13. Fejezet

*Minho POV*

Álmos, nyűgös, hisztis és rohadtul semmi kedve élni. Ki az?

Igen, én, Choi Minho. Ki más? A tegnapi éjszakám nagyon elnyúlt, konkrétan hajnali egykor jutottam az ágyamba. Mindenki megtalált. Először egy barátom szüleinél voltam, utána megszöktettem a Kölyköt, amikor hazaértem, apám egy gigantikus pofonnal jutalmazott, úgyhogy ott ült felettem, míg meg nem írtam a beadandómat, utána a bátyámnak kellett segítenem valami idétlen kártyát keresni. Ha minden igaz, a diákigazolványát, de nem tudom. És mindezek után ki volt az, aki mindenkit maga elé engedett zuhanyzásnál, mert ilyen kedves? Igen, ez is én voltam. Ezek után pedig belemerültem valamilyen film előzetesébe, ezért megnéztem az információkat a csodán, amit internetnek neveznek a népek. És így történt vala, hogy ilyen későn kerültem ágyba.

Mindezek után valami agyas kitalálta, hogy iskolába is kell mennem, úgyhogy reggeli koránkelés, készülődés és megannyi szenvedés. Éljen Minseok, a bátyám, aki olyan önfeláldozó, hogy reggel felkel csak azért, hogy engem ébresszen! Meg piszkáljon. Órák óta azt hallgattam, hogy milyen lassú vagyok, meddig szenvedek, és azt is, hogy egyek. Mert enni kell. A piszkálódások végeláthatatlansága után pedig végül útnak eresztett. Persze, feldobta a kedvem, hogy Kibum vigyáz a Kölyökre, de azért aggódtam érte. Az a trauma, amin átment nem könnyítette meg a dolgom. Most rettegni fog tőlünk a hülye Jonghyun miatt. Az a mocsok olyan jól eljátszotta az ártatlanságát, hogy már majdnem elhittem, hogy én raboltam őt el, csak be voltam szipuzva, vagy valami és ezért nem emlékszem rá. Erre meg kiderül, hogy Jonghyun volt. Miért kellett őt elrabolni? Mit vétett az a szerencsétlen gyerek ellene? Miért bántotta őt? Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen és bunkó?

- Szevasz – vigyorgott a képembe, azzal a tipikus, ezer wattos dínómosollyal. Úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna, és ezzel felnyomta bennem a pumpát. Csak az a gáz, hogy a legjobb barátom állt itt előttem, nem pedig egy emberrabló.

- Szia – köszöntem neki vissza. És itt jött a dilemma, hogy hiába volt a legjobb barátom, mégiscsak elrabolta a szerelmemet.  Azt a pici, drága, ártatlan Kölyköt. Ki ez az ember itt mellettem? Most éppen kicsoda?

- Cigit? – kérdezte még mindig vigyorogva. Felém tartotta a dobozt. Egy szál hiányzott belőle, amit ő szívott éppen, ráadásul jó márkájú volt, imádtam ezt a fajtát. A kis sunyi dög tudta, hogy nem tudok ellenállni ennek a csábításnak. Most megint ezt akarja játszani? Oké, akkor én benne vagyok!

- Aha, kösz – kivettem egy szálat – van tüzed?

- Most adta egy kiscsaj – mosolyodott el és a kezembe nyomott egy öngyújtót. Lassan végül meggyulladt a cigim. Visszadobtam neki a tüzet, amit zsebre vágott. Ezek után közös megegyezés alapján elkezdtük terrorizálni az iskolát. Először csak egy-két lány volt az áldozat, akik végül felvállalták, hogy megírják hibátlanra a leckéinket, sőt, még el is intéztük, hogy egymást simogatva csókolóddzanak. A suli két legjobb csajáról volt szó (hivatalosan azok, szerintem nem) úgyhogy ez egy nagyon remek pornó lett volna, ha eszünkbe jutott volna lekamerázni, és kiszerkesztettük volna az undort az arcvonásaikból. Csak az a gáz, hogy nem gerjedtünk be tőlük. Jonghyun ugyanis elsősorban Keyre áll fel én meg csak bizonyos illetőkre, de leginkább a Kölyökre. Szóval a csajok azok nem igazán a mi műfajunkhoz tartoztak, maximum egy-kettő.

- Tegnap hol voltál? – érdeklődött, miután leléptek a csajok, teljesen megszégyenítve, sírva és futva.

- Átmentem meglátogatni a régi barátaimat – vontam vállat, ami igaz is volt. Egy közeli ismerősöm szüleinél vendégeskedtem.

- A… izét? – kérdezte. Mindketten tudtuk, hogy kiről beszélt. Direkt nem mondtuk ki a nevét egyesek miatt.

- Aha.

- Hazajött? – érdeklődött. Fejét felém fordította, de én csak megráztam a fejem.

- Nem. Még kinn van.

- Tartjátok a kapcsolatot, mi? – vigyorodott el.

- Alap.

- Kölyökről már meséltél neki?

Néma csend. Éreztetni akartam vele, hogy mennyire is hiányzik az a bájos pofijú Kölyök, akit annyira imádtam. Elvégre, ha ő eljátssza, hogy nem rabolta el szegényemet, akkor én eljátszom, hogy nem mentettem meg őt. Szóval én most az aggódó szerelmes vagyok.

- Igen – suttogtam – de még mindig nem tudok róla semmit. Szerinted még él?

- Biztos – sütötte le a szemeit – ezt igazából nem tudom.

- Mit tudsz? – kérdeztem kíváncsian. Csak nem fogja magát lebuktatni?

- Igazából semmit, de szerintem nem sok esély van arra, hogy meghaljon. Az is lehet, hogy csak szórakozik velünk, és másik suliba ment.

- Vagy te elraboltad őt valamiért, és verted és felhasítottad a száját, amin egy ronda seb keletkezett és a béna, kiadó lakásotok béna fürdőszobájában raboskodott, naponta egyszer vittél neki kajamaradékot, amit öt perce volt megenni. Így volt?

-… igen – bökte ki egy kis hallgatás után – de megvolt rá az okom.

Felnevettem.

- Na, erre kíváncsi vagyok. Mégis mi lehet az okod arra, hogy elrabolj egy embert? – kérdeztem, majd odafordultam a diákokhoz. Megemeltem a hangomat – Mindenki húzzon befele az iskolába, kivéve négy végzőst. Ők ne engedjenek be senkit a sarkokon! Ez alól kivétel Az Elnök úr, Kim Kibum, és akiket Key beenged, vagy magával hoz.  Fél percetek van.

A környék hamarosan kiürült, csak ketten maradtunk, és vártam Jonghyun válaszára.

- Nem tettem volna meg – vonta meg a vállát.

- De megtetted – erősködtem.

- Mert meg volt rá az okom! – Kim Jonghyun gyógyszere megint elgurult, úgy rám ordított, hogy szinte leszakadt a fejem, ami azért nagy kár lett volna. Kevés lénynek van annyi esze a fejében, mint nekem.

- Milyen okod te idióta?! – vágtam vissza nagyjából ugyanolyan hangnemmel – mégis mi lehet az a híres ok, amiért elraboltál egy gyereket? Mégis mit vétett ellened? Mit tett az a szegény, ártalmatlan kisfiú? Ártott ő neked valaha is? Vagy ez a bosszú az első napért?

- Te elvetted a szerelmemet, te kis senkiházi, én is elvettem a tiédet! – kiáltotta, mire hirtelen elhalkultam, de Jonghyun folytatta: - vagy talán egy másik Choi Minho dugta meg őt órák után? Azt hiszed, hogy nem tudtam?

- Hyung, én… - kezdtem volna bele. Komolyan rájött? De… honnan?

- Semmi hyung én! Megdugtad a szerelmemet! Úgy lett volna igazságos, ha én is megdugom a tiédet! De csak elraboltam, inkább lehetnél hálás. Viszont, ha szeretnéd, akkor amint megérkezik, elveszem a szüzességét, hogy még jobban fájjon neked!

- Te utolsó rohadék! – sziszegtem, és lekevertem neki egy hatalmas öklöst. A Kölyköt senki nem fogja bántani, amíg én itt vagyok. Megígértem neki, hogy vigyázok rá, de ez a paraszt túlment minden határon. Jonghyun kiköpte a cigijét, és eltaposta azt, pontosan úgy, mint én. A következő pillanatban éreztem az öklét az arcomba fúródni. Hát igen, meg kellett volna jobban gondolnom, hogy szembeszálljak-e a bandavezérrel. Nem adja meg magát olyan könnyen, de én se! Megint kezdődött a támadásom, ő pedig lelkesen folytatta. Egészen szép kis csetepatét hoztunk létre. Először csak öklökkel pofoztuk egymást, utána azonban elfajultak a dolgok. Egyre tudatosabban püföltük a másikat, a végén pedig egy nagyon szép verekedés lett ebből. Szerencsére, vagy inkább balszerencsére mind a ketten edzettek voltunk ilyen téren. Remekül tudtunk bunyózni, de most volt először, hogy egymás ellen csináltuk. Jonghyun kicsit gyakorlottabb volt nálam, viszont én voltam a nagyobb, így hamar magam alá juttattam őt. Természetesen a slicc közelébe nem ütöttünk, az ugyanis a gyengeségünket bizonyította volna be. Minden erőnkre és tudásunkra szükségünk volt egymás ellen. A következő pillanatban fordult a helyzetünk, és én alulra kerültem. Vállaimat megpróbálta a földhöz szorítani, de nem abból a fából faragtak engem, hogy ezt hagyjam. A lábammal elkezdtem rugdosni a combját.

- Mi van Minho-ah? Szar érzés alul lenni? Téged nem húználak meg, de a szerelmed annál inkább. Még biztosan szűz, de majd én gondoskodom róla, hogy ne maradjon az.

- Nem értesz te semmit – sziszegtem, majd kitéptem az egyik karom a szorításából. Mégis hogyan érthetné meg a köztem és Key között lévő kapcsolatot? Még azt is elfogadom, hogy elrabolta a Kölyköt, de az a beszólása… attól elborult az agyam. Velem egy időben ő is lendítette a karját.

- Hagyjátok abba! – a fülemet megcsapta Kibum kétségbeesett ordítása. Hirtelen mellénk ugrott és kedvesen lehámozta rólam a legjobb barátomat. Vagyis a volt legjobb barátomat. Én is felálltam.

- Bummie, engedj el – lihegte – szétverem azt, aki megerőszakolt.

- De hyung, Minho-ah nem erőszakolt meg engem – Key megpróbálta visszatartani őt, de Jonghyun erősebb volt nála. A következő pillanatban megint éreztem azt az ismerős öklöt az arcomban. Nem, nem hagyom, hogy övé legyen az utolsó szó. Meglendítettem a fegyveremet

- Ne!- hallottam meg egy ismerős kiáltást, de már késő volt. Az öklöm belefúródott valamibe, ami utána eltűnt, egy hatalmas puffanással jelezve ezt. Mikor kitisztult rendesen a látásom, Jonghyun állt előttem tátott szájjal, Key pedig éppen lehajolt a… Kölyökhöz!?!?!?!? Komolyan bemostam teljes erőmből a Kölyöknek?

- Basszus, jól vagy? Én nem akartalak bántani – guggoltam le hozzá. A jobb állkapcsán pihentette a kezét, szemeiben könnyek csillogtak, de elmosolyodott.

- Tudom, és semmi bajom. Kicsit erős vagy – a Kölyök lekapta rólam a szemét és elvörösödött.

- Gyere – segítettem neki felállni.

- Ezzel nincs vége! Nem tűröm könnyedén, hogy megerőszakoltad a párom! – kiáltott Jonghyun.

- Na, először is nem erőszakoltam meg. Másodjára pedig lehiggadhatnál. Neked elmentek otthonról?

- Nem erőszakoltad meg, mi? – nevetett fel gúnyosan. Elkapta a kölyök vékonyka karját, és magához rántotta őt – akkor majd jól felcsinálom a kis haverodat, és meglátjuk, hogy minek számít az.

Tudtam, ha a szerelmem után kapok, nekem annyi. Mármint neki, de ez most nézetkérdés. Csak ott álltam tehetetlenül, a Kölyök megszeppenve nézett rám, én pedig szívem szerint kitekertem volna Jonghyun nyakát. Ekkor hirtelen Kibum odaállt Jonghyun elé.

- Engedd el Taemin-aht! – szólt rá.

- Miért? Nem érdemli meg az a mocsok?

- Nem, mert Taemin-ah nem tehet semmiről, mégis folyton őt bántod! Engedd őt el, Kim Jonghyun! – sziszegte. Csak álltam elkerekedett szemekkel. Kibum és a Kölyök között nagyon szoros kapcsolat alakult ki. Mármint gondolom, Taemin-ah az a Kölyök. Jonghyun elengedte, ő pedig odafutott hozzám. Úgy látszik, mellettem biztonságban érzi magát. Choi Minho egy jó pontot érdemel.

- Mindenesetre ezt a mocskot kinyírom. Ilyen egy barát Minho-ah? Ilyen egy legjobb barát? – kiáltotta dühösen. Lesütöttem a szemeimet.

- Ő sem tehet semmiről – nyögte ki hirtelen Kibum. Felpillantottam rá. Ugye nem teszi meg? Csak hallgattam őt, miközben beszélt: - Minho-ah csak már nem bírta ezt az egészet. Hyung, én… én nagyon sok emberrel megcsallak, mármint már nem, de egészen idáig ez volt. Én sajnálom, hyung, nem akartam neked ártani. Csak… nekem kell valaki, aki este átölel. És Minho-ah volt az, aki ezeket az embereket később elkergette. Egyértelműen megkívánt, és pont úgy kívánta a helyzet… ez nem az ő hibája.

- Ez az én hibám – sóhajtott Jonghyun. A Kölyök (akinek már megint elfelejtettem a nevét, szép munka, Minho) közelebb húzódott hozzám.

- Ezt hogy érted, hyung? – kérdezte Kibum.

- Azt hittem, megváltozol. Már az első pillanatban láttam rajtad, hogy nem vagy hűséges, de én reméltem, hogy ha őszintén szeretlek, akkor nem kell rajtad osztoznom. Csalódtam benned Kibum-ah. Egy k***a voltál, és az is maradtál. Köztünk mindennek vége.

Elkerekedett szemekkel néztem, amint a csalódott Jonghyun félrelökte Kibumot, és besietett az iskolába. Key pedig térdre borulva sírni kezdett.

- Hyung… - suttogta a Kölyök.

- Biztos nem fáj semmid? – fordultam oda hozzá. Megrázta a fejét –megkérhetlek valamire?

- Igen… p-persze.

- Megvigasztalnád Kibum hyungot? Szerintem neked most jobban örülne, mint nekem és én meg elmegyek Jonghyun hyunghoz – néztem az eltűnt barátom után.

- I… igen, ez természetes, de hyung! Vigyázz magadra, és majd menjetek le mindketten az orvosiba. Eléggé összevertétek egymást – nézett rám aggódva, de amint összetalálkozott a tekintetünk, ő másik irányba kezdett el bambulni.

- Menj le te is, azért mégis csak megütöttelek.

- Nekem nem fáj annyira – mosolyodott el, utána máris a síró menő sráchoz futott. Átölelte őt. Egy kicsit még néztem az én tökéletes kis szerelmemet, utána elindultam megkeresni Jonghyunt.

*Taemin POV*

- Hé, hyung, tesi lesz! – kiáltotta Kim a fülembe közvetlenül óra után. Már hiányzott. Komolyan mondom, ezalatt a három nap alatt végig bőgtem, mert hiányzott Kim és a kedves viselkedése.

- Tudom.

- Beteg voltál? – érdeklődött. Nem. Elrabolt egy idegbeteg, amiért a legjobb barátja lefeküdt a szeretőjével, aki egyébként folyton csalja őt. Hogy miért engem? Mert éppen nincs csaja vagy pasija az illetőnek, a szerelméről meg gondolom, nem tud. Így maradtam én, aki egy „haverja”.

- Igen – válaszoltam. Legyen neki ennyi elég.

- Átadtam a haverodnak a leckéket. Megkaptad? – felvette a táskáját és együtt jött ki velem a teremből. Még a végén barátok leszünk.

- Nem. A nagyimnál voltam, hogyha esetleg orvost kell hívni, akkor ne legyek addig se egyedül otthon. Jinki hyung pedig nem tudja, hogy hol laknak a nagyiék – magyaráztam neki. Bólintott.

- Tudod, keringtek olyan pletykák erre, hogy elraboltak téged.

- Nem – vágtam rá.

- Hát ez az! Elvégre kinek kellenél? Talán Minho, de a fene se tudja. Mostanában sokat beszél az exéről – hirtelen megállt, mire én is. Minho tényleg szerelmes az exébe? Még mindig? Én… én azt hittem, hogy van esélyem nála. Miért is lenne? Gondolom, egy csinos szupermodell, vagy nem tudom. De biztosan nagyon dögös.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle, miután már majdnem egy perce bámult engem. Kim bólintott, utána elindult. Siettem utána.

- Hasonlítasz rá – jelentette ki. Mi???

- Mármint az exbarátnőjére? – vontam fel a szemöldököm. Kim bólintott.

- Azért kedvel szerintem, mert őt látja benned. Az arcotok is hasonlít, a testsúlyotok is, még a hajatok se különbözik sokban. Eddig nem értettem, hogy mit szerethet benned, de már rájöttem – nagyon elégedett mosoly ült ki az arcára, én pedig felpofoztam magam gondolatban, amiért elhittem, hogy Minho kedvel.

- De jó nekem – suttogtam csalódottan. Csak az erejét akarta fitogtatni a lánynak, akit még mindig szeret, de mivel ő nem volt ott, jött a „B-terv” vagyis én. Kedves, mondhatom. Kim ezek után már nem szólt hozzám, ami különösképpen nem is zavart. Haza akartam menni, bebújni a menő, rózsaszín szobámban az ágyamba, és telebőgni a kispárnát valami romantikus sorozatot nézve, csokit tömve a fejembe. Mint egy depis kislány. Az öltözőben már mindenki a saját barátaival volt, én pedig ledobtam valahova a cuccom és gyorsan átvedlettem magam. Egyébként a többiek előtt végeztem, mert ők még úgyis kibeszélték a csajokat, valamint a mai óra végi meccset, amiben elhatározták, hogy ki fog nyerni, és kinek mi a taktikája. Egy-két sportosabb kiment edzeni, én pedig csöndben baktattam kifele. Leültem a pálya szélén, és közben figyeltem a lányokat, amint egy bizonyos irányba mutogatnak, nevetgélve, elvörösödve. Igen, egyértelműen tetszett nekik az illető. Odapillantottam, hogy én is lássam azt a híres herceget, de elfelejtettem levegőt venni a látványtól. Minho volt az. A pad háttámláján ült, lábait ott tartva, ahol mások ültek általában, de most senki nem volt a közelében.  Csak bámult maga elé, és szívta a cigijét. A csajok persze odavoltak érte, mert ő a menő srác. Hiába voltak ők a terror királyai, azért rohadtul jól néztek ki mind a hárman, és a csajok meg Lee Taemin a menő srácokat szereti. Mert ők azok, akik védelmet nyújtanak. Csak az a gáz, hogy a helyi menő csapat nagyon nehezen szeret meg bárkit. Itt vagyok én, mint élő példa. Minho elméletben kedvel (a csaja miatt), Kibum valószínűleg kedvel, Jonghyun pedig valószínűleg nem. Szinte kizárt, hogy mindhárman elismerjenek.   Az a baj, hogy Minho még így is rohadt menőn nézett ki, és a csajok meg nyáladzottak utána. Sajnos tudtam, hogy most nem díszpávaként ült itt, hanem valószínűleg Jonghyun és Kibum miatt. Úgy éreztem, hogy segítenem kell neki, hogy meg kell tennem azért, hogy lássa, én nem az exe vagyok, hanem egy barátja. Ja… barátja…

Felálltam, és lassan odasétáltam hozzá. A szemem sarkából láttam az elsápadt csajokat. Hiába ő az egyik legszexibb pasi a suliban (szerintem nem az egyik, hanem ő a legyszexibb, de lényegtelen) azért nagyon durva tud lenni, és inkább nem keresi senki a társaságát. Kivéve ezt a beteget, aki most is azt csinálja.

- Szia – köszöntem neki félénken. A szívem a torkomban, az elszorult, elvörösödtem és remegtem. Csak azért, mert hozzászóltam. Gratulálok! Komolyan, mi a fene volt tegnap velem, hogy túléltem a beszélgetést?

- Szia – Minho persze rám se nézett.  Kifújta a füstöt – mizu Kölyök?

- Semmi – sütöttem le a szemeimet – leülhetek?

- Persze. Nem az enyém a pad – vonta meg a vállát. Leültem a padra, úgy ahogy kell.

- Hyung veled minden rendben? – kérdeztem félénken.

- A legjobb barátom nem áll velem szóba, a másik legjobb barátom pedig kerül, amikor csak tud. Annyira utál, hogy már fáj. De gondolom, nem azért vagy itt, mert annyira érdekelnek a problémáim. Na mesélj, ki bántott?

- Senki. Igazából azért vagyok itt, mert láttam, hogy szenvedsz, és ha gondolod… bármikor jöhetsz hozzám panaszkodni, mert tudom, hogy mi történt – dadogtam zavartan. Elnyomta a cigijét, majd mosolyogva rám nézett, amitől még jobban izgultam.

- Köszi.

- Nincs mit… - meredtem magam elé. Néma csend, kezdett kínos lenni.

- Bírlak Kölyök, szerintem jófej vagy – húzta ki magát. Valamiért már nem hatott meg. Csak a csaját látja bennem.

- Csak azért mondod, mert hasonlítok a volt barátnődhöz – sóhajtottam.

- Ez hülyeség. Én is hasonlítok egy énekeshez, mégsem vagyok ő. Őt is másért kedveltem meg téged is. Egyébként ezt honnan szedted? – az elején mintha egy kicsit felháborodott volna, de már lehiggadt.

- Az egyik osztálytársam mondta-sütöttem le a szemeimet. Lehet, hogy nem kellett volna szóvá tennem. Végül is az sem biztos, hogy igaz. Elvégre Kim az információ forrása.

- Ne figyelj a pletykákra. Igen, tényleg hasonlítasz kinézetre az előző csajomra. És aztán? Belül teljesen mások vagytok, mégis bírlak. Kölyök, én téged úgy kedvellek, ahogy vagy. Magadért.

- Köszi – suttogtam. Témát kell váltani… - és Jonghyun hyung? Még mindig utál?

- Inkább csak túl sok volt neki ez egyszerre. De végül is engem jobban bír, mint Kibum hyungot. Az meg rühell.

- Akkor szerintem most hódítsd vissza Jonghyun hyungot, én majd addig vigyázok Kibum hyungra. Úgyis hamar összejöttök megint. Szerintem jó csapat vagytok, és néha egy-két vita belefér – mosolyodtam el.

- Megpróbálom és kösz. Tudod Kölyök, én azért örülök, hogy itt vagy. Tényleg. Úgy érzem, hogy már csak te maradtál – elővett egy újabb cigit.

- Mindjárt becsöngetnek – szóltam neki. Ha már ennyit dohányzik, akkor ne pazaroljon feleslegesen szálakat! Legalábbis szerintem ne.

- Tudom.

- És nem kell órára menned?

- Minek?

- Tanulni? – hogy érti azt, hogy „minek”?! Egyértelműen egy iskolában tanulni kell! Minden menő ilyen hülye, vagy csak tettetik?  

- Nem szoktam – vonta meg a vállát.

- Akkor minek jársz suliba? – éljen Lee Taemin és az értelmes kérdései!

- A társaság miatt. Látod, csak egy icipicit hagyod, hogy a hormonjaid uralkodjanak rajtad és máris tönkrevágod egy csomó ember életét – felsóhajtott – amúgy nem félsz tőlem?

- Miért félnék? Megmentettél, ebből rájöttem, hogy nem akarsz bántani. Vagy legalábbis remélem – mosolyodtam el. Talán neki kiönthetem a lelkem, csak azért azt nem mondom el, hogy mit érzek iránta – Jonghyun hyungtól egy kicsit tartok, de biztosan nem rossz ember, csak szereti Kibum hyungot. És mivel most én is sokat ott vagyok körülöttetek, engem spécizett ki.

- Bocs helyette is. Meg a reggeliért is. Nem direkt volt.

- Nem te tehetsz róla, a reggelit meg már nem is érzem – igazából nagyon fájt, de nem volt olyan vészes - nem kell bocsánatot kérned. Köszönöm, hogy eljöttél értem, és a dzsekit is. Ja, visszaadom, az öltözőben van. Majd szólj óra után és…

- Neked adtam. Nem kérem vissza. Ja, a mobilod a haverodnál van.

- Köszönöm. És a mobilt is. Megkaptam – mosolyodtam el.  

- Nincs mit. Viszont mindjárt becsöngetnek, és a barátod már vár, csak szerintem fél idejönni – a fejével a „barátom” irányába bökött. Igen, Kim volt ott. Nagyon jó. Azt hiszi erre a mocsokra, hogy a haverom. De jó nekem.

- Igazából nem vagyunk barátok, olyan fura kapcsolatunk van.

- Neked mindenkivel fura kapcsolatod van. Na sicc innen! Óra után még idejöhetsz, ha szeretnél – mosolygott.

- Jó, akkor még szerintem jövök. Szia!

- Szia.

Mosolyogva elmentem. Minho kedvel, és nem azét, mert hasonlítok a volt barátnőjére. Magam miatt szeret. Talán ez egy kissé feldobta a napom. Feldobta volna, ha nem állít meg Kim.

- Na, mi van Júlia? Rómeó szerelmet vallott neked?

- Nem. És hagyj ezzel békén – fújtattam.

- Miről beszélgettetek?  - érdeklődött.

- Az elmúlt napokról – vágtam rá, és végül is igazat mondtam.  Elvégre szó volt azokról is. Kim ezek után már nem faggatott. Elment. Ránéztem a menő srácra, aki szintén engem bámult. Elmosolyodott, mire visszamosolyogtam rá. Ő is csak egy ember, nem kell tőle félni.  Sőt, ő egy nagyon jó ember. Nem érdemli meg, hogy utálják őt a barátai. De én segítek neki. Hiszem, hogy újra vissza fog rendeződni minden a régi kerékvágásba. Csak mellette kell lennem, meg Kibumot is támogatnom, és minden rendben lesz. Legalábbis én hiszek ebben. Meg fogjuk tudni csinálni. Újra összehozom a bajos csapatot. És akkor Minho büszke lesz rám.