Egy tolvaj volt. Ellopta a szívemet, holott eddig azért mindenkinek meg kellett küzdenie. Neki egy másodperc volt.

Végül nekiálltam egymagam kitakarítani az egész lakást, hogy Key ne üvöltözzön majd velünk.