34. Fejezet

*Taemin POV*

Fel-alá sétálgattam a nappaliban. Jobbról-balra, balról-jobbra. Ide-oda, össze-vissza, és még sorolhatnám. A könnyeim már nem tudtak folyni, már elbőgtem mindet. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy Minho mit tett. Már hallottam Jéghercegről, és nem ismertem, sőt, észkombájn sem voltam, de arra rá tudtam jönni, hogy vele kikezdeni nem volt érdemes. Az a pasi több embert vert péppé, mint amennyi a suliban volt jelenleg. Persze, a vállalata megpróbálta cukinak beállítani, de ő egy vadállat volt a való életben! És a pasim éppen vele verekedett. Ráadásul Minho kezdte! Seunghyun megöli, és még csak ott sem lehetek, hogy valahogy - akárhogy - megvédjem. Nem! Itt kell rohadnom a lakásán a volt barátnőjével, meg az egyik legjobb haverjával. Esküszöm, náluk már csak Kim meg Jonghyun lennének jobbak. Na, akkor tényleg felkötném magamat... Minhoról meg semmi hírem nem volt. Nem üzent, nem hívott, de még diákot sem küldött, hogy életjelet mutasson magáról. Semmi. Így maradt a bizonytalan várakozás. Ráadásul Jinri meg Kibum olyan nyugodtan elfoglalták magukat, hogy még ingerültebb lettem. HOGY LEHET ENNYIRE NYUGODTAN VÁRNI?! HOGYAN?!

Már az is megfordult a fejemben, hogy ők csak álbarátai Minhonak, vagy legalábbis nem kedvelik túlzottan. Mondjuk, ezt nem tartottam reálisnak, sőt, el is vetettem az ötletet. Ha Key nem is, de Sulli imádta őt, minden egyes mozdulatáért rajongott. Érdekes módon nem zavart. Egyszerűen nem tudtam magam felidegesíteni azon, hogy egy lány nagyon rajong a pasimért, sőt, inkább megnyugtatott. Már ismertem őt, legalábbis szerintem elég jól összeismerkedtünk, és tudtam, hogy nem viccből járt Onewwal. Sőt, kifejezetten kedvelte őt. Úgyhogy egyáltalán nem zavart Sulli. Sőt, néha őt tartottam a legalkalmasabb beszélgetőtársnak. Ráadásul Kim hülyeségeitől is megmentett, úgyhogy egy hős volt a szememben.

Key is egészen rendes volt, de ő inkább anyáskodni akart mindenki felett. Mintha Jonghyun lenne a papa, ő a mama, Minho és Sulli pedig a gyerekeik. Újabban én is. Nem egyszer láttam már, hogy Key egy benyálazott szalvétával akarta letörölni Minho arcáról a koszt, aki persze hevesen ellenkezett, és csapkodta a társát. Régebben ezen mindig mosolyogtam, de most ideges voltam. Semmit nem tudtam Minhoról, és ez irritált. Ott akartam lenni, hogy segíthessek neki. Minho nem szeretett verekedni, csak akkor tette, ha meg kellett védenie valakit, de akkor is igyekezett békésebb utat választani. Mondjuk, ezt az oldalát még sosem láttam, de még Onew szerint is így volt, pedig őt még meg is verte, így valahogy hittem neki. Egyébként ki is néztem belőle ezt a cukiságát. Amikor nem az iskolában voltunk, akkor sokkal visszahúzódóbban viselkedett minden szempontból.

- Oppa, nyugodj már meg – fújtatott Sulli idegesen. A kanapén ücsörgött keresztbetett lábakkal, és a felsőt az alsón hintáztatta, miközben azt nézte, ahogyan én csináltam a tevékenységemet.

- De nem tudok. Mi van, ha Seunghyun agyon veri? Mi van, ha nem is éli túl? – teljes mértékben kifakadtam. Nem is igazán értettem, hogy miért ordítottam le egy lány fejét, de most annyira nem is érdekelt. Túl fogjuk élni.

- Ne dramatizáld túl. Minho kemény gyerek, megoldja – Key mondatára odakaptam a fejem. Éppen a konyhából jött ki, és hozott nekünk teát, hogy addig is elfoglaljuk magunkat.

- De féltem őt – kétségbeesetten huppantam le a puha kanapéra. Minho és a családja luxusban éltek, főleg hozzánk képest. A plazmatévé, a modern konyhai felszerelések… mind-mind azt mutatták, hogy Minho nem szegény családból származott, nem is beszélve a vitrinben lévő tonnányi kupáról. Minek ezeknek egy lakás, amikor ilyen gazdagok?

- Felesleges. Hidd el, több esze van, mint hinnéd – kacsintott Key, de valahogy nem hatott meg a dolog. Túlságosan aggódtam most ahhoz, hogy gondolkozzam.

- Egyébként… Minhoék ilyen gazdagok? – érdeklődtem. Ilyen dolgokról még sosem beszéltünk, és tényleg érdekelt már, hogy honnan van ez a sok luxuscikk.

- Eléggé, de nem vág fel vele, meg annyira nem is érdekli a dolog. Úgyis engem használnak pénztárcának, Minho szülei inkább az egyetemre spórolnak neki. De nem panaszkodhat – Key belekortyolt az innivalójába. Egészen higgadt volt, pedig én a helyében inkább verném magam, mert miattam szegény Minho most rengetegnyi ütés áldozata lett. Erre tessék! Itt teázgat, ahelyett, hogy egy kicsit is aggódna. Ráadásul, mivel nem beszélgettünk, az idő még lassabban telt. A végére már ki akartam tépkedni az összes hajszálamat. Hogy lehet ennyire türelmesen várakozni, miközben egy barátunk éppen szenved? Ezeknek nincs szívük?

- Értem – biccentettem, ezzel pedig egy újabb beszélgetést zártam le. Kizártnak tartottam, hogy ennyire nem tudtunk beszélgetni. Most vagy mégis aggódtak, csak én nem vettem észre, vagy nem akartak zavarni engem a hisztikben és a nyafogásokban.

- Csinálok popcornt – Key felállt a helyéről, majd a konyhába vonult. Én már meg sem lepődtem azon, hogy ilyen otthonosan mozgott a Choi-lakban. Elvégre jó barátok voltak Minhoval, és biztosan aludtak már egymásnál, persze, mint haverok.

Egy hatalmas puffanás az ajtó felől. Sulli is és én is odakaptuk a tekintetünket. A hangra azonnal megremegtem. Az első benyomásom ugyanis az volt, hogy Jégherceg érkezett meg, és be akarja törni az ajtót. De honnan tudta volna, hogy itt voltunk? És honnan tudta volna Minho címét? Túl sok volt a kérdés, és túl kevés az idő arra, hogy ezt megválaszoljam. Key azonnal kilépett a nappaliba. Jelezte, hogy maradjunk csendben, majd cicás lépteivel az ajtóhoz suhant. A kikukucskálón, vagy mi annak a neve, kinézett. Mi addig dermedve figyeltünk, de nem volt semmi reakció. Sem egy mosoly, sem egy remegés. Semmi.

Key integetett, hogy vonuljunk be a szobába, így felpattantam, majd Sulli csuklóját megragadva beszáguldottunk egy szobába. A fürdőbe. Ügyes vagy, Taemin, gratulálok.

- Csodás választás – mormogott Sulli is, de nagyon halkan, közben elővette a telefonját. Ha Seunghyun érkezett meg, akkor felhívja a rendőrséget, nehogy bántsa az a paraszt Keyt. Teljesen logikus volt.

- Basszus, mi történt veled? – hallottuk Kibum hangját, ezek után becsapódott az ajtó. Valaki válaszolt neki elhaló hangon. Összenéztünk Sullival. Szerencsére ő sem értette a dolgot, de nagyon zavaros, és gyanús volt az egész.  – Taemin-ah, Sulli-yah, gyertek ki! Sulli-yah, te hozd légy szíves az elsősegély-dobozt, Taemin-ah, tiéd a jég! Gyorsan! Én addig telefonálok Minseoknak.

- Ez Minho lesz – azzal Sulli felpattant, és kirohant a szobából. Csak bambultam utána, de én is kénytelen voltam kimozdulni azért a bizonyos jégért, amit Key annyira emlegetett, és reménykedtem abban, hogy a lánynak volt igaza. Alaposan körbenézve indultam el. Minden egyes lépésemet meg kellett fontolnom. Lehet, hogy T.O.P az igazából, csak ezzel fenyegette meg Keyt. Én simán kinéztem belőle.

A nappaliba érve azonban olyan látvány fogadott, aminek nem kellett volna. A kanapén Key ücsörgött, minden egyes pontjtát vizsgálgatva a jelenleg félmeztelen, összevert, borzalmas állapotban lévő Minhonak.

- Hyung! - kiáltottam, lábaim pedig azonnal megindultak felé. Életem szerelme olyan tehetetlennek tűnt most. A bal szeme alatt belilult, szája fel volt szakadva, körülötte mindenhol az odaszáradt vörösség. Valószínűleg nem olyan régen maradhatott csak abba a vérzése. A testét mindenhol zöld és lila foltok borították, valahol világosabbak, és kisebbek, de valahol nagyok, és sötétek voltak. A nyakánál volt egy borzalmas, az be is gennyesedett már most, valamint ami még kiszúrta a szemem, az a jobb lábának érdekes rángatózása volt. Mikor odapillantottam, akkor láttam, hogy a farmerja egy darabon besötétedett, mintha csak foltos lett volna. Az márpedig vér volt.

- Taemin-ah, hozd már légyszíves azt a jeget! - Kibum türelmetlen kiáltását most valahogy elengedtem magam mellett. Gyengéden átöleltem Minhot, hogy érezze a jelenlétem, hogy tudja, hogy vele vagyok.

- Hyung - a könnyeim azonnal folyni kezdtek, amint megérintettem a puha bőrét. Borzalmas volt így látni őt.

Fejemet a mellkasára hajtottam, hamarosan pedig én is éreztem, hogy hatalmas mancsát a hátamra helyezte. Simogatni kezdett, megnyugtatni. Nekem kellett volna segítenem neki, erre sírtam, mint egy hülye kisgyerek. Szégyelltem is magamat rendesen emiatt. Taemin, te annyira hülye vagy, de komolyan!

- Itt vagyok – Sulli szinte odarepült hozzánk.

- Remek. Lásd el a nyakán lévő sebet, meg a száját. A nadrágot nem merem lehúzni, nehogy felszakítsam a sebet, vagy valami hasonló. Amíg felhívok valakit a családból, addig intézzétek őt el Taeminnel - Key abban a pillanatban felpattant, és a mobiljához sietett.

*Minho POV*

Fájt.

Minden egyes porcikám fájt.

Szívem szerint csak ordítoztam volna a nap huszonnégy órájában. Az a mocsok lehet, hogy eltörte a karomat. Iszonyatosan fájt, és rendesen be is volt dagadva. Az az ember egy borzalom volt a felsőfokon. Nem is tudom, hogy hogyan jutottam el hazáig. Mindenesetre mindenki megbámult, főleg, hogy a jobb lábamat alig bírtam mozgatni. Az a mocsok valahol egy kést is rejtegetett, amit később sikeresen belevájt a bőrömbe. Az egyik helyen nagyon vérzett, de szerencsémre vissz tudtam verni, hogy ne vágja le a lábam. Már nem is vérzik, áldom magamat, meg az orvosi tudásomat...

A kicsi Kölyök meg nem hagyott magamra. Csak ült a kanapé előtt, és ölelt, mintha az élete múlott volna ezen. Egyem meg a drága szívét...

- Halló? Minseok-hyung?... Key vagyok... Minhot összeverték... nem... igen... nem tudom... igyekszem... a jobb lába nagyon véres... nem tudom, a nyakán is vannak sérülések, szerintem folytogatták is egymást... nem... nálatok... igen... persze, ez természetes... a Kölyök, Sulli, meg én... rendben... köszönjük... szia - Key meghajolt, majd letette a telefont.

- Mit mondott? - kérdezte Sulli. Odasétált hozzám, a jeges borogatást pedig a kezemre helyezte. Nem is volt olyan hideg, főleg, hogy hidegben harcoltunk azzal a majommal.

- Hamarosan itt van. Azt mondta, hogy minden sebet, amit látunk, tisztítsunk ki, és itassuk, meg beszéltessük Minhot, nehogy elájuljon.

- Nem vagyok kislány… nem ájuldozom. – suttogtam erőtlenül, de Key csak a fejé csóválta.

- Gyenge vagy. Természetes az, ha elveszíted az eszméleted – magyarázta, én pedig unottan felsóhajtottam. Még az is fájt. Nagyon. Ez pocsék volt…

- Hyung, maradj nyugton, jó? Ne erőltesd meg magad – a Kölyök megpuszilta a homlokomat.

- Nyugi, Kölyök, nem halok meg - gyengén megsimogattam a hátát a fájos kezemmel. Annyira aranyos volt, hogy már én éreztem magam az erősebbnek, még így is.

- Mi lett Seunghyunnal? - Key beáztatott egy kis textilt fertőtlenítőbe. Na, most fogok meghalni. Ez nagyon fog csípni, és tudtam, hogy az a kis mocsok, alias Key mit tervezett ellenem.

- Semmi. Ő is kapott rendesen, de az a szemét előrántotta a kést. Ezek után még verekedtünk egy pár percig, majd csörgött a telefonja, és elment. De már ő is alig bírt járni.

- Remekül elintéztétek egymást - sóhajtott, azzal az egyik sebemhez szorította a textilt. Csípett! Nagyon csípett!

- Ja - sziszegtem, közben Sulli, és Taemin szintén odaszorítottak kettő-kettő olyan vackot. Egyik jobban fájt, mint a másik, nem tudtam, hogy melyikre sziszegjek jobban. Már kezdtem magam kígyónak érezni.

- Jaj baba, ne sírj - Key gúnyos hangja hallatán odapillantottam, és tényleg csak homályosan láttam őt. Remek. Még sírtam is a fájdalomtól. Mennyire nézhettem ki a suli menőjének? Semennyire. Egy nyomorék lehettem. Egy tehetetlen ember voltam.

- Nem sírok - nyafogtam. Key megveregette az ép combomat, majd lehámozta valahogy rólam a Kölyköt. Szívszorító pillanat volt, ugyanis minden erejével markolta a véres pólómat, hogy hadd maradhasson.

- Taemin-ah, kérlek, fogadj szót! Le kell kezelni a sebeit - mormogott az idősebb, és szinte letépte rólam szerencsétlent. Lehuppant mellém. Rutinos mozdulatokkal kigombolta az ingemet, a rongyot pedig odaszorította a mellkasomhoz. Ez jobban fájt, mint a cső. Sokkal jobban, szinte marta a fertőtlenítő a sebeimet.

- Borzalmas arcot vágsz - Sulli megigazította a frizurámat. Egyem meg a kicsi szívét neki is. Gyakrabban kellene összeveretni magamat, ennyire még nem szolgáltak ki sohasem, mint most.

- Kösz - felsóhajtottam, Taemin pedig megfogta a kezem.

- Szeretlek - suttogta. Imádtam őt, azt a kis cuki, buci pofikáját, meg úgy alapjáraton.

- Én is szeretlek téged - mosolyogtam vissza minden erőmmel. Felém hajolt, vastag ajkait az enyémekhez érintette. Finoman megcsókolt. Tényleg szerelmes voltam ebbe a piciny lénybe.

- Több ilyet ne csinálj. Nagyon aggódtam érted, és még bármi lehet. Szörnyen néz ki a lábad.

- Nagy cucc. Túlélem - mosolyodtam el - Ha Key hyung nem csinálja ezt.

Az említett személy nagyon nem figyelt a nyafimra, sőt, csak jobban csinálta a kis mocsok. Ez pedig gonosz volt tőle. Nagyon gonosz.

- Nyughass már, te dög - fel sem pillantott - éppen gyógyítalak.

Elmosolyodtam. Nagyon rendes volt mind a háromtól, hogy így foglalkoztak velem. Komolyan, meghaltam volna nélkülük. Taemin azonban felszívódott. Értetlenül néztem körbe, de sehol nem volt. Nagyon reméltem, hogy csak pisilni ment, ugyanis már most nagyon hiányzott a pici babám. Ez egy nagyon hosszú nap volt kettőnknek, hiszen még csak most jöttünk össze. Újból. Mondjuk, az lényegtelen.

Ebben a pillanatban Franci odaszökkent hozzám, kezében egy lavor, és egy rongy ékeskedett. Már sejtettem, hogy mire készült. Ilyen fürdetésben még nem volt részem, az fix, de igazat adtam neki, le kellett mosni rólam a vért, legalább már egy fokkal jobban nézek ki.

- Ilyen szép lila szemfestéket kívánni sem lehetne. Nagyon jól áll – Sulli kuncogni kezdett, és én is elmosolyodtam. Tényleg nem aggódta túl magát, és ez megnyugtatott. Talán nem is volt olyan vészes a dolog…

Az ajtó kinyílt, majd olyan hangosan vágódott be, hogy mindannyian megijedtünk, ami az én esetemben nem volt jó, mert majdnem leestem a kanapéról.

- Choi Minho! – a dühös kiáltástól még jobban megremegtem. Esküszöm, inkább hat T.O.P, mint egy ebből a vadállatból. Ő volt a bátyám, Minseok. Csak úgy berobbant a nappaliba, mint valami rakéta, léptei határozottak voltak, és visszhangoztak. Tényleg félni kezdtem. Láttam, amint odaért hozzánk. Nekem kampec…

- Szia – Sulli máris kiegyenesedett.

- Sziasztok – mormogott. Key visszaköszönt, a Kölyök pedig mormogott valamit. Minseok hangja azonban hirtelen másképp kezdett csengeni – Öcsi, mi a fene történt veled?

- Megverték – válaszolt Kibum helyettem is – kicsit erős ellenféllel volt dolga.

- Értem. Nagyon rosszul vagy?

- Hát, amikor megérkezett, akkor alig bírt járni, szédült, meg szerintem hőemelkedése is van – sorolgatta Kibum, én pedig bólintottam. Tényleg szédültem egy kicsit, meg olykor kirázott a hideg, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Lehet, hogy kellett volna?

- Appa meg fog minket ölni. Elsősorban téged – mormogott Minseok – beviszlek a dokihoz, megvizsgál, utána elmesélsz mindent. Valaki jöhet velünk, de a másik kísérje haza Keyt, rendben?

- Kölyök – suttogtam, ők pedig felpillantottak – ő jön velem.

- És szeretne is, vagy csak intézkedsz a feje felett? – fújtatott Minseok. Szemeivel kikereste a potenciális áldozatot. Na ja, lövése sem volt, hogy ki ez a Kölyök, mert sosem beszéltem róla, maximum annyit, hogy egy rendes gyerek volt, de ennél többet biztos nem. Mindenesetre a bátyám egészen nyugodtan kezelte a dolgot, biztosan szimpatikus volt neki a drágám.

- Szeretnék, ha nem gond… - Taemin kiegyenesedett.

- Rendben. Amúgy Choi Minseok vagyok, ennek az eszetlennek a bátyja – kissé meghajolt, tisztelettudóan, de ennyi. Franci viszonozta a gesztust.

- Lee Taemin.

- Örvendek a találkozásnak - ezek után felém fordult – gyere, öreg harcos, elviszlek orvoshoz. Köszönöm, hogy addig is gondját viseltétek. Ha gondoljátok, eldoblak egy darabig titeket.

- Nem kell, köszi, innen már hazamegyünk – Sulli búcsúzásképpen megsimogatta a buksim, ezek után pedig Minseok izmos karjai között találtam magam. Azonnal megéreztem az én dezodoromat rajta illatozni, de nem volt semmi erőm, hogy kioktassam a dolgokról. Mindig lenyúlta a cuccaimat, és én mindig háborúztam ellene, de most inkább hagytam. Majd ha már hazahozott.

Csendben lebaktattunk a lépcsőn, majd Minseok berakott előre a kocsiba. Még utoljára intettem Keynek és Sullinak. Vagy legalábbis megpróbáltam. A Kölyök behuppant mögém. Normális esetben fix, hogy Jinri jött volna velem, de éreztem, hogy Taemin számára ez egy fontos gesztus volt. Ki nem hagytam volna, hogy végignézze, amint a sebemből szedegetik ki a farmeromat. Már alig vártam, de komolyan.

- Szóval, mi is történt?

- Key egyik zaklatója megtámadott minket.

- És te azért verekedtél, mert…

- Nézz már rájuk! Őket védeni kell – egyre erőtlenebbül tudtam csak suttogni. Tényleg nagyon fájt mindenem. Minseok pedig valószínűleg észrevette, ugyanis végre csendben folytatta a vezetést. Mindenki elszórakozott magában. A Kölyök bámult ki az ablakon, a tesóm elvégezte a sofőri teendőit, én pedig szenvedtem.

 ***

- Az orvos azt mondta, hogy pihenned kell. Ebből pedig nem engedek. Mától fogva fekszel, rendben? – Minseok szinte belökött az ágyba.

- De pisilni kell – nyavalyogtam össze-vissza. Már most elegem volt a begipszelt karomból, meg lábamból, a kenőcsöket nem is említem. Minden egyes porcikám sajgott, ráadásul most még finom, orvosi illatom is lett. Remek. Még jó, hogy a háziorvosunk a sportorvosunk is. Felmentett egy hónapra tesiből. Én tényleg be fogok kattanni két hét alatt. Semmi mozgás? Kizárt!

- Menj pisilni – valahogy felállított. Meg is ragadtam a mankóimat, és már száguldottam is az illemhelyre. Már csak ketten voltunk. Taemint hazafelé kipakoltuk. Szegényem olyan hősiesen nézte, ahogy a doki a mély sebemben turkált, bekötözte, de hagyott neki lélegezni helyet. Én jobban sajnáltam a pasimat, mint magamat, pedig szinte sírtam a fájdalomtól. Nos, ő is, csak neki nem fájt.

- Készen vagyok – amíg felidéztem az orvost, addig el is készültem. Már csak egyvalami várt rám. A szüleim, egészen pontosan apám, aki meg fog ölni. Inkább jöjjön még egy Seunghyun…

- És mi lett a támadóddal?

- Semmi. Először csak bunyóztunk, majd vascsővel vert. Kivettem a kezéből, és én is püfölni kezdtem. Ekkor jött a kés. Annyira megijedtem, hogy elugrottam, és ez volt a szerencsém. A csövem hosszabb volt, úgyhogy addig tudtam verni. Ezek után elrohant – magyaráztam. Érdekesen alakult ez a meccs az való igaz volt.

- Értem. Feküdj le, én majd elintézem az ősökkel. De jössz nekem eggyel – kacsintott. Elmosolyodtam. Már túl jól ismert, mert tényleg csak egy kiadós alvásra vágytam. Át is vettem azonnal a pizsamámat, és bedőltem a pihe-puha ágyikómba.

- Köszi, hyung, és jó éjt.

- Neked is, öcskös – Minseok kiment, én pedig szinte azonnal álomba zuhantam.Pedig hallottam, hogy kaptam egy sms-t, de nem érdekelt.