21. Fejezet

*Minho POV*

- Minho-ah! –Kibum szinte berobbant a tesiöltözőbe. Felpillantottam a cipőkötésből. Arcán egy fülig érő boldog mosoly terült el. Szerencsére csak én voltam ott, így nem volt furcsa, hogy amint felálltam, a karjaimba vetette magát. Megveregettem a vállát.

- Szia hyung…

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – ölelgetett – a legjobb barát vagy a világon!

- Nincs mit, azt hiszem… de miért is kapom ezt?

- Jonghyun mindent elmondott – elengedett – tudom, hogy ez neked nagy áldozat volt, meg az is, hogy ezt nem így akartad, de megtetted. Ez nekem nagyon sokat jelent. Köszönöm.

Csak néztem őt, amint meghajolt, arca ragyogott a boldogságtól. Most vagy én voltam a hülye, vagy ő, mert halovány lila gőzöm sem volt semmiről. Ekkor hirtelen meglendült a karja, és egy gigantikus pofon csattant az arcomon. Na, itt teljesen elvesztettem a maradék fonalat is. Égő arcomhoz kaptam a kezem.

- Normális vagy? Ezt most miért kaptam? – pillantottam rá, és nagyon reméltem, hogy mindent el fog magyarázni.

- Jonghyun elmondta a fogadásotokat, meg a tétjét, meg mindent róla. Kedves volt, hogy megtetted, de ha még egyszer ki mered használni szerencsétlen Taemin érzelmeit, én megsózom a golyóidat, majd letépem őket és megetetem veled, világos? – az eddigi kedves, szerelmes arca eltűnt, és egy idegbeteg, dühös anyatigris lett belőle – tartom a számat, de csak azért, mert te fogod neki elmondani.

- Én? – pislogtam hihetetlenkedve nézve rá. Kibum bólintott, mire megráztam a fejem – meg fog ölni. Abban a pillanatban kitilt az ismerősei köréből…

- Kellemetlen dolog lehet, de tartozol neki az igazsággal, ha komoly kapcsolatot szeretnél. Gondolj arra, hogy fordított helyzetben te mit szólnál ehhez…

- Hyung, kérlek, ne csórd el a szövegemet, amit évekig papoltam a hülye fejednek – sóhajtottam, és be kellett látnom, hogy igaza volt. Szegény Kölyök nem tehetett semmiről, én pedig kihasználtam őt, még akkor is, ha jó cél érdekében tettem – nem fogja megérteni.

Key lesütötte a szemeit.

- Ugyanaz lesz, mint veletek. Nem akarom őt elveszíteni. Ahhoz túl friss a kapcsolatunk – sóhajtottam. Tényleg szerelmes voltam a Kölyökbe és ártottam neki. Jobb lett volna a tudatlansága, de valahogy nem ment. Tényleg tartoztam neki ennyivel, ugyanis nem akartam egy olyan kapcsolatot, mint amilyet Jonghyun és Key produkált az elmúlt években. Csak szeretni akartam őt, de nem jött össze, mert elrontottam. Viszont elhagyni sem akartam őt. Sóhajtottam egy mélyet.

- Nem fogod. Vagy, ha igen, visszaszerezzük neked – kacsintott bátorítóan Kibum. Elmosolyodtam.

- Ez kedves, de szerintem a mi esetünk azért más. Mégiscsak egy gyereket tettem tönkre. Nem állhatok csak úgy oda hozzá az igazsággal, mert ő még egy törékeny lélek. Nem értené meg a dolgokat. Teljesen megszűnne létezni. Megváltozna, és azt nem szeretném. Pont ez a jó benne, hogy kedves, pozitív, szeretni való, és védelemre szorul. Segíteni kell neki. Ő nem Sulli, hogy mindig feltalálja magát. Ő az én kicsi szerelmem. Ő az, akire vigyáznom kell, és ez izgalmassá teszi az egészet. Nem mellesleg nagyon könnyen megtalálta velem az összhangot. Vettem már el emberek szüzességét, de kétségkívül ő csinálta a legjobban mindközül.

- Nos, szerintem ezt csak bemeséled magadnak, mert belé vagy zúgva, és ugyanolyan volt, mint minden kezdő. Vagy már nem volt szűz, csak hazudott. Mondjuk, talán ez a legkevésbé esélyes. Vagy pornót néz. De az is lehet, hogy csak szimplán mindkettőtökben megvan a hasonló ritmusérzék, ezért könnyebben tudtatok együtt mozogni, vagy az is lehet, hogy ő valahogy fel bírta venni a tempódat. Kizárt, hogy az égből küldték őt csak neked, hogy ne a kispárnádat használd… - Itt Kibum egy kicsit elgondolkozott. Még biztosan akarta folytatni, de felnyomta bennem a pumpát.

- Figyelj kiscsillag – vetettem felé egy szexi mosolyt – bárkit megkapok, akit csak szeretnék, anélkül, hogy egy kicsit is megerőltetném magam. Semmi szükségem nincs a kispárnára.

Kibum vállat vont.

- Ahogy gondolod. Mindenesetre meg fogom tőle kérdezni, hogy néz-e pornót.

Felvont szemöldökkel néztem őt. Komolyan gondolta, vagy csak velem szórakozott?

- Valamiért ezt kizártnak tartom – nevettem fel.

- Nem tudhatod – ellenkezett tovább Kibum. Csak megvontam a vállam. Bár az elején nem, de mostanra már engem is kezdett érdekelni a dolog. Ekkor kinyílt az ajtó. Mindketten odakaptuk a fejünket, ugyanis, amikor a menő csapat tagjaival kettesben voltam az öltözőben, egyértelműen nem szerettem, ha valaki csak úgy ránk nyitotta az ajtót. És nem, nem azért, hanem mert fontos információkat adtunk át egymásnak. Hamarosan felbukkant egy tűzvörös buksi és két nagy bociszem. A Kölyök érdeklődve kukucskált be, mintha valami rossztól kellene tartania.

- Sziasztok – köszönt, miközben körbepásztázta a tekintetével a környéket.

- Gyere, csak ketten vagyunk – mosolyodtam el. Lépései határozottabbá váltak. Boldogan szökkent a nyakamba, hosszú és mély nyelves csókkal köszöntve engem, amit természetesen boldogan viszonoztam. Vékony testét az enyémhez simította, apró kezecskéivel pedig átkarolta a nyakamat. Végigsimítottam a derekát, hamarosan viszont abbamaradt az egész. Nem akartunk kockáztatni a lebukással. Mikor eltávolodtunk egymástól, gyönyörű szemecskéivel végigmérte az arcom.

- Taemin-ah, te nézel pornót? – Kibum nem kertelt, azonnal feltette a számára annyira fontos kérdést. A Kölyök szemei elkerekedtek, tekintete rémültté vált. Gondolom, nem értette, hogy ez hogyan jött, és miért érdekelte Keyt. Egy darabig csak fagyottan állt. Igazából már kezdtem aggódni érte, ugyanis alig kapott levegőt. Legalábbis én nem láttam lélegezni. Mondjuk, az ő helyében talán én is így reagáltam volna.

- Nem – nyögte ki végül. Hangjában hallatszott az őszinteség.

- Ugye, megmondtam? – kérdeztem büszkén – Ő csak szimplán jó az ágyban – végigsimítottam a vékonyka karján, minek hatására némi szín kiült a cuki kis pofijára. Hálásan pillantott rám, amitől megkönnyebbültem.

- Igazából nem vagyok annyira gyerek, mint gondoljátok, tudtam, hogy mi az a szex, csak még nem csináltam – magyarázta.

- De nézted – sújtott le rá Kibum mindentudó mutatóujja.

- Nem. Inkább utána olvastam, hogy milyen alul lenni. Amióta belészerettem Minho hyungba, azóta tudatosult bennem, hogy dominálni nem fogok, ezért elolvastam cikkeket, és fellapoztam könyveket. De lövésem sem volt, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Szerencsére Minho hyung türelmes volt és kedves – mosolyodott el. Key felhorkantott.

- Az utolsó két jelzőszót nem hiszem – nevetett. A Kölyök mosolyogva bújt hozzám, én pedig megsimogattam a vállát.

- Pedig így van. Én tökéletes vagyok – jelentettem ki, mire a rangidős még jobban rákezdett.  

- Na jó – törölgette a szemeit – kezd elfolyni a sminkem, és nekem hamarosan találkozóm van Jonghyunnal.

- Randiztok? – csillantak fel a Kölyök szemei. Kibum kiegyenesedett, de még nem hagyta abba teljesen a nevetést.

- Olyasmi. Leülünk kávézni és megbeszéljük a dolgokat. Most lezárunk egy fejezetet az életünkben, hogy tiszta lappal kezdhessük újra. Legalábbis remélem – magyarázta, miközben én folyamatosan figyeltem az arcán a hangulatváltozásokat. Néha boldog volt, néha szomorúbb, néha pedig reményteljes.

- Szurkolok nektek – mosolyodott el a kis szerelmem. Teljesen belelkesedett – szép pár voltatok együtt, és remélem, megint összejöttök. Te is szurkolsz nekik, ugye, Minho hyung?

- Igen – bólintottam – már kelletek egymásnak, mert meg fogtok őrülni a másik nélkül előbb-utóbb.

- Köszönjük – Kibum megölelt engem, utána a Kölyköt, majd elköszönés után kiszaladt rendbe tenni a sminkjét. Nem akartam neki elmondani, hogy itt is volt tükör, de mindegy is. Ki érti a nőket? A Kölyök még egy darabig mosolyogva nézett utána, én pedig elkezdtem lassan levetkőzni. Először csak a melegítő felső, utána a póló is lekerült rólam.

- Te meg mit csinálsz? – hallottam magam mellett az ijedt hangját.

- Öltözni fogok, mert futás lesz – vontam meg a vállam.

- Ne haragudj, azt hittem, hogy mást szeretnél – magyarázkodott. Miközben lehajoltam a pólómat kivenni, megláttam a zavart pofiját, amint engem nézett bűnbánóan. Elmosolyodtam, és megcirógattam az arcát.

- Figyelj, ha olyan kedvem van, és már nagyon nem bírom, akkor is megkérdezlek arról, hogy szeretnéd-e, és te is nyugodtan kérdezz meg, ha szeretnéd azt. Nem foglak megerőszakolni, ezt garantálom.

- És ha mégis? – jött a bizalmatlan kérdés.

- Akár fel is jelenthetsz a rendőrségen – kacsintottam, mire láttam az arcán a megkönnyebbülést. Azt hiszem meggyőztem őt.

- Rendben hyung, bízom benned – mosolyodott el kezét az enyémre téve. – Ne haragudj, de az elején azt hittem, hogy még mindig szereted Sullit. Mármint, ő lány, meg csinos, meg aranyos, nem mellesleg mindig hangsúlyoztad, hogy csak a távolság miatt szakítottatok. Azt hittem, hogy a szíved mélyén neked ő az igazi.

- Nekem a szívem mélyén te vagy az igazi, erre már első nap rájöttem. Volt benned valami megnyerő, valami különleges. Aztán rájöttem, hogy te az enyém vagy – leheltem egy lágy csókot az ajkára. Visszacsókolt.

- Akkor ez mindkettőnk részéről szerelem volt első látásra – mosolyodott el. Megsimogattam a haját. Folyton kérdezgettük, hogy ki a másik szerelme, közben pedig végig egymásról beszéltünk. Mennyire különös és ironikus volt. Lassan elengedtem, és felkaptam a pólómat. A szemem sarkából láttam, hogy ő is nekiállt átöltözni. Csak gyönyörködtem a tökéletes felsőtestében, ami az enyém volt. Mármint csak én érhettem hozzá, és enyém volt a megtiszteltetés, hogy felavassam a testét, hogy először hozzásimuljon ahhoz, akit szeret. A Kölyök az enyém volt. Levettem a nadrágomat is, azt is átvettem, mellettem pedig ő szerencsétlenkedett. Miközben cipőt kötöttem, folyamatosan hallgattam a szenvedését, ugyanis valamiért ma nem volt a topon, ezért az egyensúlyérzéke kicsit megromlott. Így pedig csak ülve tudta volna felhúzni a sport zoknit. Ahhoz pedig túlságosan makacs volt, ugyanis gondolom, bizonyítani akart nekem.

Az utolsó pillanatban kaptam el. A súlya miatt dőli kezdett, még szerencséje volt, hogy ott voltam mellette.

- Jól vagy? – kérdeztem, miközben visszahúztam őt.

- Igen, köszönöm – mosolyodott el félénken. Ilyenkor annyira aranyos volt… - ne haragudj, ma kicsit rossz napom van, aztán nem tudok koncentrálni.

- Történt valami? – tértem vissza a cipőkötéshez. Érdekelt. Kíváncsi voltam a Kölyök napjára. Choi Minho, te megleped saját magad…

- Csak írtam egy rossz matekdolgozatot – szomorodott el – pedig tudtam az anyagot, csak valahogy kihagyott az agyam.

- Van már eredmény? – kérdeztem. Hosszas hezitálás után bólintott.

- Elégtelen. Pedig tudtam…

- Ez megesik – simítottam végig a hátán – ne szomorkodj emiatt. Majd lesz jobb is. Csak most nem sikerült. Ha jól tudom, egészen jók a jegyeid. Ne bánkódj egy rossz jegy miatt, jó?

- Igyekszem –mosolyodott el. Elkészült, és beleült az ölembe, ami elég bizsergető érzést biztosított nekem ott lenn. Éreztem KisMinho ezredes felemelkedését, és egyet értettem vele. Tényleg király bázisra tévedt be legutóbb.

- Tudod, cseppet sem zavar, hogy az ölemben ülsz, de mit mondasz, ha benyit valaki? – simogattam meg a vállát, mire aranyosan hátradőlt, ezzel hozzám simítva a hátát, és KisMinho ezredes azonnali támadásra kész pozícióját segítette elő.

- Azt, hogy beleestem ide véletlenül – mosolygott. A vállára tettem a fejem, majd átkaroltam a vékony derekát.

- Hazudnál miattam?

- Bármi megtennék – mosolygott – te vagy a megváltás a számomra. Komolyan…

Megpusziltam a vállát. Nagyon aranyosakat mondott.

- Ma mit csinálsz délután? – kérdeztem tőle. Felsóhajtott.

- Jinri átjön hozzám, és elmagyarázom neki a dolgokat, amiket nem ért – magyarázta. Szemmel láthatóan nem érdekelte Sulli, ami azért megnyugtatott, ugyanis így nem tekintettem senkit ellenfelemnek.

- Az jó. Ügyi leszel – mosolyogtam rá. Kipattant az ölemből. Először megijedtem, hogy valami rosszat mondhattam, de utána találkoztam a kedves mosolyával.

- Nagyon cuki vagy, hyung, de mennünk kell futni – nevetett fel. Azzal kisétált az öltözőből. Mit volt, mit nem tenni, én is mentem utána.

*Taemin POV*

   

Gyorsan kisiettem az öltözőből. Láttam a szemem sarkában, hogy Minho is követett, ami király volt, mert ez olyannak tűnt, mintha irányítottam volna egy menőt. Én, Lee Taemin, egy menőt! Teljesen extázisba estem magamban. Biztosan öntelt képet vághattam, főleg, amikor kiértem az udvarra. Néhányan odakapták a fejüket, mert Choi Minho jött mögöttem, aki híres volt arról, hogy mindenkit inkább félrelökött, kivéve engem. Újabb ok, hogy utáljanak az emberek… éljen… mondjuk mindegy, mert vannak igazi barátaim.

Lerobogtam a sportpályához. Egy mosollyal az arcomon néztem hátra Minho után kutatva. Ő azonban eltűnt. Sosem szeretett társaságban bemelegíteni, és amint láttam, most sem tett kivételt. Beállt a focikapuhoz, és fekvőtámaszozni kezdett. Eközben én combnyújtást végeztem, hogy ne tűnjek lustának. Minho ekkorra már a kapun húzódzkodott. Igyekeztem mindenféle nyálcsorgatás nélkül végignézni a tökéletes izmai megfeszülését, vagy a néhol felbukkanó gyönyörű szép kockás hasát, nem beszélve a homlokán megjelenő izzadságcseppekről sem. A melegítő felsőjét ledobta, de inkább nem is szóltam érte, mert még a végén megharagudott volna. Inkább nyújtottam tovább, azzal többre mentem.

- Lee! – hallottam meg az osztályfőnököm hangját. Azonnal odakaptam a fejem és nagyon reméltem, hogy nem engem szólított. Az osztályban összesen négy Lee volt, abból ketten jártunk futásra. Szerencsére a másik Lee is odapillantott. Azonban nem ő találkozott az osztályfőnök szúrós tekintetével, hanem én. Fenébe…

Nagy levegővétel után odasiettem hozzá. Általában ilyenkor mindig nagyon dühös volt valamiért, csak nem tudtam, hogy most mit követhettem el.

- Szólított osztályfőnök úr? – hajoltam meg.

- Igen. Csak szeretnélek tájékoztatni a futóversenyről, amelyet iskolánk minden évben megrendez. Ezeken az alkalmakon mindig a leggyorsabbak mérik össze az erejüket. Először az osztályból, évfolyamból, később az egész iskolából választjuk ki a legjobb futóinkat. Rólad megkérdeztem a testnevelés tanárod, valamint a futással foglalkozó tanárt, és mind a ketten pozitív véleményekkel szolgáltak. Számítok rád. Ha te futod le az első megmérettetésen a leggyorsabban a távot, akkor csak a második leggyorsabbal kell megmérkőznöd. Ez természetesen kötelező, de szeretném, ha eredményeket érnél el – magyarázta. Már az elején kiegyenesedtem, hogy jobban tudjak rá koncentrálni.

- Köszönöm a bizalmat, nem fog bennem csalódni – hajoltam meg.

- Ezt reméltem is. Ja, és beraktalak kínai nyelvórára. Kedden, szerdán és csütörtökön nulladik órában – bólintott, utána elment. Egy darabig csak meredtem utána értetlenül. Először is, féltem a versenytől. Még azt sem bírtam felfogni, nemhogy a kínait! Komolyan, engem akarnak berakni arra a nyelvre, amikor még az angol is szenvedés volt? Biztos volt ebben? Csak álltam ott bambán, mint valami rakás szerencsétlenség. Emlékeztetett azokra az időkre, amikor még Minho után sóvárogtam és titokban minden egyes apró mozdulatát megfigyeltem, és amikor rám nézett… na, olyankor haltam meg mindig.

- Minden rendben? – mikor meghallottam a bal fülem mellől azt a tipikus, mély hangot, összerezzentem. Nem számítottam arra, hogy felbukkant ilyen láthatatlanul mögöttem. Egyszerűen azt hittem, hogy valaki más lesz itt, de úgy látszik, új hobbija van az illetőnek.

- Persze – mosolyodtam el. Nagyjából ekkor térhettem magamhoz. Odapillantottam és megpróbáltam mosolyogni, még akkor is, ha ez nehezemre esett.

- Nekem nem úgy tűnik – azokban a hatalmas, gyönyörű szemekben ott tükröződött az aggodalom és a kíváncsiság. Ki tudna ellenállni annak, ha Choi Minho pontosan így néz rá? Szerintem senki. Elvégre idejött hozzám, mert aggódott értem, és ez roppant nagy gesztusnak számított tőle.

- Mondd, te mit tudsz erről a futóversenyről? – érdeklődtem. Igazából tényleg kíváncsi voltam erre. A régi iskolámban ilyen nem volt. Mondjuk, ez alapjáraton egy érdekes iskolának minősült. A tanárok kedvesek voltak és emberiek, valamint emelt óraszámban tanultam az éneket, és még modellkedés óra is volt. Esküszöm, ilyen iskolát még életemben nem láttam, nem beszélve a menőkről. Néha kegyetlenek voltak, de valahol mégis szerették őket, hiszen ugyanúgy ebbe az iskolába jártak, és valamilyen szinten ők is tisztelték az itteni diákokat. Például Key nem csak engem korrepetált. Segített matekban, nyelvtanban, meg amiben csak szerettük volna, és ha megkértük őt, szívesen segített természetesen valamiért cserébe. Ott volt még Jonghyun is, aki tulajdonképpen mindenkivel elbeszélgetett unaloműzésképpen. Persze, eközben ki is zsebelte az ifjoncokat, de Key szerint ő remek szerelmi tanácsadó volt. Illetve itt volt Minho, aki minden külön sportban részt vett, és a védőnő is imádta. Sullit még nem ismertem, de az iskolában Vörös Ördög és Vörös Démon volt a beceneve, ez pedig nem jelentett sok jót.

- Szerintem nem nagy cucc. November közepén van, amolyan télbúcsúztató jelleggel. Egy pénteki napon van, azt hiszem, jövő héten lesznek, de nem biztos. Először osztályok között van, fiú-lány arányban. Utána összevonják a leggyorsabb fiúkat és lányokat. Ez a hétfő, kedd. Utána szerdán évfolyam, és a három leggyorsabb minden évfolyamból összemérkőzik. Majd a nyertes verseng azzal, aki az első versenykor, vagyis, amikor osztályban nemek szerint futottunk, akkor ért be a legjobb időt futva, na, azzal versenyzik. Tulajdonképpen ez egy összesítés, ugyanis nálunk fontos az, hogy biztos lábakon álljon mindenki, vagyis meglegyen a megfelelő mennyiségű mozgás. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de az idejáró emberek bő kilencven százaléka vékony. Ennek oka a megfelelő sportrendszer. Röviden ennyi – magyarázta, én pedig imádattal hallgattam őt. Ilyenkor annyira bele tudta magát élni a dolgokba, hogy azt öröm volt nézni. Rettentően aranyos volt.

- Értem – bólintottam. Igazából szívem szerint agyonölelgettem volna, mint egy plüssmackót, de nem lehetett. Így inkább elújságoltam a másik hírt, ami még ennél is jobb volt: - képzeld, beírattak kínaira.

- Az nem nagy dolog. Egészen jó szinten fogsz beszélni már egy év után is – vont vállat. Meglepetten pislogtam rá.

- Te is tanultál? – kérdeztem, mire bólintott.

- Ez kötelező azoknak, akikben meglátnak valami reményt, vagy mit. Szóval, kiválogatnak emberkéket, akik mehetnek tanulni. Én két éve voltam, azóta is gyakorolgatom, de nagyon jó alapot kaptam.

- Milyen reményt? – érdeklődtem tovább. Csak elmosolyodott.

- Nem tudom. Mindenkinek megvan a maga szépsége, a maga tehetsége. Mindenki jó valamiben, nincsen olyan, hogy valaki egy rakás csődtömeg lenne valamiért. Csak az emberek a tökéletességre hajtanak már évek óta. Akik pedig nem tökéletesek, azok depresszióba esnek és vagdossák magukat, valamint öngyilkosak akarnak lenni. Például itt van Key. Már kétszer jelentkezett énekesnek, mind a kétszer kidobták őt. Ezért lett belőle az, ami… és ő is vagdosta magát emiatt, de ez a gyengeség jele. Én úgy vélem, hogy ha TE hiszel valamiben, akár magadban, akkor menni fog. Csak nem kell feladni. Mindent úgy kell megcsinálni, mintha már nem lenne rá több esélyed. És sikereket fog elérni a hited még itt is, ebben az országban. Csak a „nagyok” kivételezgetnek. Sajnos jogtalanul. Aki tökéletes, azt istenítik, aki pedig nem az, azt meg utálják. Pedig ezek csak gének, és mégis... kezd elfajulni a világ… de te is a tökéletesekhez tartozol most már. Hidd el, király életed lesz, mert te tehetséges vagy – a végén rám pillantott. Csak értetlenül meredtem rá. Ezt az énjét még abszolút nem ismertem. Nem is sejtettem, hogy benne ekkora az emberség.

- Kösz… azt hiszem… - mosolyodtam el – sokat tudsz erről…

- Csak látom, és összegzem a tapasztalataimat – vállat vont. Igen, ő az én pasim!

- Ennek ellenére te is kihasználod az adottságaidat és a gyengébbeken vezeted le.

- De mi nem taposunk bele mások lelkivilágába. Nem gúnyoljuk ki azért, mert szemüveges, festeti a haját, stréber, vagy kevésbé jó tanuló. Mi csak fenntartunk egy hierarchiát, hogy ne lázadjanak a diákok. Tulajdonképpen olyan, mint egy tökéletes ország – kacsintott. Itt megint elolvadtam és áradoztam volna tovább, ha a tanár meg nem jelenik.

- Akkor bemelegítésnek tíz kör futás, utána még meglátjuk – csapta össze a tenyerét. Minho és én nagyjából egyszerre indultunk neki. Már kitanultam, hogy sokkal jobb lassan futni, mint széthajszolni magad, és ez még eredményes is volt, ugyanis nem fáradtam el annyira. Természetesen azért nem pattantam ki az energiától sem az óra végére. Nagyon utáltam ezt a külön sportot. Semmi hasznát nem láttam, még akkor sem, ha Minhoval lehettem. Ő ezt élvezte, mert sportos ember volt, én nem annyira. Táncolni akartam, de azt nem lehetett, mert még nem találtam klubot. Az egyetlen dolog, ami hiányzott a régi helyeimről, az a táncoktatás volt. Igen, egész órán a táncon gondolkoztam. Merem feltételezni, ez Minhonak is feltűnt.

 A hosszas és fárasztó óra után berántott a zuhanyzóba.

- Mi nyomja a pici szíved? – kérdezte merő aggodalommal az arcán. Rettentően aranyos volt.

- Csak… régebben jártam táncolni és most furcsa, hogy nem járok. De majd megoldom. Meg amúgy is, csak kevesebbet lehetnék veled – vontam meg a vállam, miközben átöleltem őt. Adott egy puszit a fejem búbjára.

- És miért nem mondtad nekünk te butus? – izmos karjaival átölelt, amitől nagyon jó érzés kerített a hatalmába – Én ismerek egy klubot, ahol van táncoktatás. Csak mondanod kellett volna.

Elemeltem a mellkasáról a fejem és mosolyogva a szemébe néztem.

- Azt ne mondd, hogy táncoltál – hihetetlenkedve néztem rá. Egyre jobban meglepett, főleg, amikor elmosolyodott.

- Akkor nem mondom – kacsintott – van még valami baj?

- Nem. Már mindent megoldottál. - Nevettem fel. Ekkor kihúzott a fürdőből. Odasétáltunk a cuccainkhoz és némán öltözködni kezdtünk. Nagy valószínűséggel én fogom képviselni az osztályt… hurrá! Minden vágyam az volt, hogy rohangáljak az iskola sprintbajnokával. Remélem, Minho nem fogja látni…